Tárca nélküli miniszterként fogja irányítani Fellegi Tamás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folyó tárgyalásokat, valamint "az országgal szembeni pénzügyi támadások visszaverése érdekében szükséges intézkedésekre" is javaslatokat tesz majd - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Fidesz-KDNP frakcióüléséről távozóban.
Rágalmazás és becsületsértés miatt pert helyezett kilátásba Tőkés László azon román bulvárlapok ellenében, amelyek a hétvégén arról cikkeztek, hogy az EP-képviselő viszonyt folytat egyik asszisztensével, a 37 éves Prohászka-Rád Borókával.
Orbán Viktor napirend előtti felszólalásával kezdődik az Országgyűlés ülése hétfőn. A miniszterelnök várhatón az előző heti európai uniós csúcson megismert válságkezelő terveket ismerteti, illetve megerősítheti a jövő évi költségvetés átdolgozásának szükségességét. A beszédet az InfoRádió élőben közvetíti.
Tárca nélküli miniszterként fogja irányítani Fellegi Tamás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folyó tárgyalásokat, valamint "az országgal szembeni pénzügyi támadások visszaverése érdekében szükséges intézkedésekre" is javaslatokat tesz majd - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Fidesz-KDNP frakcióüléséről távozóban újságíróknak nyilatkozva.
Csökkenti bruttó 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a benzin ára nem változik - értesült az MTI piaci forrásokból hétfőn.
Tárca nélküli miniszterként fogja irányítani Fellegi Tamás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folyó tárgyalásokat, valamint "az országgal szembeni pénzügyi támadások visszaverése érdekében szükséges intézkedésekre" is javaslatokat tesz majd - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Fidesz-KDNP frakcióüléséről távozóban újságíróknak nyilatkozva.
A kormánynak kétszáz milliárd forintos lyukat kell betömnie a 2012-es költségvetésben, ehhez további intézkedésekre lesz szükség - mondta hétfőn Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságstratégiáért felelős államtitkára, az Origo hírportálon olvasható tudósítás szerint.
Egy libanoni nő megsérült, amikor vasárnap a késő éjszakai órákban terroristák libanoni területről lőttek ki egy Katyusa típusú rakétát Izraelre, de a lövés rövidnek bizonyult és libanoni területen csapódott be – számolt be az Arutz Sheva izraeli hírportál.
Háromórás országos sztrájk zajlik Olaszországban. A Mario Monti vezette kormány megszorító csomagja ellen a CGIL, CISL és UIL szakszervezeti föderáció sztrájksorozatot indított és hat év óta először vonult közösen utcára.
Feljelentést tesz a rendőrségen az Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (EDDSZ) elnöke hétfőn a budapesti Uzsoki utcai kórházban történt állítólagos morfin-túladagolások ügyében, a feljelentési kötelezettség hivatalos személy feladatkörben való elmulasztása miatt.
Tárca nélküli miniszterként fogja irányítani Fellegi Tamás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folyó tárgyalásokat, valamint "az országgal szembeni pénzügyi támadások visszaverése érdekében szükséges intézkedésekre" is javaslatokat tesz majd - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Fidesz-KDNP frakcióüléséről távozóban újságíróknak nyilatkozva.
A parlament 58 órásra tervezett ülése Orbán Viktor napirend előtti felszólalásával kezdődött. A miniszterelnök először az eurózóna válságáról beszélt, szerinte Magyarország igenis képes arra, hogy Európa legversenyképesebb gazdaságát építse föl.
Orbán Viktor vízválasztónak tartja, hogy az eurózóna tizenhét tagállama új szerződést köt, elkötelezve magát a költségvetési unió létrehozása mellett, amelyet gazdasági, majd akár politikai unió követhet. A kormányfő az Országgyűlés Európai Uniós nagybizottságát kérte fel, hogy vegye kézbe az előző heti európai uniós csúcson megismert válságkezelő tervekkel kapcsolatos parlamenti viták…
A szombati moszkvai tüntetés szinte precedens nélküli esemény volt a modern Oroszország történetében. Ennek ellenére – habár a hangulat eufórikus volt – a várakozások közé pesszimizmus is vegyült, szakértők pedig arra figyelmeztetnek, hogy a tüntetés egyelőre nem nevezhető politikai győzelemnek. Egyes vélemények szerint Vlagyimir Putyin visszatér a hatalomba, időközben azonban Mihail Prohorov…
Hónapokig tartó nyomozást követően a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya a múlt héten elfogta azt a két férfit és tippadóját, aki július 22-én rátámadt idős áldozatára - a részleteket sajtótájékoztató keretében ismertette hétfőn Oroszlányban Reinhoffer Csaba ezredes, bűnügyi igazgató és Kodaj László alezredes, bűnügyi osztályvezető.
Hat, magyar állampolgárságot felvett szlovákiai magyart idézett be eddig a szlovák rendőrség, hogy adja le szlovák személyes okmányait - írja a felvidek.ma szlovákiai magyar hírportál hétfőn.
Iráni hírügynökségek szerint detonáció történt Jadz tartományban, egy acélgyárban. A robbanásban és az azt követő tűzben legalább hét ember meghalt, és több mint egy tucat személy megsérült. November 12 óta ez már a harmadik detonáció Iránban.
Továbbra is jelentős késések vannak a nemzetközi vonatközlekedésben a vasárnap este Ausztriában történt baleset miatt - közölte a Mávinform hétfő délután az MTI-vel.
A miniszterelnök parlamenti napirend előtti felszólalásában elmondta: vízválasztónak tartja, hogy az eurózóna tizenhét tagállama új szerződést köt, elkötelezve magát a költségvetési unió létrehozása mellett, amelyet gazdasági, majd akár politikai unió követhet.
Feljelentést tesz a rendőrségen Cser Ágnes az Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (EDDSZ) elnökeként hétfőn a budapesti Uzsoki utcai kórházban történt állítólagos morfintúladagolások ügyében, a feljelentési kötelezettség hivatalos személy feladatkörben való elmulasztása miatt.
Lépéseket tettek azok az európai uniós tagállamok, köztük Magyarország az államháztartási hiány további csökkentésére, amelyektől az Európai Bizottság a múlt hónapban kért tájékoztatást ezzel kapcsolatos terveikről - jelentette be Olli Rehn gazdasági és pénzügyi biztos hétfőn Brüsszelben.
Európa válaszút elé került: vagy megmaradunk a demokratikus úton, vagy még jobban elmozdulunk a technokrata megoldások fel - nyilatkozta az atv.hu-nak Schöpflin György fideszes EP-képviselő, aki szerint elképzelhető, hogy a gazdasági, pénzügyi szükségszerűségek kényszerítik majd az európai nemzeteket egy még szorosabb „közös akolba”. Ugyanakkor a hatékonyság érdekében hiba lenne a demokratikus…
Az MSZP szerint Orbán Viktor kormányfő nem az ország szuverenitásának féltéséből mondott nemet múlt héten az uniós kormányközi megállapodásra, a Jobbik csak egy lehetőséget lát, az LMP pedig azt hangoztatta, hogy a szuverenitás nem a miniszterelnöké - ellenzéki reagálok Orbán Viktor parlamenti beszédére.
Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés vádja miatt kezdődött büntetőper Czuczi Mihály, Kunszentmárton független polgármestere, valamint a település jegyzője és a volt pénzügyi osztályvezetője ellen hétfőn a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróságon.
Elfogta a rendőrség azt a 30 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy megölt egy ékszerészt november 15-én a budapesti Thököly úton – jelentette be Fülöp Valter, a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese hétfői sajtótájékoztatóján, a fővárosban.
Az Európai Unió egy hosszú ideje tartó etikai vitának vetett véget: míg az EU a halálbüntetés ellen harcol, az Egyesült Államokba európai cégek szállítják a kivégzésekhez használt mérget.
Nem lesznek felzárkóztató osztályok, fokozatosan vezetik be az egész napos iskolát, és csak azokban a középiskolákban lesz kötelező központi felvételi, amelyekben túljelentkezés van.
Hétfőn kigyulladt a világ egyik leghosszabb - még épülő - hídja Vlagyivosztokban. A távol-keleti nagyvárosban az Ázsiai- és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés jövő évi értekezletére készülő híd 500 négyzetméteren égett - jelentette a Interfax orosz hírügynökség.
Várhatóan vasárnap indul útnak Rakonczay Gábor, aki a világon elsőként és egyedül kíván átkelni kenuval az Atlanti-óceánon. Tervei szerit Portugáliából a Kanári-szigetekig evez, majd onnan a Karib-szigeteki Antiguához érkezik tervek szerint április 10-én.
Nem a mobiltelefonja vezette el a rendőröket a pénzszállítóügy gyanúsítottjához, a sofőrhöz - közölte Fülöp Valter, a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese hétfőn sajtótájékoztatón.
Egy 16 éves olasz lány azt állította: cigányok erőszakolták meg. Az eset hallatán felbőszült tömeg megtámadta a Róma külvárosában lévő cigánytábort. A lány később a rendőrségnek bevallotta: ő találta ki a történetet – számolt be vasárnapi cikkében a brit Guardian.
Hároméves kortól lesz kötelező az óvoda, nem lesznek felzárkóztató osztályok, fokozatosan vezetik be az egész napos iskolát, és csak azokban a középiskolákban lesz kötelező központi felvételi, amelyekben túljelentkezés van - így döntött a Fidesz-KDNP-frakció hétfői ülésén, amelyen megvitatta a köznevelési törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványokat.
A nemzetközi békefenntartók (KFOR) katonáit ért támadások, az úttorlaszok emelése és a gyújtogatások hátterében egy kétes hírű szerb üzletember, Zvonko Veselinovic és testvére áll a KFOR parancsnoka szerint.
Tíz millió eurót (bő 3 milliárd forintot) örökölt egy macska Olaszországban. A fekete kandúr páratlan gazdagodási karriert futott be, mivel "utca(macska)kölyökként" kezdte önálló életét Rómában nyomorban tengődve.
A kormány 93 ezer forintos minimálbért és 108 ezer forintos garantált bérminimumot javasolt a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács hétfői ülésén - mondta Czomba Sándor a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára az ülést követő tájékoztatón.
A kormány 93 ezer forintos minimálbért és 108 ezer forintos garantált bérminimumot javasolt a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács hétfői ülésén - mondta Czomba Sándor a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára az ülést követő tájékoztatón.
A 3-as metró teljes vonalán 80-ról 60 kilométerre korlátozzák a szerelvények maximális sebességét a pálya állapota miatt keddtől, a metrószakszervezet szerint hónapokon belül el kellene kezdeni a felújítást.
A britek jelentős többsége támogatja, hogy David Cameron miniszterelnök vétót emelt az uniós pénzügyi fegyelem szigorítását célzó új szabályozási egyezménytervezet ellen a múlt heti brüsszeli EU-csúcson.