Elrabolták negyvenmillió forintját - állította az a nő, aki ellen hatóság félrevezetése miatt indított nyomozást a rendőrség. Ám kiderült, hogy az asszony mindezt csak kitalálta. Közben felmerült annak a gyanúja is, hogy a nő többektől különböző összegeket vett át azzal az ígérettel, hogy azt haszonnal adja vissza. Viszont ezek csak részben, vagy egyáltalán nem teljesültek.
Többezres nemzetközi tüntetést szervez Budapesten április 9-én az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) a magyar szakszervezeti konföderációkkal közösen - tájékoztatta a Független Hírügynökséget a Liga Szakszervezetek kommunikációs vezetője, Fiedler Péter.
Kétszázhat esetből huszonnyolcnál vetődött fel a gyanú, hogy egri orvosok pénzért hamis szakvélemény alapján százalékoltak le pácienseket. Az egykori Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértői Intézet belső vizsgálata most zárult le. A Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal vezetője az InfoRádiónak elmondta: a leggyakoribb leszázalékolási okok Magyarországon a különböző pszichés,…
Újabb embercsempészek kerültek rendőrkézre kedden illetve szerdán - számolt be szombati közleményében a Nemzeti Nyomozó Iroda. A hat embert azzal gyanúsítják, hogy 2009-ben és 2010-ben hazánkba érkező vietnamiakat segítettek, hogy Nyugat-Európába jussanak, mindezt hamis közokiratokkal megszerzett valós magyar schengeni vízummal.
Célszerűtlen és értelmetlen a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt is beemelni azon szervezetek közé, amelyek vizsgálhatják a magán-nyugdíjpénztárakat, azok eddigi működését, vagyonkezelését - mondta a Magyar Bankszövetség főtitkára, ifjabb Nyers Rezső. A bankszövetség hivatalos álláspontja a jövő héten születhet meg a Selmeczi Gabriella-féle törvénymódosító javaslatról. A főtitkár szerint a pénzügyi…
Egymillió forintot loptak el kétszázasokban egy tapolcai lakásból még kedden. Az ott lakó férfi az érméket két pezsgősvödörben gyűjtötte, mind az 5 ezer darab eltűnt. A tolvajt még keresi a rendőrség.
Jövő hét pénteken ismét egész éjszaka nyitva lesznek Budapest gyógyfürdői, immár harmadik alkalommal. A helyszíneken különféle programokkal, koncertekkel várják az érdeklődőket. A szervezők hangsúlyozzák: a biztonságos lebonyolítás érdekében már minden érintett szakhatósággal egyeztettek.
Két rendőr ellen indult büntetőper hivatali visszaélés miatt a Fővárosi Bíróságon (FB) szerdán; a vád szerint a két férfi több alkalommal, visszaélve hivatali helyzetével, távközlési szolgáltatóktól lekérte különböző emberek híváslistáit anélkül, hogy arra törvényes alapjuk lett volna.
Egy ujjal sem nyúltak a kisbabához - állítja a hétvégén meghalt másfél éves devecseri fiú nagymamája. A helyi családsegítő és gyermekjóléti szolgálat szerint sem utalt semmi bántalmazásra és nem hanyagolták el a kisfiút - számolt be szerda este az RTL Híradó. Mint ismert, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság halált okozó testi sértés miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen, miután a…
Megkezdődött a Fidesz-KDNP háromnapos frakcióülése Siófokon. Az MSZP szerint a kormány nem tudja egyensúlyban tartani a költségvetést. Kezdeményezték a moszkvai magyar kereskedelmi képviselet ügyében a gyanúsítottak előzetes letartóztatását
Terepszemlét tartott Devecseren és Kolontáron a kormányszóvivő és a katasztrófavédelmi biztos. A helyreállítás ütemterv szerint halad, így azok a lakók, akik elvesztették otthonukat június végén már beköltözhetnek új lakásaikba. Hogy meghosszabbítják-e a veszélyhelyzetet, arról még nem döntött a kabinet, a gátat azonban folyamatosan ellenőrzik.
Megérkezett a „méretre szabott" szuper sportautó. Nem kímélték a költségeket a létrehozásakor, így minden egyes GT-R Egoist a tulajdonosának testére van szabva. Ez a „GT-R művészet" legteljesebb kifejezése.