2011. április 21. csütörtök

ápr. 21
15:48
Lejárt szavatosság, hiányos higiénia - élelmiszer-helyzetkép húsvét előtt (Infostart)
A húsvéti ünnepkör kiemelt élelmiszer-ellenőrzésének előzetes eredményei azt mutatták, hogy mintegy 3-4 százalékkal tovább javult a helyzet a tavalyi évhez képest - tájékoztatta Kardeván Endre az ellenőrzések eredményéről
ápr. 21
15:51
Hunvald György kérdésekre válaszolt a tárgyaláson (Alternatív Energia)
Az erzsébetvárosi ingatlanbotrány csütörtöki tárgyalásán Hunvald György, a VII. kerület volt szocialista polgármestere a bírói és ügyészi kérdésekre válaszolt. A politikus egyebek mellett azt mondta: már a nyomozás kezdetekor kapott olyan jelzéseket, hogy vannak, akik nem nyugszanak, amíg rács mögé nem juttatják. Hunvald több kérdésre nem válaszolt a bíróságon, azt mondta, hogy majd csak akkor, ha…
ápr. 21
15:57
Nem válaszolt minden kérdésre Hunvald (ATV)
Az erzsébetvárosi ingatlanbotrány csütörtöki tárgyalásán Hunvald György, a VII. kerület volt szocialista polgármestere a bírói és ügyészi kérdésekre válaszolt. A politikus egyebek mellett azt mondta: már a nyomozás kezdetekor kapott olyan jelzéseket, hogy vannak, akik nem nyugszanak, amíg rács mögé nem juttatják. Hunvald több kérdésre nem válaszolt a bíróságon, azt mondta, hogy majd csak akkor, ha…
ápr. 21
15:59
Áfa szabályok miatt perelte be Brüsszel a magyar államot (ATV)
Brüsszel beperelte az európai bíróságon a magyar államot az áfa-visszaigénylési lehetőségek hazai szűkítése miatt. A Faludi Wolf Theiss Ügyvédi Iroda szerint, ha a bizottság nyer, javulhat a hazai vállalkozások helyzete, sőt a magyar államot még bírság fizetésére is kötelezhetik - írja a nol.hu.
ápr. 21
16:01
Minden ember egyenlő, de a román egyenlőbb (ATV)
"A törvények kizárják a fajgyűlöletet, az etnikai alapon történő megkülönböztetést, de azért az állampolgár legyen fehér, román, és lehetőleg ortodox".
ápr. 21
16:06
Kiderült, melyik spanyol csapatot vette meg a Royal Emirates (Infostart)
A dubaji székhelyű Royal Emirates csoport csütörtökön jelentette be, hogy a Getafe az a spanyol élvonalbeli futballklub, melyet megvásárolt.
ápr. 21
16:08
Molnár Ágnes: Új lendületet kapott A Széchenyi-kártya Program (Infostart)
A Széchenyi-kártya Program új lendületet kapott a kis- és középvállalkozások finanszírozásában. A folyószámla hitel mellett lehetőség van már a forgóeszköz-finanszírozásra, beruházási eszközök vásárlására a kártya révén, hamarosan lehetőség lesz az önerő hitel felvételére, és megjelenik majd az Agrár Széchenyi Kártya is - mondta Molnár Ágnes, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkára.
ápr. 21
16:09
A Sándor-palotában írja alá az államfő hétfőn az új alkotmányt (Alternatív Energia)
Hétfőn 12 órakor a Sándor-palotában írja alá a köztársasági elnök az új alkotmányt. Délután ünnepélyesen forgalomba bocsátja az államfő az alaptörvény tiszteletére készített alkalmi bélyegblokkot. Este ünnepi hangversenyt rendeznek a Művészetek Palotájában, nyolc vidéki városban és Kolozsvárott pedig ünnepi gálát.
ápr. 21
16:15
Itt a magyar Maszat: 1 millió euróba került, 1 hónapig működik (ATV)
Az eredeti tervekhez képest kicsit később, várhatóan csak jövő év elején állítják pályára a Maszat 1-et, az első teljes egészében magyar műholdat - mondta a vállalkozás projektmenedzsere. Néhány évvel ezelőtt budapesti műszaki egyetemisták ötlete volt, hogy belevágnak egy kis, kocka alakú, ezért CubeSat-nak hívott szatellit elkészítésébe. A projekt már ott tart, hogy a Magyar Posta bélyeget, a…
ápr. 21
16:17
Nincs bundagyanú és vizsgálat az elsőosztályban (ATV)
Legalábbis az MLSZ nem furcsállja az Újpest és az MTK gyengélkedését.
ápr. 21
16:24
Új tulajdonosa van a Figyelőnek (Infostart)
A Figyelő a Word Communications tulajdonába kerül május elejével - közölte az üzleti hetilapot értékesítő Sanoma Media Budapest Zrt. csütörtökön. Tájékoztatásuk szerint az új tulajdonos kiválasztásánál fontos szempont volt a szerkesztőség független működésének garantálása.
ápr. 21
16:27
Miről ismerni fel a jó sonkát? (Alternatív Energia)
A húsvéti időszakban hagyományosan néhány szezonális termék kerül a fogyasztók érdeklődésének középpontjába. A Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesületének tanácsadó irodáit a legtöbben azért keresték fel, hogy érdeklődjenek az egyes termékekkel kapcsolatban.
ápr. 21
16:33
A Sándor-palotában írja alá Schmitt az új alkotmányt (ATV)
Hétfőn 12 órakor a Sándor-palotában írja alá a köztársasági elnök az új alkotmányt. Délután ünnepélyesen forgalomba bocsátja az államfő az alaptörvény tiszteletére készített alkalmi bélyegblokkot. A köztársasági elnök március végén az alkotmány aláírásával kapcsolatban még úgy nyilatkozott: szeretné, ha az aláírás ünnepélyes és méltó helyen lenne, amire majd az emberek szívesen emlékeznek.…
ápr. 21
16:35
Videó: lekönyökölte ellenfele fejét a hokijátékos (ATV)
A pittsburghi Chris Kunitz nem bírt magával.
ápr. 21
16:45
Fideszes garancialevelet kér számon az államfőn egy nyugdíjas rendőr (Alternatív Energia)
Egy tavalyi kampánylevélben tett ígéretét kéri számon a köztársasági elnökön Kovács István nyugdíjas rendőr törzszászlós, aki ajánlott levelet küldött Schmitt Pálnak a Sándor-palotába, telefonszámával, e-mail címével együtt a szolgálati nyugdíjjal kapcsolatban. A Fidesz tavalyi választási kampányában küldtek a nyugdíjasoknak garancialevelet Schmitt Pál aláírásával. Ebben egyebek mellett azt…
ápr. 21
16:51
Balog: nem akarom Vona Gábort cigányügyi szakértőként alkalmazni + videó (ATV)
Az államtitkár szerint a cigányság egyáltalán nem homogén.
ápr. 21
16:53
Lukasenko: a túlzott demokrácia felel a metrórobbantásért (ATV)
A nyugati nyomásra kicsikart "émelyítő mértékű" demokráciaszintet tette felelőssé Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnök a tíz nappal ezelőtti minszki metrórobbantásért.
ápr. 21
16:55
Fegyveres rabló fosztotta ki a gárdonyi postát (ATV)
Fegyverrel rabolták ki a gárdonyi postát, csütörtökön délben.
ápr. 21
16:57
Kína benyomul a spanyol bankrendszerbe (ATV)
Kína csütörtökön először erősítette meg, hogy valóban tárgyalásokat folytat spanyol takarékbankokban való részvételről.
ápr. 21
17:03
Szörnyű tragédia Újpesten: kilakoltatás miatt a mélybe vetette magát (Alternatív Energia)
A rendőrség sajtóügyeletének tájékoztatása szerint ki akarták lakoltatni azt a 42 éves újpesti férfit, aki felgyújtotta a lakását, majd kiugrott a nyolcadik emeletről. A férfit súlyos, életveszélyes állapotban vitték a kórházba.
ápr. 21
17:05
Vizsgálódik a médiahatóság a TV2 és RTL Klub SMS-szavazásai miatt (Alternatív Energia)
Vizsgálatot indított a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság a TV2 és RTL Klub SMS-szavazásai miatt. A médiahatóság szerint az elmúlt hónapokban közel félszáz bejelentés érkezett hozzájuk az X-faktor, a Való Világ és TV2 Megasztár műsoraival kapcsolatban, amelyek egyebek mellett megkérdőjelezik az eredmény valóságtartalmát.
ápr. 21
17:09
"Látszatreformokkal" igyekszik átejteni az ellenzéket az elnök (ATV)
Aláírta csütörtökön Basar el-Asszad szíriai elnök az arab országban csaknem ötven éve érvényben lévő szükségállapot megszüntetését kimondó törvényt - jelentette az állami tv.
ápr. 21
17:18
Tarlós: ha nincs előrelépés, Budapest kiszáll (Infostart)
Tarlós István közölte, ha napokon belül nem nem mozdul el a holtpontról a budai fonódó villamoshálózat-projekt ügye, akkor Budapest nem valósítja meg a beruházást.
ápr. 21
17:20
Így csökkentik a vállalkozások adminisztrációs terheit (Infostart)
Még ebben az évben két ütemben, összesen 500 milliárd forinttal tervezi csökkenteni a kormány a vállalkozások adminisztrációs terheit - mondta az InfoRádiónak a kormányszóvivő. Nagy Anna hozzátette: az első ütemben 105 milliárd forinttal csökkenek ezek a terhek, a részletes szabályozást június végéig dolgozzák ki.
ápr. 21
17:21
Melegjogi szervezetek tiltakoztak a köztársasági elnöknél az alkotmány ellen (Alternatív Energia)
Csaknem ezren írták alá azt a petíciót, amelyben több meleg szervezet tiltakozik az új Alaptörvényben rögzített házasság fogalma ellen. A Meleg Egyenjogúságért Koalíció (MEGYEK) képviselői a petíciót csütörtök délután adták át a Köztársasági Elnöki Hivatal vezetőjének, Kiss Norbertnek.
ápr. 21
17:27
Vizsgálódik a médiahatóság a TV2 és RTL Klub SMS-szavazásai miatt (ATV)
Vizsgálatot indított a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság a TV2 és RTL Klub SMS-szavazásai miatt. A médiahatóság szerint az elmúlt hónapokban közel félszáz bejelentés érkezett hozzájuk az X-faktor, a Való Világ és TV2 Megasztár műsoraival kapcsolatban, amelyek egyebek mellett megkérdőjelezik az eredmény valóságtartalmát.
ápr. 21
17:36
Fidesz: a kormányváltás óta felgyorsult az uniós források kifizetése (Infostart)
A Fidesz cáfolja a szocialisták azon állítását, hogy az Új Széchenyi Terv nem tartalmaz újításokat. A kormánypárt szerint a kabinetváltás óta jelentősen felgyorsult, megháromszorozódott az európai uniós pályázatok forrásainak kifizetése.
ápr. 21
17:45
Fantasztikus Škoda-duó a Kanári-szigetek Ralin (ATV)
Egészen az utolsó kilométerekig drámai küzdelem és a Škoda Motorsport gyári csapatai közötti párharc – így írható le röviden az IRC-szezon második futama a Kanári-szigeteken. A 2010-es IRC-bajnok kettős Juho Hänninen és Mikko Markkula első aszfalton aratott IRC-győzelmét ünnepelhette, míg Kopecký és Starý mindössze másfél másodperccel szorult a második helyre.
ápr. 21
17:47
Tömés, gyökérkezelés és korona: fogászat lehet a kitörési pont (ATV)
Magyarországnak más, sikeres országokhoz hasonlóan azokra a területekre érdemes erőforrásokat csoportosítania, ahol a legjobbak, „bajnokok” tudunk lenni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök egy csütörtöki szakmai konferencián, a Pest megyei Herceghalmon.
ápr. 21
17:57
Előzetesben a nyíregyházi rabló kéjnő és két társa (Alternatív Energia)
A Nyíregyházi Városi Bíróság csütörtökön elrendelte egy prostituáltnak és két férfi társának előzetes letartóztatását, akik múlt vasárnap Nyíregyházán megtámadtak, összevertek és kiraboltak az utcán egy férfit. Csoportosan elkövetett rablás bűntette miatt folyik eljárás ellenük - közölte a Független Hírügynökséggel Nyakó Zsuzsanna, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság szóvivője.
ápr. 21
18:03
Váratlan hír: lecserélte barátnőjét a magyar műsorvezető (ATV)
VV lányra cserélte le korábbi barátnőjét a magyar műsorvezető. Ám míg a lány elismerte, hogy gyengéd szálak fűzik a fiúhoz, addig ő mindent tagad.
ápr. 21
18:12
Hetven rákosi viperát engedtek szabadon a Kiskunságban (Infostart)
Hetven fokozottan védett rákosi viperát engedtek szabadon a faj egyik utolsó előfordulási helyén, a Kiskunságban. Az eddig mesterséges körülmények között nevelt kígyók a közel hatszáz egyedből álló, vadon élő állományhoz csatlakozhattak.
ápr. 21
18:15
Élénk forgalom várható az autópályákon a hosszú hétvégén (Alternatív Energia)
Várhatóan idén húsvétkor is megnövekszik itthon az autópályák és a határátkelők forgalma. A Nyugat-Európában dolgozó vendégmunkások előreláthatólag csütörtök délután valamint hétfő este utaznak át az országon az M1-es és az M5-ös autópályán valamint az M0-ás autóúton. Péntek délután a fővárosból kivezető, kedd reggel pedig a bevezető utakon lehet nagy forgalom - hívta fel a figyelmet az Állami…
ápr. 21
18:21
Hitlert élteti a Jobbik közeli híradó + videó (ATV)
Adolf Hitler születésnapjáról is megemlékezett a Jobbikot támogató N1 nevű internetes híradóadás szerdán, a tudósítás az AFP francia hírügynökség hírszolgáltatásába is bekerült. Az AFP beszámolója szerint "a szélsőjobboldali parlamenti párt, a Jobbik által támogatott online hírcsatorna kegyelettel adózott a náci vezérnek" 122. születésnapján, a félperces tudósításban magasztalták a "német…
ápr. 21
18:30
Hunvald szerint Erzsébetváros nem kivétel (Infostart)
Hunvald György volt szocialista erzsébetvárosi polgármester, a büntetőper másodrendű vádlottja a fiktív megbízási szerződések kapcsán csütörtökön a Fővárosi Bíróságon arról beszélt: az önkormányzatoknál általános gyakorlat volt, hogy a helyi pártfrakciók szakértőket alkalmaztak, ugyanis az önkormányzati szakapparátust nem lehetett politikai feladatokkal megbízni.
ápr. 21
18:39
Infiniti művészet (ATV)
A nagy teljesítményű luxusautóiról ismert japán Infiniti márka a világ első online művészeti, építészeti és formatervezési magazinjával, a designboommal közösen elindította az Infiniti Digitális Művészeti Versenyt, amelynek célja a digitális művészet ígéretes csillagainak és új tehetségeinek felkutatása a világ minden táján.
ápr. 21
18:57
Evakuálás Újpesten: gránátot találtak egy lakásban (ATV)
Sajtóhírek szerint gránátot is találtak délután abban a IV. kerületi lakásban, amelyet délután lakója felgyújtott, majd kiugrott az ablakán, mert ki akarták lakoltatni. A lakásban egyébként térdig állt a lom, a szerkezetekre a kallódó holmik között bukkantak rá. A környező épületeket kiürítették. Az önkormányzat szerint a bérlakás bérlője már 1997 óta semmit sem fizetett.
ápr. 21
19:15
"Ne írja alá az új alkotmányt!" - kérték a civilek Schmitt Páltól (ATV)
Ne írja alá az új alaptörvényt a köztársasági elnök - ezt kérték a csütörtök este a Sándor-palotánál demonstráló civilek.
ápr. 21
19:24
Új rekord: tíz perc alatt háromszor fényképezte le a traffipax (Infostart)
Tíz perc alatt háromszor érték gyorshajtáson egy sportkocsi vezetőjét az M6-os autópályán a rendőrök. A szlovák rendszámú kocsit egy kiskőrösi férfi vezette - közölte a rendőrség.
ápr. 21
19:33
Még gyorsabban Európába (ATV)
A teljesen átalakított szoftvermotoron futó iGO primo® app számos újdonságot kínál az iPhone tulajdonosok számára. Az első regionális változat, az iGO primo® app Europe edition már letölthető az App Store-ból.
ápr. 21
19:51
Az űrben kutatták a fogamzás lehetőségét az oroszok (ATV)
Nincs akadálya annak, hogy valaki a világűrben, Föld körüli pályán teherbe essen, vagy szüljön; mindezt nem zavarja sem a súlytalanság, sem az egyéb űrbeli körülmények, csak a fokozott háttérsugárzás - mondta Valerij Bogomolov, az Orosz Tudományos Akadémia Orvosbiológiai Intézetének igazgatója csütörtökön Moszkvában.
ápr. 21
19:53
Tartanak Obama béketervétől az izraeliek (ATV)
Az amerikai elnök és az izraeli miniszterelnök között "furcsa diplomáciai versenyfutás" kezdődött azért, hogy melyik vezető terjeszt elő új javaslatokat a megfeneklett izraeli-palesztin béketárgyalások újraindítására - írta a The New York Times. Az Obama-terv egyik pontja szerint Izraelnek el kell fogadnia a palesztin állam létrejöttét az 1967-es határok szerint, és Jeruzsálem lenne mindkét állam…
ápr. 21
20:00
Orbán Viktor a Facebookon felelt Fodornak (Infostart)
A miniszterelnök a Facebook közösségi oldalon válaszolt Fodor Gábor volt SZDSZ-elnök nyílt levelére: Orbán Viktor azt kérdezte egykori párttársától, mioként lehet, hogy védelmébe veszi azt az 1989-es alkotmányt, amelyet még együtt utasítottak el.
ápr. 21
20:09
Fidesz-alapítók csaptak össze az alkotmány felett + videó (ATV)
A facebook.com-on válaszolt Orbán Viktor Fodor Gábornak, egykori fideszes politikustársának, aki néhány nappal ezelőtti nyílt levelében az alkotmányozással kapcsolatos aggodalmait fejezte ki. A londoni nagykövet és Bokros Lajos is beszállt a szópárbajra.
ápr. 21
20:21
"Ne írd alá Pali bácsi!" - körülbelül 200-an tüntettek (Alternatív Energia)
Körülbelül 200-an tüntettek csütörtök este a Sándor-palotánál, hogy arra kérjék a köztársasági elnököt: ne írja alá az új alkotmányt. A szervezők - mivel Schmitt Pál Csehországban van - cseh nyelvre is lefordították követelésüket.
ápr. 21
20:23
"Ne írd alá Pali bácsi!" - Tüntetés a Sándor-palotánál- képek! (Alternatív Energia)
Körülbelül 200-an tüntettek csütörtök este a Sándor-palotánál, hogy arra kérjék a köztársasági elnököt: ne írja alá az új alkotmányt. A szervezők - mivel Schmitt Pál Csehországban van - cseh nyelvre is lefordították követelésüket.
ápr. 21
20:27
Time: egyiptomi forradalmár a világ legbefolyásosabb embere (ATV)
A WikiLeaks-alapító Julian Assange (9.), Angela Merkel (8.) német kancellár és a 17 éves kanadai popsztár, Justin Bieber (39.) is szerepel a világ legbefolyásosabb embereinek csütörtökön nyilvánosságra hozott listáján.
ápr. 21
20:45
Európai roma stratégia készül Borsodban (ATV)
Európai roma stratégia kidolgozása kezdődött Borsod-Abaúj-Zemplén megyében - jelentették be egy csütörtöki sajtótájékoztatón Miskolcon. A program létrehozásában együttműködik a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat, a Miskolci Egyetem és Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár is részt vesz a munkában.
ápr. 21
21:03
Vizet már iszik az éhségsztrájkoló szerb nacionalista politikus (ATV)
Folyadékot már vett magához, de az előrehozott választásokért hat napja kezdett éhségsztrájkját folytatja Tomiszláv Nikolics, az ellenzéki nacionalista Szerb Haladó Párt (SNS) vezetője.
ápr. 21
21:12
Jelentősen csökkenthetik a vállalkozások adminisztrációs terheit - a nap hírei (Infostart)
Hazánkban 17 ezerrel kevesebb vállalkozásnak lenne kötelező könyvvizsgálót fizetni - említette példaként a kormányszóvivő, amikor az adminisztrációs terhek tervezett csökkentéséről beszélt.

Keresés