A Fehér Ház szerdán nyilvánosságra hozta Barack Obama elnök születési anyakönyvi kivonatának teljes hitelesített másolatát, hogy lehűtse végre a hetek óta tartó vitákat arról, hogy az Egyesült Államok elnöke valóban amerikai földön született-e vagy nem.
Csendkirály címmel kampány indult a kulturált szórakozásért több kerületi önkormányzat együttműködésével a fővárosban - jelentették be a támogatók csütörtökön, budapesti sajtótájékoztatójukon.
A Házszabálytól való eltéréssel kéri tárgyalni a kormány a büntető törvénykönyv módosítását, amit szerdán este nyújtottak be az Országgyűlésnek. A kabinet szándékai szerint a törvényjavaslatról a parlament hétfőn lefolytatná a vitát és még aznap döntés is születne - mondta el a Házbizottság csütörtöki ülése után Altorjai Anita, az Országgyűlés sajtófőnöke.
Majdnem megöltek egy megjegyzés miatt valakit Monorierdőn azok a férfiak, akiket a napokban fogtak el a rendőrök, Pest megyében. A monorierdei vasútállomáson a későbbi áldozat egy megjegyzést tett egyikük barátnőjére, ezt bosszulták meg. A férfi azóta is válságos állapotban van, kórházban.
Csütörtökön a romák ellen elkövetett merényletsorozat tizenegyedik tárgyalási napján meghallgatott tanú, a másodrendű vádlott élettársának húga a legtöbb kérdés alól azzal tért ki, hogy ő a vádlottaknak csupán a külső tulajdonságait figyelte meg, a belső tulajdonságok nem érdekelték.
Az egészségügy első számú lobbistája szeretne lenni a köztársasági elnök. Schmitt Pál csütörtök délután, országjárásának székesfehérvári állomásán, a Fejér Megyei Szent György Kórház orvosai és ápolói részvételével tartott konferencián arról is beszélt, tarthatatlan, hogy a magyar emberek rövidebb ideig és betegebben élnek európai társaiknál.
A tiszavasvári csendőrség a kormányzati intézkedések célpontja - mondta Volner János, a Jobbik frakcióvezető helyettese sajtótájékoztatóján, amelyen Büntető Törvénykönyv szigorítására reagált. Véleménye szerint a kormány azzal, hogy büntetné azokat, akik egyenruhában, felhatalmazás nélkül akarják fenntartani a közrendet, csupán a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjait akarja lehetetlen helyzetbe…
A korábbi tervek ellenére május 1-től mégsem lesznek ingyenesen hozzáférhetőek az Magyar Távirati Iroda (MTI) hírei. Az MTI szóvivője lapunknak úgy fogalmazott: nehezen találják azt az eljárást, amellyel a médiumok ingyenes hozzáférhetőségét biztosítanák, ez "bonyolultabb, mint azt korábban gondolták". Rákosy Zsófia hozzátette: újabb időpontot nem mond, de az biztos, a közeljövőben megoldják a…
A pénzügyi visszaélések miatt úgy döntött a kormány, hogy megszünteti a Magyar Mozgókép Közalapítványt- olvasgató a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium csütörtöki közleményében. Azt írják, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálata szerint több olyan gazdasági döntés született a közalapítványnál, amely bűncselekmény gyanúját veti fel. Ezért a kormány az MMKA eddigi feladatait a…
Az orosz külügyminisztérium értetlenségét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy döntés született a budapesti Moszkva tér átkereszteléséről. Mindezt Alekszej Szazonov, a minisztérium helyettes szóvivője jelentette ki csütörtökön.
Ha a Fidesz politikai felelősöket akar Gyöngyöspata ügyében, akkor olyan tényfeltáró bizottságot hívjon össze, amelyben fele-fele arányban képviseltetik magukat a kormány és az ellenzék tagjai - mondta a Független Hírügynökségnek Nyakó István, a szocialista párt országgyűlési képviselője.
Pisont István labdarúgó is tagja lesz a világ első cigány lovagrendjének. Az avatási ceremóniát a mátraverebélyen tartják, a szertartást Beer Miklós katolikus püspök vezeti majd - adta hírül a nol.hu.
A Belügyminisztérium közvetlen közelében feltörték a Jobbik frakcióvezető-helyettesének gépkocsiját. Erről maga Volner János tájékoztatta az InfoRádiót. A tolvaj elvitte az ellenzéki politikus okostelefonját, benne a rendvédelmi kabinetvezető politikai szempontból is fontos és bizalmas adataival.
Éjjel-nappal, szünet nélkül járnak majd a Combino-villamosok, éjszaka is lehet majd közlekedni a Liszt Ferenc Repülőtérről és rövidül a 105-ös buszok vonala. Ezek a legfontosabb változások a Budapesti Közlekedési Központ által elfogadott új paraméterkönyvben.
Hárman rosszul lettek és kórházba kerültek, miután ettek abból a füstölt áruból, amelyet egyikük a kaposvári piac bejárata előtt a parkban, egy padon füstölt sonkát és szalonnát áruló férfitől vásárolt.
Öngyilkos merénylő okozhatta azt a marrákesi robbanást, amely 14 áldozatot és 20 sebesültet követelt - közölte az AFP a helyi önkormányzat egyik, neve elhallgatását kérő munkatársára hivatkozva.
Tényfeltáró bizottság létrehozását kezdeményezi a Fidesz a Gyöngyöspatán történtek miatt, illetve a településen zajló események tisztázására - jelentette be a parlament rendészeti bizottságának fideszes elnöke.
Pert nyert az Lehet Más a Politika a Magyar Villamos Művek ellen. Az ellenzési párt azért fordult bírósághoz , mert a cég nem adta ki nekik a szállodaügyletéről szóló belső vizsgálati jelentéseket és nem számolt be azok költségeiről sem. Az ítélet jogerős.
Hárman rosszul lettek és kórházba kerültek, miután ettek abból a füstölt áruból, amelyet egyikük a kaposvári piac bejárata előtt a parkban, egy padon füstölt sonkát és szalonnát áruló férfitől vásárolt.
Maximális készültségben várják a hercegi esküvőt: világszerte várhatóan 2 milliárd ember követi majd a televízión keresztül Vilmos herceg és Kate Middleton esküvőjét, amit pénteken délelőtt 10 órától az ATV is élőben közvetíti Londonból.
A Tolna Megyei Bíróság jogerős ítéletben kötelezte a paksi atomerőművet arra, hogy hozza nyilvánosságra a bővítésre vonatkozó adatokat - közölte a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) csütörtökön.
A munkáltató két hét egybefüggő szabadságot adhat ki az eddigi három hét helyett, emellett csökkenhet a fizetett szabadság napok száma - ez a kormány terve. A PriceWaterhouseCoopers cégtársa szerint bár ezzel a lépéssel az európai gyakorlathoz igazodunk, azért kétélű fegyver ez.
Majdnem megöltek egy megjegyzés miatt valakit Monorierdőn azok a férfiak, akiket a napokban fogtak el a rendőrök, Pest megyében. A monorierdei vasútállomáson a későbbi áldozat egy megjegyzést tett egyikük barátnőjére, ezt bosszulták meg. A férfi azóta is válságos állapotban van, kórházban.
A volt alpolgármester halála miatt elmarad Dunaújvárosban a péntekre meghirdetett ünnepi közgyűlés, és a város 60. évfordulója alkalmából tartandó ünnepség- jelentette be csütörtökön sajtótájékoztatón Gál Roland, a rendezvények szervezőbizottságának vezetője. Az életét önkezével kioltó Tóth László emlékére, a Városháza bejáratánál emlékhelyet alakítottak ki, ahol gyertyát gyújthatnak mindazok,…
Nem tájékoztatott átfogóan és elfogulatlanul a Magyar Televízió Az Este című műsorában. Ezért a Médiatanács figyelmeztetéssel hívta fel a közszolgálati televíziót a jogsértő magatartás megszüntetésére és a jövőbeni jogsértésektől való tartózkodásra. A tanács két "talált" - nem foglalt -rádiós frekvencia kiosztásáról, két ideiglenes médiaszolgáltatási jogosultságról is döntött csütörtökön.
Változhat a pedagógusok iskolában eltöltött ideje, és bevezethetik a pedagógus-életpályamodellt - erről az oktatásért felelős államtitkár beszélt. Az MSZP szerint azonban még egy tisztességes koncepciót sem tudnak elkészíteni.
Újfehértón ezen a héten megkezdték és a tervek szerint be is fejezik azoknak a korábban belvizes területeknek a fertőtlenítését, amelyeken szennyvízzel keveredett a csapadékvíz, miután kimosta az aknákat. Az önkormányzatnak a tűzoltók segítenek a munkában.
Sárospatakon kezdődött el a kormány által kidolgozott, 10 éves vidékfejlesztési stratégia társadalmi vitája. Újra kell építeni a város és a vidék kapcsolatát, a munkanélküliséget pedig a mezőgazdaság, valamint az ágazathoz kötődő tevékenységek oldhatják meg - hangzott el az eseményt megelőző sajtótájékoztatón.
Első fokon hat év börtönbüntetésre ítélte Gergely Zsoltot, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlés volt fideszes alelnökét, jelenlegi elnöki tanácsadóját a megyei bíróság csütörtökön, a döntés szerint a politikusnak 43 millió forint kártérítést is fizetnie kell.
Hatékonyabbá akarja tenni a betegjogi képviseletet az Egészségügyért Felelős Államtitkárság, ezért két új szervezetet hozna létre. Ezzel egyidőben a Nemzeti Egészségügyi Tanácsot felszámolnák.
Orbán Viktor miniszterelnök "munkát nyúzó" paktumot kötött a munkaadói szervezetekkel a munkavállalók háta mögött - mondta Gyurcsány Ferenc sajtótájékoztatón csütörtökön Balatonfüreden.
Lopott csónakban lopták a halat rendszeresen azok a férfiak, akiket a napokban fogtak el a tiszai vízirendészek a Tisza folyó tiszaburai szakaszán. Kiderült, hogy a varsával halászó csapat folyamatosan orvhalászott a folyón.
Nem akarták az ország hírnevét rontani a gyöngyöspatai romák, amikor a félkatonai szervezetek jelenléte miatt Húsvét előtt elköltöztették asszonyaikat és gyerekeiket. Azonban örülnek, hogy az evakuálást segítséggel sikerült megoldani.
Jelentős érdeklődés, nagyszámú látogató figyelme mellett nyílt meg csütörtökön este a keszthelyi Helikon Kastélymúzeumban a Munkácsy Keszthelyen... ahogy még sosem láttuk címet viselő tárlat.
Áramkimaradást okozott az Alabama államon végigsöprő vihar a Browns Ferry-i atomerőműben, ám a biztonsági energiaellátó rendszer megakadályozta a japánihoz hasonló reaktor-túlhevülést - jelentette be csütörtökön az erőmű tulajdonosa, a Tennessee-völgyi Hatóság.
Sem szakmailag, sem technikailag nem készültek fel a HIV fertőzöttek fogadására és ellátására a vidéki és Budapesten a kerületi bőr- és nemibeteg gondozók - derül ki az állampolgári jogok biztosának jelentéséből.
Elfogadhatatlan a Pedagógusok Szakszervezete szerint, hogy az oktatásért felelős államtitkárság érdemi párbeszéd helyett kérdőívekkel keresi meg az iskolákat. A szakszervezet szerint a kérdőív alapján a valóságos kormányzati szándékok ismerete nélkül nem lehet érdemben válaszolni a feltett kérdésekre.
Egyre többen érkeznek vissza Gyöngyöspatára azok közül a romák közül, akik a napokban félelmükben elhagyták a települést. Közben a rendőrség néhány száz embert kitessékelt Gyöngyöspatáról: a kívülről jött, különböző szervezetek tagjait - mondta Farkas Pál, roma referens.
Egyre többen érkeznek vissza Gyöngyöspatára azok közül a romák közül, akik a napokban félelmükben elhagyták a települést. Közben a rendőrség néhány száz embert kitessékelt Gyöngyöspatáról: a kívülről jött, különböző szervezetek tagjait - mondta a Független Hírügynökségnek Farkas Pál, roma referens.
Aktivisták és egyes tudósok szerint be kellene számítani egy-egy ország szén-dioxid-emissziójába az importcikkekben "elrejtettet" is. Az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia szerint a szén-dioxid-kibocsátás 26 százaléka származik világszerte az ilyen termékek előállításából.
Nem tájékoztatott átfogóan és elfogulatlanul a Magyar Televízió Az Este című műsorában. Ezért a Médiatanács figyelmeztetéssel hívta fel a közszolgálati televíziót a jogsértő magatartás megszüntetésére és a jövőbeni jogsértésektől való tartózkodásra. A tanács két "talált" - nem foglalt -rádiós frekvencia kiosztásáról, két ideiglenes médiaszolgáltatási jogosultságról is döntött csütörtökön.
Már nemcsak Jedlik Ányos szódavizes borát, vagyis fröccsöt ihatnak az EU-elnökség várójába érkező vendégek a ferihegyi repülőtéren, hanem pálinkát is. Méghozzá automatából.