Az Európai Központi Bank miatt változna az alaptörvény-tervezet szövege. A fideszes Gulyás Gergely elmondta, még nincs vége az egyeztetésnek, ezért maradna a jegybankelnök megbízatása hat év. A kapcsolódó módosító indítványokról a végső döntést az elnökség és a frakció hozza meg.
Kisebb közlekedési balesetet szenvedett a Terrorelhárító Központ (TEK) egyik múlt héten vásárolt luxusautója. A Független Hírügynökség információi szerint a többmilliós jármű oldala tört össze, a javítás százezrekbe is kerülhet. A baleset részleteiről a Független Hírügynökség írásban kérdezte a Belügyminisztériumot, de válasz eddig nem érkezett, így nem tudni, hogy a jármű balesete a…
Május 31-re napolták el Milánóban az olasz miniszterelnök elleni pert, amelyben egyebek közt azzal vádolják, hogy kiskorú prostituált szexuális szolgáltatásait vette igénybe. A mindössze tíz percig tartó tárgyaláson Silvio Berlusconi nem jelent meg. Az olasz kormányfő ellen a másik vádpont, hogy visszaélt hatalmával a Ruby néven ismertté vált lány egyik rendőrségi ügyében. A bíróság előtt…
A kormány szerdai ülésén egy győri társadalmi kezdeményezés mellé állva létrehozta az "Összefogás az államadósság ellen" nevet viselő alapot - jelentette be Szijjártó Péter.
Szobrot készítettek Londonban a két éve meghalt Michael Jacksonról, a műalkotás abban a pillanatban ábrázolja az énekest, amikor 2002-ben egy berlini szálloda ablakából kilógatta pár hónapos kisfiát. Jackson rajongói felháborodtak az alkotás miatt.
Feljelentést tesz Vadai Ágnes MSZP-s országgyűlési képviselő férjének ügyében Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos javaslata nyomán a Fővárosi Önkormányzat - mondta György István főpolgármester-helyettes szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
18 intézmény 73 gyermek- és ifjúságvédelmi álláshelyének megszüntetéséről döntött a Fővárosi Közgyűlés. A város 2012-től évente 116 és fél millió forintos megtakarítást vár az intézkedéstől.
Huszonnégy métert elmozdult a tengerfenék a Japánt megrázó március 11-ei, kilences erősségű földrengés epicentruma környékén - jelentette szerdán a szigetország parti őrsége, amelynek mérései szerint az óceán fenekének egy része kelet-délkeleti irányban csúszott arrébb korábbi helyzetéből.
Nincs jogorvoslatra lehetősége azoknak a köztisztviselőknek, akiket az elmúlt hónapokban indoklás nélkül bocsátottak el. Az Alkotmánybíróság ugyanis csak április 5-i hatállyal semmisítette meg a köztisztviselők indoklás nélküli elbocsátásáról szóló rendelkezést. Az indoklás nélküli elbocsátás az Európai Alapjogi Charta alapelveibe ütközik. Az Alkotmánybíróság nem kívánta kommentálni döntésének…
Mindenki egyetért abban, hogy az Európai Unióban mindent meg kell tenni a legmagasabb nukleáris biztonság érdekében, legyen közös európai keret e témában, továbbá az ezzel kapcsolatos lépések a nyilvánosság előtt történjenek - hangoztatta Győri Enikő, az európai uniós ügyekért felelős államtitkár a témáról az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén, szerda délután lefolytatott vitában, a…
Sem a Főgáz, sem a Tigáz képviselője nem tudja még, milyen árat ajánl majd cége az Emfesz Kft.-től szerzett fogyasztóinak, pedig rövidesen lejár a kilencven napos végső menedékes időszak, április 12-től nem érvényesek az arra szóló kedvezményes ajánlatok.
Idén már nem csak karácsony előtt, hanem nyáron is dolgozni fog a MikulásGyár: az ország legnagyobb karitatív szervezetének munkatársai először a várpalotai Pannónia Fesztiválon, június 9-e és 13-a között gyűjtik majd az adományokat.
Eladják az Európa Mozit, megszüntetnek 73 ifjúságvédelmi álláshelyet, de idén is lesz autómentes hétvége - a többi között erről döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán délután. Két tartózkodással, 23 igen szavazattal elfogadták a képviselők a nevelési-oktatási intézmények működésének racionalizálásról szóló javaslatot és azt is tudomásul vették, hogy a városháza januárban lehívta a csaknem négymillió…
Moammer el-Kadhafi líbiai vezető üzenetet küldött Barack Obama amerikai elnöknek "azt követően, hogy Amerika kivonult a Líbia elleni keresztes gyarmatosító szövetségből" - jelentette be szerdán a JANA hivatalos líbiai hírügynökség. A jelentésben részletek nem szerepelnek.
Elakadt egy életveszélyesen megsebesült rendőrrel a lift szerdán a Borsod megyei kórházban, a tűzoltók, az intézmény vezetőjének közlése szerint, szétverték a felvonót.
Összesen 17 milliárd forintos állami támogatást kap két nagy autóipari beruházás. Meghallgatták Kiss Péter volt kancelláriaminisztert a moszkvai kereskedelmi képviselet ügyében. Életének 93. évében elhunyt Komlós Juci, a nemzet színésze
Már csak 6300 beteg fordult influenzás panaszokkal orvoshoz az elmúlt héten, viszont újabb 8 haláleset köthető a fertőzéshez - többek között ez derül ki az Országos Epidemiológiai Központ legfrissebb, az év 13. hetéről szóló jelentéséből. Az egy héttel korábbi 74 halott helyett jelenleg már 82-t tartanak nyilván, közülük 78-nál az A/H1N1, 4-nél az influenza B vírusa hozható összefüggésbe a…
A kelet-líbiai partvidéken, Adzsdábijától nyugatra nyomultak előre szerdán a felkelők, hogy visszaszerezzék a várostól 80 kilométerre lévő Brega olajkikötőt, amely kedden került a Moammer Kadhafi vezetőhöz hű erők kezére. Közben a NATO, amelynek légi támogatását hiányolják a felkelők, közölte: nehézséget okoz, hogy Kadhafi csapatai elvegyülnek a polgári lakosok közé és élő pajzsként használják…
Hat és fél tonna heroin-alapanyagot foglaltak le a rendőrök Magyarországon. A nemzetközi akciót a magyarokon kívül a szlovák és cseh rendőrök hajtották végre, több embert őrizetbe vettek.