2011. május 17. kedd

máj. 17
11:36
Felülvizsgálják a területi védelmi igazgatóságok működését (Infostart)
Felülvizsgálják a területi védelmi igazgatóságok működését az idén, ezután pedig jogi és hatásköri változások is lesznek - jelentette be Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a fővárosi védelmi bizottság 20. jubileumi tájértekezletén.
máj. 17
11:36
Velencei Bizottság: fontos, hogy a sarkalatos törvények elfogadása helyes irányban történjen (Alternatív Energia)
Az új magyar alaptörvény körüli helyzet még "nem nagyon világos", a szöveget értelmezni kell, fontos, hogy a sarkalatos törvények elfogadása és egyéb fontos döntések meghozatala helyes irányban történjen - mondta a Velencei Bizottság titkárságának igazgatója kedden Budapesten az MTI-nek.
máj. 17
11:38
Újabb iratokat kérnek be Gyurcsány mentelmi ügyében (Alternatív Energia)
Iratokat kér be a parlament mentelmi bizottsága Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának esetleges felfüggesztése kapcsán - közölte a keddi ülés után Rubovszky György, a testület KDNP-s elnöke. Az ügyészség a sukorói kaszinóberuházás telekcseréjének ügyében kérte az Országgyűléstől a korábbi miniszterelnök mentelmi jogának felfüggesztését.
máj. 17
11:40
Csődben a csókakői Autifarm, sikkasztás miatt pedig nyomoznak (Alternatív Energia)
Kifizetetlen számlák miatt két per a csókakői Autifarm működtetője ellen, a rendőrség pedig sikkasztás gyanúja miatt - írja a Fejér Megyei Hírlap. Az autista gyerekek szüleinek egyesülete által fenntartott, mintaprojektként működtetett Fejér megyei intézmény mintegy ötvenmilliós tartozást halmozott fel. Az államtól kapott foglalkoztatási járulékokból tartották fenn magukat, ám a májusi támogatást…
máj. 17
11:45
Újabb íratokra van szükség Gyurcsány mentelmi ügyében (ATV)
Az Országgyűlés mentelmi bizottsága nem elégszik meg az eddig kapott papírokkal a volt kormányfő ügyében
máj. 17
11:47
A Jobbik betiltásától fél Morvai (ATV)
Az EP képviselő szerint az alkotmányellenesség vádját használja majd a Fidesz a Jobbik ellen.
máj. 17
11:54
Elfogták Földesi-Szabó Lászlót (Infostart)
Elfogták kedden az adócsalással vádolt Földesi-Szabó Lászlót; az Egymásért Egy-Másért Alapítvány kuratóriumi elnöke eltűnt a bírósági tárgyalásról, ezért keresték - közölte Bartha László, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szóvivője.
máj. 17
11:54
Bezárnak egy iskolát Debrecenben (Alternatív Energia)
Szeptemberben bezár Debrecenben az Eötvös Utcai Általános Iskola. Az intézményben a hagyományos osztályokon kívül személyiségfejlesztő, felzárkóztató csoportok is vannak, illetve kis létszámú osztályokban autista gyermekekkel is foglalkoznak.
máj. 17
11:54
Puch László: Gyurcsány hagyja békén az MSZP-t! (Metropol)
Az MSZP pártigazgatója azt kéri Gyurcsány Ferenctől, hagyja békén az MSZP-t, és ne ártson tovább. Puch László az fn.hu-nak adott interjúban azt mondta a volt miniszterelnökről, hogy "türelmetlen, impulzív, a cél érdekében semmilyen eszköz sem drága neki, forradalmi hevületében mindent fölrúg, lebont".
máj. 17
11:56
Súlyosan megverték a szikszói környezetvédelmi egyesület elnökét (Alternatív Energia)
Megverték Kaposi Zoltánt, a Szikszói Környezet- és Természetvédelmi Egyesület elnökét. A férfi súlyos sérülésekkel került kórházba, a támadók átkutatták a lakását, de sem pénzt, sem más értékeket nem vittek el, állítólag iratokat kerestek.
máj. 17
11:58
Elfogták Földesi-Szabó Lászlót Budapesten (Alternatív Energia)
A Nemzeti Nyomozó Iroda célkörözési alosztályának munkatársai elfogták Földesi-Szabó Lászlót, az Egymásért Egy-Másért Alapítvány egykori kuratóriumi elnökét. A volt rendőrtisztet csempészet és sikkasztás miatt ítélte el a bíróság, de vámorgazdaság miatt is keresték, márciusban felkerült a BRFK TOP 10-es listájára is. Úgy tudni, egy kőbányai panellakásban fogták el a bujkáló férfit, délelőtt 10…
máj. 17
12:03
Háztartási alkalmazottja szült gyermeket Schwarzeneggernek (ATV)
Ismét botrányba keveredett az osztrák származású ex-kormányzó.
máj. 17
12:12
További iratokat kérnek Gyurcsány ügyében (Metropol)
További iratokat kér az ügyészségtől az Országgyűlés mentelmi bizottsága Gyurcsány Ferenc volt kormányfő ügyében.
máj. 17
12:12
Népszavazás döntene a hajléktalanokról Józsefvárosban (Alternatív Energia)
Helyi népszavazást tartana Józsefváros a hajléktalanokról - közölte az önkormányzat a Független Hírügynökséggel. A kerület lakóit a többi között arról kérdezik, támogatják-e, hogy az önkormányzat betiltotta és bünteti a kukázást, illetve arról, hogy lakhassanak-e hajléktalanok a kerület utcáin, akár a főváros döntése ellenére.
máj. 17
12:21
Gyerekek és nők elföldelve: tömegsírra leltek Szíriában + videó (ATV)
A szíriai határ mellett harckocsi lövéseket hallottak – ezzel párhuzamosan menekült áradat keresett menedéket Libanonban a szíriai hatóságok agressziója miatt, ez pedig arra sarkallta a bejrúti kormányt, hogy szigorítson a határainak a védelmén. Hétfő éjjel Damaszkuszban ezrek követelték a kormányzat elmondását, amely emberi jogi szervezet szerint már több mint 800 embert gyilkolt meg a…
máj. 17
12:30
Interneten is lehet adatot szolgáltatni az idei népszámláláskor (Infostart)
Október 1-jén kezdődik a népszámlálás; Magyarországon az idén lehet először interneten adatot szolgáltatni, de 40 ezer kérdezőbiztos is járja majd az országot - közölték a Központi Statisztikai Hivatal.
máj. 17
12:30
Elfogták Földesi-Szabó Lászlót Budapesten (Metropol)
Elfogták az adócsalással vádolt Földesi-Szabó Lászlót kedden; az Egymásért Egy-Másért Alapítvány kuratóriumi elnöke eltűnt a bírósági tárgyalásról, ezért keresték - közölte Bartha László, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szóvivője.
máj. 17
12:30
Kétszáz forintért vertek össze egy férfit Tiszaadonyban (Alternatív Energia)
Csoportos rablás miatt indult eljárás három tiszaadonyi férfi ellen, akik kiraboltak egy középkorú férfit a településen. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a rendőröket a megtámadott férfi hozzátartozói értesítették hétfőn: a férfit még vasárnap éjjel támadták meg és rabolták ki.
máj. 17
12:39
Videó: elrontott magyar tizenegyes a világsajtóban (ATV)
A Haladás játékosa szeretett volna panenkás gólt lőni.
máj. 17
12:41
Tarlós: "Ezt a Fidesz biztosan nem engedi meg magának” (ATV)
Ha tavasszal nagyon elrontanák az önkormányzati törvényt, abból egy szétesett város és anarchia származik, állítja a főpolgármester, aki ez esetben inkább marad felesége szoknyája mellett.
máj. 17
12:43
Videó: Világhíradó délben (ATV)
Mi történt a világban? Aktualitások, és ami az események mögött van: háttér információk és új témák - a világ minden tájáról.
máj. 17
13:15
Kihozták magukból a maximumot (ATV)
Bevált a meteorológusok jóslata, hideg idő és fel-felbukkanó eső várta az Autocross és Rallycross Országos Bajnoki futam szereplőit, köztük a Hell Racing Team csapatát erősítő, quados Kazár Miklóst és a rallycrossban jeleskedő Papp Viktort. Habár az időjárási körülmények nem igazán kedveztek a versenyzőknek, azért nem volt hiány parázs viadalokban! A bevállalós közönség a tavalyi bajnok Kazár…
máj. 17
13:24
Bencsik: Az évtized második felében jönnek a jobb napelemek (Infostart)
Magyarországnak fel kell készülnie a villamos energiát termelő napelemek gyártására és telepítésére, mivel az évtized második felében jönnek a jóval jobb hatásfokú ilyen eszközök, és ezzel a megtérülés is jelentősen lerövidül - mondta Bencsik János a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára a Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetsége által rendezett konferencián.
máj. 17
13:24
HÖOK: csak felmenő rendszerben képzelhető el, hogy térítést kérjenek a lemorzsolódó hallgatóktól (Alternatív Energia)
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) szerint csak felmenő rendszerben és semmiképpen sem visszamenőleges hatállyal képzelhető el, hogy utólag térítést fizettessenek a lemorzsolódó hallgatókkal. Nagy Dávid, a HÖOK elnöke ezt kedden mondta az MTI-nek, az oktatási bizottság fideszes elnökének, Pokorni Zoltánnak a szavaira reagálva.
máj. 17
13:42
Romagyilkosságok - A besenyszögi vadász kiskorú leányait hallgatta meg a bíróság (Alternatív Energia)
Három-négy rablóról, köztük egy "nagy, kidülledt szemű", hangtompítós pisztolyt tartó símaszkos férfiról beszélt a besenyszögi vadász kiskorú nagyobbik lánya a romák elleni támadássorozat ügyében indult büntetőper sértetti tanúmeghallgatásán a Pest Megyei Bíróságon kedden. Húga, amikor felidézte a támadás éjszakáján történteket, többször elsírta magát, ezért szünetet kellett elrendelni.
máj. 17
13:51
Letartóztatták a moszkvai emberevőt (ATV)
Előzőleg a hatóságok a csatornalyukakban, szemétgyűjtőkben és vizesárkokban különböző emberi testrészeket találtak.
máj. 17
13:53
Heim Péter szerint a válságadókat muszáj kivezetni 2013-ra (ATV)
Heim Péter szerint a válságadókat muszáj 2013-ra kivezetni és változtatni kell a szabályozókon ahhoz, hogy Magyarország logisztikai központtá válhasson. A közgazdász, üzletember az fn.hu-nak adott keddi interjúban azt is megjegyezte, hogy bár az ország helyzete javul, máshol még mindig jobb befektetési lehetőségek vannak.
máj. 17
13:55
Eladományozza vagyona egyharmadát a szaúdi multimilliárdos (ATV)
Döntésével meg akarja akadályozni, hogy halála után leszármazottai az örökségért harcoljanak egymással.
máj. 17
14:00
Népszámlálás - Az idén interneten is lehet adatot szolgáltatni (Alternatív Energia)
Október 1-jén kezdődik a népszámlálás; Magyarországon az idén lehet először interneten adatot szolgáltatni, de 40 ezer kérdezőbiztos is járja majd az országot - közölték a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) keddi sajtótájékoztatóján, Budapesten.
máj. 17
14:02
Új jogszabályt sürget az Országos Polgárőr Szövetség (Alternatív Energia)
Az Országos Polgárőr Szövetség elnöke szerint az OPSZ nyertese a polgárőrségek működésének feltételeit szigorító hétfői törvénymódosításnak, ám a közelmúlt tapasztalatai nyomán egy vadonatúj jogszabályra lenne szükség. Túros András az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának keddi ülésén beszélt erről, ahol azt is kezdeményezte, hogy a polgárőrök autóit vonják ki a cégautóadó hatálya…
máj. 17
14:27
Elfogták Földesi-Szabó Lászlót Budapesten (ATV)
Elfogták az adócsalással vádolt Földesi-Szabó Lászlót kedden; az Egymásért Egy-Másért Alapítvány volt kuratóriumi elnöke eltűnt a bírósági tárgyalásról, ezért keresték - közölte Bartha László, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szóvivője az MTI-vel.
máj. 17
14:36
Balsai a nyugdíjmódosításról: Nem elvenni, hanem adni akarunk (Infostart)
A fideszes Balsai István szerint a pártja által beterjesztett alkotmánymódosítási javaslattal megszüntethető az a jelenlegi helyzet, hogy az 57 év alatti, egészséges állapotban lévő, ám nyugdíjba vonult rendvédelmi dolgozók nem szolgálják az ország közbiztonságát. A politikus a nyugdíjszabályok átalakítását lehetővé tevő indítvány keddi parlamenti vitájában úgy fogalmazott: "nem elvenni, hanem…
máj. 17
14:36
A ballagó diákok leginkább pénzre vágynak (Alternatív Energia)
Pénzt vagy elektronikai eszközt szeretne kapni a legtöbb ballagó diák- derült ki egy nem reprezentatív felmérésből, amelyet a Cardnet Zrt. készített 14-18 éves fiatalok körében.
máj. 17
14:45
100 gárdistát és 20 csendőrt avatott a Jobbik alelnöke (ATV)
Murányi, Hegedűs, Juhász megszólalt, a rendőrök pedig igazoltattak.
máj. 17
14:47
Videó: gyönyörű gól, a fél védelmet elfektette a csatár (ATV)
Spanyol negyedosztályban ritkán látható ilyen jelenet.
máj. 17
14:54
Romagyilkosságok: felismerték a gyilkos fegyvert (Metropol)
Fotók és gyártási szám alapján is felismerték a Pest Megyei Bíróságon kedden meghallgatott tanúk azokat a fegyvereket, amelyek egy besenyszögi rablásból származnak, és amelyekkel elkövették a romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadássorozatot.
máj. 17
14:54
Rendben van a Velencei-tó kapuja (Alternatív Energia)
Nem tért el a velencei önkormányzat a Velencei-tó kapuja projekt építési tervétől. Ez derül ki a keddi helyszíni szemle jegyzőkönyvéből. A 2,2 milliárd forintos projektet 1,4 milliárdos uniós és kormányzati támogatással az önkormányzat építi, szervezetek nem tartják tájba illőnek, több hatósági vizsgálatot indítottak már, eddig elmarasztaló döntés nem született.
máj. 17
14:56
Országos kompetenciamérés lesz május 25-én az iskolákban (Alternatív Energia)
A kormany.hu oldalon közzétett tájékoztató szerint a mérés az adott évfolyamokon - kevés kivételtől eltekintve - minden tanuló számára kötelező, így abban az idén összesen 387.158 diák vesz részt. Az érintett diákok a mérés napján nem vesznek részt tanórákon.
máj. 17
15:03
Adósságrendezési eljárás indul Heves megye ellen (ATV)
Adósságrendezési eljárás indul a Heves Megyei Önkormányzatnál - közölte Szabó Róbert (Fidesz-KDNP), a megyei közgyűlés elnöke hétfőn az MTI-vel. Az MTI úgy tudja, hogy egy budapesti cég kérte az adósságrendezési eljárás megindítását a bíróságtól.
máj. 17
15:12
Puch: Gyurcsány ne ártson tovább az MSZP-nek! (Infostart)
Puch László arra kérte Gyurcsány Ferencet, hagyja békén az MSZP-t, és ne ártson tovább. A pártigazgató szerint a szocialisták alapvető érdeke, hogy a vezetésben megszűnjön a kétfejűség, de a volt kormányfő úgy számol, minél rosszabb állapotba kerül az MSZP, annál nagyobb esély nyílik előtte a párt elfoglalására.
máj. 17
15:12
Népszámlálás: az idén interneten is lehet adatot szolgáltatni (Metropol)
Október 1-jén kezdődik a népszámlálás; Magyarországon az idén lehet először interneten, önbevallással adatot szolgáltatni, de 40 ezer számlálóbiztos is járja majd az országot - közölték a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) keddi sajtótájékoztatóján, Budapesten.
máj. 17
15:12
Hatástanulmányokat hiányol a HÖOK (Alternatív Energia)
Hiányolja a hatástanulmányokat az állami fenntartású felsőoktatási intézmények csökkentéséről szóló tervekből a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK). Az integrációt nem szabad csak azért végrehajtani, hogy kevesebb legyen az intézmény, a felsőoktatás átalakításának csak a minőség, hatékonyságát és nemzetközi versenyképesség javításával van értelme - áll a HÖOK közleményében.
máj. 17
15:14
Csepeli kettős gyilkosság: a volt rendőrkapitány ajánlotta a későbbi gyilkost? (Alternatív Energia)
Kedden sem kapott egyértelmű választ a hallgatóság a csepeli kettős gyilkosság tárgyalásán arra a kérdésre, hogy a volt csepeli rendőrkapitány ajánlotta-e az elsőrendű vádlottat az iskolába. Császár Mihály, a csepeli rendőrkapitányság volt irányítója tagadja ezt. Azt hangoztatta a bíróságon tett tanúvallomásában, hogy csak általánosságban ajánlotta az iskola vezetőjének, alkalmazzanak egy-két…
máj. 17
15:21
30 év börtönt kapott a népirtó tábornok (ATV)
A törvényszék szerint Bizimungu uralta a helyzetet a gyilkosságok idején.
máj. 17
15:23
Kiszállt egy zsűritag az X-Faktorból (ATV)
Dannii Minogue énekesnő, Kylie Minogue húga nem vállalta zsűritagságát az X Factorban.
máj. 17
15:25
Fodor Gábor visszatér + videó (ATV)
A pártalapítás még korai, de az elmúlt időszakhoz képest aktívabb közéleti szerepvállalásra készül az egykori szabad demokrata politikus.
máj. 17
15:30
Balsai a rokkantnyugdíjasokat is visszaterelné a munka világába (Metropol)
A fideszes Balsai István szerint a pártja által beterjesztett alkotmánymódosítási javaslattal megszüntethető az a jelenlegi helyzet, hogy az 57 év alatti, egészséges állapotban lévő, ám nyugdíjba vonult rendvédelmi dolgozók nem szolgálják az ország közbiztonságát.
máj. 17
15:30
Rendvédelmi petíció a Velencei Bizottságnak (Alternatív Energia)
A szerzett nyugdíjak védelmében adott át petíciót kedden a fegyveres és rendvédelmi szakszervezetek "Hivatásunk Védelmében" nevű alkalmi koalíciójának sztrájkbizottsága a Velencei Bizottságnak, amely a napokban Magyarországon tájékozódik az új alaptörvényről. A petíciót az Alkotmánybíróság épületénél vette Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke, aki egyúttal a Velencei Bizottság alelnöke.
máj. 17
15:32
A Velencei Bizottsághoz fordultak a rendvédelmisek (Metropol)
A Velencei Bizottság Magyarországon tartózkodó delegációjának akarták petíciójukat átadni a fegyveres és rendvédelmi dolgozókat képviselő szakszervezetek; végül Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke, a Velencei Bizottság alelnöke vette át - közölte Kónya Péter, a szakszervezetek sztrájkbizottságának vezetője kedden.
máj. 17
15:39
Strauss-Kahn előre megmondta: szexbotrányba rángathatják (ATV)
A Liberation francia lap szerint Strauss-Kahn már áprilisban attól tartott, hogy politikai ellenfelei lefizethetnek egy nőt, hogy nemi erőszakkal vádolja meg őt.

Keresés