2011. június 17. péntek

jún. 17
12:00
Büntetőeljárási törvény - Csökkentik a védő nélküli fogva tartás idejét (Alternatív Energia)
A tervezett 48-ról 24 órára csökkenhet a védővel való fogvatartotti érintkezés korlátozásának időtartama - közölte a Fidesz frakcióvezetője pénteken az MTI-nek adott nyilatkozatában. Lázár János azt mondta, a büntetőeljárási törvény módosítása - ahogy ő nevezi, a "tisztaság és gyorsítás" törvénycsomag - miatt nincs feszültség a kormány és a frakció között, az igazságügyi államtitkár kritikáját…
jún. 17
12:30
Olvasatlanul megsemmisítette a Gyurcsánytól kapott borítékot Mesterházy Attila (Infostart)
Olvasatlanul ledarálta Gyurcsány Ferenc levelét Mesterházy Attila az újságírók előtt. A volt kormányfő és pártelnök három szocialista politikust nevezett meg a levélben; szerinte 2006-ban ők szivárogtatták ki az őszödi beszédet, de erre nincs bizonyítéka, ezért az erről szóló Facebook-bejegyzésében sem nevezte meg őket.
jún. 17
12:39
Gyurcsány: három kormány felelőssége az államadósság növekedése (ATV)
A 2000-es években megnövekedett államháztartási hiányért három kormány viseli a felelősséget: az Orbán-, a Medgyessy- és az első Gyurcsány-kormány - közölte Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottsága a 2002-2010 közötti államadósság-növekedés okait vizsgáló albizottságának pénteki ülésén.
jún. 17
12:54
Olvasatlanul megsemmisítette a Gyurcsánytól kapott borítékot Mesterházy Attila (Alternatív Energia)
Újságírók előtt, olvasatlanul semmisítette meg pénteken Mesterházy Attila azt a borítékot, amelyet Gyurcsány Ferenctől kapott, és amelyben a volt kormányfő állítása szerint azoknak a neve szerepel, akik feltételezése alapján kiszivárogtatták az őszödi beszédet.
jún. 17
12:57
Diplomáciai háború: a miniszterelnök kikérte magának Kövér Lászlót (ATV)
"Beszéltem Orbán Viktor magyar kormányfővel, és közöltem vele, hogy elvből elutasítom a magyar politika legfelsőbb vezetőinek nyilatkozatait" - közölte Iveta Radičová miniszterelnök.
jún. 17
12:59
Több mint ezer halott: bekeményített az elnök (ATV)
Tankokkal, páncélozott csapatszállító járművekkel és autóbuszokkal vonultak be a szíriai hadsereg csapatai több északi városba. Ban Kimun ENSZ főtitkár arra sürgette a közel-keleti országot, hogy „szüntesse be a gyilkosságokat”. Az ENSZ szerint legalább 1100 ember életét vesztette a kormányellenes tüntetőkkel szemben alkalmazott erőszak következtében.
jún. 17
13:15
Őszödi beszéd: homályban maradnak a kiszivárogtatók (ATV)
Újságírók előtt, olvasatlanul semmisítette meg pénteken Mesterházy Attila azt a borítékot, amelyet Gyurcsány Ferenctől kapott, és amelyben a volt kormányfő állítása szerint azoknak a neve szerepel, akik feltételezése alapján kiszivárogtatták az őszödi beszédet.
jún. 17
13:17
Videó: berohant egy szurkoló, verekedés a rögbi meccsen (ATV)
Egy másik drukker vitte földre a renitens nézőt, majd beavatkoztak a játékosok is.
jún. 17
13:30
Melegfelvonulás - Fokozott ellenőrzést rendelt el a rendőrség (Alternatív Energia)
Fokozott ellenőrzést és forgalomkorlátozást rendelt el a rendőrség a fővárosban a szombati Budapest Pride 2011 elnevezésű rendezvénnyel összefüggésben. A Hősök teréről induló melegfelvonulás ellen több ellen-demonstrációt is tartanak.
jún. 17
13:51
Video: Síró tűzoltó, nem létező karácsony, nekikeseredett rendőrök (ATV)
Sivítanak a légvédelmi szirénák, anyáznak a rendvédelmisek és a civilek, de hogyan tovább?
jún. 17
14:00
Hat fővárosi céget apportálnak a Budapesti Városüzemeltetési Központ Zrt.-be (Infostart)
Hat, 100 százalékos fővárosi tulajdonú céget apportálnak a Budapesti Városüzemeltetési Központ (BVK) Zrt.-be, ha a Fővárosi Közgyűlés jövő szerdai ülésén elfogadja György István városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes javaslatát.
jún. 17
14:06
Büntetőeljárási törvény - Bővítené a Fidesz a kiemelt ügyek körét (Alternatív Energia)
Kiegészítené a Fidesz a büntetőeljárási törvényben az úgynevezett kiemelt jelentőségű ügyek körét a bűnszervezetben részvétellel, a bűnszervezetben elkövetett bármely bűncselekménnyel, valamint az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek megsértésével - derül ki Cser-Palkovics András pénteken a Ház elé terjesztett módosító javaslatainak egyikéből.
jún. 17
14:08
Gyurcsány: három kormány felelőssége az államadósság növekedése (Alternatív Energia)
A 2000-es években megnövekedett államháztartási hiányért három kormány viseli a felelősséget: az Orbán-, a Medgyessy- és az első Gyurcsány-kormány - közölte Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottsága a 2002-2010 közötti államadósság-növekedés okait vizsgáló albizottságának pénteki ülésén.
jún. 17
14:27
Népszavazási kérdéseik miatt az Ab-hez fordul az LMP (ATV)
Az LMP az Alkotmánybírósághoz fordul, mert az Országos Választási Bizottság (OVB) elutasított kilenc, általuk benyújtott népszavazási kérdést – mondta újságírók előtt pénteken Karácsony Gergely. Hozzátette, egyúttal újra beadják az átfogalmazott kérdéseket is.
jún. 17
14:36
Jó minőségű gabonatermés várható (Infostart)
A változékony időjárás ellenére jó minőségű gabonatermés várható az idén - mondta a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára.
jún. 17
14:45
Gomolygó füst: kiürítették a Külügyminisztérium épületét (ATV)
Füstöt észleltek a Külügyminisztérium épületében, kiürítették.
jún. 17
14:47
A slusszkulcsok begyűjtésével is akadályozták a bohócforradalmat + videó (ATV)
Több buszt is visszafordított a rendőrség azok közül, amelyek a vidékről érkező demonstrálókat szállították – mondta az ATV Start című műsorában Árok Kornél, a bohócforradalomnak nevezett megmozdulás egyik szervezője.
jún. 17
14:54
Visszatérhettek a dolgozók a Külügyminisztérium épületébe (Infostart)
Visszatérhettek munkahelyükre a Külügyminisztérium II. kerületi, Nagy Imre téri épületében dolgozók, akiknek azért kellett elhagyniuk az épületet, mert a pincében füstöt észleltek - mondta Kisdi Máté, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője.
jún. 17
14:56
Két korábbi jelöltjét javasolja alkotmánybírónak az LMP (Infostart)
Megnevezte alkotmánybíró jelöltjeit a Lehet Más a Politika.
jún. 17
15:03
IMF: a francia pénzügyminiszter szinte biztos befutó (ATV)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) Igazgatótanácsa a jövő héten hallgathatja meg a vezérigazgatói székre pályázó két jelöltet - közölte az ügyet jól ismerő forrás a Dow Jones üzleti hírügynökséggel.
jún. 17
15:05
Görög válság: gyors kormányalakítást szorgalmaz Barroso (ATV)
Gyors kormányalakításra van szükség Athénban, hogy elkerüljék a fennakadásokat Görögország pénzügyi megsegítése terén - hangsúlyozta pénteken Brüsszelben José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke.
jún. 17
15:21
Újra előzetes letartóztatásba helyezték Hunvaldot és Gált (ATV)
Újra előzetes letartóztatásba helyezte a Fővárosi Ítélőtábla Hunvald György volt erzsébetvárosi szocialista polgármestert és Gál Györgyöt, a kerületi önkormányzat gazdasági bizottságának volt szabad demokrata elnökét - mondta a tábla büntetőkollégiumának vezetője pénteken.
jún. 17
15:48
Változtat a Fidesz a büntetőeljárás módosításának javaslatán (Infostart)
"Meghallgatta és meghallotta" a Fidesz a büntetőeljárási törvény tervezett módosításával kapcsolatos szakmai véleményeket, és több ponton változtat az eredeti javaslaton - közölte sajtótájékoztatóján Cser-Palkovics András, megerősítve, hogy módosítanak a kiemelt jelentőségű ügyek őrizetbe vételi és gyanúsítotti kihallgatási szabályain.
jún. 17
15:57
Bestiális: megkínozták az orvost - ezreket gyilkoltatott meg (ATV)
Bekebelezte az al-Kaidát, oroszlánrészt vállalt a New York-i merényletek megszervezésében, és egy, az al-Kaidának tulajdonított közlemény szerint ő bin Laden utódja. Valaha gyógyítóként kezdte.
jún. 17
15:59
Bujkáltak kollégáik elől a bohócforradalomra igyekvő rendőrök + videó (ATV)
A tüntetésre érkező buszokat a rendőrök visszafordították. Ezért a "bohócok" lebuktak az ülésekre, amikor egyenruhásokat láttak az utakon.
jún. 17
16:15
Hatalmasat bukott az elkaszált magyar sztár + fotó (ATV)
Közepes teljesítménye ellenére harmadszorra buktatták meg reneszánsz művészettörténetből a magyar sztárt. Így csak egy év múlva védheti meg a fotósdiplomáját.
jún. 17
16:24
Elkezdődhet az 1-es és 3-as villamosvonal fejlesztése (Infostart)
Az önrész biztosításának megszavazásával elindulhat az 1-es és a 3-as villamosvonal fejlesztése Budapesten, ha a képviselők elfogadják az erről szóló előterjesztést a Fővárosi Közgyűlés jövő szerdai ülésén.
jún. 17
16:33
Kemény: drágulás és tartósan magas élelmiszerárak jöhetnek (ATV)
Tartósan magas élelmiszerárakra számít a nemzetközi Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) és az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezési Szervezete (FAO).
jún. 17
16:35
2006 óta nem volt ilyen tüntetés: 80 ezren vonultak az utcákra (ATV)
Nem volt ilyen tömeges utcai megmozdulás 2006 óta a dél-amerikai országban. A gazdasági növekedés ellenére az ország jelenlegi jobboldali vezetése rendkívül népszerűtlen.
jún. 17
16:48
Elindulhat a budapesti 1-es és 3-as villamosvonal fejlesztése (Alternatív Energia)
Az önrész biztosításának megszavazásával elindulhat az 1-es és a 3-as villamosvonal fejlesztése Budapesten, ha a képviselők elfogadják az erről szóló előterjesztést a Fővárosi Közgyűlés jövő szerdai ülésén.
jún. 17
16:51
Fertőzött szóját semmisítettek meg Bólyon (ATV)
A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) kötelezte a Pioneer Zrt.-t, hogy a Bólyi Agrokémia Kft. 240 hektáros területén elvetett GMO-val (génmódosított szervezet) szennyezett vetőmagot tárcsázza ki - tájékoztatta a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) pénteken.
jún. 17
17:00
Martonyi: Magyarország megerősítette érdekérvényesítő képességét (Infostart)
"Átestünk az érettségi vizsgán, az osztályzatot majd mások megadják" - értékelte a soros magyar elnökséget Martonyi János külügyminiszter.
jún. 17
17:02
Fokozott rendőri ellenőrzés a melegfelvonulás miatt (Infostart)
Fokozott ellenőrzést rendelt el a Budapesti Rendőr-főkapitányság a szombati melegfelvonulás miatt.
jún. 17
17:27
Pokoli terv: luxusszállót készültek rágyújtani a vendégekre (ATV)
Amerikai sajtóértesülések szerint a szövetségi hatóságok (FBI) arra figyelmeztették a nagyobb amerikai városok szállodáit, hogy legyenek éberek: a titkosszolgálat Szomáliában olyan információkhoz jutott, hogy az al-Kaida támadást tervez egy elegáns londoni hotel ellen, hasonló módon, ahogy azt az indiai Mumbaiban tette.
jún. 17
17:29
Tálib mudzsahedeket fogtak Bécs mellett (ATV)
A terrorizmusellenes törvény szigorítását javasolta pénteken az osztrák belügyminiszter azután, hogy őrizetbe vettek négy embert, akik a gyanú szerint egy külföldi terrorista kiképzőtáborba készültek.
jún. 17
17:31
Váratlanul elhunyt az egyik legnagyobb nyelvész (ATV)
Az egyik legnagyobb nyelvész volt, az anyanyelv ápolását tekintette legfőbb feladatának - mondta az MTI-nek Grétsy László nyelvész pályatársáról, a június 6-án elhunyt Deme Lászlóról. Balázs Géza szerint Deme meghaladta a korát.
jún. 17
17:42
Újraindulhat a kerékpáros közlekedés projektjének fejlesztése Budapesten (Alternatív Energia)
Újraindulhat a közösségi kerékpáros közlekedés rendszerének (BuBi) projektje Budapesten, ha a képviselők elfogadják az erről szóló előterjesztést a Fővárosi Közgyűlés jövő szerdai ülésén.
jún. 17
17:44
A turisztikai idényben több rendőr lesz a Balatonnál és a Velencei-tónál (Alternatív Energia)
Több rendőr, megerősített rendőri állomány teljesít szolgálatot a turisztikai idényben a Balatonnál és a Velencei-tónál - közölte a Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság elnöke pénteken Gárdonyban, sajtótájékoztatón.
jún. 17
17:45
Korlátozzák-e a gyanúsítottak és védőjük érintkezését? (ATV)
Több ponton változhat az alkotmányügyi bizottságnak a büntetőeljárási törvény módosítását kezdeményező indítványa, így kiemelt ügyekben a tervezett 48 óráról a felére csökkenhet a védővel való fogvatartotti érintkezés korlátozásának időtartama. Ez a Fidesz javaslata, az ellenzéki pártok és a kereszténydemokrata Rubovszky György azonban egyáltalán nem korlátozná a gyanúsítottak és védőjük…
jún. 17
17:54
Hoffmann: Az egyéni fejlesztésre helyezzük a hangsúlyt (Infostart)
Az állam szerepét növelni kell, mert csak akkor tudja garantálni az oktatás színvonalának emelését, ha eszközök vannak a kezében - mondta Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár egy szakmai fórumon pénteken, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Biriben.
jún. 17
18:00
LMP: összehangolt támadásba kezdett a kormány és a főváros a hajléktalanok ellen (Alternatív Energia)
Az LMP szerint a főváros összehangolt támadásba kezdett a hajléktalanok ellen a szabálysértési törvény parlament elé terjesztett módosításával, amely arról szól, hogy "a szegénység bűn, a legszegényebbek pedig bűnözők".
jún. 17
18:03
Menekültekkel torolná meg Kadhafi a NATO csapásokat? (ATV)
A líbiai felkelők vezetése tagadja, hogy kapcsolatba lépett volna a tripoli kormányzattal. Erről korábban az orosz elnöki különmegbízott adott hírt a líbiai miniszterelnök tájékoztatására hivatkozva.
jún. 17
18:21
Ősszel hatalmas tüntetések jönnek az elemzők szerint + videó (ATV)
A jelenlegi demonstrációk egyelőre nem értek célt, ugyanis nem követték őket szakszervezeti-kormányzati tárgyalások, az azonban mindenképp fontos, hogy az érdekvédők világossá tették, miből nem hajlandók engedni.
jún. 17
18:30
Az UEFA kizárta a Győrt (Infostart)
Licencproblémák miatt három évre kizárta az európai kupákból a Győrt az Európai Labdarúgó Szövetség.
jún. 17
18:32
Több BKV-járat menetrendje is megváltozik a melegfelvonulás miatt (Infostart)
Több BKV-járat menetrendje megváltozik szombat délután a Budapest Pride elnevezésű budapesti melegfelvonulás miatt; a korlátozás érinti a kisföldalatti, valamint a 2-es, a 4-es és a 6-os villamos forgalmát is.
jún. 17
18:39
3 évre kizárta az UEFA a magyar focicsapatot (ATV)
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) pénteken licencproblémák miatt három évre kizárta a Győri ETO FC labdarúgócsapatát az európai kupasorozatokból.
jún. 17
18:54
Lezárhatja az FKF Zrt. szétválási folyamatát a Fővárosi Közgyűlés (Alternatív Energia)
Meghozhatja a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. szétválásához szükséges végső tulajdonosi döntéseket a Fővárosi Közgyűlés a jövő szerdai ülésén.
jún. 17
18:57
Balesetveszélyes épület: Tarlós lezáratta a járdaszakaszt (ATV)
Balesetveszély miatt lezáratta az Andrássy út 1. szám előtti járdát pénteken a városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes; az intézkedést Tarlós István főpolgármester kérte Hutiray Gyulától - közölte Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója.
jún. 17
19:15
Új főügyészt választott a szlovák parlament - az ellenzék tiltakozott (ATV)
Jozef Centés személyében új főügyészt választott pénteken a szlovák parlament - az ellenzéki pártok jelezték, hogy azt nem tartják demokratikusnak.
jún. 17
19:24
Lezárták az Andrássy út járdáját (Infostart)
Balesetveszély miatt lezáratta a fővárosi Andrássy út 1. szám előtti járdát a városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes.

Keresés