A közutak járhatatlansága, illetve a térségben közlekedő autóbuszok műszaki állapota miatt a Hatvani Volán Zrt. július elejétől megszünteti a közforgalmi buszközlekedést két község irányába.
Az MSZP szerint a kormány egész oktatáspolitikájával, így például a tankötelezettség tervezett csökkentésével is a "segédmunkások és a cselédek országává" alakíthatja Magyarországot.
Már meghaladta a 100 millió forintot a Gyöngyöspatán és környékén március eleje óta fennálló fokozott rendőri ellenőrzés költsége - közölte Heves megye rendőrfőkapitánya a megyei önkormányzat pénteki ülésén.
A Nézőpont Intézet átfogó elemzése szerint Járóka Lívia (Fidesz-KDNP) volt az év magyar EP-képviselője, mivel az Európai Roma Stratégia élharcosaként mind magyar, mind európai szempontból fontos témában sikerült áttörést elérnie, s e közben a nemzeti érdeket képviselte az európai belpolitikában. Jelentését az Európai Parlament 90 százalékos többséggel fogadta el.
Az Orbán-kormány mindent egy lapra tett és vesztett. Az egykulcsos adórendszer nem csak a középosztály jövedelmét csökkentette, hanem a költségvetést is szétrombolta. Ezt a tényt az újabb megszorításokról rendelkező törvénymódosítás indoklásában immáron Orbán Viktor jobbkeze, Matolcsy György is beismeri. Az LMP szerint a helyzet kísértetiesen hasonlít a 2006-oshoz, csak annak beismerése hiányzik,…
Néhány rövid irat ismertetése híján pénteken csaknem befejeződött a bizonyítási eljárás a háborús bűntett elkövetésével vádolt Képíró Sándor volt csendőr százados büntetőperében a Fővárosi Bíróságon.
Jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelentést tett a Budapesti Rendőr-főkapitányságon az elszámoltatási kormánybiztos több, a Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet (VKSZI) által kötött 2007-es szerződés ügyében. Az intézetet akkor igazgató szocialista politikus azt közölte az MTI-vel: jogi úra fogja terelni az ügyet.
A Jobbik elnöke szerint Orbán Viktornak igaza van és Magyarország valóban háborúban áll az államadóssággal, de ezt a háborút sajnos elvesztette, amit ideje lenne beismerni - jelentette ki Vona Gábor pénteki, a hét legfontosabb eseményeit értékelő sajtótájékoztatóján.
Már a szocialista kormányok idején megkezdődött a magyar-kínai kapcsolatok kiépítése - jelentette ki Balogh András az MSZP elnökhelyettese, aki szerint üdvözlendő, hogy a Fidesz folytatja a diplomáciai és gazdasági kapcsolatok bővítését. A szocialista politikus ugyanakkor azt is megjegyezte: ellenzékben a Fidesz még keményen bírálta az ázsiai országot.
Az olasz Mario Draghit nevezték ki az EU-országok csúcsvezetői az Európai Központi Bank új elnökévé - jelentette be Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke.
Az iráni Forradalmi Gárda három vezetőjét is azzal vádolják, hogy támogatják a szíriai elnök, Basár el-Asszád véres fellépését az ellenzéki tüntetőkkel szemben – a demonstrációkat hónapok óta igyekszik vérbe fojtani a damaszkuszi rezsim, közel 12 ezer civil menekült el otthonából. Ők a szíriai-török határ mentén felállított ideiglenes sátortáborokban húzták meg magukat.
Elhalasztotta a június 29-ére meghirdetett BKV-sztrájkot a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSZSZ) - közölte Gulyás Attila, a szövetség elnöke
Jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelentést tett a Budapesti Rendőr-főkapitányságon az elszámoltatási kormánybiztos több, a Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet (VKSZI) által kötött 2007-es szerződés ügyében. Az intézetet akkor igazgató szocialista politikus azt közölte az MTI-vel: jogi úra fogja terelni az ügyet.
Elhalasztotta a június 29-ére meghirdetett BKV-sztrájkot a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSZSZ) - közölte Gulyás Attila, a szövetség elnöke.
Magyar-szlovák államközi megállapodást írtak alá a szlovákiai R4-es és a magyarországi M30-as gyorsforgalmi utak összekötéséről pénteken a kelet-szlovákiai Kenyhecen a két ország képviselői, Völner Pál magyar szakállamtitkár és Ján Figel szlovák szakminiszter.
Huszonnégy év után újra kínai miniszterelnök érkezett magyarországi hivatalos látogatásra. Ven Csia-paot (Wen Jiabaot) a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter és Varga Mihály, a miniszterelnökség államtitkára fogadta pénteken - tájékoztatta az MTI-t a miniszterelnök szóvivője.
A szakma képviselői várják a Semmelweis Terv konkrét intézkedéseire vonatkozó kormányzati döntést, mert jelenleg azt látják, a végrehajtással az egészségügyi ellátás elérhetősége és színvonala is sérül.
Az EU-országok állam-, illetve kormányfői megnyitották az utat Horvátország uniós csatlakozása előtt - jelentette be pénteken Brüsszelben Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke.
Az Európai Unió most erősebb, mint fél éve volt - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Brüsszelben, a magyar EU-elnökség utolsó uniós csúcstalálkozójának záró sajtótájékoztatóján.
Győr-Moson-Sopron megye hasít, a nagy taglétszámú megyék renyhék, adatbázis-másolásokról és eltanácsolt szavazókról szólnak a hírek, és kérdés, hogy megindul-e a tagrevíziós mozgalom - pártszavazás közepén az MSZP.
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök bejelentette: „vége a dalnak”. A kormányfő arra utalt, hogy Izrael szigorítani fog a terrorizmus miatt elítélt és bebörtönzött palesztinok kivételes fogva tartási körülményein. Jeruzsálem ezzel szeretné válaszút elé állítani a Hamaszt, amely a nemzetközi egyezményeket megszegve 2006 óta tartja fogva Gilad Shalit izraeli katonát és jelenleg arra sem…
Huszonnégy év után újra kínai miniszterelnök érkezett magyarországi hivatalos látogatásra. Ven Csia-paot (Wen Jiabaot) a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter és Varga Mihály, a miniszterelnökség államtitkára fogadta pénteken - közölte a miniszterelnök szóvivője.
Ha Görögország fizetésképtelenné válik, ennek hatásai globálisak lesznek: a japán kisbetétesektől az amerikai nyugdíjasokig mindenki megérzi a következményeit.
Kína kész arra, hogy a magyar féllel együttműködve áttörést érjen el a két ország közötti kapcsolatokban - mondta Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai miniszterelnök pénteken, Budapestre érkezésekor a Liszt Ferenc repülőtéren.
A látványsportokat segítő társasági adókedvezmény várható bevezetésével az amatőr labdarúgásban drasztikusan csökkenhetnek a klubokat terhelő versenyeztetési költségek.
30 nap börtönre ítéltek, két év próbaidőre felfüggesztve egy tajvani blogger, aki egy helyi étteremről negatív cikket írt. Liu szerint „túl sós” volt az étel, és „csótányok futkároztak” a konyhában.
Kína kész arra, hogy a magyar féllel együttműködve áttörést érjen el a két ország közötti kapcsolatokban - mondta Ven Csia-pao kínai miniszterelnök, miután kétnapos hivatalos látogatásra érkezett Budapestre.
Két ember meghalt, amikor frontálisan ütközött egy magyar és egy szlovák rendszámú autó péntek délután a 81-es úton, Kisbér és Vérteskethely között - tájékoztatott a rendőrség.
A bírák az ügyvédek és a büntetőeljárás jogászok is megütközéssel fogadták a legújabb kormányzati tervet, amely a létrehozandó „kiemelt ügyek” esetében az őrizetbe vett személyt az első 24 órában elzárná a védőjétől, az ügyésznek pedig lehetőséget adna a számára „megfelelő” bíróság kiválasztására. A Hetek írása.
A történelmi hagyományokkal rendelkező, komoly eredményeket felmutató Nyugat-magyarországi Egyetem további működésére tett határozott ígéretet Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár az universitas központi tanévzáró ünnepségén pénteken Sopronban.
Határozatban kötelezte a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság a Magyar Telekomot, hogy ne aktiváljon automatikusan minden előfizetőjének mobilinternet csomagot.
Soha nem látott magasságokban zárta a görög államadósság-törlesztési kockázat biztosítási tranzakcióinak árazása a kereskedési hetet Londonban, tükrözve azt a piaci félelmet, hogy a görög kormánynak esetleg nem sikerül elfogadtatnia a további külső támogatáshoz szükséges kemény megszorító intézkedési terveket.
Rendben zajlik a pártszavazás - közölte az InfoRádió megkeresésére az MSZP. Ám a párt még nem összesítette sem az eddigi voksok számát, sem részeredményét. Közben Gyurcsány Ferenc a sajtóban támadta pártját, Mesterházy Attila viszont nem reagált.
A kínai miniszterelnök kétnapos hivatalos budapesti látogatása azt mutatja, hogy beérett az elmúlt 7-8 évben megkezdett magyar diplomáciai és gazdasági nyitás Kína felé - mondta Matura Tamás, a Magyar Külügyi Intézet (MKI) szakértője pénteken.