2011. június 27. hétfő

jún. 27
13:15
A Malév Görögországban vizsgálódik a szombati incidens miatt (ATV)
A Malév szakértői a helyszínen vizsgálják, hogy milyen sérülést szenvedett a légitársaság szombaton, Heraklionban leszállt repülőgépe - mondta Róna Márta, a Malév kommunikációs igazgatója hétfőn az MTI kérdésére.
jún. 27
13:17
Clintonhoz fordultak, Deutsch szerint "szerencsétlen sz**háziak" (ATV)
Levélben fordultak a rendszerváltás előtti demokratikus ellenzék tagjai Hillary Clinton amerikai külügyminiszterhez. A jogállamot féltő üzenet aláírói között van többek között Demszky Gábor, Haraszti Miklós, Kenedi János, Konrád György, Magyar Bálint, Tamás Gáspár Miklós. A Fidesz EP-képviselője mikroblogon reagált a hírre.
jún. 27
13:24
Paczolay Pétert támogatja az Alkotmánybíróság elnöki posztjára a Fidesz (Infostart)
A Fidesz parlamenti képviselőcsoportja hétfő délelőtti ülésén egyhangúlag döntött arról, hogy Paczolay Péter jelenlegi elnököt támogatja az Alkotmánybíróság (Ab) elnöki posztjára - jelentette be a tanácskozást követően Lázár János frakcióvezető.
jún. 27
13:27
Patakokban folyt a sör- Képek! (Alternatív Energia)
A 4-es főút és az M35 autópálya ondódi elágazásánál rakományával árokba hajtott egy kamion.
jún. 27
13:33
Kína megmenti az eurót: se veled, se nélküled? (ATV)
Magyarország új és nagy jelentőségű szövetséget kötött Kínával: a két ország tizenkét megállapodást kötött egymással, konkrét programokról, befektetési alapokról és pénzügyi keretekről született megállapodás, mondta Orbán Viktor miniszterelnök Ven Csia-pao kínai kormányfővel közösen tartott sajtótájékoztatóján, szombaton a Parlamentben. A kínai miniszterelnök a BBC-nek hozzátette: ahogy segített…
jún. 27
13:35
Rakétagyakorlatba kezdett Irán (ATV)
Tíznapos rakétagyakorlatot kezdett hétfőn Iránban a Forradalmi Gárda, hogy megőrizze készültségét ellenséges csapásokkal szemben.
jún. 27
13:42
Orbán: Magyarország gyakorlati példát mutatott Európának (Infostart)
Orbán Viktor szerint a magyar kormány nem elméleti recepteket kínált Európának, hanem az ország megújításával gyakorlati példát mutatott a kontinensnek. A miniszterelnök ezt hétfőn, napirend előtt mondta a parlamentben a magyar EU-elnökséget értékelve.
jún. 27
13:51
Orbán Kína után: nem diktálhat nekünk senki - parlamenti pp (ATV)
A miniszterelnök szerint most mindenki a magyar modellt ámulja a vén kontinensen, mert csodálják a magyar megújulást, aminek pedig mindössze két alapvetése van: tudjuk kik vagyunk, és nem engedjük, hogy mások diktáljanak nekünk.
jún. 27
14:00
Paczolay Pétert támogatja a Fidesz (Metropol)
A Fidesz frakciója hétfő délelőtti ülésén egyhangúlag döntött arról, hogy Paczolay Pétert, a testület jelenlegi elnökét támogatja az Alkotmánybíróság (Ab) elnöki posztjára - jelentette be a tanácskozást követően Lázár János frakcióvezető.
jún. 27
14:09
Elfogatóparancsot adnak ki Kadhafi ellen (ATV)
A hágai Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsot ad ki Moammer Kadhafi líbiai vezető ellen.
jún. 27
14:18
TASZ: súlyos visszalépés az egyházi törvényjavaslat (Metropol)
A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szerint vissza kellene vonni az egyházi törvényről szóló javaslatot, mert az a lelkiismereti és vallásszabadság súlyos korlátozását jelenti.
jún. 27
14:27
Váratlan fordulat: jóllaktak az éhségsztrájkolók a börtönben (ATV)
A Hamasz bejelentette a hét végén: éhségsztrájkba kezdenek a palesztin fogvatartottak, miután az izraeli kormányfő bejelentette, hogy megvonja tőlük többek között az internetet és diplomaszerzési lehetőséget. Ezzel szemben az elítélt rabok a büntetés végrehajtási intézmények vezetői szerint nem utasították vissza az ételadagokat.
jún. 27
14:36
Újabb pengeváltás a szocialistáknál (Metropol)
Nem a szocialista párt vezetésének álláspontját, hanem magánvéleményét fejtette ki Török Zsolt szóvivő, amikor a Facebookon az MSZP-ben folyó pártszavazást néhány unatkozó ember pótcselekvésének nevezte, és azt állította: a voksolást szorgalmazókat a "Fidesz-Jobbik fizeti".
jún. 27
14:39
TASZ: súlyos visszalépés az egyházi törvényjavaslat (Alternatív Energia)
A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szerint vissza kellene vonni az egyházi törvényről szóló javaslatot, mert az a lelkiismereti és vallásszabadság súlyos korlátozását jelenti.
jún. 27
14:41
Mesterházy: Török Zsolt magánvéleményét írta meg a Facebookon a pártszavazásról (Alternatív Energia)
Nem a szocialista párt vezetésének álláspontját, hanem magánvéleményét fejtette ki Török Zsolt szóvivő, amikor a Facebookon az MSZP-ben folyó pártszavazást néhány unatkozó ember pótcselekvésének nevezte, és azt állította: a voksolást szorgalmazókat a "Fidesz-Jobbik fizeti".
jún. 27
14:45
A legdrágább ajánlattal nyert állami megbízást Pintér volt cége (ATV)
Újabb értékes állami megbízást nyert el két másik céggel együttműködve az a biztonsági cég, amely korábban Pintér Sándor belügyminiszter tulajdonában állt. A cég két másik vállalkozással összefogva kapta meg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. által meghirdetett, feltehetően évekre szóló munkát. A közbeszerzési dokumentumból kiderül, hogy a nyertes cégek adták be a legdrágább ajánlatot, írja az…
jún. 27
14:47
Videó: pörögve repült át a szörfös felett egy cápa (ATV)
Cápa ugrott át egy szörföst a floridai Smyrna Beach közelében. A mutatvány annyira gyorsan történt, hogy a szörfözőket követő fotós is csak később vette észre, mi minden látható még a látványos felvételen.
jún. 27
14:54
Orbán újabb államosításokról beszélt (Metropol)
A miniszterelnök szerint Magyarországnak éppen ellentétes irányban kell haladnia, mint Görögországnak, ahol jelenleg kényszerprivatizációkat hajtanak végre külföldi felügyelet mellett az ország gazdaságának talpra állítása érdekében.
jún. 27
15:12
Kommandósok fékeztek meg egy dühöngő férfit Salgótarjánban (Metropol)
Kommandósok fékeztek meg egy otthonában dühöngő férfit vasárnap éjszaka Salgótarjánban úgy, hogy egy másik erkélyről, mintegy 25 méter magasságból ereszkedtek le a harmadik emeleti lakáshoz.
jún. 27
15:14
Eddig százezren igényelték a magyar állampolgárságot (Metropol)
Beérkezett a százezredik magyar állampolgársági kérelem az egyszerűsített honosítás keretében - jelentette be Semjén Zsolt, amikor hétfőn a Parlamentben köszöntötte a százezredik kérelmezőt, a délvidéki Balogh Virág Lászlót és családját.
jún. 27
15:21
Paczolayt látná az Ab elnöki székében a Fidesz (ATV)
A párt parlamenti képviselőcsoportja egyhangúlag döntött.
jún. 27
15:23
Tettlegességig fajult a falunap: a polgárőr is kapott egyet (ATV)
Verekedésbe torkollott, és büntetőeljárással zárult a hétvégi zsombói falunapok rendezvénysorozat két helybéli fiatal számára – tájékoztatta a baon.hu-t Tuczakov Szilvána rendőr őrnagy, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
jún. 27
15:39
Kínai miniszterelnök: az emberi jogoknak különböző értelmezései lehetnek (ATV)
Ven: nemcsak a gazdaságban, hanem a politikában is szerkezeti reformokat hajtunk végre.
jún. 27
15:41
Nézze meg, mennyit keresnek az orvosok (ATV)
A Workania állásportál által működtetett Fizetesek.hu oldal legutóbbi felmérésében az állami egészségügyi ellátásban különböző munkakörökben dolgozók béreit vizsgálta.
jún. 27
15:48
Eddig százezren igényelték a magyar állampolgárságot (Metropol)
Beérkezett a százezredik magyar állampolgársági kérelem az egyszerűsített honosítás keretében - jelentette be Semjén Zsolt, amikor hétfőn a Parlamentben köszöntötte a százezredik kérelmezőt, a délvidéki Balog Virág Lászlót és családját.
jún. 27
15:57
Megdőlt a Hupikék törpikék-jelmezbe öltözés Guinness-rekordja + videó (ATV)
Valószínűleg megdőlt a Hupikék törpikék-jelmezbe öltözés Guinness-rekordja. Szombaton 12 országban csaknem ötezren öltöztek törpnek a belga rajzfilmfigurák világnapján. Az eddigi beöltözési rekordot tavaly állították fel, akkor "csak" 2500-an öltöztek be törpnek a világnapon.
jún. 27
16:06
Felfüggesztett fogházbüntetésre ítélték Polgár Tamást (Metropol)
A Tomcat néven ismert blogger tavaly a Fővárosi Bíróság folyosóján arcul ütötte Novák Előd jobbikos országgyűlési képviselőt.
jún. 27
16:15
"Elcigányosítás" Az egész brigádnak felmondtak a "büdös" roma miatt (ATV)
Perre mennek a sértettek.
jún. 27
16:33
Milliárdokat termeltek Tamásnak a szexre kényszerített lányok (ATV)
A gyanú szerint Tiszafüredről irányították azt a bűnszervezetet, amely Svájcban, Ausztriában, Németországban és Magyarországon bordélyházakat működtetett évekig.
jún. 27
16:42
Nézőpont Intézet: eddig nem voltak "hálásak" a jobboldal által jelölt alkotmánybírók (Infostart)
Az elmúlt nyolc évben a baloldal által jelölt alkotmánybírók több alkalommal, különvéleménnyel jelezték kifogásaikat kiemelt politikai ügyekben született, a baloldal számára kedvezőtlen alkotmánybírósági határozatokban. Ezzel szemben a jobboldal által jelölt alkotmánybírák ezekben az ügyekben soha nem jelezték külön a jobboldal irányába "hálájukat" - ez derül ki a Nézőpont Intézetnek a 2002 és…
jún. 27
16:42
Botka szerint károkat okozna Szegednek a főjegyző leváltása (Metropol)
Botka László polgármester szerint súlyos károkat okozna Szegednek Mózes Ervin címzetes főjegyző leváltása, amit a Fidesz-KDNP-frakció tagjai kezdeményeztek.
jún. 27
16:45
Kommandósok fékeztek meg egy dühöngő férfit Salgótarjánban (Alternatív Energia)
Kommandósok fékeztek meg egy otthonában dühöngő férfit vasárnap éjszaka Salgótarjánban úgy, hogy egy másik erkélyről, mintegy 25 méter magasságból ereszkedtek le a harmadik emeleti lakáshoz - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-vel.
jún. 27
16:51
Felfüggesztett börtönre ítélték a magyar bloggert (ATV)
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte Polgár Tamást hétfőn, nem jogerősen a Pesti Központi Kerületi Bíróság amiatt, mert a Tomcat néven ismert blogger tavaly a Fővárosi Bíróság (FB) folyosóján arcul ütötte Novák Előd jobbikos országgyűlési képviselőt.
jún. 27
16:53
Cseh kritika: Görögországnak nem újabb kölcsönre van szüksége (ATV)
Václav Klaus cseh köztársasági elnök szerint egy újabb kölcsön nem az a segítség, amire az eladósodott Görögországnak leginkább szüksége van.
jún. 27
17:00
Kudarc, a gazdasági önrendelkezés feladása - ellenzéki vélemények az uniós elnökségről (Infostart)
Az ellenzéki pártok a többi között politikai kudarcként és a gazdasági önrendelkezés feladásaként tekintenek az elmúlt fél éves magyar uniós elnökségre.
jún. 27
17:00
Terjed a mefedron használata a drogfogyasztók körében (Metropol)
Rohamosan nő a mefedront használók száma a drogfogyasztók körében egy kutatás szerint Magyarországon; a szakemberek felhívták a figyelmet arra, hogy a szer gyors fizikai, pszichés és szociális leépülést okoz.
jún. 27
17:02
Az LMP nem vesz részt az alkotmánybírák megválasztásában (Metropol)
Schiffer András, az LMP frakcióvezetője a döntést azzal indokolta, hogy már a jelölési procedúra is "a parlamenti jogszabályok semmibevételével zajlott le".
jún. 27
17:03
Kirúgták, mert a főnök főnöke büdösnek tartotta (Alternatív Energia)
Az egész brigádnak felmondtak azután, hogy a vállalkozó nem bocsátotta el a roma takarítónőjét, aki a megrendelő szerint "testszagú és büdös" volt. Az érintettek az egyenlő bánásmód követelményének a megsértése miatt pert indítottak a megbízó ellen.
jún. 27
17:09
Többszázezren maradhatnak állás nélkül jövőre + videó (ATV)
Jelentős munkaerőkínálat-növekedés várható a rokkantnyugdíjazás, illetve a segélyezési rendszer átalakítása következtében – erről Petschnig Mária közgazdász beszélt hétfőn az ATV Start című műsorában.
jún. 27
17:21
Semjén: eddig százezren igényelték a magyar állampolgárságot (Alternatív Energia)
Beérkezett a százezredik magyar állampolgársági kérelem az egyszerűsített honosítás keretében - jelentette be Semjén Zsolt, amikor hétfőn a Parlamentben köszöntötte a százezredik kérelmezőt, a délvidéki Balog Virág Lászlót és családját.
jún. 27
17:23
A szegedi főjegyző felmentését indítványozza a Fidesz-KDNP (Alternatív Energia)
A frakció az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében azt írta: az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az önkormányzatnál végzett vizsgálatában súlyos hiányosságokat állapított meg a belső ellenőrzés rendjével kapcsolatban. Az ÁSZ javasolta, hogy a polgármester kezdeményezze a főjegyző felelősségre vonását, ez azonban azóta sem történt meg.
jún. 27
17:36
Szabadság Kör: elfogadhatatlan a tibetiek berendelése (Metropol)
A Szabadság Kör a gyülekezési jog jogszerű gyakorlásának biztosítását kiemelt fontosságú alkotmányos alapjognak tekinti, ezért elfogadhatatlannak tartja, hogy a kínai kormányfő budapesti látogatásával egyidejűleg több, Magyarországon élő tibetit rendeltek be a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalba.
jún. 27
17:39
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték Polgár Tamást Novák Előd bántalmazásáért (Alternatív Energia)
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte Polgár Tamást hétfőn, nem jogerősen a Pesti Központi Kerületi Bíróság amiatt, mert a Tomcat néven ismert blogger tavaly a Fővárosi Bíróság (FB) folyosóján arcul ütötte Novák Előd jobbikos országgyűlési képviselőt.
jún. 27
17:41
Magánvélemény volt Török Zsolt kritikája (Alternatív Energia)
Nem a szocialista párt vezetésének álláspontját, hanem magánvéleményét fejtette ki Török Zsolt szóvivő, aki az MSZP-ben folyó pártszavazást néhány unatkozó ember pótcselekvésének nevezte, és azt állította, hogy a voksolást szorgalmazókat a "Fidesz-Jobbik fizeti". Erről Mesterházy Attila pártelnök beszélt tegnap hozzátéve, hogy Török már bocsánatot kért szavaiért.
jún. 27
17:45
Eddig százezren igényelték a magyar állampolgárságot (ATV)
Beérkezett a százezredik magyar állampolgársági kérelem az egyszerűsített honosítás keretében - jelentette be Semjén Zsolt, amikor hétfőn a Parlamentben köszöntötte a százezredik kérelmezőt, a délvidéki Balog Virág Lászlót és családját.
jún. 27
17:47
Brit-kínai üzleti csúcs: cél a százmilliárd dolláros kétoldalú forgalom (ATV)
Százmilliárd dolláros kétoldalú kereskedelmi forgalom elérését tűzte ki célként az évtized közepéig a brit és a kínai kormány Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai miniszterelnök hétfői londoni látogatásán.
jún. 27
17:54
Januárra tolnák a csipszadót (Metropol)
Az eredeti tervekkel ellentétben nem szeptember, hanem január 1-jén lépne hatályba a népegészségügyi termékadóról szóló törvényjavaslat, ha az Országgyűlés támogatja Nógrádi Zoltán (Fidesz) hétfőn benyújtott módosító indítványát.
jún. 27
17:57
Szabadság Kör: elfogadhatatlan a tibetiek berendelése a bevándorlási hivatalba (Alternatív Energia)
A Szabadság Kör a gyülekezési jog jogszerű gyakorlásának biztosítását kiemelt fontosságú alkotmányos alapjognak tekinti, ezért elfogadhatatlannak tartja, hogy a kínai kormányfő budapesti látogatásával egyidejűleg több, Magyarországon élő tibetit rendeltek be a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalba (BÁH).
jún. 27
18:21
Még várat magára az igazi nyár (ATV)
Viharok is kialakulhatnak.
jún. 27
18:39
Izland megkezdte az érdemi EU-csatlakozási tárgyalásokat (ATV)
Izland hétfőn, miniszteri szintű nyitóüléssel megkezdte Brüsszelben az érdemi EU-csatlakozási tárgyalásokat, miután tavaly nyáron már áttekintették azokat a közös vívmányokat ("acquis"), amelyeket a szigetországnak át kell vennie, be kell építenie saját jogrendszerébe és gyakorlatába ahhoz, hogy taggá válhasson.

Keresés