2013. október 19. szombat

okt. 19
10:18
A rezsicsökkentés 17 százalékos gázáremelést jelentett (Alternatív Energia)
okt. 19
10:20
Visszafordult Budapestre a Wizz Air madridi járata (Metropol)
A leszállás után egy utas azt mondta, hogy velük azt közölték: a hajtóművek működését visszajelző rendszer hibásodott meg.
okt. 19
10:20
Érdekesen alakul a magyar színész partidrogos, ezsméletvesztős sztorija (Alternatív Energia)
Szombat reggelre szinte kijózanodott az operettszínház sztárja.
okt. 19
10:33
Ma véglegesíti választási listáit az MSZP (Infostart)
A szocialista párt választási programjáról és listáiról dönt ma az MSZP kongresszusa.
okt. 19
10:36
Kisebb földrengés volt Bábolnánál (Metropol)
Az egész három-négy másodpercig tartott, mintha a ház alatt meghúzták volna a szőnyeget.
okt. 19
10:38
Nőket csapott be az internetes társkeresőn (Metropol)
A szegedi férfi az egyik sértettől csaknem félmillió forintot csalt ki.
okt. 19
11:09
A Fidesz feljelentést tesz Gyurcsány nyilatkozata miatt (Infostart)
A Fidesz feljelentést tesz Gyurcsány Ferenc, az MSZP volt elnöke, a Demokratikus Koalíció vezetőjének nyilatkozata miatt - jelentette be Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója és Gulyás Gergely, a Fidesz országgyűlési képviselője szombaton Budapesten.
okt. 19
11:12
Online pénztárgépek: Dühöng a káosz (Alternatív Energia)
A legolcsóbb kasszák körül tapasztalnak visszásságokat a kereskedők.
okt. 19
11:15
Jó pénzért megvásárolható a magyar állampolgárság (ATV)
Miközben egyes források szerint mintegy félmillió honfitársunk hagyta el hazánkat, bizonyos nemzetek számára a magyar állampolgárság a vonzó cél. Az érzelmi kötődés és hazafias lelkület mellett komoly, praktikus haszna is van annak, ha sikerül megszerezni egy schengeni ország állampolgárságát. Így aztán az utóbbi időben egyes szomszédjainknál valóságos „állampolgárság-biznisz” indult meg, amelyre…
okt. 19
11:17
„Lényegében a hitoktatás kötelezővé tétele zajlik” (ATV)
A rendszerváltás utáni közoktatásért felelős miniszterek a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete által rendezett értekezleten élesen bírálták a hit- és erkölcstanoktatást egy pénteki rendezvényen. Úgy gondolják, a kormánynak az a célja, hogy a gyerekekből kineveljék a gondolkodás képességét. Az eseményre meghívták Pokorni Zoltánt, Pálinkás Józsefet, Réthelyi Miklóst, és Balog Zoltánt is, ők nem…
okt. 19
11:19
A Fidesz feljelent Gyurcsány miatt (ATV)
A Fidesz feljelentést tesz Gyurcsány Ferenc, az MSZP volt elnöke, a Demokratikus Koalíció vezetőjének nyilatkozata miatt - jelentette be Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója, és Gulyás Gergely, a Fidesz országgyűlési képviselője szombaton Budapesten.
okt. 19
11:21
Földrengés volt Bábolnánál (ATV)
A Richter-skála szerinti 3,3-as földrengést mértek a Komárom-Esztergom megyei Bábolna térségében szombat reggel, nem sokkal kilenc óra után - közölte az MTA Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma az MTI-vel.
okt. 19
11:30
Áder János 20-50 millió forintot követel egyszerű állampolgároktól (Alternatív Energia)
okt. 19
11:33
A palesztin fekete lyuk: 700 milliárd forintnyi EU-segély tűnt el (ATV)
Diszkrét címmel, eldugott helyen közölte a napokban a londoni Sunday Times az évtized pénzügyi botrányáról szóló tudósítását: „1,95 milliárd fontnyi EU-segélynek veszett nyoma Palesztinában”. Más mérvadó médiumok még említést sem tettek a luxemburgi székhelyű Európai Számvevőszék jelentéséről, amely a 2008 és 2012 között Brüsszel által átutalt támogatási összegek sorsát vizsgálta. A beszámoló…
okt. 19
11:45
Illetményalap-emelésért demonstráltak a közszolgák (Infostart)
A hat éve változatlan 38 650 forintos köztisztviselői illetményalap húszszázalékos emelését követelte a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete szombaton, a fővárosban tartott demonstráción.
okt. 19
11:47
Navracsics: a közigazgatás nyitni kíván a fiatalok felé (Infostart)
A megújuló magyar közigazgatás nyitni kíván a fiatalok felé, és be akarja bizonyítani, hogy legalább annyira érdekes, innovatív és kreatív feladatok várják az ott munkát vállalókat, mint a piaci szférában - mondta a közigazgatási és igazságügyi miniszter a ReGeneráció kormányzati karrierexpón szombaton a Millenáris Parkban.
okt. 19
11:51
MSZP-kongresszus: választ adunk a válságra (ATV)
Az MSZP választási programja választ ad Magyarország égető társadalmi, gazdasági és demokratikus válságára - jelentette ki Mesterházy Attila pártelnök a szocialisták szombati budapesti kongresszusán.
okt. 19
11:53
Berlusconi két évre eltiltva (ATV)
A milánói másodfokú bíróság szombaton két évre eltiltotta közhivatal viselésétől az adócsalásért elítélt Silvio Berlusconit, a jobbközép Szabadság Népe (PdL) elnökét.
okt. 19
12:06
Mesterházy: választ adunk a válságra (Metropol)
„A baloldal nem nyugodhat bele ekkora jövedelmi különbségekbe, küldetése képviselni azokat, akiket más nem akar.” Az MSZP kongresszusa a Symában.
okt. 19
12:09
A Sepelev házaspárt kiadatási letartóztatásba helyezték (ATV)
A Fővárosi Törvényszék egy pénteki végzésével elrendelte az ukrán Sepelev házaspár kiadatási letartóztatását.
okt. 19
12:11
Harangozó: ha a felvétel valódi, abba a Fidesz belebukik (ATV)
Az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint, ha igaz, ami a videofelvételen van, akkor harminc-negyven ember szavazatát vásárolták meg, ami érdemben befolyásolhatta az eredményt.
okt. 19
12:24
A Fidesz feljelentést tesz (Metropol)
Gyurcsány a héten azt mondta: jobb, ha nem tudjuk, hogy korábban honnan érkeztek pénzek az MSZP-hez.
okt. 19
12:27
MSZP-kongresszus: újjászerveztük magunkat (ATV)
Sikerült az MSZP három éve megkezdett újjászervezése, ma a szocialista párt a Fidesz kihívója, a legnagyobb, legszervezettebb ellenzéki párt - mondta Mesterházy Attila szombaton.
okt. 19
12:42
Elhagyták a kórházat a tűzoltók (Metropol)
Fejtetőre állt egy tűzoltóautó Diósdon, a Zöldfa utcában péntek délután.
okt. 19
13:03
Navracsics: nyitunk a fiatalok felé (ATV)
A megújuló magyar közigazgatás nyitni kíván a fiatalok felé, és be akarja bizonyítani, hogy legalább annyira érdekes, innovatív és kreatív feladatok várják az ott munkát vállalókat, mint a piaci szférában - mondta a közigazgatási és igazságügyi miniszter a ReGeneráció kormányzati karrierexpón szombaton a Millenáris Parkban.
okt. 19
13:05
Pénztárgépek: „sikerült teljes káoszt és fejetlenséget kialakítani a piacon” (ATV)
A korábban kiadott, és mára már jogerős engedélyek ellenére öt kft. online pénztárgépeinek forgalmazását tiltotta le a Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal. Állítólag dokumentumokat kell pótolniuk – ettől függ, hogy forgalmazhatják-e a gépeiket. Hogy mi lesz azokkal a kereskedőkkel, akik tőlük rendeltek, nem lehet tudni. Az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint teljes a káosz a piacon.
okt. 19
13:21
TGM: A 8-1-be belebukhat a kormány (ATV)
Sajátos megközelítésből értelmezte a hollandiai zakót a filozófus az ATV Havas a pályán című műsorában.
okt. 19
13:39
MSZP-kongresszus: a szocialista párt a Fidesz kihívója (ATV)
Az MSZP választási programja választ ad Magyarország égető társadalmi, gazdasági és demokratikus válságára - jelentette ki Mesterházy Attila pártelnök a szocialisták szombati kongresszusán, hangsúlyozva: sikerült az MSZP újjászervezése, ők a Fidesz kihívói, a legnagyobb, legszervezettebb ellenzéki párt.
okt. 19
13:57
"Szíriában civileken gyakorolnak a kormánykatonák" (ATV)
Civileken, gyakran gyerekeken és terhes nőkön gyakorolják a célzást a szíriai kormányhadsereg mesterlövészei - mondta egy neves brit sebész a szombati The Timesnak.
okt. 19
14:12
Elkezdődött: Mesterházy kihívta Orbánt és a Fideszt (képek) (Alternatív Energia)
okt. 19
14:15
Orbán Viktor is végső búcsút vett Wilfried Martenstől (ATV)
A család, valamint belga és uniós politikusok - köztük Orbán Viktor magyar miniszterelnök - részvételével több százan vettek végső búcsút Wilfried Martens egykori belga kormányfőtől, az Európai Néppárt múlt héten elhunyt elnökétől szombaton Gentben.
okt. 19
14:33
Új atomreaktor érkezhet Koreából (ATV)
Még idén megkezdődik a versenytárgyalás az új magyar atomreaktorokról.
okt. 19
14:45
Kiadatási letartóztatásba helyezték a Sepeljev házaspárt (Infostart)
A Fővárosi Törvényszék egy pénteki végzésével elrendelte az ukrán Sepeljev házaspár kiadatási letartóztatását.
okt. 19
14:47
Mesterházy: a szocialista párt a Fidesz kihívója (Infostart)
Az MSZP választási programja választ ad Magyarország égető társadalmi, gazdasági és demokratikus válságára - jelentette ki Mesterházy Attila pártelnök a szocialisták szombati kongresszusán, hangsúlyozva: sikerült az MSZP újjászervezése, ők a Fidesz kihívói, a legnagyobb, legszervezettebb ellenzéki párt.
okt. 19
14:51
Hollande meghátrált: egyedül visszatérhet az országba a romalány (ATV)
Befejezheti tanulmányait a Franciaországból kiutasított lány.
okt. 19
15:09
Deutsch Mesterházyt húzza (ATV)
Az EP-képviselő Facebook-posztjában többek között arról ír, hogy az MSZP elnöke a Fidesz korai szervezetlenségének köszönhetően nem lett Fidesz-tag, mert nem hallgatták le üzenetét a veszprémi pártirodában. Pedig "lehetett volna megyei KDNP-frakcióvezető is akár” – tette hozzá.
okt. 19
15:42
Roma büszkeség napja Budapesten (Metropol)
A romák emberi méltóságáért és állampolgári jogaiért tartottak felvonulást mintegy 800 ember részvételével.
okt. 19
15:44
A Jobbik bemutatta hajdú-bihari jelöltjeit (Metropol)
A Jobbik országosan és Hajdú-Bihar megyében is győzelemre készül a jövő évi országgyűlési képviselő-választáson - jelentette ki a párt megyei elnöke.
okt. 19
15:45
Itt az új HÖOK elnök (ATV)
Körösparti Pétert, a Debreceni Egyetem hallgatói önkormányzatának vezetőjét választotta meg elnökévé a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) a szombati időközi tisztújító közgyűlésen.
okt. 19
15:47
MSZP-kongresszus: a program elfogadva (ATV)
Elfogadta a szocialisták Igazság, biztonság, szabadság, jólét című választási programját, valamint a párt országgyűlési és európai parlamenti (EP-) listáját az MSZP kongresszusa szombaton Budapesten.
okt. 19
15:57
Íme az MSZP választási listája (Infostart)
Elfogadta a szocialisták Igazság, biztonság, szabadság, jólét című választási programját, valamint a párt országgyűlési és európai parlamenti (EP-) listáját az MSZP kongresszusa szombaton Budapesten.
okt. 19
16:00
Nézők közé hajtott egy versenyautó (Metropol)
Egy versenyautó a kordonon kívül álló nézők közé csapódott a szombati városlődi ralin. Hat ember megsérült.
okt. 19
16:03
Rendőri készültség Rómában (ATV)
Mindenki számára otthont és munkát követel egyebek között a Róma városközpontján szombat délután végigvonuló tüntető tömeg. A megmozdulás miatt a legmagasabb fokú biztonsági készültség van érvényben, mivel a hatóságok a szélsőséges Black Bloc csoport akcióitól tartanak.
okt. 19
16:21
Ilyen lesz az idő vasárnap estig (ATV)
Szombat kora délutánig napos és tartósan borult területek egyaránt lesznek, délután azonban az addig felhősebb tájakon felszakadozik, csökken a felhőzet, és hosszabb-rövidebb időre a nap is kisüt.
okt. 19
16:39
Orbán kedvence verte Orbán csapatát (ATV)
A listavezető Videoton jó második félidei játékával 3-0-ra nyert az újonc Puskás Akadémia ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójának első szombati mérkőzésén.
okt. 19
16:57
Roma büszkeség: közel ezer ember tartott a menettel (ATV)
A romák emberi méltóságáért és állampolgári jogaiért indult felvonulás mintegy 800 ember részvételével szombat délután Budapesten.
okt. 19
17:12
Hosszú procedúra után kiadják a Sepelev-házaspárt (Alternatív Energia)
okt. 19
17:14
Ütés helyett szavak - kommunikációs tréning a börtönben (Alternatív Energia)
A Kapaszkodó segít az életben megkapaszkodni.
okt. 19
17:15
Norvég állampolgár volt a kenyai üzletközpont egyik támadója (ATV)
Két újabb holttestet találtak abban a nairobi üzletközpontban, amelyet a múlt hónap végén terroristák rohantak le. Hivatalos források szerint a körülmények arra utalnak, hogy az al-Sabab két terroristájának holttestét találták meg. Közben több megfigyelőkamera felvételeit is közzétették, amelyek rögzítették a támadás kezdetét.
okt. 19
17:51
Kisrepülő zuhant le Belgiumban (ATV)
Ejtőernyősöket szállított, tíz ember meghalt.

Keresés