2013. október 19. szombat

okt. 19
1:00
Hoffenheim: „Természetesen megóvjuk a mérkőzést” (She)
„Természetesen megóvjuk a mérkőzést” – mondta a német Hoffenheim labdarúgócsapatának egyik vezetője, Alexander Rose azt követően, hogy a Leverkusen elleni élvonalbeli bajnokin a játékvezető egy olyan gólt ítélt meg a vendégeknek (akik 2–1-re győztek), amikor a labda az oldalhálón keresztül jutott be a kapuba.
okt. 19
7:18
Jégkorong: visszatér a korábbi, kanadai edző Miskolcra (She)
A Miskolci Jegesmedvék jégkorongcsapata a tegnapi, Újpest elleni 7–1-es MOL Liga-siker után hivatalos honlapján jelentette be, hogy a korábban távozó Travis Young helyett a kanadai Robert Dever lesz a csapat új szakvezetője.
okt. 19
7:54
NHL: a szétlövések napján a Jets és a Ducks örülhetett (She)
Az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján két mérkőzést rendeztek. A Winnipeg–St. Louis és az Anaheim–Phoenix összecsapás is fordulatos jó meccset és szétlövéses hazai sikert hozott.
okt. 19
8:30
NB II: mégsem súlyos a sérülése a ceglédi védőnek (She)
A Szigetszentmiklós elleni, 1–0-ra megnyert Ligakupa-mérkőzés 32. percében egy ütközés után le kellett cserélni a Cegléd hátvédjét, Oláh Mátét. A 21 esztendős védő sérülése azonban nem súlyos, így hamarosan visszatérhet a pályára.
okt. 19
8:32
Videó: olimpiai döntő után irány az Emmy-díjátadó (She)
Kiszelly Gáborral nagyot fordult a világ. A 2004-es és a 2008-as olimpia női vízilabda döntőjét vezető bíró – korábbi vízilabdázó – szögre akasztotta a sípot, és másik szerelme, a filmezés felé vette az irányt, néhány hete pedig végig vonulhatott a hollywoodi vörös szőnyegen, hiszen Emmy-díjra jelölték a másodlagos speciális effektek kategóriájában. A korábbi játékvezető a gála élményeiről, egy…
okt. 19
8:48
Ajánló: pályán a Vidi és a DVTK is - hazai futballprogram (She)
A labdarúgó NB I-ben ma öt meccset rendeznek. Pályára lép a listavezető Videoton (a Puskás Akadémiát fogadja) és jelenlegi első számú üldözője, a második helyen álló Diósgyőr (Pakson) is. Az NB II-ben hét meccset rendeznek ma, és lesznek NB III-as bajnokik is – mai program.
okt. 19
8:51
Pirruszi győzelem Rómában, Totti beérte Platinit (Agroinform)
Az AS Roma hazai pályán 2-0-ra legyőzte a Napolit az olasz bajnokság 8. fordulójának nyitó mérkőzésén.
okt. 19
9:06
Videó: szurkolót ütött az Inter-játékosból lett edző (She)
Az argentin élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 12. fordulójának pénteki játéknapján 1–1-es döntetlent ért el hazai pályán a Quilmes AC az Atlético Rafaela ellen. A mérkőzést követően a fővárosiak júliusban kinevezett vezetőedzője, a játékoskorában az Internazionalét is megjárt Nelson Vivas előbb összeszólalkozott a csapat egyik szurkolójával, majd nemes egyszerűséggel behúzott neki egyet úgy, hogy a…
okt. 19
9:24
Ajánló: pályán a Bayern, a Barca, a Real, a Milan, az Arsenal - program (She)
Jövő héten folytatódik a Bajnokok Ligája, így a topligákban ma igazi nagyüzemre lehet számítani, Angliában pályára lép többek között az Arsenal, a Liverpool, a Chelsea, a Manchester United és a Manchester City, a németeknél a Bayern és a Dortmund, a spanyoloknál a Real Madrid és a Barcelona, az olaszoknál az AC Milan.
okt. 19
9:42
NHL: büntetőkkel nyert az Anaheim (Metropol)
Az Anaheim Ducks és a Winnipeg Jets is büntetőkkel nyert vendég riválisa ellen. Mindkét hazai csapat az alapjátékidő hajrájában egyenlített.
okt. 19
10:03
Ancelotti Casillasról, Bale-ről és a hibákról beszélt (Agroinform)
A Real Madrid szombaton 16 órakor a Málagát fogadja a spanyol labdarúgó-bajnokság 9. fordulójának meccsén.
okt. 19
10:18
FTC: Besic a Spurstől és a Villától nem kapott ajánlatot (She)
„A Tottenham és az Aston Villa érdeklődik Mume iránt.”  Ez a mondat jelent meg pénteken Muhamed Besic Facebook-oldalán – amelyet nem a Ferencváros futballistája üzemeltet, hanem az egyik rokona. Az üzenetről a Nemzeti Sport Online is beszámolt, és azóta egész Magyarországot bejárta a bejegyzés híre. Az angliai szerződés esélyéről Besic menedzsere, Georgi Attila beszélt a Nemzeti Sport…
okt. 19
10:36
MotoGP: Lorenzo esete a sirállyal, Stoner legenda lett - videó (She)
Jorge Lorenzo szerezte meg a pole pozíciót a gyorsaságimotoros-világbajnokság Ausztrál Nagydíján, pedig a királykategória időmérő edzésének második szakaszában egy sirállyal is ütközött. A vb-pontversenyt vezető Marc Márquez – aki már a hétvégén bebiztosíthatja elsőségét – a második helyről indulhat, míg Valentino Rossié a harmadik pozíció.
okt. 19
10:38
Videó: Diego Costa elgáncsolt egy kisfiút az edzésen (She)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Primera División) második helyén álló Atlético Madrid edzésén Diego Costa egészen furcsa módszert alkalmazott a feszültség levezetésére: viccből elgáncsolta a szakmai stáb egyik tagjának kisfiát. A gyerek viszont nem nevetett, sőt, a nemtetszés egyezményes jelét felmutatva jelezte a csatárnak, hogy egy szép napon még bosszút áll. A brazil támadó emiatt…
okt. 19
10:54
Leverkusen: Kiessling sajnálja, de ő sem látta tisztán a gólját (She)
Megszólalt Stefan Kiessling, a Bayer Leverkusen támadója, aki fantomgólt szerzett a Hoffenheim elleni péntek esti német bajnokin. A játékos sajnálja, hogy ilyen találattal nyertek, ugyanakkor hangsúlyozza, hogy maga sem látta tisztán az esetet.
okt. 19
11:33
Messi nélkül sem kerülhet bajba a Barca (Agroinform)
Az FC Barcelona szombat este nyolckor az Osasuna otthonában lép fel a spanyol bajnokság 9. fordulójának meccsén.
okt. 19
11:35
Bunda lesz Ferrer és Gulbis meccsén? (Agroinform)
A stockholmi keménypályás torna első elődöntőjében Gulbis sikerébe fektetünk.
okt. 19
12:09
A Unitedben benne van a botlás, az Arsenalban nincs (Agroinform)
Ezen a hétvégén már a 8. fordulót rendezik az angol Premier League-ben.
okt. 19
12:42
Férfi kézi EHF-kupa: a Csurgónak és a Tatabányának is jó az esélye (She)
Még csupán a 32 közé jutás a tét a férfi kézilabda EHF-kupában, vagyis szinte a selejtezőknél tartanak a csapatok, ám a kiegyenlített erőviszonyokra és a nemzetközi élmezőny erősödésére jellemző, hogy a Tatabánya és a Csurgó máris igen erős gárdába botlott. Igaz, párharcuk első összecsapásán mindketten derekasan helytálltak, sőt a Tatabánya idegenbeli 27–27-es döntetlenjét bravúrnak nevezhetjük. A…
okt. 19
12:44
Profi boksz: Froch szerint még legalább két jó év áll előtte (She)
A november 23-án, George Groves ellen szorítóba lépő IBF és WBA nagyközépsúlyú világbajnok Carl Froch úgy érzi, lehet még két jó éve a sportban, mielőtt szögre akasztaná a kesztyűit. A 36 éves nottinghami bunyós a Sky Sportsnak adott interjúban arról beszélt, hogy még mindig top formában érzi magát.
okt. 19
12:46
Anglia: Bergkamp szívesen lenne az Arsenal edzője (She)
Az Ajax, az Arsenal és a holland labdarúgó-válogatott korábbi kiváló csatára, Dennis Bergkamp a Sky Sportsnak adott interjúban említi meg jövőbeni lehetséges szerepvállalását Londonban. Azt azonban gyorsan leszögezi, hogy nem tudja magát vezetőedzőként elképzelni, legfeljebb a szakmai stáb tagjaként.
okt. 19
12:48
MU: megnyugodhatnak a szurkolók - Januzaj öt évvel hosszabbított (She)
A Manchester United hivatalos honlapján jelentette be, hogy hosszabbított fiatal középpályásával, Adnan Januzajjal. A 18 éves játékos ötéves szerződéstervezetre kanyarította rá névjegyét, így 2018-ig az MU labdarúgója maradhat.
okt. 19
13:03
Barcelonában szakadhat meg az Atlético sorozata (Agroinform)
A Barca szinte komplett védősorát nélkülözi Pamplonában, a Real a Málaga legyőzésével tapadna az éllovasokra.
okt. 19
13:05
Januzaj szerződést hosszabbított Manchesterben - hivatalos (Agroinform)
Adnan Januzaj 2018-ig meghosszabbította szerződését a Manchester Unitednél.
okt. 19
13:07
Szombaton a magyar vízipóló ligában találtunk kiváló lehetőséget (Agroinform)
A jó erőkből álló Debrecen az újjáformált Kaposvár ellen szerezheti meg első hazai győzelmét.
okt. 19
13:54
Férfi vízilabda ob I: könnyed szegedi siker a KSI ellen (She)
A Szeged a papírformának megfelelően könnyedén győzte le a vendég KSI-t a férfi vízilabda ob I első szombati mérkőzésén.
okt. 19
13:54
Harcsa Zoltán a nyolcaddöntőben (Metropol)
Szombaton 3-0-ás pontozással legyőzte a kenyai Nickson Abakát.
okt. 19
13:56
Ökölvívó-vb: Harcsa Zoltán nyolcaddöntőbe jutott (She)
A 75 kilogrammos Harcsa Zoltán bejutott a nyolcaddöntőbe az Almatiban zajló ökölvívó-világbajnokságon, miután szombaton 3:0-ás pontozással legyőzte a kenyai Nickson Abakát.
okt. 19
13:58
Premier League: Newcastle-Liverpool élőben az NSO-n! (She)
A szombati játéknap első igazán fajsúlyos topligamérkőzése a Newcastle–Liverpool találkozó lesz. Ezen megnézhetjük, mire megy a Premier League „legangoltalanabb” klubja a (legalábbis a tabellán) régi fényében tündöklő „vörösök” ellen. Emberemlékezet óta nem végeztek egymással 0–0-ra, és a liga második leggólképesebb párharcát építették fel az évek alatt. A találkozót percről percre frissülő…
okt. 19
14:00
Videó: táncversenyen bizonyíthattak a buffalói újoncok (She)
A Buffalo Sabres NHL-csapatának pénteki edzése meglepő fordulatot vett zárásként. Ron Rolston vezetőedző ugyanis felkérte a csapat újoncait, hogy mutassák be tánctudásukat a jégen, korcsolyával. Lássuk a végeredményt!
okt. 19
14:02
FTC: Moniz szerint egy kívülálló nem értheti meg őket (She)
A Ferencváros vasárnap 18.30-tól Kaposváron lép pályára a labdarúgó NB I 11. fordulójában. Ricardo Moniz vezetőedző bízik a játékosaiban, és elmondta, egy kívülálló nem is értheti meg, milyen megélni az Adamsszel történteket.
okt. 19
14:04
Brazília: dühös Vasco-szurkolók rontottak az öltözőbe - videó (She)
A kiesés ellen küzdő Vasco da Gama labdarúgócsapat feldühödött szurkolói megrohanták az öltözőben edzésre készülő játékosokat pénteken. Sérülés nem történt.
okt. 19
14:12
NB I: Videoton-PAFC mérkőzés élőben az NSO-n! (She)
Videoton–Puskás Akadémia találkozó percről percre: gólok, helyzetek, érdekességek – kövesse figyelemmel a mérkőzést a Nemzeti Sport Online élő, szöveges tudósítása segítségével, majd olvassa el a meccs összefoglalóját, kommenteljen, mondja el a véleményét a találkozóról!
okt. 19
14:14
Milan: Balotelli kihagyhatja a Barcelona elleni meccset is (She)
Úgy tűnik, Mario Balotelli sérülése súlyosabb a vártnál, így az AC Milan támadója a hétvégi bajnoki mellett lemaradhat a jövő heti, Barcelona elleni Bajnokok Ligája-meccsről és a Parma elleni találkozóról is.
okt. 19
14:16
Videó: vérszomjas madár miatt szakadt félbe a meccs (She)
Brazíliában az egyik alacsonyabb osztályú labdarúgó-mérkőzés egészen furcsa okból szakadt félbe: egy madár többször is lecsapott a második számú asszisztensre, aki így nem tudta rendesen végezni a munkáját. Mivel a zaklatást nem fejezte be a ragadozó szárnyas, a játékvezető egy gyors telefonhívást intézett (vélhetően a helyi ornitológiai intézet vezető munkatársának), majd lefújta a találkozót…
okt. 19
14:30
Videó: Harcsa Zoltánnak elég volt ballal ütnie a sikerhez (She)
Ahogy arról már beszámoltunk, a 75 kilogrammos Harcsa Zoltán bejutott a nyolcaddöntőbe az Almatiban zajló ökölvívó-világbajnokságon, miután szombaton 3:0-s pontozással legyőzte a kenyai Nickson Abakát. A Nemzeti Sport és az NSO Tv helyszíni tudósítójának a mérkőzést követően elmondta, könnyű meccsen van túl, lényegében elég volt bal kézzel ütnie, de a folytatás már nehezebb lesz.
okt. 19
14:33
A valenciai kosarasok hozhatnak pénzt a konyhára (Agroinform)
A Valencia együttese a Lagun Aro gárdáját fogadja szombat este, magabiztos hazai győzelmet várunk.
okt. 19
14:48
NB II: vezet az SzTK, és a Misleny, pályán a Siófok - ÉLŐ EREDMÉNYKÖVETÉS! (She)
A labdarúgó NB II-ben ma hét meccset rendeznek. A felsőház szempontjából az éllovas Nyíregyháza és a dobogóra is esélyesnek tartott Gyirmót meccsét emelnénk ki, míg a bent maradásért vívott harc szempontjából a 16. Kozármisleny és a 15. Tatabánya mai összecsapása a végelszámolásnál még különösen fontos lehet. Kövesse nyomon a forduló összes találkozóját folyamatosan frissülő cikkünkben!
okt. 19
14:50
Premjer-liga: Komannal a soraiban ikszelt az Ural (She)
Az orosz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 13. fordulójában az FK Ural Koman Vladimirrel a soraiban 1–1-es döntetlent játszott a Tyerek Groznij otthonában. A magyar válogatott középpályás végigjátszotta a mérkőzést.
okt. 19
14:51
Nagy lépést tehet a bennmaradás felé a Gefle (Agroinform)
A svéd bajnokság 28. fordulójában a Gefle együttesének szavazunk bizalmat.
okt. 19
15:09
A madridiak szerint Casillas a Barcához mehet (Agroinform)
A Marca voksolásán a szavazatok 45 százaléka az ősi rivális Barcelonát jelölte meg, mint Casillas leendő klubját.
okt. 19
15:24
Videó: Gerrard megszerezte 100. gólját a PL-ben (She)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 8. fordulójában a Liverpool csapatkapitánya, Steven Gerrard megszerezte pályafutása 100. PL-találatát. A Newcastle elleni idegenbeli találkozó 42. percében a Luis Suárez elleni szabálytalanságért megítélt büntetőt értékesítette a tőle megszokott higgadtsággal.
okt. 19
15:27
Újrajátszhatják a fantomgóllal nyert meccset (Agroinform)
A Gyógyszergyáriak győztes gólja a kiszakadt hálón keresztül jutott a kapuba, a sinsheimi csapat megóvta a találkozót.
okt. 19
15:42
Bundesliga: a Bayern és a Dortmund bajnokija - élőben az NSO-n! (She)
A német futball két zászlóshajója egyszerre lép pályára szombaton a Bundesliga 9. fordulójában. A Bayern München–Mainz, valamint a Dortmund–Hannover találkozót percről percre frissülő online közvetítésünk segítségével ön is nyomon követheti.
okt. 19
15:44
Tenisz: Stosur és Halep véget vetett az orosz álmoknak (She)
Biztos nem avatnak hazai győztest a Moszkvában zajló tenisztornán női egyesben, miután az elődöntőben mindkét orosz játékos kikapott. Anasztaszija Pavljucsenkovát Simona Halep búcsúztatta, Szvetlana Kuznyecovát pedig Samantha Stosur verte meg szintén két játszmában.
okt. 19
16:00
PL: emberelőnyben sem nyert a Liverpool Newcastle-ben (She)
Az élvonalbeli angol labdarúgó-bajnokság 8. fordulójának nyitó mérkőzésén a Newcastle nagyszerű iramú találkozón 2–2-es döntetlent játszott a Liverpoollal.
okt. 19
16:02
NB I: háromgólos Vidi-siker a Puskás Akadémia ellen (She)
A labdarúgó NB I 11. fordulójában a Videoton hazai pályán 3–0-ra legyőzte az újonc Puskás Akadémiát.
okt. 19
16:03
A Vörös Ördögökhöz igazolhat az új Zidane (Agroinform)
A Montpellier vezetőedzője szerint 23 éves középpályása, Rémy Cabella akár már a télen a Manchester Unitedbe igazolhat.
okt. 19
16:04
Primera División: Real-Málaga élőben az NSO-n! (She)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 9. fordulójában a Real Madrid a Málagát fogadja. A 16 órakor kezdődő találkozót a Nemzeti Sport Online-on élőben, percről percre frissülő online közvetítésünk segítségével ön is nyomon követheti!
okt. 19
16:05
Az utolsó félórában tört meg Fehérváron a Puskás Akadémia (Agroinform)
Nehezen, de háromgólos győzelmet aratott a Videoton a Puskás Akadémia együttese ellen az OTP Bank Liga 11. fordulójában.

Keresés