2013. október 1. kedd

okt. 1
6:51
Nehéz falat ez a nápolyi (Behaviour)
Ezen a héten még csak a második fordulót rendezik a labdarúgó Bajnokok Ligájában, mégis rendkívül fontos meccsek sora szerepel a programban. Ha nem akar nagy bajba kerülni, a legutóbb döntős Dortmundnak, valamint a Chelsea-nek kötelező volna nyernie, hasonló a helyzet a Zenittel is, mégis az Arsenal-Napoli ígérkezik a nap legizgalmasabb partijának.
okt. 1
7:09
NFL: a New Orleans Saints lemosta a Miami Dolphinst (She)
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) alapszakaszának 4. fordulójában a New Orleans Saints pályaválasztóként 21 pontos győzelmet aratott a Miami Dolphins ellen. A találkozó a második és a harmadik negyedben dőlt el, amelyeket összesen 28–7-re nyert meg a házigazda. A Saints így tovább őrzi hibátlan mérlegét, a Dolphins pedig három győzelem után először kapott ki.
okt. 1
7:09
"Őrült ló" öt nyelven beszél (Behaviour)
Christian olyan ember, akiről tavalyi válásunk után sem mondhatok egyetlen rossz szót sem - mondta a Paris Matchnak Adriana Sklenarikova szlovák modell, Karembeu exfelesége, aki arról híres, hogy lábai hosszúságával bekerült a Guinness-rokordok könyvébe.
okt. 1
7:11
BL: Ajax-Milan, pályán a Barca és Szalaiék - program (She)
A labdarúgó Bajnokok Ligája-csoportkör második fordulójának első játéknapján nyolc mérkőzést rendeznek, köztük a leosztás ismeretében kiváló párharcnak ígérkező Arsenal–Napoli és FC Porto–Atlético Madrid, vagy éppen a múltbéli hagyományokat figyelembe véve az Ajax–AC Milan összecsapásokkal. Ezen kívül pályán láthatjuk a Chelsea-t, a Dortmundot, a Barcelonát, valamint Szalai Ádám csapatát, a…
okt. 1
7:11
Gera nem megy Hollandiába (Behaviour)
Keretet hirdetett a hollandok és az andorraiak elleni világbajnoki selejtezőkre Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
okt. 1
7:13
BVSC: több mint egymilliárd forint fejlesztésre (Behaviour)
A BVSC is felismerte, ha pénzhez, méghozzá rengeteg pénzhez akarsz hozzájutni, előbb ültess az elnöki székbe egy minél magasabb pozícióban lévő kormánypárti politikust, majd a szintén kormánypárti polgármesterrel összefogva rövid időn belül dőlhet a lé.
okt. 1
7:45
Bulgária: argentin kluboknál is képben van Bozsinov (She)
A Tuttomercatoweb úgy értesült, hogy argentin labdarúgóklubok is élénk érdeklődést mutatnak a jelenleg csapat nélküli Valerij Bozsinov iránt, akinek szerződtetése sajtóhírek szerint a Bp. Honvédnál is téma.
okt. 1
7:47
Fürth: Formába lendültem, megmutattam - Stieber (She)
Stieber Zoltán, a német második ligás Greuther Fürth magyar szélsője kiváló teljesítményt nyújtott a Dynamo Dresden ellen 4–0-ra megnyert bajnokin: gólt lőtt, majd három gólpasszt adott, megmutatva, hogy Egervári Sándor nem véletlenül postázott neki meghívót a hollandok és az andorraiak ellen készülő vb-keretbe. A mérkőzésen a Fürth másik magyar légiósa, Korcsmár Zsolt is végig játszott.
okt. 1
8:03
FTC: hazájában már alapítvány gyűjt Adamsnek (She)
A newsday.co.tt arról számolt be, hogy a Marvin Lee Alapítvány máris külön alapot hozott létre Akeem Adamsnek, a Ferencváros trinidadi labdarúgójának. A tervek szerint az összegyűjtött pénzből az egészségesen hazatérő futballista kapna segítséget.
okt. 1
8:05
DVTK: legendás kosarasukat gyászolják a diósgyőriek (She)
A diósgyőri női kosárlabdacsapat történetének egyik legjobb játékosát gyászolja: még szeptemberben, rákbetegségben, 45 évesen elhunyt Judy Mosley-McAfee, az DKSK egykori kosarasa.
okt. 1
8:39
Videó: kohézió - példamutató hozzáállás lendíti előre a Puskást (She)
Mint beszámoltunk róla, a labdarúgó NB I 9. fordulójában izgalmas, érdekes mérkőzésen a Puskás Akadémia 3–1-re legyőzte Székesfehérváron a Ferencvárost. Benczés Miklós csapatát az akadémisták mellett több, NB I-es rutinnal és válogatottsággal rendelkező futballista alkotja. A kohézió az utóbbi időkben egyre erősebb lett, az idősebbek példamutató hozzáállása, illetve pályán belüli és kívüli…
okt. 1
8:57
Videó: kohézió - példás hozzáállás lendíti előre a Puskást (She)
Mint beszámoltunk róla, a labdarúgó NB I 9. fordulójában izgalmas, érdekes mérkőzésen a Puskás Akadémia 3–1-re legyőzte Székesfehérváron a Ferencvárost. Benczés Miklós csapatát az akadémisták mellett több, NB I-es rutinnal és válogatottsággal rendelkező futballista alkotja. A kohézió az utóbbi időkben egyre erősebb lett, az idősebbek példamutató hozzáállása, illetve pályán belüli és kívüli…
okt. 1
8:57
Új szezon, új szabályok az NHL-ben (Metropol)
A Toronto Maple Leafs és a Montreal Canadiens összecsapásával veszi kezdetét az észak-amerikai profi jégkorongliga 2013/2014-es szezonja.
okt. 1
8:57
Higuaínék megálljt parancsolhatnak a menetelő Arsenalnak? (Agroinform)
Az Ágyúsok 2003 óta nem kaptak gólt olasz csapattól hazai környezetben, az argentin támadó megtörné a sorozatot.
okt. 1
8:59
Man. Utd.: Ha nem fejlődök, végem ennél a klubnál - Kagava (She)
Igencsak önkritikusan nyilvánult meg Kagava Sindzsi, a Manchester United japán válogatott labdarúgója, miután a West Bromwich Albion elleni vesztes (1–2) bajnokin David Moyes már a félidőben lecserélte. Kagava ekkor kapott először lehetőséget kezdőként a skót szakvezetőtől.
okt. 1
9:15
Videó: Mourinho kiakadt, otthagyta a sajtótájékoztatót (She)
José Mourinho sajtótájékoztatót tartott a Steaua Bucuresti elleni keddi BL-mérkőzés előtt. Az egyik újságíró Kevin De Bruyne mellőzéséről kérdezte a Chelsea trénerét, aki ezt rossz néven vette, majd felállt a székéből és kivonult a sajtótájékoztatóról. Íme!
okt. 1
9:17
Sturm: Egy távozót három-négy jelölt közül pótolnánk - Szabics (She)
Egyelőre még csak körvonalazódik Szabics Imre új munkaköre: a Sturm Graz a jövőben nem labdarúgóként, hanem játékos-megfigyelői hálózatában számít az aktív futballtól 32 évesen visszavonuló magyarra.
okt. 1
9:33
Videó: a bírót is letarolta a 77 yardos touchdownért (She)
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL) a Tennessee Titans 38–13-ra nyert a New York Jets ellen. Nate Wasington, a Titans játékosa az elkapó Ryan Fitzpatrick passzáért ment fel a levegőbe, majd keresztülgázolt a bírón, hogy 77 yardos touchdownt szerezzen. Íme!
okt. 1
9:51
Man. United: Moyes sokat költhet erősítésre januárban (She)
Egybehangzó angol sajtóhírek szerint a Manchester United menedzsere, David Moyes 50 millió fontot (mintegy 18 milliárd forintot) költhet januárban csapata megerősítésére. A Glazer család a gyenge szezonkezdet miatt invesztálna új igazolásokba.
okt. 1
10:09
Görögország: góljával rekordot döntött a vándormadár (She)
Különös rekordot állított fel a görög élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban Jorgosz Barkoglu: a 35 éves „vándormadár” középpályás az Apollon Szmirnisz színeiben betalált a hétvégi bajnokin, így a görög Szuperliga történetében első játékosként mondhatja el magáról, hogy már kilenc első osztályú csapatban szerzett gólt.
okt. 1
10:09
Pellegrini először győzheti le Guardiolát (Metropol)
A címvédő Bayern München a Manchester City vendége lesz szerdán.
okt. 1
10:11
Válogatott: Sajnos túl korai ez most nekem - Gera (She)
Gera Zoltán, a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya hosszú kihagyás után az elmúlt hetekben már játszott a West Bromwich Albion tartalékegyüttesében, ám egy kisebb sérülés visszavetette, így Egervári Sándor – eredeti szándékával ellentétben – végül nem tudta meghívni a Hollandia (október 11.) és Andorra (október 15.) elleni világbajnoki selejtezőkre. Gera a hivatalos Facebook-oldalán…
okt. 1
10:27
MLB: a Tampa lesz a Cleveland ellenfele a wild cardban (She)
A Tampa Bay Rays lesz szerdán a Cleveland Indians ellenfele a tengerentúli profi baseball-liga (MLB) wild card-mérkőzésén, miután előbbi az Amerikai Liga pótselejtezőjén 5–2-re nyert a Texas Rangers ellen.
okt. 1
10:27
Pontosan tudni, mi lesz Szalaiék svájci mérkőzésén (Agroinform)
Jens Keller, a Schalke vezetőedzője úgy véli, a csapatok nem tudnak meglepetést okozni egymásnak a Basel otthonában.
okt. 1
10:45
Videó: óriásit bukott a kerékpáros, de befejezte a versenyt (She)
Az országúti kerékpáros-világbajnokságon Rigobert Uran az éremért is harcban lehetett volna, de néhány kilométerrel a cél előtt hatalmasat bukott. A kolumbiai sportoló egy gyepes részre esett, így nem ütötte meg magát, s a versenyt is be tudta fejezni, 41.-ként ért célba.
okt. 1
10:45
A Zenittel tarolnánk (Agroinform)
A bombaformában lévő Zenit a BL leggyengébb együttesét, az Austria Wient fogadja kedden.
okt. 1
10:47
Torna-vb: a Berkit az Eb-n legyőző Keatings leesett a lóról (She)
Nem jut be a lólengés szerenkénti döntőjébe Berki Krisztián egyik legnagyobb riválisa, a magyar olimpiai bajnokot és címvédőt a moszkvai Európa-bajnokságon legyőző brit Daniel Keatings.
okt. 1
10:49
Videó: brutális - stoplisával taposott a kapus arcába (She)
A svájci élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 9. fordulójában a Grasshoppers 2–0-ra nyert a Luzern otthonában. A találkozó 75. percében Izet Hajrovic stoplisával a kivetődő hazai kapus arcába taposott. David Zibung nyolccentis sebét a kórházban négy öltéssel varrták össze. Íme!
okt. 1
11:03
Chelsea: Mourinho száműzte, télen távozhat a szélső (She)
Egybehangzó angol sajtóhírek szerint Kevin De Bruyne a télen távozhat a Chelsea labdarúgócsapatától. A 22 éves belga válogatott középpályás nem tudta meggyőzni José Mourinhót a teljesítményével, így januárban szélnek ereszthetik.
okt. 1
11:05
MLS: célegyenesben Beckham miami projektje (She)
Résztulajdonosként térhet vissza az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokságba (MLS) David Beckham. Az LA Galaxy korábbi játékosának régi vágya válik valóra, amennyiben a miami franchise résztulajdonosaként szerepet kaphat. A tárgyalások már az utolsó fázisban vannak, és az érintettek reményei szerint még az év végéig minden szükséges papír aláírásra kerül.
okt. 1
11:07
PL: Lukaku Owen, Rooney, Fowler, Heskey és Giggs nyomdokain (She)
A Chelsea kölcsönjátékosaként az Evertont erősítő Romelu Lukaku a Newcastle United elleni duplájával elérte a húszgólos határt a Premier League-ben – ő a hatodik legfiatalabb labdarúgó, akinek ez sikerült.
okt. 1
11:21
Videó: klubszeretet - 0–4-nél is teli torokból énekeltek (She)
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 7. fordulójában a Stuttgart 4–0-ra nyert az Eintracht Braunschweig otthonában. A hazaiak szurkolótábora a rossz Bundesliga-rajt ellenére is kedvencei mögött áll, s a 88. percben is teli torokból énekelte a You Never Walk Alone-t. Íme!
okt. 1
11:23
BL: Szalai már egészséges, a Basel ellen játszana (She)
Szalai Ádám betegsége már a múlté, a Schalke 04 labdarúgócsapatának magyar támadója pályára lépne a keddi, Basel elleni Bajnokok Ligája-csoportmeccsen – számolt be minderről a 25 éves válogatott csatár a Facebook-oldalán.
okt. 1
11:39
Monaco: Nem akarok januárban távozni - Falcao (She)
Bár korábban felmerült, hogy az adózási feltételek szigorodása miatt akár már a téli átigazolási szezonban távozik a Monaco nyáron szerződtetett labdarúgója, Radamel Falcao – tehetős és neves kérőkben nincs hiány, a témát előszeretettel meglovagoló spanyol sajtó a Real Madridban látja őt –, a kolumbiai most újfent határozottan cáfolta, hogy a gondolat megfogant volna a fejében.
okt. 1
11:39
A belga szörnyeteg letette névjegyét a Goodison Parkban (Agroinform)
Romelu Lukaku hétfő este két góllal és egy gólpasszal mutatkozott be új csapata, az Everton közönségének hazai pályán.
okt. 1
11:41
Futsal: a Bajnokok Kupája elitkörébe vágyik a Rába ETO (She)
Hibátlan teljesítményben reménykedik a Rába ETO futsalcsapata grúz, bolgár és bosnyák ellenfelével szemben a Bajnokok Kupája győri rendezésű kvalifikációs küzdelmeiben. A rangos sorozatbeli selejtezőcsoport mérkőzéseinek immár másodszor ad otthont a magyar város, s játszhat így hazai közönség előtt az ETO.
okt. 1
11:57
Slágermérkőzésekkel folytatódik a Bajnokok Ligája (Infostart)
Korábbi címvédők, meglepetés-csapatok, régi ismerősök találkoznak egymással a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján. Lesz magyar szereplő is: Szalai Ádám a Schalkével Bázelben lép pályára.
okt. 1
11:57
Barcelona: ismét kacérkodnak Draxler átigazolásával? (She)
Sajtóhírek szerint a Barcelona labdarúgócsapata januárban kísérletet tehet Julian Draxler átigazolására. A Schalke német válogatott középpályásának kivásárlási ára 45 millió euró (13 milliárd forint).
okt. 1
11:57
Gera sajnálja, hogy nem utazhat (Metropol)
„Sajnos nem gyógyult a lábam olyan gyorsan, mint gondoltam.”
okt. 1
11:59
Real Madrid: Benzema elfogadta Pepe bocsánatkérését (She)
Tegnap összeült a Real Madrid labdarúgócsapata, hogy megbeszéljék a szombati madridi derbin történet rendhagyó esetet, amikor a blancók két játékosa, Pepe és Karim Benzema a pályán veszett össze egymással.
okt. 1
12:15
Vasas: a születésnapos védő nem ússza meg a műtétet (She)
A labdarúgó NB II-ben szereplő Vasas belső védője, Nagy Gábor hétfőn ünnepelte a 32. születésnapját, ám egy keserű hír árnyékolta be a jeles napot: a jobb térdét meg kell műteni, hogy ismét teljes értékű munkát végezhessen.
okt. 1
12:33
Videó: Serena Williams dühében „megbüntette" ütőjét (She)
Serena Williams alaposan elbánt az ütőjével, miután testvére, Venus oldalán elvesztette a Pekingben zajló női tenisztorna első fordulójában a Liezel Huber, Csan Hao-csing duó elleni páros meccset. Íme!
okt. 1
12:33
Benitez: Wenger a legjobb edző Angliában (Metropol)
A spanyol szakember szerint az Ágyúsok vezére megérdemelné, hogy BL-t nyerjen az Arsenallal.
okt. 1
12:33
Egy boldog nap után Stieber a kanadai táblázat élén (Agroinform)
A Greuther Fürth válogatott szélsője gólt szerzett, majd három gólpasszt is kiosztott a Dynamo Dresden ellen hétfő este.
okt. 1
12:35
Mourinho kényszerpályán, Szalai bizonyíthat (Agroinform)
Győzelmi kényszerrel lép pályára a Chelsea, a Dortmund és a Zenit is, Szalai újra kezdhet a Schalkéban.
okt. 1
12:51
Női U17-es válogatott: az Eb-döntőért küzdenek a mieink (She)
Lévay Andrea együttese a skót, a finn és a norvég válogatottal küzd a továbbjutásért, a minitorna mérkőzéseit Sopronban és Bükön rendezik – adta hírül az mlsz.hu.
okt. 1
12:53
Torna-vb: királyok bukása, Berki és Keatings is lemarad a döntőről (She)
Berki Krisztián az utolsó selejtezőcsoport utolsó rotációjában lépett a szerhez az antwerpeni torna-világbajnokságon, és rontott az új lólengésgyakorlatában: az olimpiai bajnok magyar címvédő leesett a lóról, csakúgy, mint az Európa-bajnokságon őt megelőző brit Daniel Keatings. Egyik klasszis sem jutott be a szerenkénti fináléba.
okt. 1
12:55
Spanyolország: „Nem lenne gond Diego Costa beilleszkedése” (She)
Bár kétszeres brazil felnőttválogatott, mégis szívesen váltana és játszana a spanyol nemzeti együttesben Diego Costa, az Atlético Madrid gólerős formában lévő támadója, aki iránt lenne is fogadókészség. Szakmai oldalról nézve ez a spanyol szövetségi kapitánynak, Vicente del Bosquének sem lenne éppen ellenére.
okt. 1
12:57
Videó: ezért nem érdemes bíróval vitázni bokszmeccsen (She)
Egy angol versenyen kissé bepörgött az egyik bokszoló. Meglökte a bírót, aki próbálta visszafogni. Nem kellett volna. Tekintse meg a jelenetet!
okt. 1
12:59
FTC: a képviselő szerint a biztonsági őr törvényellenesen dolgozott (She)
A Jobbik szerint Kubatov Gábornak, a Fidesz pártigazgatójának, a Ferencvárosi Torna Club elnökének felelnie kell arra, hogyan dolgozhatnak a Fradi Security tagjai között életellenes bűncselekmények miatt elítélt vagy azzal gyanúsított biztonsági őrök – mondta keddi sajtótájékoztatóján Zagyva György Gyula.

Keresés