2013. október 3. csütörtök

okt. 3
0:15
BL: „Különös” - Mancini Kassai ítéletét és a Juve 11-esét vitatja (She)
Roberto Mancini, a Galatasaray újdonsült edzője elégedett lehet a Juventus otthonában BL-csoportmérkőzésen elért 2–2-es eredménnyel, ám a torinóiak tizenegyesét, Kassai Viktor döntését vitatja.
okt. 3
0:19
BL: Jobban ki tudtuk használni a széleket - Ancelotti (She)
A Real Madrid labdarúgócsapatát irányító Carlo Ancelotti szerint annak köszönhetik az FC Köbenhavn elleni 4–0-s BL-sikerüket, hogy az eddigieknél jobban sikerült kihasználniuk a széleket.
okt. 3
0:51
Torna-vb - Makra Noémi bejutott az egyéni összetett döntőjébe (Infostart)
Makra Noémi bejutott az egyéni összetett döntőbe, talajon pedig kilencedikként végzett a selejtezőben, s így első számú tartalék az antwerpeni torna-világbajnokságon.
okt. 3
6:51
Letört a lovas fenomén (Behaviour)
Gyakorlatának bemutatása utánra beszéltük meg a telefonos interjút Berki Krisztiánnal, a készülék hosszan kicsöngött, de a túloldal néma maradt. Már-már azt hittük, az olimpiai és világbajnok elbujdokolt a sajtó elől rosszul sikerült gyakorlata után, de végül mégis csak összejött a kapcsolat. Egy meglehetősen letört lovas fenománnal beszélgettünk.
okt. 3
7:09
Európa-liga: Kötelesék otthon, Gulácsiék idegenben - program (She)
A labdarúgó Európa-liga csoportkörének második fordulójában vendégként lép pályára a Valencia, a Fiorentina, a PSV, a Tottenham és a Lazio. A magyar légiósok közül Köteles László (Genk) és Gulácsi Péter (Salzburg) mérkőzését a televízió is közvetíti, mindkét kapusunk kezdő klubjában.
okt. 3
7:09
"Miskolcon szinte vallás a foci" (Behaviour)
Kaposváron folytatta győzelmi sorozatát a DVTK a múlt szombaton, amivel zsinórban az ötödik sikerét aratta úgy, hogy közben már 467 perce érintetlen a hálója. A csapat vezetőedzője, Tomiszlav Szivics úgy véli, ez a részsiker a nagybetűs CSAPAT érdeme, amelyben mindenki maximális erőbedobással végzi a feladatát, legyen az tulajdonos, ügyvezető, sportigazgató, edző, játékos, gyúró vagy szertáros.
okt. 3
7:11
Laguna Seca: a legendás pálya elköszön (Behaviour)
Egy igazi legendával kevesebb lesz a MotoGP világa: a versenyzők és a szurkolók által is nagyon kedvelt amerikai Laguna Seca Raceway 2014-ben már szerepel a gyorsaságimotoros-világbajnokság versenynaptárában.
okt. 3
7:13
Európa Liga: ma jön a második forduló (Behaviour)
Noha a Tottenhamre komoly erőpróba vár ma a labdarúgó Európa Liga második fordulójában, a londoniak ugyanis Dagesztánban, az Anzsinál vizitálnak, a gárda menedzserét, Andre Villas-Boast tegnap inkább az foglalkoztatta, hogy az angol szövetség nem szabott ki Fernando Torresre komoly büntetést, amiért a Chelsea támadója Vertonghen arcába mart a két csapat szombati bajnokiján.
okt. 3
7:15
Újabb közbeszerzés a debreceni stadionra (Behaviour)
A Nagyerdei Stadion Kft. gyorsított meghívásos közbeszerzést írt ki a Debrecen Nagyerdei Stadion rekonstrukciójához kapcsolódó újabb kivitelezési munkálatokra - a felhívás a szerdai Közbeszerzési Értesítőben jelent meg. A felhívás nem tartalmazza a feladat becsült ellenértékét, de a gyorsított meghívásos közbeszerzési forma indoklásából kiderül: az ajánlatkérő további 1 milliárd forintra…
okt. 3
7:45
FTC: a trinidadi válogatott is adományokat vár Adams részére (She)
Trinidad és Tobago labdarúgó-válogatottja októberben Új-Zélanddal játszik felkészülési mérkőzést, amelyen a nézők felajánlásokat tehetnek a múlt héten szívinfarktussal kórházba kerülő Akeem Adamsnek, a Ferencváros trinidadi védőjének.
okt. 3
7:47
MTK: szinte biztos, Kanta nem játszik hétvégén (She)
Szinte biztosan nem lép pályára szombaton Kanta József, az MTK csapatkapitánya a KTE-Phoenix Mecano elleni bajnokin az NB I 10. fordulójában.
okt. 3
8:21
NHL: megint nyert a Toronto, hatot ütött az Avalanche (She)
Az észak-amerikai jégkorongbajnokság (NHL) 2. játéknapján a Toronto Maple Leafs ismét idegenben nyert, ezúttal a Philadelphia Fylers otthonában. A Detroit Red Wings és a Colorado Avalanche hazai jégen tudott nyerni.
okt. 3
8:39
Videó: kézi BL - speciális védekezéssel készül a Fradi (She)
A Ferencváros női kézilabdacsapata győztes főpróbát tartott a vasárnapi Midtjylland elleni BL-mérkőzés előtt. A zöld-fehérek a Veszprém Barabás elleni bajnokin fásultabban kezdtek, majd fokozatosan átvették az irányítást, a meccs végén pedig már egy speciális védekezést is gyakorolhattak.
okt. 3
8:41
NB I: Andó-Szabóé az FTC-Honvéd, Kassaié a Vidi-Újpest - játékvezetők (She)
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) nyilvánosságra hozta az NB I 10. fordulójának játékvezetőit. A vasárnapi FTC–Bp. Honvéd derbit Andó-Szabó Sándor, míg a Videoton–Újpest összecsapást Kassai Viktor vezeti majd. Íme a játékvezetőküldés!
okt. 3
8:57
Koreai Nagydíj - Kérdéses Räikkönen szereplése (Infostart)
Hátfájdalmai miatt kérdéses Kimi Räikkönen szereplése a vasárnapi Forma-1-es Koreai Nagydíjon.
okt. 3
8:57
Formula-1: Bianchi biztosan marad 2014-ben a Marussiánál (She)
A francia Jules Bianchi jövőre is marad a Formula–1-es Marussia csapat pilótája.
okt. 3
8:59
Galatasaray: „Kassai Viktor fabrikált egy tizenegyest” (She)
A török Galatasaraynál továbbra is nehezen tudják megemészteni, hogy az isztambuli csapat egygólos vezetésénél Kassai Viktor szabálytalannak látta Nordin Amrabat megmozdulását, és büntetőt fújt a Juventus javára. A Juve egyenlített, majd meg is fordította  a meccset, de Umut Bulut góljával a törökök végül mégis elhoztak egy pontot Torinóból.
okt. 3
9:01
Lombard: Marics megérkezett Madridból, újra edzésben Pápán (She)
Hosszú távollét után Goran Marics visszatért a Lombard labdarúgócsapatához.
okt. 3
9:03
NB III: Vojtekovszki távozása után új edzőt keresnek Egerben (She)
A Vojtekovszki Csaba távozását követő két mérkőzésen megbízott játékos-edzőként Molnár Róbert irányította az Egri FC labdarúgócsapatát, ahol új trénert keresnek.
okt. 3
9:15
F1: hátfájdalmai miatt kérdéses Räikkönen szereplése Koreában (She)
Hátfájdalmai miatt kérdéses Kimi Räikkönen szereplése a vasárnapi Formula–1-es Dél-koreai Nagydíjon.
okt. 3
9:17
Lazio: Mauri eltiltását hat hónapról kilencre növelték (She)
Másodfokon súlyosbították Stefano Maurinak, a Lazio labdarúgójának eredetileg hathónapos eltiltását, melyet jelentési kötelezettség elmulasztása miatt kapott. Az Olasz Labdarúgó-szövetség (FIGC) augusztusi ítéletében bizonyítottnak látta, hogy Mauri két mérkőzés eredményének befolyásolásáról is tudott, ám nem jelentette ezt – az akkori féléves eltiltás a játékos fellebbezésének elutasítása…
okt. 3
9:33
Videó: Luka Modric kézzel mentett a gólvonalon (She)
Mint beszámoltunk róla, a labdarúgó Bajnokok Ligája B-csoportjában a Real Madrid Cristiano Ronaldo és Ángel di María két-két góljával 4–0-ra nyert a Köbenhavn ellen. A találkozón a horvát Luka Modric kézzel ért a labdához a gólvonalon, ám a játékvezető ezt a megmozdulást nem ítélte szándékosnak. Íme!
okt. 3
9:33
Pellegrini bosszús, Guardiola szerény, Bale hamarosan felépül - reakciók (Agroinform)
Mancini szerint jogtalan tizenegyest kapott Kassaitól a Juventus, Blanc-nak hisztis sztárokat kell kezelnie a PSG-ben.
okt. 3
9:51
PSG: Ez még mindig csak a csoportkör - Ibrahimovic (She)
A labdarúgó Bajnokok Ligája C-csoportjának második fordulójában a Paris Saint-Germain hazai pályán 3–0-s győzelmet aratott a Benfica felett. A sikerhez két góllal hozzájáruló Zlatan Ibrahimovic saját elmondása szerint örül csapata újabb sikerének, de nem akar túl nagy jelentőséget tulajdonítani a portugálok elleni győzelemnek.
okt. 3
9:53
BL: sose volt még ilyen, taroltak a Bundesliga-csapatok (She)
A labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének második játéknapja történelmi a német futball számára: a Bundesligából érintett mind a négy csapat győzelemmel zárt, ez először történt meg a BL-történelemben.
okt. 3
9:55
BL: az olasz sajtó szerint a 11-esnél jól döntött Kassai (She)
Miközben a török Galatasaraynál továbbra is nehezen tudják megemészteni, hogy az isztambuli csapat egygólos vezetésénél Kassai Viktor szabálytalannak látta Nordin Amrabat megmozdulását, és büntetőt fújt a Juventus javára, az olasz sajtó szerint a magyar játékvezető abban a szituációban jól döntött a 2–2-re végződött mérkőzésen.
okt. 3
10:27
Bajnokok Ligája - Giggs már egyedüli csúcstartó (Infostart)
Ryan Giggs, a Manchester United veterán sztárja minden idők legtöbb Bajnokok Ligája-mérkőzésen szerepelt labdarúgójává vált az által, hogy szóhoz jutott a Sahtar Donyeck elleni szerda esti mérkőzésen.
okt. 3
10:29
Giggs már egyedüli csúcstartó (Metropol)
A Manchester United veterán sztárja145. alkalommal lépett pályára a BL-ben, megelőzve az örökranglistán az eddig vele együtt holtversenyben első spanyol Raúlt.
okt. 3
10:47
Matosevic meglepetést okozhat Ferrer ellen (Agroinform)
Csütörtökön a pekingi férfi keménypályás torna utolsó nyolcaddöntőjére fogadunk.
okt. 3
11:03
Videó: Pepe vérét adta a Real Madrid győzelméért (She)
Mint beszámoltunk róla, a labdarúgó Bajnokok Ligája B-csoportjában a Real Madrid Cristiano Ronaldo és Ángel Di María két-két góljával 4–0-ra nyert a Köbenhavn ellen. A találkozón egy felugrásnál Pepe összefejelt az ellenfél egyik játékosával, és felszakadt a szemhéja. A Real orvosi stábja gyorsan ellátta Pepét, egyikük a pályán kapcsolta össze a sebet. Íme!
okt. 3
11:05
NHL: vérrög gátolja a Pittsburgh cseh kapusának játékát (She)
Legalább három hónapig, de lehet, hogy fél évig nem játszhat Tomás Vokoun, az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő Pittsburgh Penguins cseh kapusa, mert szervezetében ismét vérrögöt találtak.
okt. 3
11:07
Győri ETO: Rudolf Gergely és Tokody Tibor iskolában járt (She)
Rudolf Gergely és Tokody Tibor a győri Jedlik Ányos középiskola 13. d osztályának vendége volt.
okt. 3
11:09
Arsenal: Wenger hosszabbíthat, évi félmillióval többért (She)
Nagyszerűen kezdte a 2013–2014-es idényt az angol élvonalbeli Arsenal. A Premier League-ben hat forduló után az élen áll, a Bajnokok Ligájában pedig két meccséből kettőt megnyert a csoportkörben. Sajtóhírek szerint pedig a jó szereplés szerződéshosszabbítást eredményezhet Arsene Wengernek, az Arsenalt immár tizenhét éve irányító francia menedzsernek.
okt. 3
11:21
Megyei foci: gondban a Vác, keresztszalag-szakadás harmadszor (She)
Gondban van Csank János, a Vác FC megyei első osztályban szereplő csapatának vezetőedzője.
okt. 3
11:21
Elfújhatja a szél a hétvégi Forma-1-es futamot (Agroinform)
Tájfunveszély miatt akár el is maradhat a hétvégén esedékes Forma-1-es Korea Nagydíj.
okt. 3
11:23
Erőemelés: 37 magyar csúcsot döntöttek meg az ob-n (She)
Győrszentivánon rendezték meg az ifjúsági, junior és masters erőemelő magyar bajnokságot, amelyen nem kevesebb, mint 37 magyar csúcsot döntöttek meg a résztvevők!
okt. 3
11:25
Diósgyőr: Dudás Hunor úgy távozik, hogy maradhat (She)
A Diósgyőr labdarúgócsapata közleményben tudatta a nagy nyilvánossággal: az őszi szezon végén Dudás Hunor távozik a csapatot működtető gazdasági társaság ügyvezetői posztjáról. Bár sokan csakugyan búcsút emlegettek, nem zárható ki, hogy a decemberig még biztosan hivatalában maradó ügyvezető nem fordít hátat a városnak, valamint a klubnak.
okt. 3
11:27
Videó: Hamilton az olajiparban is tanácsokat osztogat (She)
A Mercedes AMG főszponzora és kenőanyag-szállítója új munkatárssal gyarapodott. Lewis Hamilton lett a teljesítményért felelős technikai konzulens. Íme!
okt. 3
11:29
NBA: James-mezből fogyott a legtöbb világszerte (She)
Az NBA által frissen közzétett kimutatások alapján az előző szezonban a LeBron James nevével ellátott mezekből fogyott a legtöbb világszerte. A Miami Heat kétszeres bajnokát, négyszeres MVP-jét követik a kollégák, Derrick Rose (Chicago Bulls), Kobe Bryant (LA Lakers), Kevin Durant (Oklahoma City Thunder) és Dwyane Wade (Miami Heat).
okt. 3
11:39
Vági: szégyenteljes a magyar labdarúgó stadionok állapota (Infostart)
A magyar labdarúgó stadionok állapota a földrész legrosszabbjai között van - jelentette ki a Magyar Labdarúgó Szövetség főtitkára. Vági Márton az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogy az új Puskás Ferenc stadionnal kapcsolatos munkálatok akár már jövő év végén elkezdődhetnek.
okt. 3
11:39
Real: A csapat fontosabb nálam, jól bánnak velem - Casillas (She)
Iker Casillas, a Real Madrid labdarúgócsapatának kapusa a Köbenhavn elleni 4–0-s BL-sikert követően elmondta, nehéz volt számára az elmúlt pár hónap, de úgy érzi, a királyiak mindig is jól bántak vele.
okt. 3
11:41
BL: Klopp az Arsenal ellen sem ülhet le a kispadra (She)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága két mérkőzésre tiltotta el a Napoli elleni idegenbeli fellépésen a lelátóra száműzött Jürgen Kloppot, a legutóbbi döntős Borussia Dortmund vezetőedzőjét.
okt. 3
11:43
Olaszország: Prandelli haragszik, de számít Balotellire (She)
Mario Balotelli is ott lesz az olasz labdarúgó-válogatott Dánia és Örményország ellen készülő keretében. Ezt Cesare Prandelli szövetségi kapitány erősítette meg egy televíziós interjúban.
okt. 3
11:45
Vb 2014: a román támadó biztos a két holland győzelemben (She)
Ciprian Marica, a román válogatott csatára biztos benne, hogy délkeleti szomszédunknak a saját kezében van a sorsa a világbajnoki selejtezők utolsó két mérkőzésén. A románok ugyan egy ponttal kevesebbel állnak, mint a magyar válogatott, és jobb gólkülönbségével Törökország is megelőzi őket, a mieink és a törökök még játszanak a már biztos vb-résztvevő hollandokkal, míg Romániának Észtországot és…
okt. 3
11:57
Videó: Szalaiék meccse greenpeace-esek miatt szakadt félbe (She)
Mint beszámoltunk róla, a Schalke a román Steaua után a svájci Baselt is legyőzte, és megugrott a Bajnokok Ligája E-csoportjában. A találkozó az 5. percben félbeszakadt, miután Greenpeace-aktivisták óriási molinót helyeztek el a stadion tetején, és többen drótköteleken leereszkedtek a tetőszerkezetről. Íme!
okt. 3
11:59
MU: Jól tettük, hogy eladtuk Beckhamet - Ferguson (She)
Sir Alex Ferguson, a Manchester United idén visszavonuló legendás menedzsere egy amerikai csatornának adott interjúban többek között arról is mesélt, miért adták el annak idején David Beckhamet a Real Madridnak. A skót szakember szerint az angol labdarúgóra rossz hatással volt felesége, Victoria.
okt. 3
12:15
Tereprali: a Sebestyén, Bognár páros is indul a Dakaron (She)
A Sebestyén Sándor, Bognár József kettős nekivág a harmadik Dakar-ralijának is.
okt. 3
12:33
Válogatott: A profi világban élünk, lesz mit átadnunk otthon - Szabics (She)
Szabics Imre, az aktív pályafutását 32 évesen, a napokban befejező labdarúgó az mlsz.hu-nak elmondta, döntését már a szeptemberi vb-selejtezők előtt meghozta, de nem akarta ezzel zavarni a felkészülést a románok elleni mérkőzésre.
okt. 3
12:35
Videó: íme, a szezon egyik nagy bombája az FA-kupából (She)
Az FA-kupában a Canvey Island 2–1-re nyert az St. Neots Town otthonában. A találkozón a hazaiak találatát Rene Steer szerezte, a védő óriási gólt lőtt kapásból a bal felsőbe. Íme!
okt. 3
12:51
Juventus: Arturo Vidal 2018-ig hosszabbít - sajtóhír (She)
A Corriere dello Sport információi szerint megállapodott egymással a Juventus és Fernando Felicevich, az Arturo Vidal érdekeit képviselő ügynök, és a labdarúgó 2018-ig hosszabbít a torinói labdarúgóklubbal.

Keresés