Dömös alpolgármesterét és segítőjét gázolták el vasárnap a községháza előtti parkolóban - tájékoztatta a Komárom-Esztergom megyei település polgármestere hétfőn az MTI-t.
Halálos baleset történt a 47-es úton Csökmő belterületén hétfő délután. Az utat a rendőrség teljes szélességében lezárta - közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság szóvivője.
Gyurcsány Ferenc pártelnök utasítására kellett a Demokratikus Koalícióból (DK) távoznia annak a párttagnak, akinek - információk szerint - szerepe lehetett a bajai időközi választással kapcsolatos videó elkészítésében - közölte Gréczy Zsolt, a DK szóvivője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
A jelenleg az MSZP parlamenti képviselőjeként tevékenykedő Göndör Istvánt az Együtt-PM szövetség indítja a jövő évi országgyűlési választásokon nagykanizsai jelöltként - közölte Szigetvári Viktor, a szövetség társelnöke hétfői nagykanizsai sajtótájékoztatóján. Göndör István az MTI-nek azt mondta: napokon belül felfüggeszti tagságát a szocialista pártban, de a szocialista frakciója marad.
Nagyobb földrengéstől tartva Gilád Erdan, a hátország védelméért felelős izraeli miniszter vasárnap estére összehívta a sürgősségi szolgálatok rendkívüli ülését, miután az utóbbi négy nap folyamán négy kisebb földmozgást észleltek a Kineret-tónál (Genezáret-tó) - jelentette a katonai rádió.
Hosszan tartó betegségben, nyolcvanéves korában vasárnap elhunyt Nagy Imre olimpiai bajnok öttusázó - tájékoztatta hétfőn az MTI-t a Magyar Öttusa Szövetség.
Szerda kivételével hét közben egyik este sem jár 8 óra után a 2-es metró a hétvégén pedig ismét buszokkal pótolják az Alstom Metropolis szerelvényeket.
A megismételt elsőfokú eljárásban is elutasította Kaiser Edének a rendőrséggel, az ügyészséggel és a bíróságokkal szemben a móri ügy kapcsán előterjesztett kártérítési igényét hétfőn a Szegedi Törvényszék.
Helybenhagyta a Gyulai Törvényszék hétfőn a Békés Megyei Területi Választási Bizottság döntését, amellyel elutasította az öt ellenzéki párt által közösen jelölt Kovács Katalin nyilvántartásba vételét a november 10-i békéscsabai időközi önkormányzati választásra - tájékoztatta a Gyulai Törvényszék sajtószóvivője, Bagdi Árpád hétfőn az MTI-t.
Súlyos börtönbüntetést kért az ügyész Wieszt János minősített vesztegetéssel vádolt egykori helyi szocialista politikus és két társa ügyében a Fővárosi Törvényszéken hétfőn.
Több oka is volt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház koraszülött intenzív centrumában augusztusban történt haláleseteknek, az elvégzett vizsgálat szerint az orvosi ellátás minden esetben a szakmai szabályai szerint történt - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkársága hétfőn az MTI-vel. A Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és…
A parlament elé került a jövő évi költségvetés tervezete, miután a bizottságban a kormánypárti képviselők támogatták az általános vitára bocsátást. Az MSZP szerint megalapozatlan a jövő évi büdzsétervezet, a LMP szerint pedig választási költségvetés készült.
Több okuk is volt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház koraszülött intenzív centrumában augusztusban történt haláleseteknek, az elvégzett vizsgálat szerint az orvosi ellátás minden esetben a szakmai szabályai szerint történt - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkársága hétfőn az MTI-vel. A Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és…
Politikai nyilatkozatot fogadott el a parlament hétfőn a rezsicsökkentés megvédéséről, amire az előterjesztő Fidesz-KDNP indoklása szerint az európai uniós bürokrácia nyomásgyakorlása miatt volt szükség.
Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott nemrég lemondott szövetségi kapitánya szerint az elmúlt évtizedekhez képest előrelépett a nemzeti csapat.
Politikai nyilatkozatot fogadott el a parlament hétfőn a rezsicsökkentés megvédéséről, amire az előterjesztő Fidesz-KDNP indoklása szerint az európai uniós bürokrácia nyomásgyakorlása miatt volt szükség.
Helybenhagyta a Gyulai Törvényszék hétfőn a Békés Megyei Területi Választási Bizottság döntését, amellyel elutasította az öt ellenzéki párt által közösen jelölt Kovács Katalin nyilvántartásba vételét a november 10-i békéscsabai időközi önkormányzati választásra.
Kovács Katalin a helyi választási bizottságtól azt kérte, hogy őt 5 szervezet közös jelöltjeként vegyék nyilvántartásba. A kérelmet a bizottság elutasította.
Az október 23-i rendezvények miatt jelentős forgalmi változásokra, és emiatt a közösségi közlekedés menetrendjének módosulására kell számítani kedden és szerdán - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn az MTI-vel.
Barack Obama amerikai elnök hétfőn elismerte, hogy az egészségügyi reform bevezetése technikai szempontból sem volt zökkenőmentes, de hangsúlyozta, hogy a változások többet jelentenek annál a weboldalnál, ahol a biztosításra feliratkozni vágyók az utóbbi napokban műszaki gondokat tapasztaltak.
Az ideiglenes egyiptomi miniszterelnök elítélte a kopt keresztények elleni támadást. Több ember életét vesztette, amikor ismeretlen fegyveresek vasárnap este tüzet nyitottak egy esküvői násznépre Kairóban. Hazem el-Beblavi szerint az ilyen bűncselekmények nem érhetik el céljukat, vagyis nem oszthatják meg Egyiptom muszlim illetve keresztény lakosságát.
Tovább növelte előnyét a Fidesz–KDNP a Századvég október közepén készített közvélemény-kutatása szerint. Kiderült az is, hogy a választói aktivitás növekedése mellett a Demokratikus Koalíció (DK) elérte az Együtt–PM támogatottsági szintjét a teljes népesség és a biztos szavazó pártválasztók körében is- írja a Magyar Nemzet.
Tovább növelte előnyét a Fidesz-KDNP, nőtt a választói aktivitás, a Demokratikus Koalíció (DK) pedig elérte az Együtt-PM támogatottsági szintjét a teljes népesség és a biztos szavazó pártválasztók körében is - derül ki a Századvég október közepén készített reprezentatív közvélemény-kutatásából, amelyet a Magyar Nemzet Online (MNO) közölt hétfőn.
Elfogadta a rezsicsökkentés megvédéséről szóló politikai nyilatkozatot a parlament. Piacfelügyeleti eljárásokat indított a jegybank a Mol és a Richter múlt szerdai árfolyamesése miatt. Nem tárt fel szakmai hibát a miskolci kórházban történt koraszülött-halálesetek ügyében az egészségügyi államtitkárság