Kutatások tanúsága szerint is növekedett a kormányzati ciklus elejéhez képest a szegénység. Ennek kapcsán a Policy Agenda megvizsgálta, hogy a társadalmi krízis kezelésére a kormány milyen módon reagált. A 2014. évi költségvetés tervezetéből az olvasható ki, hogy több mint 200 milliárd forinttal kevesebbet költ az állam szociális kiadásokra, mint négy évvel ezelőtt.
Hiába mondja a Fidesz, hogy minden rendben van a tankönyvekkel kapcsolatban, a valóság az, hogy az új állami szolgáltató rendszer nem működik – ezt Kunhalmi Ágnes mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Győzelemmel kezdte meg szereplését a 2013/14-es világliga-sorozatban a magyar férfi vízilabda-válogatott: Benedek Tibor világbajnoki címvédő együttese három góllal nyert a görögök ellen kedd este Miskolcon.
A magyar ellenzéki mozgalmak követői leginkább a politikai intézményekkel és a hagyományos médiával nincs megelégedve – erről Krekó Péter beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
A Demokratikus Koalíció október 23-án nem rúgta fel az ellenzéki megállapodást, hiszen nem is volt részese ennek, nem erről kell beszélni, hanem arról, hogy közös listát és miniszterelnök-jelöltet kell állítania az ellenzéknek – ezt Gréczy Zsolt mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Speciális képességű emberek dolgoznak a Nemzeti Együttműködés rendszerében, ha egy-két nap alatt le tudnak folytatni egy átfogó vizsgálatot a Nemzeti Adó- és Vámhivatalon belül – ezt Scheiring Gábor mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Holttestet találtak a rendőrök szerda hajnalban a főváros VII. kerületében, az utcán. A hír24.hu értesülése szerint a testre, amely egy műanyag zsákban volt, a Péterfy Sándor utca és a Rottenbiller utca találkozásánál bukkantak a rendőrök.
Az al-Kaida terrorszervezethez köthető, merényletekre készülő csoportot tartóztattak le Koszovóban - írta szerdán a Vecernje Novosti című szerbiai napilap.
Azzal, hogy több száz korábbi fideszes módosítót adtunk be a 2014-es költségvetéshez, azzal szembesítettük a kormánypártot, hogy mennyire cinikusak voltak ellenzékben, és most is –ezt Tukacs István mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Múlt héten állt ki a nyilvánosság elé a NAV egyik ellenőre, aki szerint éves szinten mintegy 1700 milliárdot csalnak el nagy cégek, mellyel szemben az adóhatóság nem lép fel kellően. Az utca embere fel van háborodva.
Kis mértékben módosul az országos területrendezési terv az elmúlt évek változásainak köszönhetően - hangzott el az egyes törvények területrendezéssel összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájában szerdán, az Országgyűlésben.
Az ároktői eset csupán egy tünete annak a még súlyosabb problémának, hogy az állam nem volt képes négy éven belül elsőfokú ítéletig eljuttatni az ügyet - vélekedett az ATV Startban Hack Péter azzal a törvénymódosítással kapcsolatban, amely az ároktői gyilkosok házi őrizetbe helyezése ürügyén eltörölte az előzetes letartóztatás időtartamának felső határát.
Egyszerűvé, egységessé, átláthatóvá és megérthetővé válnak a rezsiszámlák a jövő évtől – mondta Németh Szilárd fideszes országgyűlési képviselő az egységes számlakép kialakításáról szóló, általa kezdeményezett és kedden elfogadott törvényről.
Szingapúr pozitívnak és előremutatónak tartja a magyarországi gazdasági és politikai változásokat - hangzott el Orbán Viktor miniszterelnök és Tony Tan Keng Jam szingapúri államfő szerdai budapesti tárgyalásán, az Országházban.
Meggyilkoltak egy 46 éves nőt, a holttestét szerdán fedezték fel egy salgótarjáni családi házban - közölte a rendőrség honlapján a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság.
Háromnapos konferenciát tart Washingtonban az Izrael Szövetségesei Alapítvány. Az eseményre az Egyesült Államokból, Izraelből és sok más országból, köztük Magyarországról is érkeznek kormányzati szereplők és parlamenti képviselők, politikai- és vallási vezetők.
A Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása szerint az elmúlt hetekben újra növekedett a pártot nem választó szavazók tábora, és ennek az MSZP a vesztese. Egy most vasárnap esedékes választáson a kutatás szerint a jogosultak 52 százaléka venne részt, és a leadott szavazatok 42 százalékát kapná a Fidesz-KDNP.
A Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása szerint az elmúlt hetekben újra növekedett a pártot nem választó szavazók tábora, és ennek az MSZP a vesztese. Egy most vasárnap esedékes választáson a kutatás szerint a jogosultak 52 százaléka venne részt, és a leadott szavazatok 42 százalékát kapná a Fidesz-KDNP.
Vaddisznóvonal kezdte meg működését Salgótarjánban: a lakosság a 06-20-400-3205-ös telefonszámon jelentheti be, ha valahol belterületen, vagy annak közelében vad felbukkanását észleli.
Tizenhat éves palesztin fiú szúrt le szerdán egy 19 éves izraeli katonát – közölte a rendőrség, amely szerint a fiatal azért támadott, mert bebörtönözték rokonait Izraelben.
Vadai Ágnes országgyűlési képviselő szerint a börtönben jogellenesen hallgatták ki Galambos Lajost, a Nemzetbiztonsági Hivatal korábbi, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő főigazgatóját. Pintér Sándor elismerte a kihallgatás tényét, de szerinte az törvényes volt.
Több mint ezer embert érint a Budapesten, a XIV. kerületi Istvánmezei úton talált tüzérségi lövedékek miatti kiürítés - közölte Németh-Zsohár Agnieszka, a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-vel.
Minden felsőoktatási szakon lesz államilag finanszírozott férőhely a jövő évben - jelentette be Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter, miután szerdán a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával (HÖOK) tárgyalt a fővárosban és megerősítették a témában kötött korábbi részmegállapodást.