Tizenévesek raboltak ki egy embert Miskolcon. Nyolcszáz forintot zsákmányoltak. Egyikük csak 13 éves, de az új törvény szerint bár gyermekkorú, gyanúsított lett belőle is.
Legalább százhatvanan haltak meg az utóbbi napok harcaiban. Az ellenzéki erők - a legfontosabb főváros környéki támaszpontjuknak tekintett Gúta megtartása érdekében - megpróbálták megtörni a kormányerők ostromát.
A Timosenko-párti ellenzék által meghirdetett megmozdulásra folyamatosan érkeznek a résztvevők. Vitalij Klicsko, az Ütés (UDAR) párt vezetője lekéste a demonstráció kezdetét, mivel repülőgépe nem kapott leszállási engedélyt az ukrán főváros egyik repterén sem.
November utolsó hetében téliesre fordul az idő. Már hétfőn, Katalin napkor is több helyen várható hózápor. Majd a hét további részében is jellemzően csapadékos lesz az idő, helyenként eső, másutt havas eső, havazás valószínű. Megerősödhet, viharossá is fokozódhat a szél, s jelentős lehűlésre is készülni kell. Néhol napközben is csak 0 fok lehet, a leghidegebb órákban pedig akár mínusz 9 Celsius-…
Egyre több szerbiai orvos dönt úgy, hogy elhagyja hazáját, és külföldön próbál szerencsét; az idén 800 orvos váltotta ki a külföldi munkavállaláshoz szükséges igazolást – írta a Vecernje Novosti című belgrádi napilap.
Két személyautó ütközött Budapest XVI. kerületében, a Veres Péter úton vasárnap délután, a balesetben az elsődleges információk szerint ketten sérültek meg - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata az MTI-vel.
Becslések szerint több mint százezren vonultak Kijev főterére tiltakozni vasárnap Ukrajna európai integrációjának leállítása ellen. A 2004-es "narancsos forradalom" óta nem volt ekkora méretű tiltakozó megmozdulás Ukrajnában.
Kőszegnél kiöntött a Gyöngyös patak, a Rábán vasárnap 14 órától Szentgotthárdon elsőfokú készültséget rendeltek el a vízügyi szakemberek - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) az MTI-vel.
Több mint tizenegyezer gyermek- és fiatalkorút öltek meg a szíriai polgárháborúban - áll egy brit kutatóintézet jelentésében, amely szerint nemcsak a fiatal áldozatok magas száma a megdöbbentő, de a haláleseteket övező kegyetlenség és brutalitás is.
Kőszegnél kiöntött a Gyöngyös patak, a Rábán vasárnap 14 órától Szentgotthárdon elsőfokú készültséget rendeltek el a vízügyi szakemberek - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) az MTI-vel.
A vízgyűjtőkön szombat délutántól lehullott nagy mennyiségű eső miatt áradni kezdtek a folyók és patakok Vas megyében, a Gyönygyös patak Kőszeg külterületén hat házat veszélyeztetett, az egyik házból két lakót átmenetileg kiköltöztettek - közölte a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője vasárnap.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el november 23-án 21 órától 2013. november 24-én 4 óráig Budapest V., VI. és VII. kerületeiben.
Marián Kotleba nyert a beszetercebányai megyében. Korábban az ultranacionalista Szlovák Testvériség párt vezetőjeként vált ismertté. A Szlovák Testvériségnek több olyan nyilvános rendezvénye volt, amelyeken tagjaik fekete katonai egyenruhára emlékeztető viseletben vonultak fel, a rendezvényeken nem egyszer romaellenes uszításra is sor került.
Demonstrációval, közös verseléssel tiltakozó akciót szerveztek ellenzéki pártok miskolci női aktivistái, politikusai, szimpatizánsai vasárnap a borsodi megyeszékhelyen, a megmozdulással a közelmúltban Miskolcon történt könyvégetést ítélték el.
Sebastian Vettel, a Red Bull már négyszeres világbajnok pilótája nyerte meg a Forma-1-es szezonzáró Brazil Nagydíjat vasárnap, s ezzel pályafutása 120. versenyén két rekordot is beállított.
Rendőrök tűzpárbajban végeztek egy kelet-európai túszejtővel Portugáliában vasárnap, miután a férfi gránátokat dobált és fejbe lőtt egy rendőrt, aki belehalt sérüléseibe.
Szerdán tárgyal a kormány a felsőoktatási stratégiáról. Orbán Viktor miniszterelnök részt vesz a Kína és a közép-kelet-európai országok kormányfőinek csúcstalálkozóján, és külön megbeszélést folytat kínai, illetve szerb kollégájával.
Takács István, a Magyar Szocialista Párt, az Együtt - A Korszakváltók Pártja, a Párbeszéd Magyarországért Párt és a Demokratikus Koalíció közös jelöltje nyerte a vasárnapi fóti időközi polgármester-választást - közölte a voksolás előzetes eredményét a Pest megyei település jegyzője, a helyi választási iroda vezetője az MTI-vel.