2013. november 7. csütörtök

nov. 7
10:36
Bíróság elé állhat az osztálytársait verő 15 éves fiú (ATV)
Rendszeresen bántalmazta osztálytársait az a 15 éves szegedi fiú, aki ellen garázdaság vétsége miatt javasol vádemelést a rendőrség – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön az MTI-t.
nov. 7
10:54
Nem törlik el az Erzsébet utalványt (ATV)
Marad az Erzsébet utalvány, felhasználási feltételei sem változnak - közölte a kormányszóvivő csütörtökön.
nov. 7
10:56
Lesz gyed extra (ATV)
Döntött a kormány az úgynevezett gyed extra bevezetéséről - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) XII. ülésén elmondott beszédében, a Parlamentben.
nov. 7
11:12
Orbán: sikeres anyaország áll a Kárpát-medence magyarsága mögött (Metropol)
A miniszterelnök úgy számol, hogy a következő parlamenti választás után jelentősen enyhülni fog az az ellenszél, amelyben kormánya az elmúlt három és fél évben végezte munkáját.
nov. 7
11:12
1,3 millió ingyenes influenza elleni oltás van (Alternatív Energia)
Az ingyenes vakcinákon kívül gyógyszertári forgalomban többféle szezonális influenza elleni oltóanyag is kapható.
nov. 7
11:12
Az ellenzéknek is köszönetet mondott Orbán - ezért (ATV)
Orbán Viktor miniszterelnök úgy számol, hogy a következő parlamenti választás után jelentősen enyhülni fog az az ellenszél, amelyben kormánya az elmúlt három és fél évben végezte munkáját. A kormányfő csütörtökön a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) XII. ülésén, a Parlamentben azt is mondta: a Kárpát-medencében élő magyarság számíthat arra, hogy egy sikeres anyaország áll majd a háta mögött a…
nov. 7
11:27
"Magyarország és Európa együtt lehet sikeres" (Infostart)
Csepreghy Nándor szerint minden félnek meg kell értenie, hogy nincs sikeres Európa sikeres Magyarország nélkül, és nincs sikeres Magyarország sikeres Európai Unió nélkül.
nov. 7
11:30
Balogh lemondását követeli az MSZP (Metropol)
A szocialisták azt várják Orbán Viktortól, hogy szólítsa fel a közéletből való távozásra a feleségét bántalmazó politikust.
nov. 7
12:06
Tizenhárom évet kapott a nevelt fiát leszúró férfi (Metropol)
A korábban már többször büntetett, jelenleg hatvanesztendős Koren Lászlót emberölésben mondta ki bűnösnek a táblabíróság.
nov. 7
12:06
Hamis az interjú? (Alternatív Energia)
Nem juthat internethez K. István a börtönben.
nov. 7
12:08
Ócsai lakópark: 80-ból 39 házban laknak (Metropol)
A település alpolgármestere szerint hamarosan újabb 3-5 pályázatnyertes család érkezik.
nov. 7
12:08
Áthelyezték a plágiumgyanú miatt lemondott bírót (Alternatív Energia)
nov. 7
12:10
Nyilvánossá tenné a kormánytagok trafikérdekeltségeit az MSZP (Metropol)
Sajtóhírek szerint a vidékfejlesztési államtitkár vejének családja annak ellenére nyert el újabb trafikkoncessziót, hogy már rendelkezik öt dohánybolttal.
nov. 7
12:21
Az ócsai lakópark fele már megtelt (Infostart)
Jelenleg 39 házban laknak az ócsai szociális lakóparkban, s további családok beköltözése várható a közeljövőben - tájékoztatta a település alpolgármestere csütörtökön az MTI-t.
nov. 7
12:24
Az USA elítéli a Horthy-szobor avatását (Metropol)
A budapesti Szabadság téren lévő református templom előtt november 3-án avatták fel Horthy Miklós mellszobrát.
nov. 7
12:24
Orbán: sikeres anyaország áll a Kárpát-medence magyarsága mögött (Alternatív Energia)
Magyarország rendkívül szegény - hívta fel a figyelmet a miniszterelnök.
nov. 7
12:24
2100 milliárd dolláros vagyonuk van: itt a lista (ATV)
Az előző évihez képest 200 milliárddal, 2100 milliárd dollárra nőtt a világ száz leggazdagabb emberének vagyona a Bloomberg Market Magazine szerint; a legvagyonosabb ember május óta ismét Bill Gates, akit a korábbi első, Carlos Slim követ a második helyen.
nov. 7
12:26
Elindult a Mabisz díjnavigátora (Alternatív Energia)
Több mint 907 ezer járműtulajdonos élvezi a legmagasabb bónuszosztály nyújtotta előnyöket.
nov. 7
12:26
Orbántól is lépést várnak a Fideszből kizárt Balogh ügyében (ATV)
Balogh József független országgyűlési képviselő lemondását követeli az MSZP, Orbán Viktor miniszterelnöktől pedig azt várják a szocialisták, hogy szólítsa fel a közéletből való távozásra a feleségét bántalmazó politikust.
nov. 7
12:28
Patai: a különadó nélkül is veszteségesek lennének a bankok (ATV)
A kormány gazdaságpolitikája miatt a speciális bankadó nélkül is veszteségesek lennének a magyar bankok - mondta Patai Mihály, a UniCredit Bank elnök-vezérigazgatója és a Magyar Bankszövetség elnöke a Magyar Lízingszövetség által rendezett konferencián, csütörtökön Herceghalmon.
nov. 7
12:42
Vaktölténnyel lőtt a Téli palotára az Auróra (ATV)
A szimbolikus hadihajó 1917. november 7-én, a Téli Palotához közel horgonyzott. A „forradalom matrózai és élharcosai” a hajón elsütötték a történelmi ágyúlövést, amely jelként szolgált a palota ostromára. A kommunizmus éveiben az Auróra név hazánkban összeforrt Lenin „dicső” nevével. A Hetek cikke.
nov. 7
12:44
A hírekből tudta meg a képviselő, hogy kizárták az LMP-ből (ATV)
Várnai László szerint egy belső konfliktus eredménye, hogy kizárták az LMP-ből, de az önkormányzati képviselőségéről nem mond le. A zuglói önkormányzat képviselője a kizárást az MTI-ből tudta meg - mondta az Egyenes beszédben.
nov. 7
12:46
Az amerikaiak is beszóltak a Horthy-szobor avatása miatt (ATV)
Az Egyesült Államok elítéli a Horthy-szobor vasárnapi avatását, és szükségesnek tartja, hogy a legmagasabb rangú magyar vezetők is határozottan és egyértelműen ítéljék el a történteket.
nov. 7
12:57
Újabb családi támogatásokat vezet be a kormány (Infostart)
Újabb családi támogatási formákat vezetnek be jövőre a kormány szerdai döntése értelmében - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára csütörtökön, Budapesten.
nov. 7
13:18
A magyar bankok a különadó nélkül is veszteségesek lennének (Alternatív Energia)
A magyar bankok a német, osztrák és olasz megtakarításokból hiteleztek.
nov. 7
13:36
Mégis volt fagyálló a lopott borban (Metropol)
Beismerő vallomást tett csütörtökön a 37 éves vácszentlászlói borosgazda.
nov. 7
13:36
Csáky Pál: Trianon rablóbéke volt (Alternatív Energia)
"Szlovák, román vagy szerb szempontból úgy tűnhet, mintha a történelem 1918-ban, vagy 1920-ban kezdődött volna."
nov. 7
13:38
Újratárgyalják a hat évig előzetesben tartott, majd felmentett Burkáék ügyét (Metropol)
Új bizonyítékok kerültek elő, és titkos adatszerzés útján is jutott új információ a nyomozó hatóság birtokába.
nov. 7
13:38
Orbánék jobban teljesítenek: Egy hónap alatt több mint 4 ezer cég dobta be a törülközőt (Alternatív Energia)
nov. 7
13:40
A Párbeszéd Magyarországért jelöltjeinek egyharmada nő (Metropol)
A 2010-es választásokat követően az Országgyűlésben 9,1 százalékos volt a női képviselők aránya, ezzel világviszonylatban csak a 118. helyen állunk.
nov. 7
13:54
Kegy lett a nyugdíjemelés - ajándéknak állítja be a törvényes járandóságot a kormány (Alternatív Energia)
nov. 7
13:56
Jövőre tárgyalják a hat évig előzetesben tartott férfi ügyét (Alternatív Energia)
Idősebb Burka Ferenc 20 millió, ifjabb Burka Ferenc pedig 25 millió forint kártalanítást kapott.
nov. 7
14:09
Kulturális közfoglalkoztatási programot indít a kormány (Infostart)
Négyezer fő részvételével, 2,5 milliárd forint forintos kerettel indul a települések harmadát érintő kulturális közfoglalkoztatási program novemberben.
nov. 7
14:11
Lendvai Ildikó: "A bőség zavarával küzdünk" (Infostart)
A baloldali ellenzék a bőség zavarával küzd a miniszterelnök-keresés közben - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Lendvai Ildikó. A szocialista országgyűlési képviselő szerint most nem a miniszterelnök személye a fontos, hanem az egység megmutatása.
nov. 7
14:12
"A céltól eltérően használják fel az iszapkárosultak adományait" (ATV)
Három év telt el a kolontári vörösiszap-katasztrófa óta, a károsultak azonban a mai napig nem juthattak hozzá a bíróság által megítélt kártérítésükhöz. Első fokon például harminckétmillió forint kártérítésre jogosult az az öttagú család, ahol egy kisgyerek vesztette életét a katasztrófában.
nov. 7
14:30
Visszaállították a magyar polihisztor síremlékét (ATV)
Eredeti állapotába állították vissza Herman Ottó síremlékét a miskolci felsőhámori temetőben, amelyet a közelmúltban Kovács László, a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője átépíttetett, s emiatt a Nemzeti Örökség Intézete is felemelte szavát.
nov. 7
14:32
A kormány nem veszi meg a Dunaferrt (ATV)
A magyar kormány tudomásul vette, hogy az ISD Dunaferr Zrt. menedzsmentje az eladás helyett a társaság hosszú távú, stabil működtetésében érdekelt, és ennek megfelelően próbál más területeken segítséget nyújtani a cégnek és a munkavállalóknak - jelentette be a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár csütörtökön Dunaújvárosban, miután tárgyalt a cég menedzsmentjével és a szakszervezetek…
nov. 7
14:48
Jogerősen felmentette a bíróság Tátrai Miklóst (Metropol)
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. volt vezetőjét nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel vádolta az ügyészség.
nov. 7
14:48
Jogerősen felmentette a bíróság Tátrai Miklóst, a vagyonkezelő volt vezetőjét (Alternatív Energia)
Helybenhagyta a tanács a Tatabányai Törvényszék tavaly júliusi, elsőfokú döntését.
nov. 7
15:06
Romagyilkosságok - Hamis az interjú? (Alternatív Energia)
Nincs és nem is volt lehetősége internethez jutni a börtönben a romagyilkosságok másodrendű válottjának, K.Istvánnak.
nov. 7
15:06
Egy éven át ostromolták Szabinát: újra a kormányé (ATV)
A szíriai kormányerők visszafoglaltak a felkelőktől egy kulcsfontosságú várost Damaszkusz közelében - közölte csütörtökön az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű emigráns civil szervezet.
nov. 7
15:08
Piásan kacsázott át az üléstermen a kormánypárti politikus, és "rámarkolt" egy szocialistára (Alternatív Energia)
nov. 7
15:10
Húszmillió forintos GVH-bírságot kapott a Magyar Telekom (Alternatív Energia)
Megtévesztették a fogyasztókat.
nov. 7
15:21
Bódult sofőr rombolt a határon (Infostart)
Kábítószert fogyaszthatott az a sofőr, aki autójával nekihajtott a nagylaki határátkelőhely kamiontermináljának - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata csütörtökön.
nov. 7
15:24
Átkacsázott az üléstermen a KDNP-s politikus, és "rámarkolt" egy szocialistára (Alternatív Energia)
nov. 7
15:24
Pálffy feljelentéssel fenyeget + felvétel a parlamentből (ATV)
Elég szokatlan módon szakította félbe Pálffy az éppen hozzá beszélő szocialista politikust a parlamentben.
nov. 7
15:42
Friderikusz felhívása: nyilvános felvétel (ATV)
Szeretnénk, ha legalább egy alkalom erejéig Önök, a nézők is bekapcsolódnának a műsorba.
nov. 7
15:44
Bábolna-ügy: jogerősen felmentették Tátrait (ATV)
Bűncselekmény hiányában jogerősen is felmentette a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés vádja alól Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt vezetőjét és Mezei Lászlót, a Nemzeti Ménesbirtok Kft. volt ügyvezetőjét csütörtökön a Győri Ítélőtábla.
nov. 7
15:46
142 trafikot már bezárattak, 124 ügye folyamatban (ATV)
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság fiatalkorúak kiszolgálásának ellenőrzésére vonatkozó kiemelt vizsgálatok eredményeként eddig 142 nemzeti dohányboltban függesztették fel a forgalmazást, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. pedig 124 jogosultság visszavonását kezdeményezte - közölte az NDN Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
nov. 7
16:00
5 százalékra csökken az élő- és a félsertés áfája (ATV)
Az élő- és a félsertés általános forgalmi adója 5 százalékra csökken 2014. január 1-jétől a jelenlegi 27 százalékról; a döntés az adótörvények elfogadásával lép hatályba, a mérséklés ellenére a szektor fehéredésének köszönhetően az adóbevételek várhatóan szinten maradnak - jelentette be a kormány szerdai döntését Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter csütörtökön.

Keresés