A Gój Motorosok Egyesületének elnöke nem fukarkodott a Nemzeti Érzelmű Motorosok Szövetségének bírálatával. Mészáros Imre szerint a nemzetiek a Jobbikhoz állnak közel, azt azonban visszautasította, hogy a gójok pedig Fidesz-közeliek lennének. Mészárostól azt is megtudtuk: a szkíta motorosok a nemzeti érzelműekből szakadtak ki, Laci betyárral az élen, és vannak gárdamotorosok is.
Újra zavartalanul működik az okmányirodákban a személyazonosító igazolvány- és útlevél-ügyintézés - közölte a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) péntek délután az MTI-vel.
Hamarosan mérföldkőhöz érkezik a Nabucco-project, júniusban dönt a Shah Deniz II Konzorcium arról, hogy melyik jelentkezőt választja az első körben rendelkezésre álló 10 milliárd köbméter azerbajdzsáni földgáz szállítására - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energiaügyért felelős államtitkára a Nabucco Bizottság pénteki budapesti ülése után tartott sajtótájékoztatón.
Egy időben megakadályozott gyilkosság feltételezett megrendelőjét, a bérgyilkost, valamint a közvetítőt is elfogták a Terrorelhárítási Központ (TEK) kommandósai és a Veszprém megyei rendőrök egy balatonfűzfői rajtaütés során - értesült a HavariaPress.
Újabb levelet írt José Manuel Barroso Orbán Viktor miniszterelnöknek, amelyben megerősíti az alaptörvény negyedik módosításával kapcsolatos aggályait - tudatta pénteken az Európai Bizottság sajtószolgálata.
Újabb levelet írt José Manuel Barroso Orbán Viktor miniszterelnöknek, amelyben megerősíti az alaptörvény negyedik módosításával kapcsolatos komoly aggályait - tudatta pénteken az Európai Bizottság sajtószolgálata. Orbán Viktor még pénteken válaszolt az EB elnökének.
Több pontos jelentéssel zárta le munkáját pénteken az a tíz "bölcs", akit Giorgio Napolitano olasz köztársasági elnök március 30-án bízott meg a kormányalakítási patthelyzet feloldásával.
A nyomozás ideje alatt nem ismerhette, most pedig nem tudja megismerni az erzsébetvárosi "ingatlanpanama" első fokon szinte minden vádpont alól felmentett fő terheltje, Hunvald György, vajon milyen indokok alapján tartották csaknem három évig előzetesben.
Nyugati diplomaták arról számoltak be, hogy megcáfolhatatlan bizonyítékuk van arra: a szíriai rezsim legalább egyszer már használt vegyi fegyvereket. A bizonyítékot továbbították az ENSZ-nek, ám több részletet nem árultak el.
Kormánygaranciára vagy az eredetileg meghatározottnál magasabb kamatfelárra lehet szükség ahhoz, hogy a kereskedelmi bankok részt vegyenek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által bejelentett hitelezés-ösztönző programban - vélekedtek az MNB-programra visszatérő pénteki értékelésükben londoni pénzügyi elemzők.
Három felvonulást is tartanak szombaton a fővárosban, emiatt változik egyes autóbuszok, villamosok, trolibuszok menetrendje - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
Orbán Viktor válaszlevélben erősítette meg José Manuel Barroso európai bizottsági elnöknek, hogy a magyar kormány és az Országgyűlés elkötelezett az európai normák és értékek mellett, és biztosította őt arról, hogy a kormány mindenben együttműködik az aggodalmak eloszlatásában.
Hivatalos személy elleni erőszak miatt feljelentést tettek annak a két rendőrnek a felettesei, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az intézkedésük alatt hétfőn meghalt egy előállított férfi az izsáki rendőrőrsön - erősítette meg a nol.hu értesülését a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-nek.
Lemondásra kényszerült egy brit rendőr, miután kiderült, hogy Twitter-üzeneteiben örömét fejezte ki Margaret Thatcher volt brit miniszterelnök halála kapcsán - jelentette be a Scotland Yard pénteken.
Újabb levelet írt José Manuel Barroso Orbán Viktor miniszterelnöknek, amelyben megerősíti az alaptörvény negyedik módosításával kapcsolatos komoly aggályait - tudatta pénteken az Európai Bizottság sajtószolgálata. A kormányfő reagált, és biztosította az Európai Bizottság elnökét, hogy a kormány mindenben együttműködik az aggodalmak eloszlatásában.
Húsz éven belül kellene ledolgozniuk az állami ösztöndíjas hallgatóknak tanulmányi idejüket - tartalmazza többek között a nemzeti felsőoktatási törvény módosítása, amelyet az emberi erőforrások minisztere pénteken nyújtott be a parlamentnek.
Szombaton felszakadozik a felhőzet, elsősorban még keleten, északkeleten, valamint délután helyenként a Dunántúl nyugati részén alakulhat ki zápor, reggel a keleti határ mentén néhol zivatar. Élénk lesz az északnyugati szél, az enyhe hajnalt követően 13-18°C várható.
Az orosz államfőnek szerény a vagyona: egyebek között két moszkvai lakása és három orosz gyártmányú gépkocsija van - ez derült ki a Kreml honlapján pénteken közzétett jövedelem- és vagyonbevallásból.
Továbbra is aggályosnak tartja a magyar alaptörvény több módosítását az Európai Bizottság elnöke. A Fidesz frakcióvezetője szerint tovább mérsékelheti az inflációt a rezsicsökkentés júliusra tervezett folytatása. Elhunyt Szalai Annamária, a médiahatóság és a médiatanács elnöke.
Navracsics Tibor szerint fenyegetőzésnek, tények nélküli aggály kifejezésének tűnik az a levél, amelyet José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke küldött Orbán Viktor miniszterelnöknek az alaptörvény negyedik módosításával kapcsolatban.