2013. április 18. csütörtök

ápr. 18
12:12
Nem lesz középiskolai rangsor (Infostart)
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nem tervezi rangsor készítését a magyarországi középiskolákról - derül ki Doncsev András egyik írásbeli válaszából.
ápr. 18
12:12
Elfogták a férfit, aki halálos mérget küldött Obamának (ATV)
Őrizetbe vettek az amerikai hatóságok szerdán egy férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy halálos mérget, ricint tartalmazó borítékot küldött előző nap Barack Obama amerikai elnöknek és egy szenátornak.
ápr. 18
12:14
Halálra gázolt egy idős férfit a 14-es villamos Budapesten (ATV)
Halálra gázolt a 14-es villamos egy idős férfit a XIII. kerületi Lehel utca és Mohács utca kereszteződésében csütörtök délelőtt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője az MTI-vel.
ápr. 18
12:31
Íme, a kétmilliós sláger (ATV)
A Debrecen „himnuszára” kiírt 2 milliós pályázatot a Debreceni Művelődési Központ igazgatója, Jantyik Zsolt és csapata nyerte.
ápr. 18
12:33
Rogán: a kormány kész figyelembe venni az unió aggályait (ATV)
Minden olyan ponton, ahol a közösségi és a magyar jog ütközése egyértelműen kimutatható - és ezt az Európai Bizottság jogi szakértőivel alá is támasztja -, a kormány kész arra, hogy kezelje a bizottsági észrevételeket és szükség esetén átvezesse azokat a magyar jogrendszerbe - mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a negyedik alaptörvény-módosításról a kormány és az Európai Unió között zajló…
ápr. 18
12:35
Elrettentésül közszemlére tették az agyonvert Bara József fotóit (ATV)
Tegnap délután temették el a romániai Szatmárnémetiben Bara Józsefet, akit múlt héten a gyanú szerint egy kihallgatás során két rendőr agyonvert Izsákon. Az áldozat testvére azt mondta az atv.hu-nak, fontolgatják, hogy kártérítési pert indítanak az ügyben. Ebben az esetben akár magát a rendőrséget is perelhetné a család.
ápr. 18
12:48
Orbán Viktor: Aki spekulál, elbukik (Infostart)
Működik a kormány újraiparosítási programja, életképes az a gondolat, hogy Magyarországnak munkából, termelésből kell megélnie - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Szolnokon, a vasúti járműveket gyártó Stadler új üzemrészeinek avatásán.
ápr. 18
12:48
Klinghammer: mindenáron színvonalat kell emelni a felsőoktatásban (ATV)
Mindenáron való színvonalemelésre van szükség a felsőoktatásban – jelentette ki Klinghammer István, felsőoktatásért felelős államtitkár csütörtökön Szegeden.
ápr. 18
13:06
Irán: nem kell a teljes haderő, hogy romba döntsük Izraelt (ATV)
Az iráni hadseregparancsnok szerint nincs szükség ahhoz fegyeres erőik teljes kapacitásának bevetéséhez, hogy romba döntsék Izraelt.
ápr. 18
13:08
"Kubatov-lista alapján döntenének arról, kit lehet foglalkoztatni?" (ATV)
Akciós műtétekkel rövidítené a kormány a várólistákat, még mielőtt életbe lépne az az uniós jogszabály, amely lehetővé teszi, hogy ha egy műtétre hat hónapnál többet kell várni, akkor azt más uniós országban is el lehessen végeztetni. Az MSZP egészségpolitikusa szerint a kormány az akcióra szánt mintegy ötmilliárd forintot nem a magyar ellátás színvonalának javítására, hanem a betegek külföldi…
ápr. 18
13:24
A Magyarország elleni támadások okai (Infostart)
Gazdasági, politikai és ideológiai okokban jelölte meg a Magyarországot ért külföldi támadások okát Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
ápr. 18
13:26
Egy ország, ahol ember embernek a farkasa (Infostart)
A szíriai ellenzéken belüli törésvonalakra, valamint a felkelők külső erőktől való végzetes függésére mutatott rá elemzésében a Neue Zürcher Zeitung (NZZ) című svájci napilap.
ápr. 18
13:42
Késhet a gyerekek után járó támogatás (Alternatív Energia)
Csúszhat az új igénylők családtámogatásainak utalása; lapinformációk szerint azért érkezhet később például a gyes, mert a Magyar Államkincstár egy új rendszerre áll át. Noha a szervezet cáfolta a csúszást, és azt írta, az áprilisi családtámogatási ellátásokat a szokásos időben, május 2-án utalják, a probléma mégis valós lehet. Azt ugyanis elismerték, hogy az új, vagyis március 23-ától beérkezett…
ápr. 18
13:42
Újabb bűncselekménnyel vádolták meg Navalnijt (ATV)
Egy nappal Alekszej Navalnij perének kezdete után újabb bűncselekménnyel gyanúsították meg az orosz ellenzéki politikust és korrupcióellenes aktivistát. A gyanú szerint Navalnij és testvére 3,8 millió rubellel (27 millió forint) károsított meg egy állami céget – írja a The Moscow Times nevű orosz hírportál. Navalnij szerint a perekkel Vlagyimir Putyin orosz elnök igyekszik eltávolítani a…
ápr. 18
13:44
Három halott, egy életveszélyes sérült a 75-ös főúton (ATV)
Három ember meghalt, egy pedig életveszélyesen megsérült, amikor összeütközött két jármű a 75-ös főúton Hernyék közelében - tájékoztatta Nothoff Ingrid, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtófőnöke csütörtökön az MTI-t.
ápr. 18
14:18
Piacvezető volt az ATV az európai parlamenti vita szerda délelőtti közvetítésével (ATV)
Az ATV-t nézték a legtöbben a kábeltelevíziós előfizetők közül a tizennyolc évesnél idősebbek körében, az eredményt felértékeli az a tény, hogy az első 20 percben adáskimaradás volt több kábelszolgáltatónál.
ápr. 18
14:20
Savval töltött csomagot kapott a berlini polgármester (ATV)
Egy rendkívül kellemetlen szagú, maró folyadékot, úgynevezett vajsavat tartalmazó csomag érkezett Berlin polgármestere, Klaus Wowereit címére.
ápr. 18
14:36
Százmilliós hűtlen kezelés gyanújával nyomoznak Újbudán (Infostart)
Az újbudai önkormányzatnak több száz millió forintos kárt okozó szerződés módosításáról tárgyal az újbudai képviselő-testület csütörtökön; az előző polgármester, Molnár Gyula (MSZP) által kötött kontraktus ügyében különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz a Fővárosi Főügyészség - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Hoffmann Tamás (Fidesz-KDNP), a XI.…
ápr. 18
14:36
Merényletre készültek a Siratófalnál: eljárás öt palesztin ellen (ATV)
Öt palesztint vádolnak egy, a jeruzsálemi Siratófalnál tervezett merényletkísérlettel. Fegyveres támadásra és emberrablásra készültek - számolt be az izraeli Jerusalem Post.
ápr. 18
14:38
A kormány szembemegy öt hónappal ezelőtti ígéretével (ATV)
Novemberben a Nemzetgazdasági Minisztérium még a különadók kivezetését ígérte. Csütörtök délelőtt a Fidesz frakcióvezetője bejelentette: maradnak a különadók.
ápr. 18
14:54
Lassítson! - Az összes mobil és fix sebességmérőjét beveti az ORFK (Infostart)
Fokozott sebesség-ellenőrző akciót tart a rendőrség az ország egész területén csütörtöktől szombatig, a sebességméréshez az összes mobil és fix sebességmérőt bevetik - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK).
ápr. 18
14:54
„Az EU mozgalmas hónapokra készülhet Orbánék miatt” (ATV)
Számos európai újság számolt be csütörtökön az Európai Parlamentben (EP) a magyarországi jogállamiságról folytatott vitáról, illetve az Európai Néppárt (EPP) keddi frakcióüléséről.
ápr. 18
15:12
Fiala kipakolt Gyurcsányról (ATV)
Fiala János a Messziről jött ember legutóbbi adásában megígérte, hogy e-mailben válaszol azoknak a nézőknek, akik elektronikus levélben kérik, mesélje el, miért nem vállalt szerepet az öszödi beszédről szóló műsorban Gyurcsány Ferenc.
ápr. 18
15:30
Fotó: őket gyanúsítja a rendőrség a bostoni robbantással? (ATV)
Két olyan "potenciális gyanúsítottra" összpontosítanak a nyomozók a bostoni maratonon elkövetett kettős robbantással kapcsolatban, akik felvételek tanúsága szerint a merénylet előtt a helyszínen jártak - közölték csütörtökön hatósági forrásokra hivatkozva amerikai tömegtájékoztatási eszközök.
ápr. 18
15:48
Bostoni robbantás - Két férfira összpontosít a nyomozás (Infostart)
Két olyan "potenciális gyanúsítottra" összpontosítanak a nyomozók a bostoni maratonon elkövetett kettős robbantással kapcsolatban, akik felvételek tanúsága szerint a merénylet előtt a helyszínen jártak - közölték csütörtökön hatósági forrásokra hivatkozva amerikai tömegtájékoztatási eszközök.
ápr. 18
15:48
Nemzetközi terrorelhárítási gyakorlaton vett részt a TEK (ATV)
2013. április 17-én a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége is részt vett azon a nagyszabású európai terrorelhárítási gyakorlaton, melyet az Európai Unió ATLAS elnevezésű, Európa terrorelhárító egységeit tömörítő szervezet készített elő.
ápr. 18
16:06
Nem sikerült megválasztani az új olasz államfőt (ATV)
Franco Marini, az olasz bal- és jobbközép közös jelöltje nem kapta meg a győzelemhez szükséges kétharmados többséget (671 szavazatot) csütörtökön a római parlamentben tartott államfőválasztás első körében.
ápr. 18
16:24
Vizsgálat a halálra éheztetett gyermek ügyében (Alternatív Energia)
A Fejér megyei tiszti főorvos szakfelügyeleti vizsgálatot indított a halálra éheztetett agárdi kisfiú ügyében.
ápr. 18
16:25
Az OTP-től 45 milliót, a Mol-tól 25 milliót kaptak Bajnaiék (ATV)
A Haza és Haladás Alapítvány nyilvánosságra hozta, kik azok a magánszemélyek és szervezetek, akiktől egymillió forintnál nagyobb összegű adományt kaptak az elmúlt években.
ápr. 18
16:27
Szekeres: a kormány feladta a növekedés beindításáról szóló terveit (ATV)
A kormány 2015-ig szóló konvergenciaprogramja semmi olyan intézkedést nem tartalmaz, amely a gazdasági növekedést, és ezáltal a munkahelyteremtést segítené – vélekedett Szekeres Imre az ATV Start című műsorában.
ápr. 18
16:42
Elhunyt Horthy Istvánné (Infostart)
Életének 96. évében, csütörtök reggel Angliában elhunyt Horthy Istvánné gróf Edelsheim Gyulai Ilona - közölte a család az MTI-vel.
ápr. 18
16:42
MSZP: Újbuda, régi módszerek (Alternatív Energia)
Hoffmann Tamás a jelek szerint rájött, hogy az önkormányzati ciklus harmadik évében sikerek híján már csak a jól bevált lejárató kampányban bízhat, amelyben a politikai ellenfeleket nem eredményekkel, hanem kitalált büntetőügyekkel kell legyőzni - olvasható az MSZP közleményében.
ápr. 18
16:42
Elhunyt Horthy Istvánné gróf Edelsheim Gyulai Ilona (ATV)
Életének 96. évében, csütörtök reggel Angliában elhunyt Horthy Istvánné gróf Edelsheim Gyulai Ilona - közölte a család az MTI-vel.
ápr. 18
16:44
Súlyosítást kért az ügyész a csepeli kettős gyilkosság ügyében (ATV)
Az ügyész súlyosítást, a védelem felmentést, illetve új eljárást kért a csepeli kettős gyilkosság büntetőperének másodfokú tárgyalásán a Fővárosi Ítélőtáblán csütörtökön. A jogerős ítéletet várhatóan jövő héten hirdeti ki a tábla.
ápr. 18
17:00
Csepeli kettős gyilkosság - Az ügyész súlyosítást, a védelem felmentést kért (Alternatív Energia)
Az ügyész súlyosítást, a védelem felmentést, illetve új eljárást kért a csepeli kettős gyilkosság büntetőperének másodfokú tárgyalásán a Fővárosi Ítélőtáblán csütörtökön. A jogerős ítéletet várhatóan jövő héten hirdeti ki a tábla.
ápr. 18
17:18
Zűrzavar a palesztinoknál: tévéshowban keresik Abbász „utódját” (ATV)
Miközben Szalám Fajjád palesztin miniszterelnök lemondásával a múlt héten tetőzött a zűrzavar a palesztin belpolitikában, egy ciszjordániai tévéshowban már Mahmúd Abbász elnök lehetséges „utódját” keresik.
ápr. 18
17:20
Radikalizálódik a melegházasság körüli vita Franciaországban (ATV)
Olyannyira radikalizálódott az utcán és a parlamentben is a melegházasság körüli vita Franciaországban, hogy Francois Hollande államfő csütörtökön arra kért mindenkit: ezentúl "homofób cselekmények" nélkül fejezze ki a véleményét.
ápr. 18
17:54
Ipsos: A rezsicsökkentés konzerválta a Fidesz előnyét (Infostart)
A Fidesz 24, az MSZP 15, a Jobbik 7 százalékon áll, a legrokonszenvesebb magyar politikus pedig Áder János államfő. Alig változtak a párttámogatottsági adatok az előző hónaphoz képest - mondta Závecz Tibor, az Ipsos véleménykutatási igazgatója. A potenciális kormányfőjelöltek közül Orbán Viktor a legkedveltebb.
ápr. 18
17:54
Együtt 2014-PM: amit a Fidesz csinál, rezsihazugság (Alternatív Energia)
Bajnai Gordon az igazság oldalán áll, amit azonban a Fidesz csinál, az rezsihazugság - közölte az Együtt 2014 - Párbeszéd Magyarországért (PM) választási szövetség.
ápr. 18
17:54
Beidézte az IMF főigazgatóját a francia köztársasági bíróság (ATV)
Beidézte Christine Lagarde-ot, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) jelenlegi főigazgatóját, volt francia gazdasági és pénzügyminisztert a francia köztársasági bíróság (CJR).
ápr. 18
17:56
A legnépszerűbb autó a világon... (ATV)
A neves Polk 2012-es záró adatai szerint a Ford Focus a világ legnépszerűbb autója, az első tíz helyezett között pedig további két Ford, a Fiesta és az F-sorozat is szerepel.
ápr. 18
18:12
Nem lesz kötelező tantárgy a relaxáció és a meditáció (Alternatív Energia)
A relaxáció és meditáció nem lesz kötelező tantárgy, és szabadon választható kerettanterv sem készül, illetve készült hozzá - erősítette meg a köznevelési államtitkárság.
ápr. 18
18:12
Több mint a duplájára emelik a Készenléti Rendőrség létszámát Hevesben (ATV)
A kedvező tapasztalatok nyomán több mint a duplájára növelik a Készenléti Rendőrség létszámát Dél-Hevesben - tájékoztatta a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője csütörtökön az MTI-t.
ápr. 18
18:30
Muskátlikkal üzent hadat a kátyúknak Bükkszék polgármestere (ATV)
Muskátlikat ültet azokba a kátyúkba a Heves megyei Bükkszék független polgármestere, amelyek megkeserítik a főleg idegenforgalomból élő településre érkező autós turisták életét - adta hírül csütörtökön a hel.hu Heves megyei hírportál.
ápr. 18
18:48
MSZP: az újbudai polgármester saját sikertelenségét próbálja leplezni (Infostart)
Az MSZP újbudai szervezete szerint a kerület polgármestere saját sikertelenségét próbálja leplezni, amikor egy olyan, a korábbi kerületi vezetés által kötött szerződést emleget, amely minden szempontból törvényes volt és a képviselőtestület is jóváhagyta.
ápr. 18
18:48
Obama: Boston jövőre is megrendezi a történelmi maratont (ATV)
Boston jövőre ismét meg fogja rendezni nagy múltú futóversenyét, a merénylet nem félemlítette meg sem a várost, sem Amerikát - jelentette ki a bostoni maratonon elkövetett robbantásos merénylet áldozatainak emlékére megrendezett csütörtöki ökumenikus szertartáson Barack Obama amerikai elnök.
ápr. 18
19:06
Ezüst nyíl - terepre is (ATV)
A Concept GLA formájában a Mercedes-Benz prémiumkategóriájú kompakt SUV típust mutat be az Auto Shanghai kiállításon. A Concept GLA a szabadidő értékes társa, dinamikus designnal, hossza / szélessége / magassága 4383/1978/1579 mm. 1991 köbcentiméteres, négyhengeres benzines turbómotorjának 155 kW (211 LE) teljesítményét 7G-DCT automatikus, duplakuplungos váltómű juttatja a 4MATIC…
ápr. 18
19:08
"Elment az öszöd" Gyurcsány-ellenes film állami milliókból (ATV)
Az Elment az öszöd című „alkotást” 5 millió forinttal támogatta a Nemzeti Kulturális Alap – írja a Magyar Narancs.
ápr. 18
19:24
Agyonvertek egy idős asszonyt - a vádlottat felmentették (Alternatív Energia)
Bizonyítottság hiányában - nem jogerősen - felmentette a Budapest Környéki Törvényszék azt a férfit, akit azzal vádoltak, hogy - miután megpróbálta megerőszakolni - agyonvert egy 79 éves asszonyt 2010 novemberében, kókai otthonában. A bíróság szerint csak azt sikerült az eljárás során bizonyítani, hogy a vádlott is elkövethette a bűncselekményt, nem pedig azt, hogy ő is követte el.
ápr. 18
19:42
Kihirdették a választási eljárási törvényt (ATV)
Áder János köztársasági elnök aláírásával csütörtökön megjelent a Magyar Közlönyben a választási eljárási törvény.

Keresés