2013. április 23. kedd

ápr. 23
18:14
LMP-s aláírásgyűjtés: Vágó a fideszesek igazságérzetében bízik (ATV)
A 78-ból már csak 28 aláírást kell begyűjtenie az LMP-nek, hogy létrejöhessen az az általuk javasolt bizottság, amely az uniós pénzek kiáramlását vizsgálná.
ápr. 23
18:16
Szórólapon is terjesztik a korszakváltás tervét Bajnaiék (ATV)
„Együtt. Magyarországért. Leváltjuk a kormányt és megváltoztatjuk a politikát!”, ígéri az Együtt 2014 frissen elkészült szóróanyaga.
ápr. 23
18:30
Szilvásy: nem volt politikai motivációja a Portik-Laborc találkozóknak (ATV)
Szilvásy György szerint semmiféle politikai motivációjuk nem volt Portik Tamás és Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) főigazgatója találkozóinak, ugyanez nem mondható el az ügy kiszivárogtatásáról és a hangfelvételek leiratainak nyilvánosságra hozataláról. A Gyurcsány-kormány titkosszolgálatokat felügyelő minisztere ezt kedden mondta az MTI érdeklődésére.
ápr. 23
18:48
Szilvásy György a Portik-Laborc ügyről (Infostart)
Szilvásy György szerint semmiféle politikai motivációjuk nem volt Portik Tamás és Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) főigazgatója találkozóinak, ugyanez nem mondható el az ügy kiszivárogtatásáról és a hangfelvételek leiratainak nyilvánosságra hozataláról. A Gyurcsány-kormány titkosszolgálatokat felügyelő minisztere ezt kedden mondta az MTI érdeklődésére.
ápr. 23
18:48
Portik-Laborc - DK: nevek nélkül zagyvaság a közzétett leirat (Alternatív Energia)
A Demokratikus Koalíció (DK) zagyvaságnak tartja a Portik Tamás és Laborc Sándor találkozóiról szóló, hétfőn nyilvánosságra hozott név nélküli leiratokat, ezért az ellenzéki párt arra szólította fel a kormányt, hogy anonimizálás nélkül tegye közzé a történteket bemutató teljes és valós dokumentációt.
ápr. 23
18:48
Meg akarták gyilkolni a volt államfőt: a rendőrség közbelépett (ATV)
Autóba rejtett pokolgépet hatástalanított a rendőrség kedden Pervez Musarraf volt pakisztáni államfő Iszlámábád környéki otthona közelében.
ápr. 23
18:50
Bostoni robbantás: az oroszok együtt nyomoznak az amerikaiakkal (ATV)
Az Egyesült Államok titkosszolgálatai Oroszországgal együttműködve nyomoznak a bostoni terrorcselekmény ügyében - jelentette ki kedden John Kerry amerikai külügyminiszter Brüsszelben, miután találkozott orosz kollégájával, Szergej Lavrovval.
ápr. 23
19:06
Három új magyar főkonzulátus és három konzuli iroda nyílik (Alternatív Energia)
Hat új külképviseletet nyit a magyar kormány: Eszéken, Krakkóban és Torontóban főkonzulátus, Melbourne-ben, Marosvásárhelyen és Nagyváradon konzuli iroda nyílik - áll a keddi Magyar Közlönyben.
ápr. 23
19:24
Portik-Laborc ügy: parlamenti vizsgálóbizottság alakulhat a jövő héten (Infostart)
A szocialista párt a Portik-ügy teljes kivizsgálása és nyilvánossága mellett foglalt állást - mondta az InfoRádió Aréna című műsorának a nemzetbizottsági bizottság MSZP-s elnöke. Molnár Zsolt országgyűlési képviselő arról is beszélt, hogy az MSZP támogatja az LMP kezdeményezését, amely egy tényfeltáró bizottság megalakítására vonatkozik, így várhatóan jövő kedden létrejöhet egy ilyen testület, a…
ápr. 23
19:42
Elutasította a DK frakcióalakítási beadványát az Alkotmánybíróság (Infostart)
Az Alkotmánybíróság elutasította a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK) beadványát, amely a párt parlamenti frakcióalakítását megakadályozó házszabályi rendelkezés megsemmisítését kérte.
ápr. 23
19:42
Bajnai: munkahelyet vagy képzést garantálunk a fiataloknak (Alternatív Energia)
Munkahelyet vagy képzést garantál a fiataloknak kormányra kerülése esetén az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért (PM) választási szövetség - jelentette ki Bajnai Gordon, a pártszövetség vezetője országjáró körútjának első állomásán, Kaposváron tartott keddi sajtótájékoztatóján.
ápr. 23
20:00
Elutasította a DK frakcióalakítási beadványát az Alkotmánybíróság (ATV)
Az Alkotmánybíróság elutasította a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK) beadványát, amely a párt parlamenti frakcióalakítását megakadályozó házszabályi rendelkezés megsemmisítését kérte.
ápr. 23
20:02
Varga Mihály lesz az uniós költségvetési főtárgyaló (ATV)
Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert nevezte ki a miniszterelnök európai uniós költségvetési főtárgyalónak, feladata a 2014-2020-as programozási időszak előkészítése lesz. Az erről szóló kormányhatározat a keddi Magyar Közlönyben jelent meg.
ápr. 23
20:18
Varga Mihály lesz az uniós költségvetési főtárgyaló (Alternatív Energia)
Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert nevezte ki a miniszterelnök európai uniós költségvetési főtárgyalónak, feladata a 2014-2020-as programozási időszak előkészítése lesz.
ápr. 23
20:36
Bostoni robbantás: sokkot kaptak a Carnajev-szülők (ATV)
A bostoni robbantások elkövetésével gyanúsított Tamerlan és Dzsohar Carnajev szülei időt kértek a sajtótól, hogy magukhoz térjenek a sokkhatásból - tájékoztatott kedden Heda Szaratova csecsen jogvédő.
ápr. 23
20:54
Az iraki és afganisztáni háború motiválta a bostoni robbantókat (ATV)
A bostoni robbantásokat elkövető csecsen fivéreket az Irakban és Afganisztánban vívott amerikai háború motiválta - idézte a The Washington Post kedden Dzsohar Carnajevnek a kórházban tett vallomását.
ápr. 23
20:56
"Bomba robbant a Fehér Házban" Pánikot keltett az álhír (ATV)
Hackertámadást követtek kedden az AP amerikai hírügynökségnek a Twitteren megjelenő hírszolgáltatása ellen.
ápr. 23
21:12
Kormányszóvivők: nem szakma, de több, mint egy feladat a szóvivőség (Alternatív Energia)
Nem szakma, de több, mint egy feladat a kormányszóvivőség; nem könnyű a politikától távol maradni, és állandóan törekedni kell a közszolgálatiságra - egyebek mellett erről beszéltek az elmúlt másfél évtized kormányszóvivői egy, a témában kedd este a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott beszélgetésen, Budapesten.
ápr. 23
21:30
Schiffer: Orbán Viktor hatalomkoncentrációja az alapvető probléma (Alternatív Energia)
Schiffer András szerint alapvetően nem egy párt kétharmados parlamenti többsége, hanem Orbán Viktor személyes hatalomkoncentrációja veszélyezteti ma Magyarországon az alkotmányosságot és a jogbiztonságot.
ápr. 23
21:48
Eddig 600 káresetről érkezett bejelentés a hevesi földrengés után - a nap hírei (Infostart)
A korábban titkos Portik-Laborc beszélgetés teljes leiratának nyilvánosságát sürgeti a Nemzetbiztonság Bizottság elnöke. Az afganisztáni és az iraki háború motiválta a bostoni robbantókat.

2013. április 24. szerda

ápr. 24
5:00
Iszlám hitre tértek az ingyen Bieber-jegyért (ATV)
Egy norvég tévéműsorban azzal szivattak öt fanatikus rajongót, hogy ha áttérnek az iszlám hitre, jegyeket kapnak a tinisztár koncertjére. Az igazán durva az, hogy meg is tették.
ápr. 24
5:18
Jól jártak a rezsicsökkentéssel - Videó (Alternatív Energia)
Van olyan Fidesz-KDNP-s képviselő, aki jótékony célra ajánlaná fel a spórolt pénzt, van, aki örül, hogy nagymamája jobban kijön 50 ezres nyugdíjából, mások "Mari néni fillérjeit" féltik, amiből Bécsben építenek palotákat a külföldi tőkések - egyebek közt ilyen válaszokat kaptunk a kormánypárti honatyáktól arra a kérdésre, hogy javított-e életminőségükön az általuk kezdeményezett rezsicsökkentés.
ápr. 24
5:18
„Hát én tehetek erről?” Balog demonstrálókkal vitázott (ATV)
Átmenetileg szünetel a nyíregyházi Huszár telepi iskola állítólagos szegregációs gyakorlata miatt indított per. A felperes „Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány”, az intézményt működtető görögkeleti egyház és az Emberi Erőforrás Minisztériuma megállapodott, hogy megkísérli a peren kívüli megegyezést. Ha ez sikerül, a per megszűnik. A keddi tárgyaláson megjelentek a roma gyerekek…
ápr. 24
5:20
Csatát nyert Hagyó (Alternatív Energia)
Ítéletet hirdettek Strasbourgban a BKV-per fővádlottja, Hagyó Miklós ügyében; az Emberi Jogok Európai Bírósága többmillió forintnyi kártérítést ítélt meg a volt főpolgármester-helyettesnek, mondván: az őt fogva tartó hatóságok megszegték az embertelen bánásmód tilalmát és a személyi szabadságához, valamint a jogorvoslathoz való jogát. Eközben az Országos Bírósági Hivatalt vezető Handó Tünde Hagyó…
ápr. 24
5:22
Autót, lakást tessék! Szabad a vásár! (Alternatív Energia)
Kilencven állami vezető - helyettes államtitkár, miniszterelnöki és miniszteri biztos, kabinetfőnök - használ állami autót, benzint, hivatali lakást három, lakásfenntartási térítést pedig hét államtitkár kap - derül ki abból a válaszból, amelyet Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter az MSZP-s Józsa István kérdésére adott. A szocialista képviselő arra volt kíváncsi, milyen…
ápr. 24
5:24
Ugrásra készen áll a Tippmixpro (Alternatív Energia)
Május közepén szavazhat a parlament az online szerencsejátékok szabályairól szóló törvényjavaslatról, ismertebb nevén a "pókertörvényről" - a nemzetgazdasági miniszter hétfőn nyújtotta be a tervezetet, amely tartalmában megegyezik a korábban az Európai Uniónak is megküldött szöveggel.
ápr. 24
5:26
Laborc: "A lényeg a festék mögött maradt" (Alternatív Energia)
Nem épp erre a beszélgetésre emlékszik - mondta lapunknak Laborc Sándor, a volt Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) korábbi vezetője azután, hogy hétfőn az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) "kiadta" annak a két beszélgetésnek a leiratát, amelyek Laborc Sándor, illetve a jelenleg emberölésre való felbujtással gyanúsított Portik Tamás közt zajlott még 2008-ban. A titkosszolgálat által rögzített beszélgetések…
ápr. 24
5:28
Rög helyett támogatás (Alternatív Energia)
Kormányra jutva megszünteti a felsőoktatási hallgatók röghöz kötését az MSZP. Ezt tegnap, a felsőoktatási törvény alaptörvényhez kapcsolódó módosításának vitájában mondta Hiller István, volt szocialista oktatási miniszter. Mesterházy Attila, a párt elnök-frakcióvezetője előző nap jelentette be, hogy ötpontos javaslatot állítottak össze, amelyben egyebek mellett azt javasolják, hogy az első évet…
ápr. 24
5:36
Egyre többen a létminimum alatt (Alternatív Energia)
A kormányváltás óta 30-70 százalékkal emelkedett a közműszolgáltatások ára, ezért is álságos a kormánynak a 10 százalékos rezsicsökkentéssel kampányolni. Egyebek között ez is elhangzott a Hét Olajfa Egyesület tegnapi, ózdi rendezvényén. Gúr Nándor, az MSZP országgyűlési képviselője ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: becstelen gondolkodásra vall, hogy aki jóval többet fogyaszt, vagyis jól él,…
ápr. 24
5:38
Megint Hevesben remegett a föld (Alternatív Energia)
Beborították a földrengésről szóló mini beszámolók tegnap éjjel a közösségi média felületeit - néhány perccel fél egy előtt egy, a Richter-skála szerinti 4,8-as erősségű földmozgás rázta meg az országot. Több száz ház sérült meg, a legtöbb kár Heves megyében keletkezett. Számos épületen repedések jelentek meg, több kémény beomlott, és a tetőcserepek is megsínylették a rengéseket. Személyi sérülés…
ápr. 24
6:12
Magyarország elleni megfigyelési eljárásról szóló javaslatról szavazhatnak (Infostart)
Az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlésének strasbourgi ülésszakán szerdán az úgynevezett monitoring bizottságban napirenden szerepel a Magyarország elleni megfigyelési eljárás megindítására vonatkozó javaslat, és nagy valószínűséggel szavazni is fognak arról - tájékoztatták kedd este az MTI-t a parlamenti közgyűlésen részt vevő, különböző pártállású magyar képviselők.
ápr. 24
6:14
Ismét csökkent az üzemanyagok ára (Infostart)
Bruttó 2, illetve 3 forinttal csökkentette a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt.
ápr. 24
6:30
A költségvetési koncepcióról dönthet a Fővárosi Közgyűlés (Infostart)
A fővárosi önkormányzat jövő évi költségvetési koncepciójáról, a Veres Pálné Gimnázium átépítéséről és díszpolgári címek adományozásáról tárgyal mai rendes ülésén a Fővárosi Közgyűlés.
ápr. 24
6:30
Benzin, gázolaj: újabb csökkentés (ATV)
Bruttó 2, illetve 3 forinttal csökkentette a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt.
ápr. 24
6:32
Elkapták az ámokfutót, elfogásakor megkéselt egy rendőrt (ATV)
Megtagadta a vallomástételt az oroszországi Belgorodban hat ember megölésével vádolt Szergej Pomazun, akit kedden fogtak el - közölte szerdán Jelena Kozirjeva, a nyomozóhatóság szóvivője.
ápr. 24
6:48
Portik-Laborc-ügy : a nemzetbiztonsági bizottság is közzétette a beszélgetések leiratait (Infostart)
Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal akkori főigazgatója 2008-ban kétszer találkozott Portik Tamással, az 1990-es évek olajszőkítési ügyleteiről ismert Energol Rt. egykori igazgatójával azért, hogy a Portiktól származó terhelő információkat elsősorban a nyilvánosság előtt felhasználja - derült ki a 2008 júniusában a titkosszolgálat által rögzített hangfelvételek anonimizált leirataiból,…
ápr. 24
6:48
Bajnokok Ligája: kiüttte a Bayern a Barcelonát (ATV)
A Bayern München nagyszerű játékkal nagyon sima, 4-0-ás győzelmet aratott az FC Barcelona ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén.
ápr. 24
6:50
Asszad támogatói híresztelték, hogy bombatámadás érte a Fehér Házat (ATV)
Hackertámadást követtek kedden az Associated Press (AP) amerikai hírügynökségnek a Twitteren megjelenő hírszolgáltatása ellen.
ápr. 24
6:52
Amerikai titkosszolgálati kiképzést kapott a bostoni robbantó? (ATV)
Az egyik bostoni merénylőt, az idősebbik Carnajev fivért a grúz és az amerikai titkosszolgálatok által szervezett tanfolyamon képezték ki - közölte szerdán az Izvesztyija című orosz napilap.
ápr. 24
6:54
Moldovában a külügyminiszter vezeti az országot (ATV)
Iurie Leanca külügyminisztert nevezte ki kedden ügyvezető kormányfőnek Moldovában Nicolae Timofti köztársasági elnök. Vladimir Filat miniszterelnök kormánya múlt hónapban mondott le, miután a parlament megvonta a bizalmat a kabinettől.
ápr. 24
6:56
Szövetségbe tömörül a három legnagyobb hazai szakszervezet (ATV)
Egy szövetségbe tömörül a három legnagyobb szakszervezet - írja a Népszabadság szerdai számában.
ápr. 24
6:58
Szunnita mecseteket támadtak Irakban: 13 halott (ATV)
Összesen tizenhárman meghaltak és több tucatnyian megsebesültek Irakban kedden szunnita mecsetek ellen elkövetett támadásokban – közölték kórházi és biztonsági illetékesek. A Bagdadtól északkeletre fekvő Muktadíjében aknavetővel kétszer lőttek rá egy mecsetre, kilenc ember meghalt és 25 másik megsebesült.
ápr. 24
7:06
Megfigyelési eljárást indíthat Magyarország ellen az Európa Tanács (ATV)
Az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlésének strasbourgi ülésszakán szerdán az úgynevezett monitoring bizottságban napirenden szerepel a Magyarország elleni megfigyelési eljárás megindítására vonatkozó javaslat, és nagy valószínűséggel szavazni is fognak arról - tájékoztatták kedd este az MTI-t a parlamenti közgyűlésen részt vevő, különböző pártállású magyar képviselők.
ápr. 24
7:24
Kósa a Portik-Laborc-ügyről: "Az MSZP a politikai bűnözők pártja" - lapszemle (Infostart)
A Magyar Nemzet a Fidesz ügyvezető alelnökét kérdezte, A Népszabadság pedig Bokros Lajos pártjáról ír.
ápr. 24
7:24
Halálra ítélték az algír túszdráma szervezőit (ATV)
Távollétükben halálra ítélték kedden Algériában a januári túszdráma szervezőit.
ápr. 24
7:26
Nem engedték be a kiakadt gazdákat: a Földalapkezelő falára ragasztották üzenetüket (ATV)
Nem vette át a Gazdatanácsok Szövetségének petícióját a Nemzeti Földalapkezelő, sőt, be sem engedték őket a fővárosi Bosnyák téri épületbe. Minderre senki sem adott magyarázatot, ám az elnök egy munkatársával megüzente: szívesen látja a helyszínen megjelent országgyűlési képviselőt és az újságírókat. A Gazdatanácsok Szövetsége azt szeretné, ha a Földalapkezelő azokkal kötne szerződést, akik az…
ápr. 24
7:42
Most egy washingtoni légi bázisra küldtek ricint (ATV)
"Lehetséges biológiai mérgeket" tartalmazó levelet találtak kedden a washingtoni Anacostia-Bolling légi bázison.
ápr. 24
8:18
Martonyi: Nemzetpolitikai döntés a külképviselet-bővítés (Infostart)
Nemzetpolitikai szempontok vezérelték a kormánynak azt a döntését, hogy hat új külképviseletet nyit a közeljövőben - mondta Martonyi János külügyminiszter a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, szerdán.
ápr. 24
8:18
Megszólalt Laborc: nem így emlékszem, mutassák meg a hangfelvételt (ATV)
A Nemzetbiztonsági Hivatal volt vezetője nem épp arra a beszélgetésre emlékszik Portik Tamással, mely napvilágot látott. Ha szükséges, pert is indít az eredeti felvétel nyilvánosságra kerüléséért. Az MSZP cáfolja, hogy pénzt kaptak volna Portiktól, a Fidesz persona non gratának minősítette a szocialistákat.
ápr. 24
8:36
Visszamenőleges adóztatás a láthatáron (Alternatív Energia)
Ellentmondásos jogszabályváltozásra figyelt fel egy konkrét adóhatósági fizetési meghagyás kapcsán Fajcsák Gábor, az RSM DTM Hungary Zrt. adómenedzsere, aki szerint a probléma a gondatlan, feledékeny magánszemélyek esetében igen komoly adókockázatokat okozhat.

Keresés