A magyarok nem sajnálják a pénzt, ha szaloncukorról van szó. Tavaly közel 6 milliárd forint értékben vásároltak be belőle és az eladott mennyiség fele zselés volt. Miután két hét múlva karácsony, és hamarosan mindenki megrohamozza...
Júniustól már nem kaphatnak semmilyen élelmiszer csomagot és cigarettát sem a fogvatartottak. A küldeményekben ugyanis – ahogy ezt a Kozma utcai börtönben az újságíróknak is bemutatták – tiltott tárgyakat, legtöbbször mini telefont küldenek az elítélteknek. A fogvatartottak a beszélőn ma már a közvetlen hozzátartozóikat, így a gyerekeiket sem érint
Lezárják a Lánchidat és környékét szombat délután demonstráció miatt, a budai Vár körüli közlekedésben is fennakadásokra kell készülni - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Vad karácsonyi költekezésbe kezdtek a magyarok. Egy kutatás szerint honfitársaink 40 százaléka úgy érzi, többet költ karácsonyi ajándékokra, mint megtehetné.
Az InfoRádió – együttműködésben a Nemzeti Emlékezet Bizottságával – október 26-tól, 56 napon keresztül egy-egy portréval tiszteleg a hősök és mártírok emléke előtt. Most Bokor Jánost mutatjuk be.
Átszakította a szalagkorlátot, és az oldalára borult egy kamion az M6-os autópályán, Paks közelében, a 105-ös kilométernél, a Szekszárd felé vezető oldalt lezárták - közölte a katasztrófavédelem honlapján szombat reggel.
Nem ment meg minket az EU a korrupciótól és a jogállamiság leépülésétől, a változást országon belül kell elindítani – ezt hangsúlyozta több előadó is egy budapesti konferencián.
Elszántság címmel tartotta programbemutató nagygyűlését az MSZP a Vasas Szakszervezeti Székházban. Szóba került többek között a sokak jóléte, az ingyenes gyógyszerellátás, a “smart” programok és a negyedik köztársaság. Karácsony Gergely meghívott vendégként elsőként szólalt fel a sorban Molnár Gyula MSZP-s pártelnök után. A Párbeszéd társelnöke a k
A tél végétől valamennyi szegedi közösségi közlekedési járművön jegyet válthatnak majd egyérintéses bankkártyával az utasok - tájékoztatta a SZKT Kft. az MTI-t. A közlemény szerint a Tisza-parti városban az úgynevezett...
Két évvel ezelőtt még Vadászék voltak a legboldogabb család, amikor a legkisebb gyermekük, Jázmin elnyerte Az ország legszebb babája címét a Blikk versenyén.
A levegőben fűszeres forralt bor illata száll, a szabadtéri nyárson sült malac forog – az adventi vásári forgatag ugyanúgy hozzátartozik a karácsonyi készülődéshez, akár a mézeskalácssütés.
Fotó: Mohai Balázs/MTI/MTVAA megállapodást Gyurcsány Ferenc és a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke, Székely Sándor írta alá. A civil szervezet jelöltjei a DK listáján indulhatnak. Gyurcsány azt is elmondta, hogy a demokratikus ellenzéki pártok programjában nincs olyan érdemi különbség, amely kizárná az összefogást, azonban kompromisszumok sokasá
Választási együttműködési megállapodást kötött a Demokratikus Koalíció (DK) és a Magyar Szolidaritás Mozgalom szombaton Budapesten. Az erről szóló megállapodást Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke és Székely Sándor, a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke írta alá az ellenzéki párt összevont választókerületi elnöki és országos tanácsi ülésén.
December 7-én egy XII. kerületi kórházból ismeretlen helyre távozott a 33 éves lengyel állampolgár Niezgoda Lukasz Krzesmir. Azóta életjelet nem adott magáról.
Szörényi Levente (72) tizennégy év után újra összeáll a Fonográf zenekarral! A beatkorszak legendás bandájának frontembere a Vasárnapi Blikknek bevallotta, valószínűleg zenei pályafutása végén tart.
Életének 104. évében elhunyt Kisgyörgy Lajosné egykori sportlövő és edző, 123-szoros országos bajnok - tudatta a sportági szövetség az MTI-vel szombaton.
Még karácsony előtt megállapodna az Együtt az egyéni választókerületi koordinációról a demokratikus ellenzéki pártokkal - mondta Szigetvári Viktor, a párt választmányának elnöke az Országos Politikai Tanács ülését követően szombaton.