Körmenden mindenki tényként beszél a volt alpolgármester és tanítványa viszonyáról, de csak nagyon kevesen mernek a nyilvánosság előtt is megszólalni az ügyben. Az ismerősök attól tartanak, ha beigazolódik a szóbeszéd, kollektív lesz a felelősség. Ha pedig hamis a vád, akkor félnek a hatalom válaszcsapásától, ezért inkább kivárnak. Körmenden jártunk és olyan emberekkel beszélgettünk, akik jól…
Remélik, hogy a stadionépítési programokat is visszavonja a kormány - így reagált a népszavazást kezdeményező Momentum Mozgalom, a "Budapest 2024" projektcég döntésére. Az aktivisták azt is bejelentették, hogy országjáró körútra indulnak. További részletek a videóban.
Tarlós István szerint azok az ellenzéki politikusok, akik hirtelen meggondolták magukat a 2024-es budapesti olimpiai pályázattal kapcsolatban, felmondták a másfél évvel ezelőtti nemzeti egységet, elárulták az ügyet.
Cseh László olimpiai ezüst- és bronzérmes úszó a Nemzeti Sportnak adott interjút, melyben szó esett az elmúlt hónapokban a sportágban lezajlott botrányokról is.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal az amerikai társhatóságtól kapott pénzintézeti számlainformációkat veti össze az adózók bevallási adataival. Most az érintettek mentesülhetnek a szankciók alól, hiszen a revizorok támogató eljárás keretében önellenőrzési ajánlattal keresnek meg mintegy másfélezer adózót - tájékoztatta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára az MTI-t.
Megindította legújabb műveletét az iraki hadsereg azzal a céllal, hogy visszafoglalja Moszul nyugati városrészét az Iszlám Állam harcosaitól - jelentette be vasárnap kora reggel Hajder al-Abádi iraki kormányfő rövid televíziós nyilatkozatban.
Főpolgármesterséget ajánlott Orbán Viktor Tarlós Istvánnak cserébe, ha együttműködik, és "ha szükségessé válik", javaslatot tesz az olimpiai pályázat visszavonására - tudta meg az atv.hu megbízható forrásból. A miniszterelnök valójában már Rió óta tudja, nincs sok esély Budapest győzelmére. A főpolgármester csak saját meggyőződésből cselekszik.
Négy további, szökésben levő észak-koreai gyanúsítottat azonosítottak az észak-koreai vezető féltestvérének Kuala Lumpurban történt meggyilkolásával összefüggésben - közölte vasárnap a malajziai rendőrség.
Az Országgyűlés hétfőtől négynapos ülésen kezdi meg tavaszi ülésszakát, amelyen a képviselők belefognak a belügyminiszter illegális bevándorlók őrizetbe vételéről szóló törvénycsomagjának tárgyalásába, továbbá újra szavazhatnak egy az Alkotmánybíróság által több ponton alaptörvény-ellenesnek minősített előterjesztésről.
Várhatóan a nap folyamán elhagyja az országot a Tiszán levonuló jégtorlasz - mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője az M1 aktuális csatornán vasárnap reggel.
Az ország keleti felében nőtt a légszennyezettség, két településen veszélyesnek, hat helyen egészségtelennek minősítette a levegőt a magas szállópor-koncentráció miatt az Országos Közegészségügyi Központ (OKK) vasárnap.
A Fülöp-szigeteken mintegy 300, valamilyen vétség miatt vizsgálat alatt álló rendőrt vezényelnek büntetésből egy olyan elszegényedett tartományába, ahol az ország legszélsőségesebb iszlamista harcosai rendszeresen követnek el erőszakcselekményeket - közölte a Fülöp-szigetek hadseregének vezérkari főnöke vasárnap.
Egyre kevesebb helyen van árvízi készültség, és a belvízzel elöntött területek nagysága is folyamatosan csökken - derül ki az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) által az MTI-hez vasárnap eljuttatott tájékoztatójából.
Nem kell félni attól, hogy nem látják el a beteg gyerekeket amiatt, hogy csaknem telt ház van a budapesti gyermekintenzív osztályokon - nyilatkozta az M1 aktuális csatornának a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója.
Schiffer András ügyvéd szerint a lopás jó fogalom arra, hogy Matolcsy György rendkívül kockázatos módon használja az MNB vagyoni eszközeit, vagyis egyáltalán nem volt túlzó az , ahogy Bárándy Gergely fogalmazott a parlamentben ezzel kapcsolatban.
Több hasonló esettel találkoztam, mint az enyém, de nagyon meg vannak félemlítve az emberek, és nem merik az ügyüket még az Egyenlő Bánásmód hatósághoz elé sem elvinni, mert az én példám is azt mutatja, hogy hiába nyertem a bíróságon, a munkám nem szereztem vissza - fogalmazott az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Zameczki Tibor.
Matteo Renzi hivatalosan is benyújtotta lemondását a kormányzó Demokrata Párt (PD) főtitkári tisztségéről vasárnap a tömörülés Rómában tartott országos gyűlésén. Hangsúlyozta, hogy ez nem visszavonulását jelenti, ellenkezőleg, újra indul a párt vezetői posztjáért.