Nem tárgyaltak senkivel arról, hogy a DK-t kiszorítsák az ellenzéki együttműködésből - ezt Juhász Péter az Együtt új elnöke közölte. Gyurcsány Ferenc tegnap beszélt erről évértékelőjében. Az Együtt arra készül, hogy bejusson a parlamentbe, ahol meghatározó tényezőként akar politizálni. A párt fontosnak tartja az európai integráció erősítését is. További részletek a videóban.
Az iráni atomprogram vezetője, Ali Akbár Szálehi szerint országának napokon belül 60 százalékkal nagyobb urántartaléka lesz, mint amekkorával az atomprogramjáról 2015 nyarán kötött nemzetközi egyezmény előtt rendelkezett, miután a héten újabb szállítmányt kapnak.
A budapestiek a leggazdagabbak, átlagosan nettó 17,3 millió forint értékű vagyonuk van, az ország egyes régiói között háromszoros a különbség - írta a Világgazdaság a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kutatására hivatkozva hétfői számában.
A New England Patriots 25 pontos hátrányból fordítva minden idők első hosszabbítással zárult Super Bowlján 34-28-ra legyőzte az Atlanta Falcons együttesét a profi amerikaifutball-liga (NFL) vasárnapi nagydöntőjében.
A kifogásolt sürgősségi rendelet hatálytalanítása után is folytatódtak Romániában a tiltakozó megmozdulások vasárnap: az ország nagyvárosaiban összesereglett tüntetők a szociálliberális kormány lemondását követelik, Sorin Grindeanu miniszterelnök azonban közölte, nem mond le.
A Jobbik igyekszik bagatellizálni, a kormány közeli médiumok inkább habosítják a párt irányváltása nyomán kirobbant belső feszültséget. Jellemző, hogy a hanuka botrány tudott katalizátorként hatni Vona Gábor ellenzékének mozgolódásaira, amely újra felszínre hozta a Magyar Gárda utódszervei közti ellenségeskedést is. Kritikusai szerint az „új Vona” a régi bajtársaknak már nem, a megcélzott új…
A legutóbbi napokban egymásra torlódtak az események. Szórakoztattak a politikusi vagyonnyilatkozatok, a miniszterelnök az ellenzék miniszterelnök-jelöltjét látogatta meg, két pártelnök mondott évértékelő beszédet, Putyin belépett Magyarország légterébe, Demeter Márta kilépett az MSZP-ből, és nyilvánosságra került a négyes metróról készült OLAF-jelentés is. Lefülelt mondatok.
Hvang Kjo Ahn dél-koreai ügyvezető államfő és miniszterelnök nem járult hozzá ahhoz, hogy az ügyészség házkutatást tartson az elnöki palotában, és bizonyítékokat gyűjtsön a tisztségéből felfüggesztett elnököt, Pak Gun Hjet és környezetét érintő korrupciós ügyben indított nyomozáshoz.
Ha a DK vagy Gyurcsány Ferenc nélkül lesz baloldali összefogás, akkor hiányozni fog félmillió ember - ezt mondta Molnár Csaba, a párt európai parlamenti képviselője az ATV Start című műsorában.
Az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet 13 dzsihadistájával végzett, 8-at pedig megsebesített a török hadsereg az elmúlt 24 órában az észak-szíriai el-Báb város térségében - közölte a török hadsereg vasárnap.
A közép-franciaországi Lyonban kampányolt a hét végén a francia elnökválasztás két fő esélyese: Marine Le Pen, a francia Nemzeti Front (FN) elnöke és a függetlenként induló Emmanuel Macron volt szocialista gazdasági miniszter. Marine Le Pen kampánynyitó beszédében "a nép Franciaországa jelöltjének" nevezte magát a "pénzvilág bal- és jobboldalával" szemben, míg Macron "a haladás…