Érdekes fényképet osztott meg Facebook-oldalán Stefano Bottoni történész. A fotón Rákosi Mátyás 1947-es angyalföldi beszéde füzet formájában kiadott leiratának címlapja látható, rajta a címmel, amely pontosan megegyezik az MSZP miniszterelnökjelölt-jelöltjének mai szlogenjével. A leletre Eric Beckett Weaver, a Debreceni Egyetem Politikatudományi Ta
A Világgazdaság a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő legfrissebb adatait összegezve azt írja, a februárban elérhető 41 663 fekvőbeteg-ellátásra alkalmas betegágy kihasználtsága nem éri el a száz százalékot, az országos átlag februárban 76 százalék volt.
Várhatóan két tervezet kerül az Európai Parlament elé Magyarországról a jövő héten. Az egyiket a konzervatív pártokat tömörítő Néppárt, a másikat egy négypárti - szociáldemokrata, liberális, zöldpárti és radikális baloldali - alkalmi koalíció készítette. Az EP plenáris ülése szerdán Strasbourgban szavaz az áprilisi vita nyomán készült előterjesztés
A kisrészvényesek több törvénysértést találtak az Opimus május eleji közgyűlésén, ahol egyébként bekerült az anyavállalat vezetésébe a felcsúti polgármester két lánya is.
Csaknem húsz év után lecserélik „A kockázatokról és mellékhatásokról…” kezdetű szlogent a gyógyszerreklámokban, a humántárcánál már készül az erről szóló miniszteri rendelet – értesült a Magyar Idők.
Valószínűleg olyan -eddig nem ismert - dolgokat osztott meg Facebook-oldalán a Demokratikus Koalíció szóvivője, Gréczy Zsolt, hogy azt olvasva még főnöke, Gyurcsány Ferenc is félrenyelhette a reggeli kávéját a döbbenettől.
Csak erős idegzetűeknek: a két lábon járó Fidesz úgy megfejtette, hogy itt nem is Orbán, hanem Soros irányít MINDENT, hogy azt tanítani kellene (már ha lenne igény felsőoktatásra). A provokátorozás lett az új fideszes levegővétel.
- Óriási dugót előztek meg a 74-es troli utasai csütörtökön. A Dózsa György út és az Ajtósi Dürer sor kereszteződésében eddig ismeretlen okból állt meg a jármű, amelyet az utasok toltak el.
A lepusztult ingatlanokat visszaadta az egyháznak a román állam, ám az értékesebbeket a 2007-es uniós csatlakozási vállalás ellenére sem - mondta Böjte Csaba ferencesrendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója.
„A népfelség elvére alapozott civilitika tudományágának kidolgozása, az alapok megteremtése, minél több szellemi honvédő közreműködésének elérésével bel- és külföldön egyaránt." Többek között erre költötte a CÖF az MVM-től kapott 508 millió forintos támogatást.
Pintér Sándor belügyminiszter döntése alapján végleg eldőlt: a közterület-felügyelet nem büntetheti meg a szabálytalankodó autósokat a kihelyezett kamerák felvételei alapján.
Az MVM 508 milliója csak 2016 végén érkezett meg, idén fogják felhasználni. 2013-ban, amikor Bajnai ellen kampányoltak, 305,5 milliót költöttek, 2014-ben, a választás évében 262-t, az azóta eltelt két évben összesen százat. Fő profiljuk a rendezvényszervezés és az ismeretterjesztés.
A Fidesz Szegeden vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Botka László, a szocialisták miniszterelnök-jelöltje, helyi polgármester ellen - közölte Hidvéghi Balázs, a párt kommunikációs igazgatója pénteken Budapesten.