Ezen a héten az ország 216 településén, ezen belül három fővárosi kerületben, összesen 86 ezer hektáron folytatódik a szúnyogirtás - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője.
Óriási munkaerőhiány van a legnépszerűbb magyarországi nyaralóhelyeken a Balaton környékén, így az összes dolgozni tudó és akaró embert igyekeznek beállítani a pult mögé, köztük a nyugdíjasokat is. Bruttó 1100-1200 forintot tudnak...
Elindult hétfőn a budapesti közlekedési mobiljegy, azaz a Fővárosi Integrált Viteldíjbeszedési Elektronikus Rendszer (FVR) első fázisa - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK)-
Az LMP felmondja a támogatásról szóló szerződését Puzsér Róbert független főpolgármester-jelölttel - erősítette meg a párt ügyvezetője az MTI-nek a merce.hu információját.
Nyílt levélben osztotta ki keményen a Magyar Szocialista Pártot Szanyi Tibor, a párt leköszönő EP-képviselője, aki pártja történelmi veresége miatt nem szerzett mandátumot a múlt vasárnapi EP-választáson - írja a PestiSrácok.hu.
Az internetezők nagy többségének a magyar konyha a kedvence, egy új étel kipróbálására 2000-5000 forintot szánnak, és mielőtt elmennének egy új étterembe, az interneten olvasnak róla - derült ki egy fris felmérésből. A válaszadók...
2001 és 2009 között több mint 41 ezer szerződést kötöttek, jelenleg viszont csak 9500 szerződéshez kapcsolódóan fizettek vagy fizetnek részletekben a családok, amiért nem teljesítették a feltételeket.
Az MTA ügyében kérdezte a kormány a Párbeszéd országgyűlési képviselője, aki Rákosi Mátyás legjobb tanítványainak nevezete Orbán Viktort és Palkovics Lászlót.
Puzsér Róbert kiszállt a főpolgármester-előválasztásból, a Momentum pedig saját jelölttel szállt be. Az indulni kívánók a héten kezdik el az aláírásgyűjtést.
A magyarországi EP-választás tanulságait elemezve újabb blogbejegyzést írt Németh Gábor, a baloldal korábbi legbefolyásosabb kommunikátora, aki néhány napja azzal robbantott, hogy az EP-választáson életében először a Fideszre szavazott.
Egyre több pénz áll a magyarok folyószámláján - 2019. áprilisában ez tovább nőtt. Ez egyáltalán nem meglepő, hiszen a lakossági betétek átlagkamata tovább csökkent. A növekvő folyószámla-betét állományával egy időben a lekötött...
A legfőbb ügyész a dél-koreai turistákat szállító hajó balesetét a kiemelt tárgyi súlyra és a nemzetközi összefüggésekre figyelemmel kiemelt üggyé nyilvánította - közölte a Legfőbb Ügyészség.
Még nem dőlt el, hogy a hajótestből próbálják kiemelni a holttesteket, vagy a hajót a testekkel együtt emelhetik ki a vízből – derült ki a TEK főigazgató és a koreai nagykövetség nemzetközi sajtótájékoztatóján. (Fotógaléria)
Több mint százhúszan úsznak civil, ferencvárosi kötődésű ügyért június 16-án a Swimathon 2019 négyhetes közösségi adománygyűjtő kampányának látványos, ingyenes zárórendezvényén a Kőér utcai uszodában. (Belföld)
Egy egyesület hátrányos helyzetű diákoknak nyújt több hónapos, ingyenes nyelvtanfolyamot lovári nyelvből. Céljuk, hogy minél több fiatalt tudjanak bejuttatni a felsőoktatásba.
Élő halottnak, korrupt bandának nevezte az MSZP-t a párt eddigi európai parlamenti képviselője; pártelnök lenne a szocialistáknál úgy, hogy "ráindít" egy mozgalmat pártjára.
A nyaralni indulók 2019 nyarán is az utazási igényekhez igazodó járatok közül választhatnak, a Balaton északi és déli partja, illetve a Velencei-tó felé egyaránt. Június 15. és augusztus 25. között korszerű, légkondicionált motorvonatok...
Az Origo.hu elemző összeállítást készített néhány baloldali oligarcha és politikus vagyonosodásának hátteréről. A milliárdosok az MSZP-hez és a DK-hoz köthetők, illetve ezeknek a pártoknak a politikusai vagy "háttéremberei".
A román hatóságok letakartatták a magyar feliratot a pápa csíksomlyói miseruháján - írta internetes kiadásában hétfőn a Krónika erdélyi magyar napilap.
A búvárok egyre jobban meg tudják közelíteni az elsüllyedt turistahajót, de a roncsok belsejébe nem mehetnek be. A hajó kiemeléséhez a jelenleg Komáromban várakozó Clark Ádám úszódarura van szükség, ám az a magas vízállás miatt egyelőre nem tud elindulni.
A Shipwrecked Boat Party hirdetésében a Budapestre érkező turistáknak kínálnak kétórás hajókázást a Dunán DJ-vel, különböző italfogyasztási csomagokkal és egy profi fotóssal. (Belföld)