2019. június 27. csütörtök

jún. 27
9:24
4,5 millió felett van a foglalkoztatottak száma Magyarországon (ATV)
Ismét 4,5 millió felett volt a foglalkoztatottak létszáma a március-májusi háromhónapos időszak átlagában, amire legutóbb tavaly augusztus-októberben volt példa. Az egy évvel korábbihoz mérve 43 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
jún. 27
9:27
Dobrev Klára már nem fog bejelenteni újabb jelöltet (Igényesférfi.hu)
Kálmán Olga helyett Gréczy Zsolt nyilatkozott.
jún. 27
9:36
Elképesztő, mit művelt Korda György és Balázs Klári! (ATV)
Nulladik napos koncertet adott a VOLT Fesztiválon Korda György és Balázs Klári, akik most először léptek fel a Lővér kempingben. A házaspár ennek megfelelően meglehetős lámpalázzal várta a nagy napot. Ám minden félelem alaptalannak bizonyult: a koncert fergetegesen sikerült.
jún. 27
9:45
Sorvadás (Alternatív Energia)
Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke a Budapest Pride betiltását követeli. Ismerős?
jún. 27
9:47
Az első lépés (Alternatív Energia)
Leírhatja akárhányszor az alkotmányjogász, hogy közjogi kamu az előválasztás, és hogy az előválasztási kampány nem volt több, mint politikai marketing és személyre szabott show. Leírhatja, de ettől a lényeg nem változik. Mert hogy lenne közjogi kamu az, ami – eddig példa nélküli lévén – új közjogi aktus? Az ilyesmi nem lehet törvényesített, hiszen
jún. 27
9:48
Gyurcsány ismét megszólalt Karácsonyról: "el kell még valamit mondanom" (ATV)
Ma reggel jelent meg Gyurcsány Ferenc legújabb Facebook-posztja, amit teljes terjedelmében közlünk:
jún. 27
9:49
A közutak állatorvosi lova (Alternatív Energia)
Állatorvosi ló: egyáltalán nem túlzás így jellemezni a közúti közösségi közlekedés szervezetét. Ezt igazolja egy rövid történeti áttekintés is.
jún. 27
9:51
Elefánt a porcelánboltban (Alternatív Energia)
Holland unokám alig várta már a negyedik szülinapját, mert attól a naptól iskolás lett. Elbúcsúztatták az óvodában, és bekerült a „nagyok közé”, ahová a nővére már két éve járt. Nincs ez másképp Svájcban sem. Ott sem várják meg a szeptembert, a negyedik születésnap az iskolakezdés premierje.
jún. 27
9:53
Einstrand (Alternatív Energia)
A két fiú mozdulatlanul meredt a vízvédelmi őrre: ide-oda villogó szemmel figyelték egyelőre föld felé fordított gépkarabélyát, az arc nagy részét kitakaró maszkot és a feje felett óriási, fekete fémdarázsként lebegő drónt.
jún. 27
9:55
Óceánok, ha szaporodnak (Alternatív Energia)
Az ember nagyjából nagycsoportos óvodás korára megtanulja, hogy három óceán van, és - kis szerencsével - ezt az ismeretet a koporsóig megőrzi. Az OFI újgenerációs, monopolhelyzetben lévő, hetedikes tankönyve azonban öt óceánnal számol: a megszokott Csendes-, Atlanti- és Indiai- mellett Jeges- és Déli-óceánnal is.
jún. 27
10:12
Itt lehet ma nagy vihar - mutatjuk óráról órára (ATV)
Napközben észak felől átmenetileg megnövekszik a felhőzet, a legtöbb felhő északkeleten várható, és nagyjából déltől záporok, zivatarok alakulnak ki.
jún. 27
10:15
Mi lesz a felvidéki magyar érdekképviselettel? – Dunaszerdahely alpolgármesterét kérdeztük (Igényesférfi.hu)
„Amennyiben a jövő évi parlamenti választásokból is vesztesen jön ki a két párt, annak súlyos következményei lesznek a magyar közösség sorsát érintően” – mondja Karaffa Attila, Dunaszerdahely alpolgármestere lapunknak. Szerinte miután mindkét felvidéki magyar kötődésű párt kiesett az EP-ből, „az emberek egységet szeretnének, már csak a politikai pá
jún. 27
10:24
HVG: A kormány közel egy havi plusz bért adna a közmunkásoknak, vélhetően az önkormányzati választás előtt (444.hu)
A kb. 100-120 ezer közmunkásnak járó juttatás 9 milliárd forintba kerülne az államnak.
jún. 27
10:27
Úzvölgye: feláshatják az egész temetőt (Igényesférfi.hu)
Egyértelművé vált: a betonkeresztek a Monarchia katonáinak maradványai fölé kerültek.
jún. 27
10:30
Újraindult a paksi atomerőmű 2. blokkja (ATV)
Ismét üzemel a paksi atomerőmű 2. blokkja, amely szerdán a külső villamos hálózat hibája miatt állt le - közölte az atomerőmű kommunikációs igazgatója az MTI-vel.
jún. 27
10:42
Gulyás: a jelöltek alkalmassága fontosabb, mint a sietség (ATV)
A jövő évi költségvetés vitája bizonyította az ellenzék komolytalanságát és alkalmatlanságát - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
jún. 27
10:45
Gulyás Gergely: a júliusban születő gyermekekre is vonatkozik a babaváró támogatás (Infostart)
Tisztázott egy fontos, a sajtóban forgó félreértést a Kormányinfón Gulyás Gergely, aki a szúnyoggyérítés kapcsán is számadatokat mondott.
jún. 27
10:48
Hiba miatt állt egy napig a paksi atomerőmű frissen javított 2-es blokkja (Alternatív Energia)
Egy 400 kilovoltos vezetéken történt zárlat okozta a blokk kiesését.
jún. 27
10:48
Nem láthatták, mi repült el a Nap előtt! Gyöngyösnél lefotózták (ATV)
A Nemzetközi Űrállomás (International Space Station, ISS) halad a Nap előtt, Gyöngyös közeléből fotózva.
jún. 27
10:54
Magyarország rendezi 2020-tól 2022-ig a tenisz Fed Kupa döntőjét (ATV)
Magyarország rendezi meg az átszervezés alatt álló női tenisz Fed Kupa döntőjét 2020-ban, 2021-ben és 2022-ben - jelentették be csütörtök délelőtt a londoni Queen's Tennis Clubban.
jún. 27
11:03
Gulyás Gergely: Karácsony Gergelynek drukkoltam, mert ő a legalkalmatlanabb (Infostart)
Tisztázott egy fontos, a sajtóban forgó félreértést a Kormányinfón Gulyás Gergely a családvédelmi akciótervvel kapcsolatban. A szúnyoggyérítés kapcsán is számadatokat mondott. A közigazgatási munkaerőhiányról: lehet, hogy Budapestre lesz vezényelve némi vidéki munkaerő. Percről percre.
jún. 27
11:03
Kajak-kenu: két arany és egy ezüst az Európa Játékokon (Igényesférfi.hu)
Három érem született a csütörtök délelőtti négy 500 méteres döntőben.
jún. 27
11:06
Gyurcsány: Nagyszerű dolog történt, Karácsony Gergellyel a politikai bizalom kölcsönösen megvan (444.hu)
A DK elnöke nagyon lelkes, miután az általa korábban támogatott Karácsony végül legyőzte a jelöltet, akit Gyurcsányék elindítottak vele szemben.
jún. 27
11:09
Török Gábor is megszólalt az ellenzéki előválasztás ügyében (Infostart)
Karácsony Gergely nagyot hajrázott, és ha ilyen fegyelmezett lesz az ellenzék, az ősszel is kihívója lehet Tarlós Istvánnak a főpolgármesteri posztért - mondta a politológus.
jún. 27
11:12
Kígyózó sorok a háziorvosi rendelőkben: ezért tart egy napig, mire bejutsz (Pénzcentrum)
Rengeteg bosszúságot okoz a magyar szülőknek, hogy minden esetben, amikor a gyermek beteg, még ha csak egy 3 napos nátháról van is szó, orvosi igazolást kell vinniük a nevelési, oktatási intézménybe, mert különben igazolatlan hiányzásként...
jún. 27
11:21
A közmunkások szavazatait 49 ezer forinttal veheti meg a Fidesz (Alternatív Energia)
Az önkormányzati választás közeledtével pártízezres egyszeri juttatást kap 100-120 ezer közfoglalkoztatott, szavazatvásárlásról beszél a Közmunkás Szakszervezet elnöke.
jún. 27
11:23
Tarlós nem zárja ki a nyílt vitát Karácsonnyal (Alternatív Energia)
"Operettalakításokban viszont biztosan nem veszek részt" - mondta lapunknak a főpolgármester.
jún. 27
11:24
Gulyás: Az ártatlanság véleleme Farkas Flóriánt is megilleti (444.hu)
A miniszter szerint az OLAF miatt csúszik az ügyben a nyomozás.
jún. 27
11:36
KSH: újabb mélypontra süllyedt a munkanélküliség (ATV)
A március-májusi időszak átlagában, 3,4 százalékos volt a munkanélküliségi ráta, ami újabb rekordnak számít az előző háromhónapos időszak 3,5 százalékos arányát követően. A munkanélküliek átlagos létszáma 160 ezer volt, 10 ezerrel kevesebb az egy évvel korábbinál - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
jún. 27
11:38
Megszületett a döntés: nem adják ki Gruevszkit (ATV)
Megtagadta a hazájában korrupciós és más bűncselekmények miatt elítélt, illetve megvádolt Nikola Gruevszki volt észak-macedón miniszterelnök kiadását a Fővárosi Törvényszék csütörtökön kihirdetett jogerős határozatával.
jún. 27
11:51
Gulyás: Olyan ember kell a Bizottság élére, aki minden kormánnyal képes a párbeszédre (Igényesférfi.hu)
A csúcsjelöltek ennek nem tesznek eleget, a csúcsjelölti rendszert sem támogatjuk és a jelölteket sem tartjuk alkalmasnak – jelentette ki a miniszter csütörtöki Kormányinfón.
jún. 27
11:54
Gyurcsány megerősítette: a DK beáll Karácsony mögé és segíteni fogják kampányát (Alternatív Energia)
Egyszer már megígérte, hogy mindenképpen támogatják a győztest, de akkor még nem tudta, ki az.
jún. 27
11:57
Felavatták Széll Kálmán szobrát (Igényesférfi.hu)
A Széll Kálmán téren.
jún. 27
12:03
Nem sikersztori: interjú egy hajléktalan fiatalemberrel (SzMo)
Az emberek sztereotíp módon gondolkoznak ebben a témakörben (is), mert talán így könnyebb megküzdeni azzal, hogy őket ez a veszély nem fenyegeti.
jún. 27
12:06
Két aranyat már bezsebeltek a kajak-kenusok az Európa Játékokon (ATV)
A magyarok két arany- és egy ezüstérmet gyűjtöttek a csütörtök délelőtti négy 500 méteres döntőben a minszki Európa Játékok kajak-kenu versenyében. Győzött a női kenupáros és a női kajaknégyes, Kozák Danuta pedig második lett kajak egyesben.
jún. 27
12:06
Tiborcz István két focipályányi, medencés birtokot vett Felsőörsön, amin papíron csak mezőgazdasági épületek állnak, a valóságban viszont egy luxusvilla (444.hu)
Drónról le is filmezték az Orbán-klán újabb beszerzését.
jún. 27
12:12
Tarlós: szükség van Széll Kálmán típusú vezetőkre (ATV)
Ma is szükség van Széll Kálmánhoz hasonló, méltóságot sugárzó vezetőkre, akik rendszerető közszolgaként teszik a dolgukat - mondta a főpolgármester csütörtökön, a dualizmus korának pénzügyminiszterét, kormányfőjét ábrázoló szobor átadóján.
jún. 27
12:15
Orbán Viktor 1989-es beszédével kampányolnak a VOLT Fesztiválon (SzMo)
A Nagy Imre újratemetésén elhangzottak részleteivel a rendszerváltás harmincadik évfordulójára emlékeznek.
jún. 27
12:27
Medencés villa, lekerített közterület - így néz ki Tiborcz egy hektáros balatoni nyaralója (videó) (Alternatív Energia)
Papíron csak gazdasági épületek lennének ott, ahol a levegőből nézve bizony hatalmas villa áll.
jún. 27
12:27
Tarlós: Szükség van Széll Kálmán típusú vezetőkre (Igényesférfi.hu)
A főpolgármester és a pénzügyminiszter együtt adták át Széll Kálmán szobrát a róla elnevezett téren.
jún. 27
12:36
Új világ jön a családtámogatásoknál: napokon belül indul a pénzosztás (Pénzcentrum)
Július 1-jén új világ kezdődik a magyar családtámogatási rendszerben: nemcsak a babaváró hitel, a falusi CSOK, és a nagycsaládosok újautó-vásárlási támogatása indul el, hanem a meglévő CSOK egyes szabályait is átírta a kormány....
jún. 27
12:54
Félmillióba került az Európai Unió adófizetőinek legdrágább pörköltje, és az egyórás kiállítás is (444.hu)
Az abszurd humor jegyében nyúlja le az Uniót a Demokratikus Roma Vezetők Szövetsége. Volt hangosítás nélküli koncert, és felolvasóest is közel 500 ezerért.
jún. 27
13:00
Gulyás: A kormány nem tud, és nem is akar beleszólni Handó Tünde mandátumának lerövidítésébe (444.hu)
Ha Handóból idén nyáron alkotmánybírót csinálna a Fidesz, azzal két problémájukat is megoldanák.
jún. 27
13:03
Elutasította a bíróság a kérelmet, nem adjuk ki Gruevszkit (Igényesférfi.hu)
A menekültként elismerést kapott személy nem adható ki annak az államnak, ahonnan elmenekült.
jún. 27
13:15
Elérte Magyarországot a durva vihar - csapkodnak a villámok (Infostart)
Észak-keleten első és másodfokú riasztás van érvényben. Kassát hógolyó nagyságú jég veri.
jún. 27
13:15
Extra fizetést adna a közmunkásoknak a kormány még nyáron (SzMo)
A szinte 13. havi fizetéssel felérő plusz juttatás 9 milliárd forintot venne el a költségvetésből.
jún. 27
13:18
Megszólalt az elhunyt érsebész betege: Nála nem volt olyan, hogy munkaidő vége (ATV)
Az ATV Fórum című műsorába betelefonált a hirtelen meghalt, dr. Tóth Gyulának az egyik betege. A férfi a Péterfy Sándor utcai Kórház érsebésze volt. Judit elmondta, hogy nagyon megrendült az érsebész halálán, mivel 30 évig, egészen a haláláig volt a betege.
jún. 27
13:33
Szélvihar, jégeső és hőség miatt adtak ki másodfokú riasztásokat országszerte (Alternatív Energia)
Hidegfront hatására elsősorban az északkeleti, keleti megyékben, illetve a Nyugat-, Délnyugat-Dunántúlon alakulhatnak ki intenzív zivatarok.
jún. 27
13:42
Gyermeket ütlegeltek - segítsen megtalálni ezt a párt (ATV)
A Budapesti Rendőr-főkapitányság garázdaság vétség gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettesek ellen.
jún. 27
14:03
Főpolgármesteri előválasztás: lesznek ennek még következményei (Infostart)
Nem lepte meg az ellenzéki előválasztás eredménye a Publicus Intézet ügyvezetőjét; Pulai András szerint Karácsony Gergely le is győzheti Tarlós Istvánt az őszi főpolgármester-választáson. Lánczi Tamás, a XXI. Század Intézet igazgatója szerint patthelyzet alakult ki az ellenzéki térfélen.

Keresés