Magyarországon régen is, ma is minden itt lakó személynek bejelentett lakással kell rendelkeznie, azaz napjainkban csak kellene. Természetesen azoknak is, akik annak idején a pencsiben laktak. Anyám irodájában volt a bejelentőkönyv, ő maga kezelte, s fel volt tüntetve benne a beköltöző személy minden, rendőrség által megkívánt adata. A pencsiben
Ezek voltak 2019 25. hetének legfontosabb, legérdekesebb, na meg legolvasottabb hírei a Pénzcentrumon. A teljes írás elolvasásához kattints a címekre, vagy a képes ajánlókra. Vallottak a bankok: az apa életkorán is elúszhat...
Az előválasztás félidejében továbbra is kitart Kálmán Olga mellett Gyurcsány Ferenc, annak ellenére, hogy egy közvéleménykutató szerint Karácsony vezet.
Ezen a héten a kosárlabda bajnoki döntő kínál izgalmakat a sportkedvelőknek. Természetesen ezeket a mérkőzéseket is közvetíti a „tévé”. Az idézőjel pedig azért indokolt, mert napjainkban sportcsatornából sem egyetlen létezik, bár időnként lehet olyan érzésünk, hogy ez csak a látszat. Tudniillik az egykori közszolgálatiságától mára már nagyon messz
Mióta reménykedem már egy jó kis emlékezetkiesésben! És nem is akármilyenben. Kissé szelektívnek kellene lennie: el kellene felejtenem, hogy valaha is szövegeket írtam, az olvasmányélményeimet viszont nem. Így végre elfogulatlanság nélkül tudnám megítélni, hogy milyen regényt írtam. Vajon átmenne-e azon a szigorú szűrőn, amelyet oly hatékonyan al
A következő napokban kevesebb helyen várható csapadék. Sok lesz a napsütés és melegszik is az idő: a hét közepén már 35 fok is lehet, de a hétvégére több fokkal mérséklődik a kánikula - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat...
Izzasztó kérdésekre számíthatnak vasárnap este az ellenzéki főpolgármester-jelöltek. Kerpel-Fronius Gábor, Kálmán Olga és Karácsony Gergely 20:25-kor mérkőznek meg egymással az ATV-n.
A szakszolgálatokban ma sincsenek elegen, a kollégák túlterheltek, félő, hogy több olyan gyerek is bekerül majd az iskolába, akik arra még nem lennének alkalmasak - mondta lapunknak a Pedagógusok Szakszervezete
A továbbiakban a maga közreműködése nélkül is el tudják veszíteni ezt a háborút – mondta fejét csóválva Falcione Mario szegedi orvos-zászlós Holéczi Pista zászlóalj-közvetlen karpaszományos, egészségügyi honvédnak. Azon az 1945 január eleji napon ugyanis a hónap végén 19. évét betöltő hadfi két apró repeszt szerzett be egy a közelében véletlenül fe
2,3-as erősségű földrengés volt a Heves megyei Tenk közelében. A földrengés észleléséről lakossági bejelentés nem érkezett az obszervatóriumba. Kisebb, a Richter-skála szerinti 2,3-as erősségű földrengés volt a Heves megyei...
Az ATV megszervezte és élőben közvetítette az ellenzéki főpolgármester-jelöltek előválasztási vitáját ma este 20:25-től. Az atv.hu percről percre követte az eseményt.
A múlt héten lépett életbe a balatoni turisztikai szezonhoz igazodó nyári vasúti menetrend, amelynek új eleme az újraindult étkezőkocsi-szolgáltatás - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója. Homolya Róbert hozzátette: a szolgáltatást később akár más vasúti vonalakon is bevezetnék.
Idén is sokan indulnak autóval nyaralni, így érdemes felkészíteni a járművet a nyaralásra, valamint fontos tájékozódni a célország különleges közlekedési szabályairól is.
Pincéket, garázsokat elöntő, nagy mennyiségű esővel és erős, fákat kicsavaró széllel csapott le szombat este az Adria felől érkező zivatarlánc Magyarországra. A tűzoltóknak összesen 210 helyszínen kellett beavatkozniuk. A vihar a Balatonon egy vitorlást is felborított, a rajta utazók a mentőmellényeknek, és a vízi-mentőknek köszönhetően épségben me
A kormány folyamatosan csökkenti a közfoglalkoztatottak számát, sok településen már azt utcák rendben tartására és az elkezdett programok befejezésére sincs ember, mégis új mezőgazdasági közfoglalkoztatási és szociális földprogramot hirdetett meg az agrártárcához tartozó Nemzeti Földalapkezelő Szervezet. A minisztériumot vezető Nagy István bő egy
Nemzetközi összehasonlításban kevesebbet fegyelmeznek, sokat gyakoroltatnak és felkészültebbnek érzik magukat az átlagnál a magyar pedagógusok. A kiscsoportos és projektalapú feladatmegoldás ugyanakkor itthon még kevésbé jellemző - derül ki az OECD tanítási módszereket vizsgáló legújabb felméréséből, amelyet a hétfői Magyar Nemzet ismertet.
Nemzetközi összehasonlításban kevesebbet fegyelmeznek, sokat gyakoroltatnak és felkészültebbnek érzik magukat az átlagnál a magyar pedagógusok. A kiscsoportos és projektalapú feladatmegoldás ugyanakkor itthon még kevésbé jellemző - derül ki az OECD tanítási módszereket vizsgáló legújabb felméréséből, amelyet a hétfői Magyar Nemzet ismertet.
Bár a gépesítés és a technológiai fejlődés miatt már egyre kevesebb igás lovat használnak a mezőgazdaságban, a korábban munkára fogott, jórészt Hucul fajtájú lovak megőrzésére ma is nagy gondot fordítanak a tenyésztők. Zalában most éppen lovas napok keretében ismerkedhetnek az érdeklődők ezzel az őshonos háziállatfajtával. A három napos nemzetközi
Elindult a holokausztfoto.hu oldal. A honlap készítői arra vállalkoztak, hogy az összes képet begyűjtik, ami a magyarországi üldöztetés történetét dokumentálja.
Abból nem jön ki az alkalmazni tervezett 101 kutató 650 ezer forintos bére. A miniszter két múzeumot is létesítene, az egyik a magyar-hun elméletet gondozná.