Életének 80. évében elhunyt Török László Széchenyi-díjas ókortörténész, régész, núbiológus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja - közölte az MTA hétfőn az MTI-vel.
A tavaszi időszakkal ellentétben most nem az idősek közül, hanem a fiatalabb korosztályból kerül ki a legtöbb koronavírus-fertőzött – mondta Müller Cecília.
Érdekes értelmezései, áthallásai lehetnek annak a beszédnek, amit a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal leváltott vezetője, Demeter Ervin tartott még augusztusban.
Idén ősztől a 7. osztályos fiúk, illetve szüleik is igényelhetik a humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltást - jelentette be az emberi erőforrások minisztere hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
Most ősszel „felkészültebbek vagyunk” a koronavírus-járvány elleni védekezésben, mint tavasszal – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Parlament hétfői ülésén.
A Semmelweis Egyetem kutatóinak a Nemzeti Népegészségügyi Központ, Nemzeti Biztonsági Laboratórium kutatóival együttműködve először sikerült az aktív, fertőzőképes koronavírus szerkezetét megvizsgálni – számolt be kutatási eredményeiről be a Semmelweis Egyetem.
Romániában átmenetileg csökkent hétfőn a nyilvántartott aktív koronavírus-fertőzöttek száma, de immár második hete egyre gyorsuló ütemben terjed a járvány.
Két hónappal ezelőtt megjelent a kormány határozata arról, hogy 2020 és 2021 a kerékpározás éve, ennek keretében pedig több új intézkedést tervez a kormány. Újabb pályázati támogatás elektromos járművek beszerzéséhez!
Az Auchan Magyarország Kft. szalmonella szennyezettség miatt visszahívja az 1000 grammos kiszerelésű, Auchan trappista sajttal töltött csirkemell terméket - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hétfőn a honlapján.
Ősztől a 7. osztályos fiúk, illetve szüleik is igényelhetik a humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltást - jelentette be az emberi erőforrások minisztere hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. Pénzre van szükséged hirtelen?
Lapunk megbízható forrásokból származó információi szerint ugyanis a kormány rábólintott a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs szombaton elfogadott javaslatára, amelyet még ma beterjeszti az Országgyűlésnek, amely kedden már határoz is. Az indítványon csak egy ponton változtatott az Orbán-kabinet: betette a kedvezményezettek körébe az egy gyermekes csal
“Ne úgy gyűlöljenek bennünket, mint a vírust, mert az megöli az embereket. Ez káros és erkölcstelen” - jelentette ki Orbán Viktor a parlamentben az ellenzéki bírálatokra, kifogásokra reagálva. A miniszterelnök azt mondta, a járvány ellen nem a kormány védekezik, hanem Magyarország védekezik.
Ma este az Egyenes beszéd után összecsapnak az álláspontok az ATV Csatt című vitaműsorában, ezúttal a koronavírussal kapcsolatban. Az SZFE ügyéről rendezett vita után most ismét parázs összecsapásra lehet számítani Rónai Egon vezetésével, ahol 20.30-tól a tények és a tévhitek ütköznek egymással.
Az Auchan Magyarország Kft. szalmonella szennyezettség miatt visszahívja az 1000 grammos kiszerelésű, Auchan trappista sajttal töltött csirkemell terméket - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
Újból üzembe helyezik a Dél-Pesti Centrumkórház (DPC) sátorrendszerét, amelyben a koronavírus-fertőzöttek előzetes szűrését végzik. A Szent László Kórház telephelyén a sátorrendszer szállítását, telepítését és újbóli
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elfogadta a Tesco kötelezettségvállalását, mely alapján fejleszti, valamint a teljes országra kiterjeszti a kiszállítással kapcsolatos szolgáltatásait. A Versenyhivatal azért folytatott eljárást
Markus Söder bajor miniszterelnök óva intette a Bayern München labdarúgócsapatának szurkolóit attól, hogy hozzánk utazzanak a csütörtökön sorra kerülő, Sevilla elleni Európai Szuperkupa-mérkőzésre a koronavírus-járvány miatt.
Bár a béke partjairól indult útnak Európa, jelenleg veszélyes vizeken hajózik - jelentette ki az igazságügyi miniszter egy, a kontinens jövőjéről szóló webináriumon.
Amennyiben valakinek a kontaktkutatás kapcsán szükséges a tesztelése, a háziorvos időpontot kérhet a 17 ambuláns mintavételi pont valamelyikére, ha a jelentkező tünet- és panaszmentes.
Bense Tamás házi gyermekorvos fontosnak tartja, hogy idén a lehető legtöbben éljenek az influenza elleni ingyenes oltással, mert az könnyebbé teszi a pontosabb diagnózist, illetve a koronavírus-fertőzés felismerését. Az orvos
A Magyar Orvosi Kamara Facebook-oldalán korábban olyan fotók jelentek meg, melyeken egy magyar kórház Covid-centrumának rossz állapotú orvosi pihenője volt látható.