A Momentum ismét az erdélyi magyarság ellen fordult - reagált Zsigmond Barna Pál, a Fidesz országgyűlési képviselője szombaton a Facebookon megosztott videójában Fekete-Győr Andrásnak, az ellenzéki párt elnökének korábbi kijelentéseire.
A végéhez közeledik az időközi helyhatósági választás kampánya Mohácson. Vasárnap estére derülhet ki, hogy ki vezetheti a Duna-parti várost, miután a közgyűlés a nyár elején feloszlatta magát.
Csak hosszas utánjárás után sikerült egy pécsi, igazoltan koronavírus-fertőzött férfi családtagjaninak elérniük, hogy hivatalosan kerüljenek karanténba. Az egy házban élő családtagoknak az ÁNTSZ munkatársai azt mondták, hogy nyugodtan járjanak dolgozni. A munkahelyükön azonban kikötötték, hogy ha valakinek a családtagja fertőzött, akkor nem mehet b
Közösségi teret alakítanának ki a település központi részén lévő, nagykocsmaként ismert épületből. Erre adott be pályázatot, 30 millió forintos támogatást remélve Kötegyán település a Magyar Falu Program keretében – nyilatkozta Hajdu-Szűcs Mária Kornélia
Oszkó Péter Facebook-oldalán osztotta meg, hogy meglepve hallotta az InfoRádió egyik műsorában, hogy az ő neve is úgy hangzott el, mint aki része a Momentum Mozgalom programalkotásban részvevő szűk szakmai csapatának.
Vásárlási gyakoriságában nem, a preferált csatornák tekintetében viszont a tavaszihoz hasonló fogyasztói átrendeződés várható. A Covid-19 járvány második hullámára reagálva egy friss kutatás a fogyasztói tapasztalatok és az elégedettség
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/09/26/1866/