459 fővel emelkedett a beazonosított új koronavírussal fertőzöttek száma Magyarországon és elhunyt egy idős, krónikus beteg. 459 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 7382 főre
Júliusban az ipari termelés volumene 8,1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A visszaesés mértéke 28,8 százalékponttal kisebb volt az áprilisi mélyponthoz képest - jelentette pénteken első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.
A hátrányos helyzetű és rászoruló gyerekekkel foglalkozó oktatási intézményekért, vagyis a szabad oktatásért, a szabad kultúráért tüntetnek a szervezők közlése szerint.
A rendőrségre 2019. december 20-án 9 óra körül érkezett bejelentés arról, hogy Nagykereki külterületén munkahelyi baleset történt egy építkezésen, és egy kőművest súlyos sérülésekkel vittek kórházba a mentőszolgálat munkatársai.
Az osztrák vasút szeptember 5-től csökkenti a Magyarországra közlekedő nemzetközi távolsági vonatok számát. Az ÖBB közlése szerint döntésüket az indokolja, hogy a hónap elejétől érvényes kötelező határellenőrzés miatt a nemzetközi
A miniszterhelyettes Facebook-oldalán azt írta, hétpárti egyeztetést hívott össze az NVB elnökének kinevezésével kapcsolatban, de arra a DK nem ment el.
Jövő hétfőtől egy héten át fokozottan ellenőrzi például a vasúti átjárókat és peronokat a rendőrség - derül ki a police.hu honlapra pénteken feltett közleményből.
Történelmi, hosszú távú gázvásárlási megállapodás született a Shellel, lekötötték a visszagázosításhoz szükséges kapacitásokat, ezzel mindkét feltétel teljesült a cseppfolyósított gáz (LNG) érkezéséhez a krk-i LNG terminálról - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Az önkormányzati tisztviselők sztrájkja pénteken a munkaidő végén lezárul, de a béremelésért, a munkatársak megbecsüléséért a szakszervezet tovább harcol.
Szeptember 4-én vezeti be a Szerencsejáték Zrt. legújabb, exkluzív kivitelű Kincseskamra elnevezésű sorsjegyét. A csillogó drágakövekkel és aranyérmékkel díszített sorsjegy az akár 75 millió forintos főnyeremény mellett 5 darab 10
Csütörtök estére több mint 17 millió forint gyűlt össze az Igazgyöngy Alapítvány számláján, miután a kormány a felére csökkentette az alapítvány többlettámogatását. Az alapítvány alapítója nem tudja, hogy valójában mi az oka a forráselvonásnak.
Az évek óta megoldatlan tisztességes bérnövekedés és az életpályamodell hiányán túl az önkormányzati forrásokat érintő kormányzati elvonásokra akarták felhívni a figyelmet.
A BKK az utazási lehetőségek kombinálására biztatja a fővárosban és az agglomerációban közlekedőket. Ösztönzésül szeptembertől egy három hónapos tesztidőszakra hétvégenként díjmentesen lehet kerékpárt szállítani minden arra
A koronavírus-járvány alatt és után a gazdaság megerősítése, az idei recesszió után a gazdasági növekedés gyors helyreállítása a kormány legfontosabb célja - írja közleményében a Miniszterelnökség.
Védett, ritka törpekaktuszokat csempésztek be az országba kaktuszgyűjtők, akik később tövenként 200-300 euróért árulták a növényt - jelentették be a rendőrség pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
Nyárias idő lesz az ősz első hétvégéjén, helyenként akár 30 Celsius-fokig is emelkedhet a hőmérséklet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el
A Főpolgármesteri Hivatal közleményében azt írja, a Kamaraerdei Úti Idősek Otthona egyik munkavállalójának pozitív PCR-tesztje után a kontaktkutatás két ellátott esetében mutatott ki koronavírus-fertőzést. Mindkét tünetmentes lakót kórházba szállították, a kontaktokat a teszteredmények megérkezéséig az előírások szerint izolálták.
Nemcsak zenészek, hanem a zeneipar minden területéről érkeztek támogató aláírások. A Színházi Kritikusok Céhe is nyilatkozatban biztosította támogatásáról az intézményt.
Hétfőig lehet jelentkezni az őszi érettségi vizsgákra - közölte az Oktatási Hivatal. A diákok rendes, szintemelő, kiegészítő, ismétlő, pótló, javító és előrehozott vizsgát is tehetnek ebben az érettségi időszakban.
A Magyar Rektori Konferencia és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája egyeztetést kezdeményezett a Színház- és Filmművészeti Egyetem helyzetéről, amelyre az egyetem vezetése, az egyetem fenntartójának vezetője és az egyetemi hallgatói önkormányzat vezetője is elfogadták a meghívást - írja közleményében az MRK.
Állig felfegyverkezve várjuk a koronavírus-járvány második hullámát - fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában.
A Pénzcentrum augusztus második felében készített online felméréséből kiderült, hogy a közép- és felsővezetők háromnegyede megbízhatónak tartja a PCR-tesztek eredményeit a koronavírus kimutatásában, kétharmaduk pedig fontosnak tartaná
Orbán Viktor a mai Kossuth Rádiónak adott interjújából tett közzé Facebook-oldalán egy rövid részletet, melyben arról beszél, mi a három legfontosabb feladata a kormánynak most, hogy hazánkban is új erőre kapott a járvány.