Az idei tanévtől pályaorientációs vizsgálaton vesznek részt a nyolcadik évfolyamosok – közölte az Oktatási Hivatal (OH) köznevelési elnökhelyettese kedden az M1 aktuális csatornán.
Enyedi augusztus 28-án mondott fel a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, most hosszú levélben üzent diákjainak, mert úgy érzi, elsősorban nekik tartozik magyarázattal.
Tovább emelkedett a koronavírusos betegek száma Magyarországon, a legtöbb fertőzött még mindig Budapesten és Pest megyében van, de Fejér megyében is az 500-hoz közelít a számuk.
Három nap alatt 23 kamionnal 420 ezer csomag fertőtlenítőszert szállított le a szegedi Florin Zrt. az iskolák számára a koronavírus elleni védekezéséhez – tájékoztatta a vegyipari cég kedden az MTI-t.
Az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán azt írja, a cég annak ellenére végez fizető betegszállítást kórházakból, hogy nem szerepel a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő által finanszírozott szolgáltatók listáján, de még a cégjegyzékben sem.
A biztonságos és magas színvonalú betegellátás érdekében szeptember 1-től Budapesten és Pest megyében az akut érsebészeti ellátás korábbi ügyeleti rendszere átalakul. A hét budapesti és Pest megyei centrum az eddigi forgó rendszer helyett a jövőben folyamatos ügyeleti ellátásra tér át a saját területén a hét minden napján 24 órában - tudatja az EMM
Egyelőre 7-7 „kiss and go” parkolót alakítottak ki két iskola előtt, s ha a tapasztalatok jók lesznek, akkor elképzelhető, hogy más belvárosi oktatási intézmények előtt is követik ezt a gyakorlatot.
A V4-es országok polgárai továbbra is beléphetnek Magyarországra. Erről Bledben egyezett meg Orbán Viktor a többi kormányfővel. A csehek, szlovákok és lengyelek előtt szeptember elseje után is nyitva állnak Magyarország határai.
Magyarország történelmében akkor voltak sikeres időszakok, amikor külső hatalmak befolyásától mentes, erős és cselekvőképes volt az állam - hangsúlyozta a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára kedden Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) tanévnyitó ünnepségén.
Tihany és Balatonszemes legértékesebb vízparti ingatlanjaira is lehet licitálni az ősszel, az állam ugyanis úgy döntött, hogy eladja a kikőtökhöz közeli területeket.
Megfelelő szintre emelkedett az országos vérkészlet köszönhetően a véradóknak, akik gyorsan reagáltak az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) augusztus 24-i felhívására - közölte a szolgálat.
Minden tiltakozás ellenére szeptember 1-től a kormány egy alapítványra bízta az egyetemet, az új fenntartó szervezet kuratóriumi elnöke pedig Vidnyánszky Attila lett. Emiatt hétfőn távozott a Színház-és Filmművészeti Egyetem szinte teljes vezetése és este tüntetést tartottak az egyetem Vas utcai épületénél. A tiltakozást elmosta az esti vihar, de a
A Demokratikus Koalíció közleményében azt írja: a Magyar Közlönyben közzétett rendelet szerint a kormány szokatlan eszközzel próbálja megoldani a szakemberhiányt.
Az elmúlt hónapokban százezrek veszítették el a munkájukat, míg mások fizetését ideiglenesen csökkentették: ebben a helyzetben pedig minden plusz bevétel jól jöhet a családi kasszában. Van, aki emiatt például kiadná ingatlanja egy részét vagy egészét. De meg lehet ezt vajon tenni akkor, ha a család korábban csokot, csok lakáshitelt vagy Babaváró hi
A pandémia új helyzetet hozott a televíziózásban is. Pillanatok alatt kellett átszervezni az ATV működését és szigorú szabályokat bevezetni. Ősztől hosszabb kényszerpihenő után új évaddal érkezik a Jakupcsek plusz, a Mondd el Tatár Csillának!, a #Bochkor, valamint sosem látott jelenetekkel az AradiVarga Show. Egy régi közönségkedvenc, a Csatt is új
Ötszázmillió forint értékben újabb sugárterápiás berendezést kapott az Uzsoki utcai Kórház az Egészséges Budapest Program keretében – jelentette be az emberi erőforrások minisztere keddi sajtótájékoztatóján.
Miután a DVSC környezetében is felmerült a koronavírus-fertőzés gyanúja, a klub valamennyi játékosa, stábtagja és irodai dolgozója is Covid-teszten vett részt – adta hírül a sportklub még szombaton.
Pénzért szállítják el a betegeket a kórházakból annak ellenére, hogy a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő szolgáltatói listáján és még a cégjegyzékben sem szerepelnek.