Ez a réteg a neoliberalizmus előtt sokkal vékonyabb volt. Akkor mindenki gazdagodott, kivéve a szétadóztatott szupergazdagokat, ám a neoliberalizmus alatt utóbbiak nagyon gyorsan gazdagodtak, miközben a többség szegényedett.
„A mai világ az ellen dolgozik, hogy rendesen átéljük, ami bennünk zajlik, nehezen sikerül mély emberi kapcsolatokat kialakítanunk” – mondja Vámos Miklós, amikor a héten megjelent új regénye, a vészkorszakot és a jelent egy védett ház történetével összekapcsoló Dunapest kapcsán kérdeztük a holokausztról és személyes érintettségéről.
Érdekes infografikán ábrázolták brit tudósok, hogy a leggyakoribb élethelyzetekben - beltéren és szabadban - mekkora a koronavírus-fertőzés veszélye maszkban, illetve, ha nem veszünk fel maszkot. Nos, a 2 méteres szociális távolság
Elvtelenül, egy nyíltan náci jelöltet támogatnak a balliberális pártok a borsodi időközi országgyűlési választáson - jelentette ki az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom elnöke.
"Sajnálattal tájékoztatjuk nézőinket, hogy a Vígszínház és a Pesti Színház hétvégi Mágnás Miska és Anna Karenina előadásai járványügyi okok miatt elmaradnak." - írja Facebook-közleméyében a Vígszínház.
Megdöbbentő rendőrségi videó arról, milyen hamar le lehet vágni a különböző kerékpár zárakat. Hiába a legdrágább U-lakat vagy láncos lakat, egy kézi erővágó néhány másodperc alatt átvág minden bicikli zár típust. Itt
'A pedagógus pálya művészet, értékeket közvetítő hivatás. A gyerekek az iskolában tapasztalhatják meg a közösséget, mit jelent egy közösség tagjának lenni, ezért is nagy a tanárok felelőssége' - mondta a nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztos.
Drágák, az állami támogatás pedig meglehetősen véges, így egyelőre nem törtek át az elektromos járgányok, hiszen egy villanykisautó annyit kóstál, mint egy prímán felszerelt erősen középkategóriás járgány – Magyarországon legalábbis ez a helyzet. Ám a piaci várakozások szerint az e-autók esetében is ugyanaz lesz a trend, mint a mobiltelefonoknál: b
Most még nagy vagyok a szemében és erős. Most még fel tudom emelni. Már nem sokáig, hatéves, egyre nyurgább, egyre nehezebb, közeledik az a pillanat, amikor a fizika vagy inkább az anatómia törvényeinek
"Két megbeszélés között egy kis lazítás! #valaszdahazait" - ezzel a felirattal osztotta meg a gyümölcsökkel zsonglőrködős videóját Varga Judit Facebookon.
A közösségi média tele van különféle ételtrendekkel, ezek közül is az egyik legismertebb az úgynevezett superfood őrület. Mindenféle hangzatos, egzotikus alapanyagok, amikről hirtelen azt sem tudod, eszik-e vagy isszák. Ezek többsége
Épp a bajai esetkocsi és a bácsalmási mentőkocsi érkezése előtti percekben jött világra otthon az a kislány, akinek nem indult be a légzése.
Ma este miniszerelnöki interjú lesz a közmédiában. Itt Orbán Viktor elmagyarázhatja, hogy jelenleg miként látja a kialakult járványügyi és gazdasági helyzetet.
"Nemzetközi gyakorlatokat tartanak Magyarországon szeptember 7. és szeptember 27. között a Magyar Honvédség Központi Gyakorló- és Lőterének (Újmajor, Hajmáskér, Körös-hegy, Bakonykút és Újdörögd) térségében." - olvasható a Honvédelmi Minisztérium közleményében.
A Jobbik a hiteltörlesztési moratórium legalább egy évvel történő meghosszabbítását követeli mind a lakossági, mind a vállalati szektorban - emelte ki a párt alelnöke szombaton Tiszaújvárosból online közvetített sajtótájékoztatóján.
Több kérdése is van a kihirdetett kötelező iskolai lázmérés kapcsán. 'És ez nem negatív hozzáállás, nem panaszkodás. Szimplán gyakorlatias, reális kérdések. Semmi más' - írja Balatoni József pedagógus.
Az ELTE TTK-nál is kifeszítették az SZFE szimbólumaként elterjedt piros-fehér csíkos szalagokat, melyre azt írták: "Kiállunk az egyetemek szabadságáért". A fotót a Színház- és Filmművészeti Egyetem Facebook-oldalára posztolták.
Magyarország továbbra is támogatja a közel-keleti békéért tett erőfeszítéseket és továbbra is kiáll a nemzetközi szervezetekben a térség országainak korrekt megítélése mellett - írta a külgazdasági és külügyminiszter szombaton közösségi oldalán arról, hogy Izrael normalizálja a diplomáciai kapcsolatait Bahreinnel.
Szeptember 12-én este 20 órakor interjút ad az M1-en Orbán Viktor miniszterelnök. Arról egyelőre nincs információ, hogy miről fog beszélni a miniszterelnök, de nagy valószínűséggel az új járványügyi intézkedésekről lesz szó. Mint
Földvári András építtetett vízvezetéket indiánoknak, járt nem létező országokban, és nem fél a vírustól. Könyve, az "Elmentem világgá - 80 sztorival a föld körül" pedig a sikerlista élére repült.
Világszerte egyre több az oltásellenes, az európai országok többsége is azok közé tartozik, ahol az emberek többsége nem tartja biztonságosnak és hatásosnak a vakcinákat. Magyarországon viszont éppen ellenkező a tendencia egy tanulmány szerint.
A legveszélyeztetettebbek az édesvízi populációk, itt 84 százalékos a csökkenés – ismertette az InfoRádióban Sipos Katalin, a WWF Magyarország igazgatója a WWF Élő Bolygó Jelentésének megállapításait.
Kihúzták az Ötöslottó 2020/37. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Mivel ezen a játékhéten nem volt telitalálat, így a következő héten 1 milliárd 770 millió forint keresi majd gazdáját
Újabb 916 fővel emelkedett a beazonosított koronavírus fertőzöttek száma szombat reggelre. Ez a szám ismét rekord-magas. Ahogyan az aktív fertőzöttek száma is, amely csaknem négyszeresére emelkedett szeptember elseje óta. Az operatív törzs a járványügyi szabályok szigorítását tervezi. A részletekről szerdán dönthet a kormány. A kötelező iskolai láz
A Nemzeti Népegészségügyi Központ elkötelezett amellett, hogy az általános átoltottság és a koronavírus-járvány terjedését megakadályozó megelőző szabályok betartása társadalmi normaként váljon elfogadottá - hangsúlyozza a központ közleményében.
Karanténba került egy egész osztály az egyik pécsi gimnáziumban, miután az egyik diákról kiderült, hogy megfertőződött. Jövő héttől digitális oktatásban folytatják a tanévet. A járványügyi szakember szerint az iskolákat nem kell bezárni a véleménye szerint csupán a szabályokat kell betartani.
Akár 15 ezer forintra is lehetne büntetni azt, aki, nem visel maszkot a kijelölt helyeken a fővárosban. A hétfőre meghirdetett rendkívül fővárosi közgyűlésen dönthetnek a maszkhasználat szigorításáról. Szeptember 18-ától akár a mozikban és színházakban is kötelező lehet a száj eltakarása, az azonban még kérdéses, hogy az ellenőrzést hogy tudják maj
Exkluzív interjút adott az M1-nek Orbán Viktor miniszterelnök, aki a koronavírus elleni védekezésről beszélt. Hangsúlyozta, hogy a második hullám során másképpen fog védekezni az ország, így a fertőzöttek száma talán magasabb lesz, de a halálesetek számát sikerülhet alacsonyan tartani.
Interjút adott a miniszterelnök az M1 tévécsatornának. Megemlített néhány újabb szigorítási lehetőséget azok közül, amelyek a kormány asztalán vannak, továbbá bejelentette: létrehoznak egy családügyekért felelős tárca nélküli miniszteri pozíciót. Már azt is tudni, mikor merül fel, hogy bezárják az iskolákat.
Szeptember 12-én este 20 órakor interjút ad az M1-nek Orbán Viktor miniszterelnök. A járványügyi intézkedésekről szóló interjút élőben közcetíti a Pénzcentrum.2020.09.12 20:31Nem lesznek hirtelen radikális döntésekMost a magabiztos
Azt mondta: a tavaszi helyzethez képest nyugodtabb, mert pontosan tudja, hogy mivel állunk szemben, hogy a védekezéshez megvannak az eszközök és azt is, hogy az emberek mit akarnak.