2021. június 12. szombat

jún. 12
10:15
Leöntötték a Horthy-szobrot, amit szombaton avatnának (Demokrata)
A tervek szerint szombaton avatják fel Hajdúbagoson Horthy Miklós köztéri szobrát.
jún. 12
10:21
A DK színeiben indul az előválasztáson Molnár Gyula, az Mszp korábbi elnöke (444.hu)
A politikus Újbudán száll harcba, és ha nyerne jövőre, Gyurcsányék frakciójába ül majd be.
jún. 12
10:27
Itt visszanézheti Karácsony Gergely programbemutatóját (ATV)
"Változás és jóvátétel" - élőben közvetítjük Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölt programbemutatóját:
jún. 12
10:45
Dobrev Klára elárulta, mit szeret igazán a politikában (ATV)
„Újbudaiak, fantasztikusak vagytok!” – írta Facebook-bejegyzésében Dobrev Klára országjárása legújabb állomásán.
jún. 12
11:03
Kiderült, mi a terv Törőcsik Mari velemi otthonával (ATV)
Emlékházként működtetné Törőcsik Mari egykori otthonát a velemi önkormányzat, ám ehhez meg kellene venniük. A becslések szerint az ingatlan piaci értéke negyven–ötven millió forint, de az sem biztos, hogy a Nemzet Színészének lánya eladná azt.
jún. 12
11:06
DK-s színekben indul az előválasztáson az MSZP volt elnöke (SzMo)
Molnár Gyula 2018-ig volt a szocialisták vezetője, ha 2022-ben a parlamentbe kerülne, a Demokratikus Koalíció frakciójába ülne be.
jún. 12
11:21
Arató Gergelyt támogatja a Jobbik Kőbányán és Kispesten (ATV)
Jakab Péter Facebook-oldalán azt írja: azért bíznak Arató Gergelyben, mert tudják: „ha valaki, ő rendszeresen számon kéri Orbánékat.”
jún. 12
11:36
Így lehet meghosszabbítani a lejáró védettségi igazolványt (SzMo)
Nem kell hozzá más, csak igazolni, hogy szervezetünkben kellő mennyiségű koronavírus-antitest van jelen.
jún. 12
11:39
Fejetlenség Újpalotán (Demokrata)
Lassan fél éve tart már az újpalotai Hősök útján lévő orvosi rendelőintézet kálváriája. A DK-s városvezetésnek még egy beázást sem sikerült orvosolnia.
jún. 12
11:42
Dobrev Klára a NER darabokra bontását ígérte: „Ennek a világnak fogunk 2022-ben véget vetni” (SzMo)
A DK miniszterelnökjelölje szerint nem lehet megengedni, hogy a hatalom arra használja fel a teljes államigazgatást és a jogszabályokat, hogy barátait és családtagjait gazdagítsa.
jún. 12
11:48
Hétfőre tüntetést szerveznek civilek a pedofiltörvény homofób módosítása ellen (SzMo)
Nyolc érdekvédelmi szervezet és az általuk tüntetni hívott emberek közösen terveznek fellépni az ellen, hogy a magyar kormányzat orosz mintára kirekesztő, melegellenes törvényeket fogadjon el.
jún. 12
11:51
Ezt nem láttuk jönni: az Mszp volt elnöke átállt Gyurcsányékhoz, sőt, a választáson is indul (Blikk)
Molnár Gyula a Demokratikus Koalíció jelöltjeként vág neki az ellenzéki előválasztásnak - jelentették be ma. A politikus régi motoros, korábban szocialista polgármester és képviselő is volt.
jún. 12
12:03
Volt MSZP-elnökkel erősíthet Gyurcsány Ferenc frakciója (Infostart)
Ha a választási eredmények úgy alakulnak, a 2022-es választás után Molnár Gyula DK-s lesz.
jún. 12
12:03
Készüljön: lezárják a rakpart egy szakaszát (ATV)
Vasárnap déltől egy rendezvény előkészületei miatt korlátozzák a forgalmat.
jún. 12
12:06
Bármennyire hihetetlen is, ebbe fektetnek most be az élelmes magyarok: kaszálni fognak (Pénzcentrum)
Ahogy lassan kilábalunk a harmadik és (remélhetőleg) utolsó karanténból, kézenfekvőnek látszik, hogy az italgyártóknak jól jön a szabadidős helyszínek újranyitása. Szakértők szerint eljött tehát az idő, hogy a részvényválogatók alaposabban is szemügyre vegyék az ágazat értékpapír-kínálatát.
jún. 12
12:09
Balatoni gyermeküdülőt és bezárt budai kórházat is eladott az Orbán-kormány (Menedzsment Fórum)
Balatoni gyereküdülőt, EMMI-székházat, a Gyurcsány-kormány által bezárt kórházat is sikerült eladni az MNV-nek.
jún. 12
12:15
Megtriplázódott a májusi vendégéjszakák száma az előző évhez képest (Demokrata)
Több mint 1 millió 250 ezerre nőtt a vendégéjszakák száma Magyarországon.
jún. 12
12:21
Jobb, ha inkább kerül: lezárják a rakpart felét (Blikk)
Csak a félpályán haladhat a forgalom a rakpart egy szakaszán.
jún. 12
12:21
Szél Bernadett szerint nincs mire várni (ATV)
A képviselő szerint 2022-ig még rengeteg dolguk van, ezért „mennek és találkoznak, beszélgetnek és szervezkednek, teszik a dolgukat.
jún. 12
12:33
Újabb országba lehet utazni magyar védettségi igazolvánnyal (ATV)
A kazahsztáni hatóságok jelentették be, hogy elfogadják a magyar védettségi igazolványt.
jún. 12
12:45
Rakpartok: vasárnap mindenki nagyon tervezze meg a közlekedését! (Infostart)
A pesti alsó rakpart már szokásosan zárva, de most a budai sem lesz járható.
jún. 12
12:51
99 Mozgalom: ismertette programja pontjait Karácsony Gergely (Blikk)
Karácsony Gergely főpolgármester kétszer kilenc pontot ismertetett az úgynevezett 99 Mozgalom programjából.
jún. 12
12:51
Németh Kristóf megsérült, mert verekedett (ATV)
A színész gyorsan tisztázta: csak egy jelenet erejéig tartott a verekedés.
jún. 12
12:51
A DK jelöltje lett Molnár Gyula, az MSZP volt elnöke (Demokrata)
Amennyiben Molnár Gyulát megválasztják 2022-ben, akkor a Demokratikus Koalíció frakciójában kíván helyet foglalni.
jún. 12
12:54
Bevezetnék a „Tiborcz-adót” és a „Mészáros-adót”: Karácsony mozgalma jóvátételi programot hirdetett (SzMo)
A főpolgármester-miniszterelnök-jelölt szerint vissza kell adni a társadalom 99 százalékának, amit kiszipolyoztak tőlük, és vissza kell állítani a köztársaság és a demokrácia intézményeit is.
jún. 12
13:03
Kiderült, milyen módon hosszabbítható meg a védettségi igazolvány érvényessége (Infostart)
Megjelent a Magyar Közlönyben is az ezt szabályozó passzus.
jún. 12
13:09
Karácsony Gergely bemutatta az elmúlt 10 év jóvátételének 9 pontját (444.hu)
És elárult 9 pontot arról is, hogy hogyan tennék jóvá a kormány elhibázott válságkezelését.
jún. 12
13:15
Önmagára talál a Balaton (Demokrata)
Szári Zsolt Balázzsal, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatójával, a frissen kinevezett biztossal beszélgettünk.
jún. 12
13:18
Bombariadóval akarhatták szabotálni az MKKP No Fudan konzultációját a Blahán (SzMo)
A párt tájékoztatása szerint valaki letett egy bőröndöt a pultjuk közelében, majd kihívta a rendőröket.
jún. 12
13:48
Hosszú idő után először nincsenek napi koronavírus-adatok (SzMo)
Viszlát napi operatív sajtótájékoztató, viszlát mindennapos járványstatisztika.
jún. 12
13:57
Hajós felvonulás a Dunakanyarban (Demokrata)
A Mahart dunakanyari hajójárataira tavaly 120 ezer ember váltott jegyet. Idén öt körjárattal várják az érdeklődőket.
jún. 12
14:03
Jóvátételi programot hirdetett Karácsony Gergely - itt vannak a részletek (ATV)
Karácsony Gergely a 99 Mozgalom alapítóival bemutatta a Jóvátétel Programját.
jún. 12
14:06
Ezért mond sok magyar nemet a változásra: kitartó nép vagyunk irigységben, bunkóságban, sumákolásban (Pénzcentrum)
Életünk velejárója az állandó változás, amely sok esetben boldogságot okoz, de néha feszültséggel is jár. Az elmúlt bő egy évben tapasztalt nehézségek, a járványhelyzet okozta kihívások még inkább megtaníthattak bennünket arra, hogy elviseljük ezeket a változásokat. Egy friss kutatás azt mérte fel, vajon mi segíti, vagy éppen hátráltatja a magyarok
jún. 12
14:15
Reagált a Fidesz Karácsony programjára: "a múlt politikáját hoznák vissza" (ATV)
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a 99 Mozgalom programja, amelyet Karácsony Gergely főpolgármester ismertetett szombaton, semmi újdonságot nem tartalmaz a korábban bemutatott baloldali programhoz képest, amelyet Gyurcsány Ferenc DK elnök "tollba mondott".
jún. 12
14:17
Bernard Arnault a világ leggazdagabb embere, de ki is valójában a világ új topmilliárdosa? (ATV)
Miután hosszú évtizedeken át amerikai techmogulok uralták a csúcsot, most egy európai multimilliárdos vette át a vezetést a világ szupergazdagjainak rangsorában. Ő Bernard Arnault, a Louis Vuitton, a Moët, a Hennessy, a Christian Dior és más luxusmárkák tulajdonosa. Előretörését a Covidnak és Kínának köszönheti.
jún. 12
14:21
Részleteket árult el esetleges kormányprogramjából Karácsony Gergely (Infostart)
Kétszer 9 pont már ismert a pártja, a szocialisták és az LMP által támogatott kormányfőjelöltnek.
jún. 12
14:39
Már májusban kilőtt a turizmus, megjöttek a számok (Infostart)
És folyamatosan emelkedik a nyári foglalások száma is.
jún. 12
14:45
Dobrev Klára és Fürjes Balázs váratlanul összefutott a Fény utcai piacon (ATV)
"Megígértem Fürjes Balázsnak, hogy kormányon mi sosem fogunk arra vetemedni, hogy nem hallgatjuk meg a más véleményt. Fogok vele beszélgetni akkor is, amikor már ellenzéki politikus lesz” – írja Facebook-oldalán a DK miniszterelnök-jelöltje a váratlan Fény utcai találkozó kapcsán.
jún. 12
14:45
Mostantól a magyar gazdaság újraindításán van a fókusz (Demokrata)
A gazdaság újraindításáért felelős operatív törzset Szijjártó Péter vezeti.
jún. 12
15:15
Átadták a Lovas István-sajtódíjat (Demokrata)
A Lovas István-sajtódíj 2020-as évi díjazottja Szentesi Zöldi László, a Magyar Demokrata főmunkatársa.
jún. 12
15:24
A Fidesz szerint Karácsony Gergely mozgalmának programját Gyurcsány Ferenc mondta tollba (SzMo)
A kormánypárt nem először reagál a volt miniszterelnök nevével az ellenzék programjára vagy személyi összetételére.
jún. 12
15:57
Beállt Bősz Anett mögé a Jobbik (ATV)
A Liberálisok elnöke Érden indulna képviselőjelöltnek az előválasztáson. Most Jakab Péter, a Jobbik elnök-frakcióvezetője Facebook-oldalán jelentette be, hogy pártjával Bősz Anettet támogatják. Szerinte ugyanis a politikus „sokszor bizonyított az összefogás terén, a Jobbik képesnek tartja erre a harcra és az én bizalmamat is elnyerte. Hajrá Anett!”
jún. 12
16:06
Megvan az első képviselőjelölt, akit mind a hat ellenzéki párt támogat (SzMo)
Hiller Istvánnak így csak az Új Világ Néppárt jelöltjével kell megmérettetnie magát az előválasztáson Budapest 16-os számú választókerületében.
jún. 12
16:21
Az egész Budapest-Kecskemét vasúti szakaszt villamosítják (Infostart)
740 millió forintot ad a fejlesztésre a kormány - jelentette be Vitézy Dávid.
jún. 12
16:21
Hiszik vagy sem, az emberek többségének tetszik az ötlet, hogy kapjanak egy nagy rakás pénzt (444.hu)
A Századvég mérte fel, hogyan reagált a közvélemény Orbán Viktor adóvisszatérítési ötletére.
jún. 12
16:27
Harangozó Tamás: Molnár Gyula pályafutása véget ért az MSZP-ben (ATV)
Molnár Gyula, ha nyer a 2022-es választáson, nem akarja elhagyni az MSZP-t – erről beszélt Híradónknak az MSZP volt elnöke. Harangozó Tamás szerint azonban, ha más frakcióba ül be Molnár Gyula, az azt jelenti, hogy egy másik párt színeiben kíván politizálni a jövőben.
jún. 12
16:45
Biztonságpolitikai szakértő: amiről Orbán Viktor beszél, az kvázi a világ lezárása (ATV)
Tarjányi Péter szerint, amiről Orbán Viktor miniszterelnök beszélt a szokásos pénteki rádiós interjújában, az kvázi a világ lezárása és annak megszüntetése. A biztonságpolitikai szakértő úgy látja, „ez abszolút egy politikai kommunikációs valami.”
jún. 12
17:03
Az összes nagy ellenzéki párt Hiller Istvánt támogatja az előválasztáson (444.hu)
Elő nem választás.
jún. 12
17:03
Egységesen támogatja a közvélemény a kormány tervezett intézkedését (Demokrata)
Egységesen támogatja a közvélemény a gyermeket nevelő szülők szja-visszatérítését.
jún. 12
17:12
Századvég: Az embereknek tetszik, hogy a gyermeket nevelő szülők visszakapják az szja-t (SzMo)
A közvélemény-kutatás szerint minden társadalmi csoportban, minden párt szimpatizánsai egyetértenek abban, hogy járjon vissza pénz az embereknek 2022 elején.

Keresés