2021. június 12. szombat

jún. 12
17:15
Gyurcsány Ferenc páros lábbal szállt bele Kövér Lászlóba, egy egész videót szentelt neki (ATV)
A Demokratikus Koalíció elnöke szerint a házelnök, amikor elveszi a szót ellenzéki politikusoktól, akkor valójában a választókat hallgattatja el.
jún. 12
18:15
Megtámadták a Momentum aktivistáit Egerben (ATV)
Jánosi Zoltán, Heves megye 1. választókerületének momentumos képviselőjelöltje számolt be közösségi oldalán a történtekről.
jún. 12
18:33
Gumifalba csapódott és a szalagkorlátba vágódott egy kamion a Hungaroringen, elmaradt a második futam (ATV)
Baleset miatt nem tudták megrendezni a gyorsasági kamion Európa-bajnokság idénynyitó versenyhétvégéjének szombati második futamát a Hungaroringen.
jún. 12
18:57
Újra egymásnak feszült az ellenzék Pécsett (ATV)
A város vezetése egy közös ellenzéki frakcióban gondolkodik. Tervük az hogy egy néven, egy társulásban egy frakcióvezető irányítása alatt működne az ellenzéki összefogás, ami még a párthovatartozást sem jelenítené meg. A Momentum és a DK egyik képviselője ugyanakkor nem támogatja a tervet.
jún. 12
19:09
Kásler Miklóst Böjte Csaba fogadta Marosillyén (Demokrata)
Hosszú út áll mögöttünk, de immár megérkeztünk a marosillyei Veres-bástyához – írta a miniszter.
jún. 12
19:15
Nem tudni, hogy idén várható-e akkora algásodás a Balatonon, mint két éve (ATV)
Algásodásról számoltak be a fürdőzők a balatongyöröki és a szigligeti partok közelében az elmúlt hét utolsó napjaiban. Azóta viszont már nem tapasztalható a jelenség. A szakemberek szerint a nagy melegben és a szélcsendes időszakban újraindulhat a folyamat.
jún. 12
19:21
Balatoni gyermeküdülőt és bezárt budai kórházat is eladott az Orbán-kormány - Friss hírek 2021. június 12. 19:12 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/06/12/4462/
jún. 12
19:39
Helyes történelmi önképből lehet csak reális jelenkori önkép (Demokrata)
Rétvári Bence a Kosáry Domokos Történelemverseny eredményhirdetésén mondott köszöntőt.
jún. 12
19:45
Unokájával közös fotót posztolt Orbán Viktor (ATV)
„Bertalan Krisztus nyájába felvétetett” – írta a fotóhoz a miniszterelnök. Bertalan a miniszterelnök ötödik unokája.
jún. 12
19:45
Egyházművészeti kiállítással nyitotta meg kapuit a nagyváradi püspöki palota (Demokrata)
Egyházművészeti kiállítással nyitotta meg kapuit a közönség előtt a nagyváradi püspöki palota.
jún. 12
20:12
Kegyetlen támadás magyar családok, családtagok, munkatársak ellen: ezek a kiberbanditák nem válogatnak (Pénzcentrum)
Az ESET kutatása szerint a leggyakrabban használt androidos megfigyelő-kémkedő alkalmazások olyan sebezhetőségekkel vannak tele, amelyek nem csak az áldozatokra nézve jelentenek súlyos fenyegetést, de ezenfelül a zaklatók adatait és biztonságát is nagyban veszélyeztetik.
jún. 12
20:21
Különvonat gőzmozdonnyal (Demokrata)
.

2021. június 13. vasárnap

jún. 13
0:03
Megjárta a haláltábor poklát, most TikTok-sztár lett a magyar holokauszt-túlélő nagymama (Blikk)
Kendőzetlenül, tabuk nélkül mesél a fiataloknak az auschwitzi haláltáborban átélt borzalmakról a magyar származású Lily Ebert holokauszt-túlélő.
jún. 13
0:07
Kevés fajta volt, de azt mindenki imádta: valóságos fagyihegyeket faltunk be a 70-es években (Blikk)
„Van tutti-frutti, karamell, vanília. A pisztácia kifogyott, csokoládé nem is volt” – szállóige lett Bud Spencer szavaiból, amikor fagylaltárusként parádézott az „És megint dühbe jövünk” című, hazánkban is népszerű, 1978-as olasz film híres fagyis jelenetében. Magyarországon akkoriban sokfelé még ekkora választék sem volt, mégis azt a keveset is im
jún. 13
0:11
Különleges alkalomból mutatta meg az unokáját Orbán Viktor (Blikk)
Magyarország miniszterelnöke Facebook-oldalán tett közzé egy kedves képet unokájával.
jún. 13
0:15
Kihúzták az ötöslottó e heti nyerőszámait: mutatjuk (Blikk)
A televízióban közvetített számsorsoláson az alábbi nyerőszámokat húzták ki:
jún. 13
6:21
Tiltólistára kerültek az egyszer használatos műanyagok – mivel helyettesíthetők? (ATV)
A klímavédelmi akcióterv keretében Magyarországon is elindult a törvényalkotási folyamat az egyszer használatos műanyagok forgalomból való kivonásáról. Júliustól nem találkozhatunk műanyag szívószállal vagy evőeszközökkel, és búcsút kell mondanunk a nejlonzacskóknak.
jún. 13
7:09
Fürjes Balázs lát arra esélyt, hogy Karácsony Gergely legyen Orbán Viktor kihívója (ATV)
Fürjes Balázs a Spirit FM Harcosok Klubja műsorában azzal kapcsolatban, hogy Karácsony Gergely tartja-e a Fidesz legveszélyesebb ellenfelének, nem kívánt „spekulációkba” bocsátkozni, azt viszont elmondta, hogy lát arra esélyt, hogy az előválasztások lezárultával a főpolgármester lesz a miniszterelnök kihívója.
jún. 13
7:09
Fejlesztések az ópusztaszeri katolikus óvodában (Demokrata)
Elkezdődött a Szent Miklós Katolikus Általános Iskola és Óvoda korszerűsítése.
jún. 13
7:18
Világsiker lehet a magyar fejlesztésű autós segélyhívó eszköz (Demokrata)
A térségben ez az egyik első eCall-szabványoknak megfelelő segélyhívó.
jún. 13
7:24
Utólag is beszerelhető a magyar találmány - Friss hírek 2021. június 13. 07:11 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/06/13/4464/
jún. 13
7:48
Alaposan hozzányúlnának a Balatonhoz (Infostart)
A Balatoni Civil Szervezetek Szövetsége kezdeményezi a horgász-etetőanyagok szabályozását is.
jún. 13
9:06
Ünnepi eseményről számolt be Orbán Viktor (Infostart)
Unokájával közös képet tett közzé a miniszterelnök.
jún. 13
9:18
Útinform: ez a pillanatnyi helyzet az utakon vasárnap reggel (Blikk)
Híd- és burkolatjavítások, baleset nehezíti az autósforgalom haladását.
jún. 13
9:30
Micsoda kaland: így mentették meg a magyar közút munkatársai a bajba jutott kiskacsákat (Blikk)
Kacsakalandba keveredett a Magyar Közút egri útellenőre.
jún. 13
9:30
Hamarosan véget ér a Kincstár nyereményjátéka: most érdemes állampapírt venni (ATV)
Június 30-ig nemcsak azért érdemes otthonról online állampapírt vásárolni, mert biztonságos, kényelmes és ingyenes, hanem azért is, mert addig tart a Kincstár nyereményjátéka - tájékoztatta Tállai András az MTI-t.
jún. 13
9:42
Ma van a védőnők napja (Demokrata)
Ahogy önök megtettek mindent a magyar gyermekekért és családokért, a magyar kormány is megtesz önökért mindent – hangsúlyozta Kásler Miklós.
jún. 13
9:54
Videóban köszönte meg a kormány a védőnők munkáját: "ez a munka csak elhivatottsággal végezhető" (ATV)
Videóban köszönte meg Nyitrai Zsolt és Kásler Miklós a védőnők munkáját vasárnap, a védőnők napján.
jún. 13
10:00
A védőnőknek üzent a kormány (Infostart)
Videóban köszönte meg Nyitrai Zsolt és Kásler Miklós a védőnők munkáját a védőnők napján.
jún. 13
10:30
Két halálos lakástűz is volt Hajdú-Biharban (Infostart)
A tűzoltók már nem tudtak segíteni.
jún. 13
10:30
Kiskacsákat mentett a Magyar Közút egri útellenőre (ATV)
Boldog véget ért egy vadkacsa család víznyelős kalandja Egerben. A víznyelő rácsába ragadt népes vadkacsa családot sikeresen kimentették a Magyar Közút munkatársai
jún. 13
10:48
Pedofiltörvény, Fudan, Jakab tiszteletdíjának csökkentése - ezekről is szavaz jövő héten a parlament (ATV)
Az Országgyűlés kétnapos üléssel fejezi be tavaszi ülésszakát a jövő héten. A képviselők hétfőn interpellációkat intézhetnek a kormány tagjaihoz, kedden pedig több mint húsz előterjesztésről szavaznak, így például végleges formába önthetik Magyarország 2022-es költségvetését.
jún. 13
10:54
Döbbenet a Balatonon: ettől rettegnek a lakosok (Blikk)
Egy siófoki csoportban került megosztásra az a bejegyzés, amely aztán nagy lavinát indított el az állatvilág miatt aggódó lakosok körében.
jún. 13
10:57
Teljesülhet Orbán Viktor nagy ígérete? (Menedzsment Fórum)
Mármint az, hogy a gyermekes családok visszakaphassák a befizetett adót. Ehhez a gazdaságnak az idén 5,5 százalékkal kellene emelkednie. Hogy hol tartunk az ehhez vezető úton, arra egyebek mellett az ipari termelés és az építőipar áprilisi teljesítményének jövő héten megjelenő adataiból is lehet következtetni.
jún. 13
11:00
Ezt üzente a kormány a védőnőknek (Blikk)
Videóban köszönte meg Nyitrai Zsolt és Kásler Miklós a védőnők munkáját vasárnap, a védőnők napján.
jún. 13
11:00
Karácsony is megszólalt a drámai dán-finn Eb-meccsről (ATV)
Drámai pillanatok zajlottak le a tegnapi dán-finn Európa-bajnoki mérkőzésen, mikor a dánok legjobbja, Christian Eriksen a pályán összeesett. A játékos életéért hosszú percekig küzdöttek, majd kórházba szállították. A dán futballista a kórházban töltötte az éjszakát, állapota stabil. A megrázó eseményekről most Karácsony Gergely is megszólalt.
jún. 13
11:18
Újabb jelöltet jelentett be Dobrev Klára (ATV)
Borsod-Abaúj-Zemplén megye 4-es választókerületében a Mindenki Magyarországért Mozgalom jelöltjét támogatja a DK.
jún. 13
11:30
Újra történelmet írt: Kamala Harris kiment a Pride-ra (Blikk)
Kamala Harris az első amerikai alelnök, aki részt vett a washingtoni Pride felvonuláson.
jún. 13
11:42
Borúsak az előrejelzések: a szakemberek szerint már a nyakunkon lehet a koronavírus negyedi hulláma (Blikk)
Borúsak a szakemberek előrejelzései.
jún. 13
11:54
Lemond a rektori posztról Mocsai Lajos (Infostart)
A modellváltás után kuratóriumi elnök lesz.
jún. 13
11:54
Követeli a DK, hogy legyenek ingyenesek a balatoni strandok (ATV)
Kálmán Olga sajtótájékoztatóján arról beszélt: a 2022-es kormányváltás után visszaadják az embereknek a Balatont, a Velencei-tavat és a Fertő-tavat.
jún. 13
11:54
Szerencsen már megtalálták a megfelelő keresztapát (444.hu)
Sárgán villogó jelzőlámpát adtak át a borsodi városban. Hárman. Az erről szóló ötperces film újraértelmezheti Moldova György életművét.
jún. 13
12:12
Új feladatot kapott Mocsai Lajos (Blikk)
Elfogadta az új megbízást a női kézilabda-válogatott volt szövetségi kapitánya.
jún. 13
12:24
Erre ne induljon ma Budapesten: visszafordítják az autósokat a rendőrök (ATV)
A Szent XXIII. János pápa park előtt egy autós és egy motoros ütközött össze.
jún. 13
12:48
Megtámadták a DK aktivistáit a XVI. kerületben (ATV)
A párt feljelentést tesz.
jún. 13
13:00
Hétfőtől kedvezményesen vásárolhatnak a véradók (Demokrata)
Fél évig kedvezményesen vásárolhatnak az elfogadóhelyeken a véradók.
jún. 13
13:06
Hétfőtől kedvezményesen vásárolhatnak a véradók: nekik is lesz plasztikkártyájuk (ATV)
Fél évig kedvezményesen vásárolhatnak az elfogadóhelyeken a véradók az Önkéntes véradó virtuális kártyával hétfőtől - közölte az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) a véradók világnapja alkalmából az MTI-vel.
jún. 13
13:06
Elstartolt a II. Tisza-tavi PET Kupa (Demokrata)
Tizenegy csapat részvételével startolt el vasárnap a folyótisztító és hulladékgyűjtő II. Tisza-tavi PET Kupa Tiszafüredről.
jún. 13
13:09
A foci EB-t sem hagyja érintetlenül a járvány (Menedzsment Fórum)
Pozitív lett a koronavírustesztje Joao Cancelónak, a portugál labdarúgó-válogatott egyik tagjának, aki társaival már Budapesten készül az Európa-bajnokságra, amelyen a címvédő kedden, a Puskás Arénában a társházigazda magyarok ellen kezdi meg szereplését.
jún. 13
13:18
Rengeteg szeméttől szabadítják meg a Tiszát (Infostart)
Tizenegy csapat részvételével startolt el a folyótisztító és hulladékgyűjtő II. Tisza-tavi PET Kupa Tiszafüredről.

Keresés