A Fidesz frakcióvezetője szerint Magyarországnak egy olyan jobboldali kormányra van szüksége a következő négy évben is, ami erős országot és gazdaságot hoz létre, valamint vitán felül, és minden áron kiáll a nemzeti érdekek mellett.
A csendes munkával vagy a zajos sikerként elért eredményeket ünneplő, magyar örömről szól. Hazafiságról, tálentumról, kitartásról, szorgalomról, a szabadság kiteljesítéséről - fogalmazott Áder János köztársasági elnök a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából adományozott Kossuth- és Széchenyi-díjak, valamint Magyar Érdemrend kitüntetések átadásán hé
Közösségi csoportjukban folyamatosan jelzik, hogy mire van éppen igény az Ukrajnából érkező édesanyáknak és gyerekeknek. Bárki segíthet eszközökkel vagy akár a helyszínen is.
Egyre kevesebb idő maradt, hogy tegyünk valamit a klímaváltozás ellen, aminek következtében az emberiség fele már most is veszélyzónában él – derült ki az IPCC hatodik értékelő jelentésének a közelmúltban megjelent második kötetéből. A részletekről Ürge-Vorsatz Diánát, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület harmadik munkacsoportjának alelnökét k
A férfi azt mondja, a repterek bombázásával kezdődött minden. Ekkor feleségével összeszedték, amit tudtak és két kicsi gyerekükkel a pincébe menekültek. Egy ukrán segélyszervezet hozta őket Magyarországra.
Orbán Viktor miniszterelnök a nemzeti ünnep előestéjén levélben köszöntötte a Kárpát-medencei illetve a külhoni magyar közösségeket; levelét világszerte számos március 15-ei ünnepségen felolvassák - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője hétfőn.
Az önkormányzatoknak vissza kell kapniuk a reklámfelületként szolgáló épülethálókra vonatkozó szabályozási jogkörüket - mondta Őrsi Gergely (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP) II. kerületi polgármester hétfőn.