A magyar-német hadiipari együttműködés már korábban kezdődött, ami jó esélyt ad arra, hogy tartós legyen - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Zalaegerszegen.
Kádár alatt még felsőbb utasításra, a rendszerváltás után már meggyőződésből álltak politikusnak magyar színészek. Politikai sorozatunk befejező része.
A kormánynak a magyar emberek biztonsága az első, és ennek fenntartásában számít a nők segítségére, mert alapvetően ők képviselik a biztonságot és a békét, nem csupán a családon belül, hanem az egész társadalomban - jelentette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szombaton Budapesten.
Eredményesen zárult a 115 villamos mozdony beszerzésére kiírt közbeszerzési eljárás, a MÁV-Start a Siemens Mobility Kft. és Siemens Mobility Austria GmbH közös ajánlattevő nyertesekkel keretmegállapodást köt. Így 90 darab két és 25 darab három áramrendszerű villamos mozdony beszerzésével újulhat meg a 40 éves átlagéletkorú vontató járműállománya -
A „csatatér körzetek” közé sorolják Békés megye 3-as, gyulai székhelyű egyéni választókerületét, ahol azonban 2018 óta nem sikerült egységbe kovácsolódnia a baloldalnak.
A 40 éves férfi 2022. március 25-én a kora esti órákban szóváltásba keveredett női lakótársával. A vita közben a férfi megragadta a hálószobában tartózkodó macskát és nagy erővel nekidobta a szoba ajtajának - írta meg a rendőrség honlapján.
„Világhírű brit építésziroda, a Grimshaw Architects nyerte az új Nyugati pályaudvar tervpályázatát! London, Melbourne, Los Angeles, New York pályaudvarait, metróállomásait is ők tervezték, sok más munka mellett" – írta Facebook-oldalán Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár.
A Wizz Air három magyar érdekeltségű járattal bővíti kínálatát; júniustól Debrecenből Burgasz repülőterére, valamint Korfu irányába indít járatokat, Hévízről pedig Dortmundba repülhetnek az utasok - tájékoztatott szombaton a légitársaság.
A teljesen megújuló, három szintessé váló pályaudvart egy alagút köti majd össze a Déli pályaudvarral, környékén pedig szintén alagutakba terelik a vasúti forgalmat.
Az ukrán elnök csütörtök esti beszédében egyenesen Orbán Viktorhoz szólt. Kimondva, hogy a magyar miniszterelnöknek el kell döntenie, kinek az oldalán áll a háborúban. Budai szerint Zelenszkij ezzel beavatkozott a magyar választásokba - írta meg az Index.
Ez most egy más időszak, most nyugalom, tapasztalat és megfontoltság kell, ezen "nemcsak a békénk és a biztonságunk múlik", hanem a jövőbeli tervezés is - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Zalaegerszegen.
Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor hosszú évek óta csatároznak egymással. A két politikus hol a közösségi médián, hol pedig nyilatkozataikon keresztül fogalmaz meg csípős gondolatokat a másikukkal szemben, örökös szóváltásaikat pedig most a DK első embere vitte tovább.
A külügyminiszter szerint ahogy az ukrán elnöknek nincs fontosabb Ukrajnánál, úgy nekik sincs fontosabb Magyarország és a magyar emberek biztonságánál.
A billegő körzetekbe látogatnak el úgynevezett "plakátautókkal" az Egységben Magyarországért képviselőjelöltjei. Fekete-Győr András Röszkéről jelentkezett be közösségi oldalán.
Ez most egy más időszak, most nyugalom, tapasztalat és megfontoltság kell, ezen "nemcsak a békénk és a biztonságunk múlik", hanem a jövőbeli tervezés is - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Zalaegerszegen a ZalaZONE Járműipari Tesztpálya átadásán.
Az orosz földgázról és kőolajról a magyarok közel kétharmada nem hajlandó lemondani, ha azzal akár csak 10 százalékot is drágulnak az üzemanyag- és rezsiköltségei.
"Nem háborús időkben kell fölállni a mérlegre annak, aki erőt érez magában ahhoz, hogy elvezesse az országot" - mondta a kormányfő a ZalaZONE Járműipari Tesztpálya átadásán.
Munkafüggőség, munkamánia, kiégés és hogyan lehet ezekkel szemben védekezni - többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ Ceglédi Zoltán Kun Bernadette pszichológussal, az ELTE PPK Klinikai Pszichológia és Addiktológia Tanszékének vezetőjével a Spirit FM Ceglédi kérdezi műsorában.
A főszerkesztő szerint „Vajda Zoltán minden választásnál eljátssza azt, hogy amikor önéletrajzot kérnek, helyette az önkormányzat fikázását, az újság kritikáját küldi el”.
Hétfőn, hat nappal a választások előtt kezdi meg a szavazási levélcsomag azonosító iratainak ellenőrzését a Nemzeti Választási Iroda (NVI) - tájékoztatta a szervezet szombaton az MTI-t.
A billegő körzetekbe látogatnak el úgynevezett "plakátautókkal" az Egységben Magyarországért képviselőjelöltjei. Fekete-Győr András Röszkéről jelentkezett be közösségi oldalán.
A külgazdasági és külügyminiszter a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának, az Ensz Gyermekalapjának és az Egészségügyi Világszervezetnek a vezetőivel tárgyalt.
A menekültek többségét leszállítják a kőbányai vasútállomáson és buszokkal viszik őket tovább a BOK-ba, de ettől még a pályaudvarokra is érkeznek menekültek. Önkéntesek szerint sokszor látni a pályaudvarokon családokat bolyongani, mert a civil sátrak felszámolása után nem maradt ott sok segítség.
Az Uránia Nemzeti Filmszínház tavaly került át a Színház- és Filmművészeti Egyetemet is tulajdonló kuratóriumhoz. Az igazgatóváltásról azonban korábban semmit sem közöltek.