Az elmúlt három napban 5223 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 844 581 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 84 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 45 342 főre emelkedett.
Az orosz erők által elrabolt ukrán polgármesterek közül többet holtan találtak meg - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a The Economist című brit lapnak adott nyilatkozatában, amelyet az Ukrajinszka Pravda hírportál szemlézett hétfőn.
Budai Gyula fideszes képviselő hétfőn kábítószer-kereskedelem és pénzmosás bűntettének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a Nemzeti Nyomozó Irodánál, mert szerinte egy hangfelvétel alapján megalapozott a gyanúja annak, hogy Szabó Tímea (Párbeszéd) kampányát kábítószer értékesítéséből származó pénzből finanszírozzák.
Ha a parlamenti választáson a Fidesz-KDNP győz, akkor kimaradunk a háborúból, ha viszont a baloldal, bele fogunk sodródni a háborúba - mondta a miniszterelnök, a Fidesz elnöke hétfőn kampánykörútjának győri állomásán.
Elkezdődött a kampány utolsó hete: 2 százalékkal vezet a Fidesz-KDNP az Egységben Magyarországért ellenzéki pártszövetség előtt - ez derült ki a Závecz legfrissebb kutatásából. Karácsony Gergely - ennek ellenére - 56 egyéni választókerületi győzelemre számít. A mandátumbecsléssel foglalkozó taktikaiszavazás.hu viszont csak 33 egyéni győzelmet számo
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Két százalékkal vezet a Fidesz-KDNP az Egységben Magyarországért ellenzéki pártszövetség előtt - ez derült ki a Závecz legfrissebb kutatásából. Karácsony Gergely - ennek ellenére - 56 egyéni választókerületi győzelemre számít. A mandátumbecsléssel foglalkozó taktikaiszavazás.hu viszont csak 33 egyéni győzelmet számol az ellenzéknek.
Nem küldött levelet a Roszatom arról a kormánynak, hogy az orosz fél elállna a Paks2 projekt megvalósításától - közölték kérdésünkre a Rosatom Central Europe Kft. részéről.
Szoros eredmény esetén, akár még döntő fontosságúak is lehetnek a határon túlról beérkező levélszavazatok - állítják a szakértők. Ebben az esetben még az is elképzelhető, hogy nem dől el vasárnap, ki nyerte a választást. A levélszavazatok összesítését ugyanis csak a vasárnapi urnazárás után, este 7-kor kezdik meg.
"Nem bírnak magukkal az életmódjukat és hatalmukat féltő fideszesek. Nem elég, hogy az ellenzék alig kap plakáthelyeket, a megszólalási lehetőség 4 évente mindössze öt perc, ami a Fidesz «nagyvonalú akcióját» illeti, manapság pedig már a konnektort is kihúzzák" - áll a párt közleményében.
A miniszterelnök szerint még jót is tett a kampány a háborúról szóló vitának. „A nemzeti oldal álláspontja világos: a béke oldalán maradunk. Egyetlen lépést sem teszünk, ami bajba sodorhatja Magyarországot” – mondta Orbán Viktor a Hír Tv hétfő esti műsorában.