Gyurcsány Ferenc a választás után először nagyszabású beszédet mondott. A DK vezére a Demokratikus Koalíció politikai tanácskozásán vesz részt szombaton délelőtt a párt országgyűlési képviselőjelöltjei, képviselői, választókerületi elnökei, országos elnöksége és az országos tanács tagjai társaságában. Gyurcsány Ferenc a neve kimondása nélkül beszél
A párt elnöksége Fekete-Győr Andrást jelöli a leendő képviselőcsoport vezetőjének – írják közleményükben, hozzátéve, a frakcióvezető személyét vasárnap a leendő frakció tagjai választják meg.
Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott szerint sem lakosságot sújtó adóemelés, sem "az embereket érintő megszorítás" nem lesz.
„A fő üzenetünk az volt, mi nem vagyunk a Fidesz. Ez nem volt elég” - mondta a főpolgármester aki szerint továbbra is fontos az ellenzék összefogása, amíg ez a választási rendszer van érvényben.
Hanem az én agyam van átmosva budapesti propagandával – fogalmazott a matematikus és pszichológus, aki vidéki szavazatszámlálása során azt tapasztalta: nem igaz, hogy ott mindenki agymosott és buta. Szerinte az emberek egyszerűen a Fideszt választják, a Fidesz pedig szimplán jobb, ezért nyerte meg a választást.
Hétfőtől részleges gyárleállások miatt szabadságra küldik a Tungsram érintett dolgozóit, mert a céget megoldhatatlan helyzet elé állították a gazdasági körülmények - írta a Zalai Hírlap szombati száma a társaság elnök-vezérigazgatójának tájékoztatására hivatkozva.
A felmosóvödörbe fulladt baba tragikus esete ráirányította a figyelmet a magyarországi családotthonokra. Az rtl.hu-nak egy tartalékai végére ért dolgozó és egy négy gyermekével otthonban élő anya mesélt arról, milyen az élet ezekben az intézményekben, milyen a gyerekeknek onnan iskolába járni, és van-e esélyük kijutni az ott lakóknak.
Miközben Orbán Viktor szerint a korrupcióval kapcsolatos kérdésekben már megállapodtak Brüsszellel, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a héten korábban épp arról beszélt, hogy főleg az antikorrupciós reformról nem tudnak megegyezni. Emiatt a Bizottság továbbra sem adja oda Magyarországnak a Helyreállítási Alap pénzeit, a héten pedig
Orbán Viktor miniszterelnök természetesen elítéli a bucsai tömegmészárlást - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szombaton.
Nem lesz a lakosságot sújtó adóemelés - jelentette ki a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott a Világgazdaság podcastjában pénteken.
Orbán Viktor miniszterelnök természetesen elítéli a bucsai tömegmészárlást - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szombaton.
Orbán Viktor miniszterelnök természetesen elítéli a bucsai tömegmészárlást - tájékoztatta az Mti-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szombaton.
Nem érti a Pedagógusok Szakszervezete, hogy milyen bérelemelésről beszélt Orbán Viktor a keddi nemzetközi sajtótájékoztatóján. A kormányfő úgy fogalmazott, az idén, a jövőre és az azt követő évben ígért 10-10 százalékos emelést biztosan meg tudják valósítani. A PSZ alelnöke szerint azonban nem világos, hogy az Európai Bizottság által ajánlott bérre
Több mint 70 köbméternyi hulladékot halmozott fel házuk udvarán egy pár Szeghalmon, büntetőeljárást indítottunk ellenük – közölte Facebook-oldalán a Magyar Rendőrség.
Gyurcsány szerint Dobrev Klárával győztek volna, bár kérdés, hogy le lehet-e egyáltalán győzni a Fideszt. A Momentumnál közleményt adtak ki, az MSZP-s politikusok pedig interjúkat adtak. Készülnek a következő megmérettetésre.
Közös sajtótájékoztatót tartott Fekete-Győr András, a Momentum alapítója, és Hadházy Ákos, parlamenti képviselő, amelyen többek között arról esett szó, hogyan fogja a Momentum folytatni az ellenzéki politizálást. Továbbá bejelentette a Momentum, hogy amennyiben nem teljesülnek a követeléseik, úgy bojkottálni fogják az Országgyűlés alakuló ülését.
Bizakodóan várta a vasárnapi eredményeket, de abban biztos volt, ha ő nem győz, akkor az ellenzék is veszít országosan. Erről Rig Lajos beszélt az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
Magyarország nem fog fegyvert és katonákat küldeni Ukrajnába, ez egy olyan mandátum, amelyet a magyar nép adott a kormánynak - hangsúlyozta Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár pénteken a Cnn amerikai hírtelevíziónak adott interjújában.
Jelentősen drágul a taxizás Budapesten. Májustól a 700 forintos alapdíj 1000 forintra, a kilométerdíj 300-ról 400 forintra, a percdíj pedig 75-ről 100 forintra nő. Az emelést egyebek mellett az inflációval és az üzemanyagárak jelentős növekedésével magyarázzák. Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes hangsúlyozta: a taxisok 2018 óta nem emeltek árat.
"Szeretnék mindenkit megnyugtatni: Magyarország energiaellátása biztonságban van, és ez így lesz a jövőben is" - közölte a külgazdasági és külügyminiszter szombaton, a Facebookon.