Magyarország nem fog fegyvert és katonákat küldeni Ukrajnába, ez egy olyan mandátum, amelyet a magyar nép adott a kormánynak – hangsúlyozta Kovács Zoltán.
Pár napja az Unió több tagállamából jelentettek Salmonella Typhimurium okozta megbetegedéseket, melyekről kiderült, hogy azokat a belga Arlon üzemben készült, különféle Kinder termékek okozhatták. A gyártó által forgalomba hozott termékekből pedig Magyarországra is jutott.
Magyarországra pénteken az ukrán-magyar határszakaszon 5236 ember lépett be, a román-magyar határszakaszon belépők közül 4674-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából indultak - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szombaton az MTI-vel.
Az Ukrajnában dúló háború egyre több civil áldozatot követel, Magyarországon országgyűlési választást és népszavazást tartottak, celebjeink pedig szerelembe estek, mocskolódtak, vagy éppen nehezen találnak párra. A hét videói.
Nyolcvanhárom éves korában elhunyt Polyák József karate mester, aki több harcművészet és a kaszkadőrség alapjait is elsőként mutatta be Magyarországon - tudatta a Magyar Karate Szakszövetség szombaton az MTI-vel.
A külképviseleti és az átjelentkezők szavazataival. Ezzel a fővárosban 18 választókerületből 17-ben nyert az ellenzék. Országosan viszont 106-ból csak 19-ben.
Közeledik a külképviseleteken leadott szavazatok teljes feldolgozottsága is. Ahogy várható volt, a külhoni, de nem levélben szavazó magyarok között jól szerepelt az ellenzéki összefogás, olyannyira, hogy egy plusz mandátumot is szerzett az ellenzéki lista.
Pénzbírsággal sújtották egyebek közt a Soros Györgyhöz köthető Amnesty International Magyarországot, a Háttér Társaságot, a Magyar Helsinki Bizottságot és a TASZ-t is.
Többfelé 10 Celsius-fokot meghaladó lehűlést hozott a pénteken érkezett hidegfront. A fővárosban a napi szélrekord is megdőlt. Többfelé továbbra is viharos szélre, zivatarokra figyelmeztetnek. A húsvéti időjárás még bizonytalan, de egyes előrejelzések szerint ismét elromolhat az idő.
"Nem egy egyszerű győzelemről van szó, ez a győzelem a nyugati világ jövőjéért folytatott jelenlegi küzdelemben aratott győzelem" - gratulált az országgyűlési választásokat követően Václav Klaus Orbán Viktor győzelméhez.
A matematikus szerint a Fidesz azért nyert, mert egyszerűen jobb volt, a vidékiek agya pedig nincs jobban „átmosva” Fidesz-propagandával, mint az övé budapesti propagandával.
Ki miatt szenvedett történelmi vereséget az ellenzék 2022-ben? Márki-Zay Péter miatt, aki durván alulmaradt Orbán Viktorral szemben a miniszterelnök-jelölti versenyben? Esetleg Gyurcsány Ferenc miatt, aki MZP szerint „a Fidesz legnagyobb fegyvere”? Vagy éppen Jakab Péter miatt, akinek a vezetésével a Jobbik elvesztette 2018-as táborának nagy részét
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Újabb tömegsírokat találtak az ukrán hatóságok az oroszok által kiürített Kijev környéki településeken. A több száz civil lemészárlásáról elhíresült Bucsa városába látogató Ursula von der Leyen felfoghatatlan kegyetlenségről és a bűnösök felelősségre vonásáról beszélt. A civilek közben tömegesen menekülnek az ország keleti részéről, ahol az orosz e
A népszavazáson érvénytelen szavazás mellett kampányoló szervezetekre kiszabott bírság annak a hatalmas közösségnek az elhallgattatását célozza, amelyik demokratikus úton buktatta meg a kormány "propaganda-népszavazását" - írták civil szervezetek az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményükben.
Legtöbb esetben letört faágak, kidőlt fák és szén-monoxid veszélye miatt riasztották a tűzoltókat a szombati viharos időjárás következtében - tájékoztatott az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője.
A külképviseleteken leadott szavazatok a budapesti XVI. kerületben juttattak egy mandátumot az ellenzéknek. A kétharmados kormányoldali többséget azonban a szombati számlálás eredménye nem érinti.
Pénteken a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) Több civil szervezettel szemben is bírságot, amiért a civil szervezetek érvénytelen voksolásra buzdítottak a gyermekvédelmi népszavazáson. A civilszervezetek most közös közleményt adtak ki, amelyben tiltakoznak a szerintük sokukkal szemben igazságtalan döntés ellen.
Iroda- és parkolóház épülhet a helyére. A tervek szerint hétemeletes irodaházat a Duna felőli oldalon építik fel, benne nagyméretű, egyterű irodákkal és étteremmel, a közel 500 férőhelyes parkolóházat pedig a hídlehajtó kanyarulatához tervezik.