Nemcsak nominálisan, hanem arányaiban tekintve is másfél évtizedes csúcson van a hazai nyugdíjkassza hiánya. Az úgynevezett "nyugdíjreform" kifulladt, és a kilátások sem jók.
A magyarok alig több mint fele elégedett egészségi állapotával, mégis mindössze ötödük mondta, hogy életmódot váltott az egészsége érdekében – derült ki az NN Biztosító egészségtudatosságot vizsgáló kutatásából. A felmérés kimutatta, hogy az egészségpénztári tagsággal vagy egészségbiztosítással rendelkezők jóval egészségtudatosabbak, mint azok, aki
Kedd reggel is az egyik hídnál találkozott munkába menet Kurucz Boglárka és Ugor Orsolya, amikor a közeli csatornából hangokat hallottak. Ott egy idős hölgyre bukkantak, aki láthatóan nem volt jó állapotban. A gyulavári idősek klubjának fiatal munkatársai nem haboztak, amikor arról volt szó, hogy segítséget nyújtsanak, ugyanakkor többen is elmentek
Kedden ülésezett a Gyulai Tankerületi Központ Tankerületi Tanácsa és Antiszegregációs Munkacsoportja. Az évértékelésen és a beszámolókon túl, a grémium megválasztotta tagjait a következő ötéves ciklusra. Emléklapok átadásával vette kezdetét a gyulai tankerületi tanács keddi ülése. Az öt évvel ezelőtt alakult grémium javaslattevő, véleményező és e
A vitéz Vattay Antal 2. Területvédelmi Ezred 2018. október 1-jén alakult meg, azóta az egységes alapkiképzésekkel a Magyar Honvédség egyik kapujává vált. December elsejétől új ezredparancsnok vette át a csapatzászlót, Orosz Antal alezredes kinevezésekor hangsúlyozta, erős bázist kapott, a honvédelmi vezetés célja pedig, hogy beépítse a területvédel
Hétfőn elstartolt a Mozdulj Nyíregyháza! A mozgásprogram immár 11. évét kezdte meg és a város 24 különböző pontján, több mint 28-féle mozgásforma, összesen heti 43 foglalkozás keretében nyújt sportolási lehetőséget.
Vállalkozóknak hirdetett Adatvédelem a pénzügyekben – digitális megoldások címmel ún. meet-upot, vagyis interaktív délelőttöt a Primom, a vármegyei kereskedelmi és iparkamarával, illetve azokkal a szervezetekkel, akik a digitális világ, digitális vállalkozások fejlesztése ügyében dolgoznak együtt. A jelenléti formán túl több érdeklődő kapcsolódott
Szerda délután bemutatta jelöltjeit a Gyulai Városbarátok Köre. Vigné Fábián Diána az 5. számú választókörzet önkormányzati képviselője jelenleg is. A június 9-ei választáson ismét indul a Törökzugi lakótelep és Ajtósfalva területeken. A Gyulai Városbarátok Köre 2002 óta jelen van a gyulai képviselő-testületben. Ekkor még egy, 2006 óta pedig két
A tegnap kirobbant, már-már nemzetközivé váló botrány hatására ma a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) bemutatta, hogy milyen körülmények között tartják fogva Ilaria Salist, a milánói tanárnőt, az antifa támadások elsőrendű vádlottját.
Örökre megőrizték a Készenléti Rendőrség falába vésett feliratok mindazok nevét, akiket a háború után itt tartottak fogva. Igazi katarzist élt át az unoka, amikor megpillantotta elhurcolt nagyapja karcolatát.
Hatalmas dicséretet kapott Karácsony Gergely főpolgármester a három nagy diákszervezettől. Az Egységes Diákfront, az ADOM Diákmozgalom és a Fridays For Future Magyarország üdvözlik a diákbérlet árának csökkentését, ugyanakkor bejelentik, hogy a szervezetek egy közös, a klíma-ügyet előtérbe állító programjavaslatot alkotnak a fővárosi önkormányzati
Miután szólt a Szerencsejáték Zrt., hogy veszélyben a nyereménye, órákon belül jelentkezett a szerencsés. A harmadik legnagyobb magyarországi lottónyeremény az övé.
A Gellért fürdő Dunába ömlő termálvizes csatornáját időről-időre mint valami csodát, felfedezi valaki és bele is veti magát a fürdőzésbe, ami egyébként tilos.
A Covid-járvány alapjaiban forgatta fel a vásárlási szokásokat, és ezzel együtt a teljes logisztikai szektort, amit napjainkban sosem látott munkaerőhiány jellemez.
Az országban elsőként az úgynevezett okosfóliát alkalmazza Munkácsy nagyértékű grafikáinak védelmére a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont. A kiállítóhely a december elején nyílt, Munkácsy: a sikersztori című időszaki tárlatában helyezett el grafikákat ebben az egyedülálló formában. Az okosfólia ilyen irányú felhasználása egyébként egyedülálló me
Egy halott újszülöttet találtak a főváros VIII. kerületében még a hétvégén, a rendőrség emberölés gyanúja miatt indított nyomozást - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon szerdán.
Újabb jogállamisági vitába keveredhet a magyar kormány az Európai Unióval, már ha Orbán Viktorék a február 17-től életbe lépő, a digitális szolgáltatásokról szóló európai jogszabály, a Digital Services Act (DSA) ellenőrzését nem egy független szervezetre, hanem a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságra bízzák.
Olasz–magyar diplomáciai botrány! Régi barátság megy rá az antifa-ügy főszereplőjének történetére? Olaszország miniszterelnöke, Giorgia Meloni a hírek szerint már felvette a kapcsolatot szövetségesével, Magyarország kormányfőjével, Orbán Viktorral.
Újra kell vizsgáznia rengeteg magyar horgásznak, mert január elsejétől változtak a horgászvizsgát igazoló dokumentumok elfogadásának szabályai. A változás azokat érinti, akik 2019 január 1. azaz a horgász-regisztráció kötelező bevezetése óta nem regisztráltak a HORINFO rendszerébe.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Az LMP tüntetést, a Mi Hazánk helyi népszavazást kezdeményez a debreceni akkumulátor beruházás kapcsán. A Greenpeace Híradónknak kiemelte: bár zöld beruházásként jelennek meg az akkumulátorgyárak, a valóságban sok veszélyes anyagot és nagy mennyiségű vizet használnak fel a működésük során. A 2016 óta megvalósult akkumulátorgyártó beruházások értéke
Újabb lépés a tudatos pénzügyi döntések és a piaci transzparencia erősítése érdekében - átláthatóbbá és összehasonlíthatóbbá válhatnak a befektetési alapok a Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye szerint.