Megkezdődött a rákosrendezői terület előkészítése, jogi értesítést kaptak a bérlők és a jogcím nélküli területhasználók – tájékoztatta az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) csütörtökön az MTI-t.
Csütörtök délután tartották meg az alsó tagozatosok farsangi ünnepségét a lila iskolában. Volt, aki királynőnek, Hulknak, kisegérnek, Jokernek és Batmannek öltözött a csütörtöki eseményen. Koór Kinga csiga jelmezbe bújt. A hagyományokhoz híven a második évfolyam készült műsorral, melyben idén a sakk került a fókuszba. A farsangi műsort előadó tan
A Belügyminisztérium újraszabályozná, hogy melyik intézmény és mennyit fizessen, ha egy magánegészségügyi ellátás után szövődmény vagy komplikáció lép fel, és ezért a beteget az állami egészségügyben kell további kezelésben részesíteni.
Főváros Önkormányzata és az I. kerületi Budavári Önkormányzat szerint klímatudatos felújításról van szó, amely keretében nagyobb teret kapnának a gyalogosok, növekedne a zöldterület, és javulna a kerékpáros közlekedés is.
Rekordkifizetéssel zárta a tavalyi évet az ágazat, az agrártámogatások folyósítása az idén is ütemterv szerint halad, mondta Juhász Anikó helyettes államtitkár.
Egyedülálló dokumentumot mutattak be csütörtök délután az Almásy-kastélyban. A Munkácsy tárlat építésekor került elő az Erkel Ferenc Múzeum raktárából az intézmény első vendégkönyve, mely újabb kapcsolódási pontot mutat a festőfejedelem és Gyula városa között.
A közlemény szerint: "A köztársasági elnök megbízatásának megszűnése mérhetetlenül nagyobb morális és politikai hátránnyal járna, mint az az előny – ha van ilyen – , amelyet lemondása jelent".
Magyarország már 2023 óta teljesíti a NATO elvárását, hogy a GDP legalább két százalékát fordítsa védelmi kiadásokra, mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
"Nem döntött helyesen Püspök Úr. Gyülekezeti tagjainkkal együtt mélységesen fel vagyunk háborodva a döntésen" – fogalmazott Felhősi András Imre, aki a gyömrői Csűrös András kezdeményezéséhez csatlakozva közadakozást szervez az áldozatok javára.
Ahogy arról az atv.hu is beszámolt, kedden órákon át tartó meghallgatáson adott magyarázatot érintettségéről a kegyelmi botrányban Balog Zoltán a Magyarországi Református Egyház Zsinatának székházában. A püspöknek végül bizalmat szavazott a Magyar Református Egyház Zsinata a titkos voksoláson, sőt a hírek szerint a zsinat 86 százaléka támogatta a k
Szász Júlia december elején, másodszor hagyta el a kórházat, miután súlyos sérüléseket szenvedett egy színházi balesetben. Először, amikor a Horváth Lajos Ottóval együtt leestek a több méter magas díszletről, súlyos végtagsérüléseket szenvedett. Szász Júliát pár nappal később már kiengedték, de a felépülése hosszú lehet, akár hat hónapig is.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Ezen a héten aligha lehetett kérdés, mi legyen a szokásos vissza- és előretekintő videónk témája. Öt nappal Novák Katalin pedofilbotránya miatti lemondása után, egy nappal a Kormányinfó és az azt követő influenszer-tüntetés, két nappal pedig Orbán Viktor évértékelője előtt kollégáink, Csabai Károly főszerkesztő és Litván Dániel próbáltak magyarázat
Karácsony Gergely szerint Tarlós István főpolgármestersége idején már érkezett bejelentés a férfi tetteivel kapcsolatban, ezt azonban próbálták eltusolni. Tarlós István szerint nem hibáztak és arra hívta fel a figyelmet, hogy a kitüntetést képviselőként a jelenlegi főpolgármester is megszavazta.
Májusban lehet helyi népszavazás Sóskúton az oda tervezett szlovén akkumulátorfeldolgozó üzemmel kapcsolatban – jelentették be helyi civilek. A polgármester korábban Híradónknak azt mondta: mivel az egész beruházásról a kormány döntött, ezért bármikor kiemelt beruházássá nyilváníthatják azt és akkor népszavazást sem lehet tartani. A kormányt és a g
Megmarad az erdő, aminek a helyén három focipályát is épített volna Szegeden az egyházmegye, mert a stadionja mellé tervezett fociakadémia Mórhalmon valósul meg. Ehhez tíz hektár telket kaptak ingyen az ottani önkormányzattól. A szegedi önkormányzat csütörtökön sajtótájékoztatón üdvözölte a döntést. A mórahalmi önkormányzat azt írta: másfél hónapja
A szervezet szerint az első és másodfokon pedofil bűnsegédként elítélt, majd Novák által elnöki kegyelemben részesített K. Endre valójában nem is pedofil bűnsegéd.
Közös európai parlamenti listát javasolt az MSZP társelnöke a Blaha Lujza téren, ahol megerősítették Pikó András újraindulásának szocialista támogatását.
Öt éve nem volt ilyen magas a felső légúti, influenzaszerű megbetegedések száma, mint az idei év elején. A múlt héten csaknem 60 ezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, több mint 290 ezren pedig akut légúti fertőzéses tünetek miatt kértek segítséget. A statisztika szerint továbbá az orvoshoz fordulók kicsit több mint a fele, 50,2 százal
A Mandineren megjelent cikk szerzője azt is felveti: "Egyelőre nem tudjuk, hogy a sztárallűrökkel jócskán megáldott Azariah ellen tudna-e állni egy olyan csábításnak, amely a popsztárokat minden koncertjükön megtalálja".
Témák: – Egyedülálló dokumentumot mutattak be csütörtök délután az Almásy-kastélyban. A Munkácsy tárlat építésekor került elő az Erkel Ferenc Múzeum raktárából az intézmény első vendégkönyve, mely újabb kapcsolódási pontot mutat a festőfejedelem és Gyula városa között. – Ezekben a napokban tartják a Házasság hete programjait. A gyulai levéltár szám
A megszokottnál enyhébb idő várható a hétvégén is, a hőmérséklet csúcsértéke továbbra is 10 Celsius-fok körül lesz. Szombaton elszórtan, vasárnap a Miskolc-Szeged vonal mentén helyenként lehet kisebb eső - derül ki az HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
Havasi Bertalan szerint ugyan "reménytelen helyzetben lévő kétségbeesett ember próbálkozásaival nem foglalkoznak", a Megafon influenszerei támadásba lendültek.