Orbán Viktor vélhetően már tudja, kit jelöl köztársasági elnöknek, az viszont nem valószínű, hogy a kegyelmi botrány miatt lemondó Novák Katalin ott lesz a parlament hétfői ülésén, a tavaszi ülésszak nyitónapján. Eközben ma Balatonalmádiban kihelyezett frakcióülést tart a Fidesz–KDNP.
Kövér László a legesélyesebb, de ő nem ambícionálja, hogy a Sándor-palotába költözzön. Navracsics, Szalay-Bobrovniczky, Varga Mihály és Semjén Zsolt mellett a kormányoldalon most Lomnici Zoltán alkotmánybíróról, a Legfelsőbb Bíróság volt elnökéről is lehet hallani, de van, aki Gál Kinga EP-képviselőt látná alkalmas államfő-jelöltnek.
Lesz 24 órás megyei és országos napijegy, a diákok pedig a BKK járatain is érvényes Pest vármegyebérleteket havi 945 forintért vehetik majd meg március 1-jétől.
Tavaly több tízezer látogatót vonzott a budapesti Utazás kiállítás, és várhatóan idén sem lesz ez másképp. A február 22-25. közötti esemény egyik díszvendége Gyula, a fürdőváros így jelentős delegációval képviselteti magát, a város lényegében valamennyi, a turizmus szempontjából fontos szolgáltatója bemutatkozik a közönségnek. Az Erkel Ferenc Nonpr
Nemcsak a csokoládé, a sonka is tovább drágulhat a következő hetekben, így az előrejelzések szerint a húsvéti ünnepeket sem tudjuk majd olcsón megúszni.
Már nem csak az átlagos életvitel fenntartásához szükséges kiadásokat tekintve, hanem az autópálya használatának díjai terén is drágábbak vagyunk, mint a szomszédos Ausztria.
Igaz, ebben a költségben egy másik egyházi személy költései is benne vannak. Az azonban nem teljesen világos, hogy mi dolga volt a püspöknek a világ másik felén az államfővel.
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság legfrissebb adatai szerint már több mint egy hete 127 centiméteres a Balaton vízszintje, miközben azóta folyamatosan nyitva van a siófoki vízleeresztő zsilip, amelynek működése az előrejelzett időjárás és a beérkező csapadék függvényében történik tájékoztatta az Infostartot Siklós Gabriella, az OVFI szóvivője.
Elhunyt Czakó Gábor, a Kossuth- és József Attila-díjas író, kritikus, nyelvrégész, a nemzet művésze szerdán hajnalban, hosszú betegség után halt meg életének 82. évében – közölte a család.
A miniszterelnök már kedden megkapta a legfrissebb közvélemény-kutatási adatokat az államfőjelöltek ismertségi és népszerűségi indexéről. Mindeközben Balatonalmádiban a Fidesz–KDNP kétnapos frakcióülésén az egyik fő téma lesz a köztársaságielnök-jelölt kiválasztása.
Jeremy Tate a a Classic Learning Test alapítója és vezérigazgatója előadásában érveket sorakoztat fel amellett, hogy a modern világban miért van szükség a klasszikus oktatásra, és hogy miként lehet ez az érdemi oktatásfejlesztés egyik lehetséges útiránya.
Különös egybeesésként Orbán arról beszélt V. mellett állva, hogy szerinte megengedhetővé vált, hogy köztörvényes bűnözőket hozzanak ki a börtönből a választások után. A videót megosztó Tompos Márton szerint V.-nek ekkor már volt egy eltussolt pedofil ügye.
A kiállítótérben tartott rendezvény során Bubnó Tamás karnagy zenetörténeti bevezetője kíséretében hangzanak el dallamok, amely közös énekléssel folytatódik.
Ezt már a falu polgármestere is megjósolta. "Ettől a pillanattól kezdve senkinek semmi köze hozzá, és népszavazást sem lehet kezdeményezni a kormánydöntés ellen" – mondta Kőnig Ferenc.
Három év alatt 88 tonna mérgező hatású oldószert bocsátott ki a levegőbe a gödi akkumulátorgyár, Donáth Anna pedig azt kérdezi, "hol van ilyenkor a kormány".
Somos András lekerült a képernyőről. Az ATV Start vendége Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországa Néppárt elnöke volt, ekkor hangzott el az ominózus párbeszéd.
Martí Zoltán eddig az M4 Sport szerkesztője volt, de tavaly azok között a magyar újságírók között volt, akik Rómából együtt utaztak Ferenc pápával a magyarországi apostoli látogatására.
Ma két prémium állampapír sorozat is kamatot fizet, sőt, az egyik le is jár, így a Portfolio becslése szerint több mint 200 milliárd forintot várhatnak ma a magyar megtakarítók a számlájukra.