2024. február 5. hétfő

febr. 5
15:48
Szijjártó Péter: Szankciós politika helyett a béketeremtésre kellene koncentrálni (Demokrata)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a svéd NATO-csatlakozásról is egyeztetett hétfőn észt kollégájával.
febr. 5
15:48
Műhelymunkák – Téli feladatok a Nyírvv Nonprofit Kft.-nél (Nyíregyháza)
Zajlanak a téli munkálatok a Nyírvv Nonprofit Kft. műhelyeiben. Ennek keretében a szakemberek új háttámlás padokat készítenek, a tárolásra begyűjtött utcabútorok karbantartását és felújítását végzik, valamint a hulladékgyűjtő szelencékhez is ebben az időszakban készülnek az új fém betétek.
febr. 5
15:50
Vadai: Nem lesz kegyelem! (Demokrata)
Vadai elmondta, a DK megszüntetési eljárást kezdeményezett Novák Katalin államfővel szemben.
febr. 5
15:50
First Lego League – Tíz csapat mérte össze tudását a Nyíregyházi Egyetemen (Nyíregyháza)
Tíz csapat mérte össze természettudományos és robotikaismereteit szombaton, a Nyíregyházi Egyetemen rendezett első First Lego League verseny regionális fordulóján. A versenyen a 9–16 éves korosztály bizonyíthatta tudását és ügyességét, a téma a természettudományok művészetben betöltött szerepe volt.
febr. 5
15:52
Sok dolga van a szél miatt a tűzoltóknak (Demokrata)
A főváros és Pest vármegye több pontján dolgoznak tűzoltó egységek az erős szél miatt keletkezett károk elhárításán.
febr. 5
15:54
Ellenőrzést indított az adatvédelmi hatóság a megafonos adatszivárgás miatt (Telex)
Két hete kaptak hivatalos bejelentést róla, most kiderült, hogy már dolgoznak az ügyön.
febr. 5
15:54
Idén is lesz télűző felvonulás és farsangi mulatság a Jósavárosban (Nyíregyháza)
Ezen a héten, február 10-én, szombaton ismét várják az érdeklődőket a Jósavárosban, ahol télűző felvonulást és farsangi mulatságot szerveznek. A gyülekező 14 órakor lesz a Szent Imre gimnázium melletti focipályán, ahonnan 14:30-kor indul a felvonulás. A rendezvény során négy megállóval terveznek műsort, amelyben részt vesz a Igrice Néptáncegyüttes
febr. 5
15:57
Már nem támogatja Juhász Pétert a Kétfarkú Kutya Párt (rtl.hu)
Azután döntöttek így, hogy a Momentum beállt a V. kerületi polgármesteri tisztségért induló politikus mögé.
febr. 5
16:00
Hatalmas károkat okozott az erős szél Pest megyében: autókra, sínekre dőlt fák alól mentenek a tűzoltók (Blikk)
A főváros és Pest vármegye több pontján dolgoznak tűzoltó egységek az erős szél miatt keletkezett károk elhárításán - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hétfőn az MTI-vel.
febr. 5
16:00
A Párbeszéd kezdeményezi, hogy lássák el indoklással az államfő kegyelmi döntéseit (444.hu)
És a miniszteri ellenjegyzés után ezeket a döntéseket tegyék is közzé a Magyar Közlönyben.
febr. 5
16:00
"Elég volt", a Sándor-palotához vonulnak a pedofilbotrány miatt dühös civilek (ATV)
Azt írják, Novák Katalin legfrissebben kiderült kegyelme érthetetlen és megbocsáthatatlan.
febr. 5
16:06
"Undorodom a Fidesznek kedves pedofiltól" – Novák Katalin lemondását követelik az ellenzéki pártok az elnöki kegyelem miatt (SzMo)
Szégyennek és gyalázatnak nevezték a köztársasági elnök döntését. Előkerült a pedofilmaffia és a pedofillobbi kifejezés is. Péntekre tüntetést szerveznek az államfő ellen.
febr. 5
16:12
Felesége üzleti partnerével csalta Mazsit Berki Krisztián (ATV)
Berki Mazsi és Berki Krisztián a kirakatban élte az életét, ám a celeb halála után kiderült: csak színjáték volt minden.
febr. 5
16:30
Erdős Norbert a Kisgazda Polgári Egyesület új elnöke (Demokrata)
Erdős Norbert fideszes országgyűlési képviselőt választotta meg új elnökévé a Kisgazda Polgári Egyesület.
febr. 5
16:30
Gyulára látogatott a francia nagykövet (Gyulatelevízió)
Hétfő délután két órakor érkezett meg a gyulai városháza elé Claire Legrand autója. Franciaország nagykövetét Görgényi Ernő polgármester fogadta. A városháza dísztermében az épület és a település múltjáról esett szó, majd a polgármester dolgozószobájában folytatódott a megbeszélés. A felek ezután az ovális teremben tartottak sajtótájékoztatót. –
febr. 5
16:42
Egy ország háborog: Novák Katalin megkönyörült a pedofil igazgató bűntársán – Elnök asszony, vonja vissza a kegyelemet! (Blikk)
Ez vállalhatatlan! Novák Katalin köztársasági elnök megkegyelmezett a pedofil bicskei igazgatót fedező helyettesének, sokan követelik, haladéktalanul vonja vissza a döntését.
febr. 5
16:48
Volt ügyvédje szerint is indokolatlan volt kéz- és lábbilincsbe tenni az olasz antifa aktivistát (Telex)
A Budapesten fogva tartott olasz tanárnő volt ügyvédje szerint viszont elég gyakori, hogy olyanokra is ráteszik a lábbilincset, akinél nem áll fenn a szökés vagy az erőszak veszélye.
febr. 5
16:50
Nix genderpropaganda, nix fegyverküldés – kikerültek a nemzeti konzultációra felhúzott plakátok (Telex)
A válaszadók 99 százaléka, azaz durván másfél millió ember elutasítja még az ukrán gabonát és az ún. migránsgettókat is.
febr. 5
17:18
Magyar Nemzet: Tömegesen kerültek külföldre a magyar választók adatai 2022-ben (Demokrata)
Közel két év után még mindig nem lehet tisztán látni a botrányos ügyben.
febr. 5
17:24
Erdeink fennmaradását az erdőgazdálkodás mögött lévő erdőtudomány biztosítja (Demokrata)
Mintegy 2,3 millió hektár az ország erdei fafajokkal borított területe.
febr. 5
17:42
Áttörés jöhet a rák elleni küzdelemben, új módszert próbáltak ki embereken (ATV)
Először próbálták ki embereken az mRNS-alapú rákellenes vakcinát.
febr. 5
18:00
A Máriás-ház udvarán zajlott a sváb disznótor (Gyulatelevízió)
Szombaton ismét muzsikaszótól volt hangos a Máriás-ház, a gyulai német közösség egyik központi épülete. Több éves, kényszerű szünet után újra megtartották a hagyományos sváb disznótort, melyen a munkálatokat a régi szokások megtartásával, vagyis azok életben tartásával igyekeztek végezni. Mindez igaz volt a disznóvágás mellett az ételkészítésre i
febr. 5
18:42
A fizetésekről vitatkoznak, megkezdődött a szavazás (ATV)
A KSH adatai szerint a nettó átlagbér januártól novemberig számítva elérte a 375 ezer forintot. A sokkal reálisabb képet festő nettó mediánbér tavaly februárban 295 ezer forint volt hazánkban. Sokan azonban ezt is túlzásnak vélik a saját tapasztalataik alapján. Ma este Ön is szavazhat a témában, ugyanis az ATV Aktuál című műsorában ez a nap kérdése
febr. 5
18:42
Az LMP kikéri azokat dokumentumokat, amik alapján Novák úgy döntött, hogy kegyelmet ad a bicskei gyermekotthon volt igazgatóhelyettesének (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
febr. 5
19:00
Máris bérfeszültségeket okozott a pedagógusok fizetésemelése: "Alig van különbség a pályakezdő és a több éve tanító kollégák alapilletménye között" (Blikk)
A pedagógusok vegyes érzelmekkel fogadták a bérrendezést. Míg akadnak, akik örülnek az emelésnek, mások úgy vélik, a fizetésük továbbra sem alkalmas arra, hogy fenntartsanak egy családot.
febr. 5
19:00
Üzent a magyaroknak Isaura, a kegyetlen sorsú rabszolgalány (ATV)
Isaura csaknem négy évtizeddel a Rabszolgasors című teleregény vetítése után videóban üzent Magyarországnak.
febr. 5
19:18
Varga Judit aláírása is kellett a gyerekmolesztáló igazgató bűnsegédjének kegyelméhez (444.hu)
A fideszes körökben is otthonosan mozgó K. Endrét a bicskei gyermekotthon igazgatóhelyetteseként ítélték el gyerekmolesztálás fedezéséért. Novák Katalintól a pápalátogatás ürügyén kapott kegyelmet, de ehhez az igazságügyi miniszter aláírása is kell.
febr. 5
19:30
Több mint száz mianmari határőr menekült át Bangladesbe (444.hu)
Miután az elmúlt napokban a lázadók és a katonai junta közötti harcok egyre intenzívebbé váltak az országban.
febr. 5
19:54
Navracsics nincs egyik fotón sem, amit Orbán Viktor posztolt, ezért (ATV)
A miniszter Brüsszelbe utazott, ezért nem vesz részt Sopronbánfalván a kormány kihelyezett többnapos ülésén.
febr. 5
19:54
Csaló ügyvéd garázdálkodott Magyarországon: ez volt a trükkje, még okiratot is hamisított hozzá (Pénzcentrum)
Ügyvédi visszaélés és közokirat-hamisítás miatt emelt vádat a Zalaegerszegi Járási Ügyészség egy zalai ügyvéd ellen, aki bírói végzést hamisítva csalt ki pénzt ügyfelétől - közölte a Zala Vármegyei Főügyészség szóvivője.
febr. 5
19:54
Többlettámogatási lehetőséghez jutottak a megváltozott munkaképességűek (Demokrata)
Ma a megváltozott munkaképességűek csaknem 50 százaléka dolgozik – mondta Fülöp Attila.
febr. 5
20:18
Megszólalt a fővadász, szerinte perceken múlt a Bükkben meglőtt turista élete: "Tiszta vértócsa volt ott minden" (Blikk)
Két műtéten is átesett, s fémmel rögzítették a sérült csontot annak a túrázónak a lábában, akit combon lőtt egy vadász pénteken a Bükkben. Az eredeti célpont egy szarvasborjú lett volna.
febr. 5
20:30
Most közölték: példátlan humánmeteorológiai helyzet alakult ki, ez vár ránk (ATV)
Az eddig tépázó szél ugyan megszűnik kedden, de ami a helyébe lép, nem lesz kellemesebb, sőt.
febr. 5
20:30
Gyula Tv Híradó 2024. 02. 05. (Gyulatelevízió)
Témák: – Hétfőn Gyulára látogatott Claire Legras, Franciaország budapesti nagykövete. A diplomata felkereste az Airbus gyulai gyárát, majd Görgényi Ernő polgármesterrel találkozott. – Idén is jótékony célokat szolgált a Karácsonyi iskola péntek este megrendezett bálja. Az eseményen a tehetséges diákok versenyeztetésére és a rászorulók táboroztatásá
febr. 5
20:48
Svéd NATO-csatlakozás: elmondták véleményüket a magyarok (ATV)
Az Opinio Institute a 16–59 év közötti, okostelefonnal rendelkező magyarok körében végzett reprezentatív felmérést a kérdésről.
febr. 5
21:24
Szijjártó Péter visszavonta a Csíki Sör tulajdonosának diplomata-útlevelét (SzMo)
Azt továbbra sem tudhatjuk, Lénárd Andrásnak egyáltalán miért volt ilyen dokumentuma. Nemrég ennek segítségével akart megúszni egy kihágást Romániában.
febr. 5
22:36
Korábban hozza a februári nyugdíjat a Magyar Posta – itt az időpont (SzMo)
A 13. havi nyugdíj miatt kellett variálni az időponttal. A két ellátás egy utalványon érkezik majd.

2024. február 6. kedd

febr. 6
0:09
Késnek a vonatok a győri fővonalon (Infostart)
Megsérült áramszedő miatt késnek a vonatok a győri fővonalon - közölte a Mávinform hétfő délután a Facebook-oldalán.
febr. 6
0:12
Egyszer csak összeesett egy férfi Kecskeméten: a szemtanúk mentették meg az életét (Blikk)
A szemtanúk gyors reakciója és segítsége mentette meg a kecskeméti férfi életét.
febr. 6
0:12
Bayer: Eddig volt valami konszenzus, hogy a gyerek meg az unoka arról nem tehet, amit a szülők, nagyszülők tettek (444.hu)
A fideszes műsorvezető a Hír TV-ben arra utalt, hogy Ungváry Krisztián megrendelésre írhatta meg az igazat Bayer Zsolt nyilas gettóorvosból lett ÁVH-s besúgó nagyapjáról.
febr. 6
0:12
Fél óráig próbált ügyeletes orvost hívni halott apjához egy szentendrei nő (Telex)
Többen is panaszkodnak Budapest környékén, hogy sokat kell várni az ügyeletes orvosra.
febr. 6
0:12
2024.02.06. Üzenet: Kittlingerné Tóth Márta (Gyulatelevízió)
Mutatkozzon meg a szeretet a tetteinkben!
febr. 6
0:13
Friss hírek a Stadionoknál épülő szállodáról (Infostart)
Az új hotel a főváros XIV. kerületben, közvetlenül a Puskás Ferenc Stadion metróállomás felett helyezkedik majd el, a többfunkciós Centrale épületkomplexum részeként.
febr. 6
0:15
Az igazságügyi miniszternek is jóvá kellett hagynia Novák Katalin pedofilügyben hozott kegyelmét (rtl.hu)
Az elnöki kegyelem minden állam jogrendjében megtalálható, de csak egészen ritkán szabad alkalmazni, különben csorbulna a bíróságok tekintélye – mondta az rtl.-hu-nak Szentpéteri Nagy Richard alkotmányjogász. Novák Katalin tavaly áprilisi döntését az igazságügyi miniszternek is ellen kellett jegyeznie, akkoriban pedig még Varga Judit vezette a tárc
febr. 6
0:16
Ennyi volt: Szijjártó Péter visszavonta a Csíki Sör tulajdonosának diplomata-útlevelét (Blikk)
Szijjártó Péter visszavonta Lénárd Andrásnak, a Csíki Sör tulajdonosának diplomata-útlevelét, miután Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció képviselője kérdőre vonta a külügyminisztériumot, vajon miért állítottak ki ilyet az üzletember nevére.
febr. 6
0:16
A Kutyapárt akár saját frakció elindításával is próbálkozna az EP-ben (Telex)
Mivel nem találják a helyüket a jelenlegi felhozatalban. Az EP-programjuk kidolgozásába az embereket is bevonják.
febr. 6
0:17
Rengeteg embert érintő változás az egyik nagy élelmiszerláncnál (Infostart)
A Spar áruházlánc fontos lépést tesz, hogy betartson egy uniós előírást.
febr. 6
0:19
David Pressman szerint Orbán Viktor nem tartotta be az ígéretét (rtl.hu)
A miniszterelnök megígérte, hogy a lehető leghamarabb jóváhagyják a svéd NATO-csatlakozást, erre ma lett volna lehetőség – mondta a nagykövet.
febr. 6
0:20
Szijjártó Péter visszavonta a Csíki Sör tulajdonosának diplomata-útlevelét (Telex)
A DK-s Vadai Ágnes megkérdezte a külügyet, hogy miért van Lénárd Andrásnak diplomata-útlevele, erre Szijjártó visszavonta azt.
febr. 6
0:21
Tiltakozássorozatot váltott ki az államfő kegyelmi döntése (Infostart)
Lemondásra szólították fel Novák Katalint az ellenzéki pártok azt követően, hogy a köztársasági elnök kegyelemben részesítette egy elítélt pedofil bűntársát. Az államfői hivatal közölte, hogy pedofiloknak nincs és nem is lesz kegyelem.

Keresés