Kínából szállítják majd Magyarországra az akkumulátorok részegységeit, melyeket aztán a dél-alföldi városban illesztenek össze és szerelnek be az autókba.
Rémálommá vált az élet egy Reitter Ferenc utcai társasházban. Lopás, csalás és folyamatos hazugságok – ezzel vádolják a lakók az egykori építtetőt. És tényleg nagy a baj, akár az otthonukat is elveszíthetik a tulajdonosok, hiszen a külsőre teljesen normálisnak tűnő társasház jogilag nem is létezik. Budapest 13. kerületében 12 éve wellnesszel felsze
Nem vettek részt a kormánypárti képviselők az Országgyűlés rendkívüli ülésén, amit az ellenzék hívott össze a svéd NATO-tagság minél gyorsabb jóváhagyása érdekében.
A kormány elkötelezett a mentők anyagi megbecsülése és a munkakörülményeik javítása mellett – jelentette ki Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára az Országos Mentőszolgálat új, győri mentőállomásának avatásán.
A gyermekvédelmi szakember szerint Novák Katalin kegyelmi döntése azt üzeni, hogy az államfő nem tekinti gyermekvédelmi szempontból veszélyesnek a volt bicskei igazgatóhelyettest, aki megpróbált eltussolni egy pedofil bűncselekményt.
Tavasztól jöhet az egynapos autópálya matrica, ám az alig lehet majd olcsóbb, mint a 10 napos pályadíj. A Magyar Autóklub szerint a 24 órás matrica legfeljebb azoknak érheti meg, akik átutaznak az országon. Ausztriában is idén vezetik be az egy napig érvényes matricákat, a díj az osztrákoknál 8,6 euro lesz, ami nem egészen 3500 forintot jelent. A H
Kilenc éve ezen a napon hangzottak el Simicska Lajos szájából a hírhedt trágár szavak. Ekkor vált nyílttá a konfliktus közte és Orbán Viktor, valamint a Fidesz között. A korábban évekig nem nyilatkozó milliárdos nagyvállalkozó megtörte a csendet, és káromkodva beszélt Orbán Viktorról és fideszes vezető politikusokról. Mindezt azután, hogy kiderült,
Egyelőre csak találgatni lehet, miért adott Novák Katalin kegyelmet K. Endrének, a bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettesének. Az ellenzék fideszes szálakat lát, de ezek önmagukban nem bizonyítják, hogy komoly kormányzati kapcsolatai lennének.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Egymás után mondanak fel a bírósági dolgozók az alacsony fizetések miatt. Az igazságügyi minisztérium szerint a bírósági hivatal felelős a problémákért.
A Simple felhasználók körében végeztek felmérést, azt próbálván kideríteni, hogy az útdíjdrágulás és a fizetős útszakaszok növelése mennyiben lesz hatással az autózási szokásokra.
Első fokon pénzbüntetéssel sújtotta a Szentesi Járásbíróság azt a férfit, aki tavaly decemberben egy horogkeresztes zászlót rakott ki lakásának ablakába - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.
A bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettese évtizeden át tudott az intézményben zajló bántalmazásokról, a sértettek már 2011-ben is megpróbálták jelezni a gyámhatóságnak és a rendőrségnek, hogy mi történik – mondta Gál András, aki a bántalmazott fiatalokat képviselte a gyermekotthon korábbi igazgatójának perében. Az ügyvéd a Reggeliben arra is kitér
Ezen a helyszínen ritkák a tárlatok, de minden megkeresésnek örülnek – fogalmazott Szabó Enikő. A szakmai vezető kiemelte, érdemes mások számára is megmutatni azt, amit valaki nagy szenvedéllyel művel. Péntek és vasárnap között a kiállítás minden korosztályt megmozgatott. A gyomaendrődi származású, de Kecskeméten élő Fekécs Zsoltnak közel 250 mod
Közleményben tiltakozott a Szociális Munkások Magyarországi Egyesülete amiatt, hogy Novák Katalin kegyelemben részesítette a bicskei gyermekotthon korábbi igazgatójának falazó férfit. Mihály Bulcsú, az egyesület elnökségi tagja a Reggeliben azt mondta, mélységesen elítélik a köztársasági elnök döntését, és nem a gendertől és a bevándorlástól kell m
A polgármesternek sem a kerület idei költségvetését, sem az Ecseri úti felújítást nem sikerült megszavaztatnia a testülettel, amiben elvben az őt támogató politikusok vannak többségben. Az MSZP–DK-szövetség és néhány képviselő drágulással és hiányosságokkal indokolja a döntést, de Baranyi szerint politikai és hatalmi harcról van szó.
A két korábbi nyertes és lezárt Erasmus pályázatát követően ismét sikeresen vett részt a belvárosi köznevelési intézmény a Tempus Közalapítvány Erasmus köznevelési programjában, mely lehetőséget ad többek között arra, hogy a bemes tanulók külföldre utazzanak, a pedagógusok pedig továbbképzéseken vegyenek részt idegen nyelvi környezetben.