Kegyelem megadása esetén nyilvánosnak kell lennie a határozatnak a miniszteri előterjesztési indokolással együtt – kezdeményezi az LMP. A DK aláírásgyűjtést indított Novák Katalin lemondásáért.
Olvasónkat, Gábort nem lehetett átcsűrni a palánkon, ez pedig egyáltalán nem tetszett a telefonos csalónak. Önök is vigyázzanak, mert ismét az OTP nevében próbálnak ismeretlenek pénzt lehúzni!
A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb becslése szerint 13,7 százalékkal csökkent az ipari termelés decemberben. Mindössze három al-ágban nőtt a kibocsátás, a legnagyobb mértékben a kokszgyártás, kőolaj-feldolgozásban.
Antonio Tajani olasz külügyminiszter és Carlo Nordio igazságügy-miniszter közös közleményt adtak ki hétfő este, amelyben kijelentették, hogy az országok jogi szuverenitását tiszteletben tartva nem avatkoznak be a Magyarországon letartóztatásban lévő szélsőbaloldali aktivista ellen indított bírósági eljárásba, tehát nem kezdeményezik a házi őrizetbe
A bicskei gyermekotthonban elkövetett pedofília áldozatait felzaklathatja, hogy Novák Katalin kegyelmet adott a volt igazgatónak falazó bűntársnak, és a traumafeldolgozásukat is befolyásolhatja – mondta a Reggeliben Stahly Kata gyermekpszichológus, a Hintalovon Alapítvány Nemecsek Programjának vezetője. A szakember szerint a gyermekbántalmazás nem
Tóth Imre, azaz Bruti az ATV Start műsorában beszélt arról, hogy ha ő jutna be az Európai Parlamentbe, akkor kellene mellé egy szakmai stáb, hogy a vicceskedésen túl megmondják neki, mit kell csinálnia.
Összeveszett két férfi egy családi ház udvarán 2024. február 5-én 12 óra 30 perc körül. A szóváltás és lökdösődés közben az egyik férfi megharapta a másik férfi ujját, aki könnyebben megsérült. A rendőrök a támadót előállították a rendőrkapitányságra. A ruházatának átvizsgálás a során egy mobiltelefont találtak nála, amelyről kiderült, hogy nem sok
Békés vármegyében egy nap alatt hatan tettek bejelentést internetes csalásról. Volt, akinek örökséget ígértek, ezért fizetett, más egy jó befektetés reményében utalt el milliókat. A rendőrség már minden csalási formára többször felhívta a figyelmet. Hat csalásról érkezett bejelentés a rendőrségre 2024. február 5-én Békés vármegyében. A bűncselekmén
Novák Katalin államfő ritkán kap annyi negatív véleményt az ország minden tájáról, mint most, miután kiderül a közfelháborodást keltő döntése, miszerint kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatója ügyében szintén vádlottként szereplő bűnsegédnek, az intézmény igazgatóhelyettesének.
A bíróság 133 titkos megfigyelést engedélyezett tavaly, de a hatóságok ennél több lehallgatást végeztek el valójában. Emellett az állam 2023 első felében több mint 1400 ember adatait kérte le a Facebook anyacégétől, a Metától.
Több mint 110 helyre riasztották a tűzoltókat a hétfői heves széllökések miatt. Összesen 14 épületben keletkeztek károk, jellemzően kémények és tetők sérültek meg – tájékoztatott Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
Technikai okok miatt összeomlott az informatikai rendszer a veszprémi kórház onkológiai osztályán, ami miatt az orvosok nem tudták ellátni a betegeiket a múlt héten. Link Zsuzsanna az ATV Híradónak számolt be arról, hogy férje a hetedik kemoterápiás kezelésen vett volna részt elsején, azonban az orvos közölte velük, hogy csak két hét múlva lesz ism
Az Integritás Hatóság két-két nyírmártonfalvai és nyíradonyi beruházás miatt költségvetési csalás, hamis okirat felhasználása és versenykorlátozás miatt tesz feljelentést.
A 2022-ben mért adatokból az derült ki, hogy még mindig számtalan olyan település van Magyarországon, ahol a csapból folyó víz arzénszintje még mindig magasabb a normálisnál.
"Az én elnökségem alatt nem volt és nem is lesz kegyelem a pedofiloknak, ez így volt ebben az esetben is" - ezt közölte Novák Katalin az ATV kérdésére a kegyelmi döntéséről, amit felháborodás övezett. A köztársasági elnök hangsúlyozta: az egyik leggusztustalanabb és legsúlyosabb bűncselekménynek tartja a pedofíliát.
A gyermek január végén betegedett meg, néhány nap múlva pedig a kórházban életét vesztette. A szülők szerint az orvosok későn vették észre, hogy nagy a baj.
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság körzeti megbízottjai ébresztették azt a betörőt, aki bűnös ténykedése közben az ablakpárkányon hajtotta álomra a fejét.
A köztársasági elnök továbbra sem árulta el, hogy miért adott kegyelmet a bicskei gyermekotthon egykori igazgatóhelyettesének, aki bűnsegédje volt a pedofil igazgatónak.
A Kegyelmi eljárások szabályai szerint az államfő hiába kegyelmez meg valakinek: ha a határozatot nem írja alá az éppen aktuális igazságügyi miniszter, akkor az nem is lép hatályba. Az eset időpontjában Varga Judit volt a tárcavezető.
König Ferenc szerint ő nem nyilatkozott senkinek, mégis a nevében juttattak el közleményt több szerkesztőséghez is, amiben kívülről importált fenyegető csoportokról írtak. Kiderült, a rejtélyes közlemény mögött az akkumlátor-feldolgozó cég áll.
A Szolidaritás Autóbusz-Közlekedési Szakszervezet elnöke február 9-ére egyeztetésre hívta a Tüke Busz vezérigazgatóját. Ha nem jön létre vagy nem hoz érdemi eredményt a találkozó, ismét munkabeszüntetés jöhet.
Novák Katalin köztársasági elnök szerint minden kegyelmi döntés a természetétől fogva megosztó és felvet kérdéseket, amelyek adott esetben megválaszolatlanok maradnak.
"Az én elnökségem alatt nem volt és nem is lesz kegyelem a pedofiloknak, ez így volt ebben az esetben is" – ezt mondta Novák Katalin köztársasági elnök arról a kegyelmi döntéséről, ami nagy felháborodást váltott ki.