Kiemelt fontosságú Németország és Magyarország egymáshoz való viszonya szövetségesi és stratégiai szempontból is - mondta a magyar államfő hétfőn sajtótájékoztatón Sopronban, miután a Páneurópai Piknik 35. évfordulója alkalmából megbeszélést folytatott Frank-Walter Steinmeier német államfővel a városházán.
A kormány és az operatív törzs számára - a korábbi évekhez hasonlóan - természetesen most is az a legfontosabb, hogy mindenki biztonságosan ünnepelhesse Magyarország születésnapját - írta a ">Facebookon közzétett bejegyzésében a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár hétfőn.
Rá sem lehet ismeri a miniszterelnök politikai igazgatójára, Orbán Balázsra, aki a közösségi felületén jelentkezett be egy frissen készített fotóval. A kormánypárti politikus egy foci pálya mellől jelentkezett be. Látszólag teljesen új frizurát vágatott magának, ráadásul ezúttal szemüvegen nélkül mutatkozott.
Magyar Péter és Kulja András folytatták kórházbejárásukat. Ezúttal a váci Jávorszky Ödön kórházba látogattak el, amire – Magyar elmondása szerint – a legtöbb panasz érkezett.
Kovács Zoltán szerint a korábbi évekhez hasonlóan a kormány és az operatív törzs számára természetesen most is az a legfontosabb, hogy mindenki biztonságosan ünnepelhesse Magyarország születésnapját augusztus 20-án.
Legalább száz helyre hívták a tűzoltókat az éjszakai, hajnali vihar okozta károk miatt, a tűzoltók egyik címről a másikra haladva számolják fel a viharkárokat - tájékoztatta a katasztrófavédelem az MTI-t hétfőn.
Második alkalommal hirdette meg az Év Falusi Szálláshelye című versenyt a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége. Ennek kapcsán készítettünk helyzetképet a falusi szállások helyzetéről. Kiderült: ma már többet kell törődniük a szálláshelyeknek a vendégekkel.
Az operatív törzs folyamatosan figyeli az augusztus 20-i rendezvényeket és bárhol, vagy bármikor be tud avatkozni, ha szükséges - mondta el Híradónknak a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár.
Nem fordulhat elő a 2006-os tragikus kimenetelű események megismétlődése, mondta Kovács Zoltán, az ünnep lebonyolításáért felelős operatív törzs tagja.
Navracsics Tibor kiemelte: Magyarország is akkor tud erős maradni a jövőben is, ha összetartó közösségekből áll; a gyengéket is segítik, és "nem hagyjuk magunkat eltéríteni álproblémákkal, álvitákkal".
Még nem lehetünk biztosak, hogy holnap kesz tűzijáték. Megnéztük milyen időjárást jósolnak, így nyilatkozott az államtitkár a közösségi médiában a holnapi naról. A gomoly- és fátyolfelhők mellett sok napsütés várható kedden, augusztus 20-án, de nagyobb eséllyel és számban az ország északnyugati felén alakulhatnak ki akár több hullámban is záporok,
Hétfőn Pilisvörösváron, a Vörösvári Napokon 20 percig a levegőben állt a kalapácshinta, mert este megsérült az áramot biztosító transzformátor. A hintán mindenki be volt kötve, senki nem sérült meg. A tűzoltókra sem volt szükség, az áramellátás helyreállítása után leengedték a hintát.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium közleménye szerint Komló város korábbi és újraválasztott vezetése azt kérte, hogy vizsgálják felül a városon átvezető vasútvonal szükségességét.
Ezekre leginkább az Ország északnyugati részén lehet számítani, és az operatív törzs bármikor úgy dönthet, hogy elhalasztják valamelyik rendezvényt – akár a tűzijátékot is.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Földrengés volt Pécstől keletre hétfőn reggel, a 2,2-es erősségű földmozgást a lakosság is észlelhette - tájékoztatta a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma.
Augusztus 20-án is teljes kínálattal nyitva lesz a rendezvény, egy átlagos négytagú család kb. 30 ezer forintért ehet-ihat, ha valóban jól is akar lakni. Az Ország Tortáját kár kihagyni, a sorban állástól nem kell félni, a szervezés profi.
A gyerekszexturizmus egyre inkább az online térbe helyeződik át, ahol a hatóságok sokkal nehezebben tudnak lecsapni az elkövetőkre - jelentette hétfőn az NlTimes című holland hírportál az ország ügyészségére hivatkozva. Holland bíróságok ugyanis a múlt héten két olyan ügyet is elkezdtek tárgyalni, amelyben internetes gyermekpornográfiával vádolnak
Hatalmas halpusztulás történt a Kis-Balatonon, számos harcsa, ponty, süllő hevert döglötten a víz felszínén. A haltetemeket fekete zsákokban gyűjtötték össze. Megdöbbentő felvételek láttak napvilágot.
Az ingatlan.com adatai szerint az augusztusban meghirdetett fővárosi albérleteket átlagosan 250 ezer forintért kínálták. Az egyetemisták által egyik legkedveltebbnek számító 11. kerületben átlagosan 270 ezer forintot kértek el egy-egy kiadó lakásért, míg a vidéki egyetemi városok közül Miskolc és Kaposvár a legolcsóbb 110 ezer forinttal.
Nagyon furcsa és enyhén gusztustalan kérés érkezett a a hódmezővásárhelyi Sarokház Cukrászdához. A kedves megrendelő ugyanis Fekete-erdő tortát kért, azonban igazán különleges formában: koszos macskaalomként pompázott a desszert.
A kormány és az operatív törzs számára - a korábbi évekhez hasonlóan - természetesen most is az a legfontosabb, hogy mindenki biztonságosan ünnepelhesse Magyarország születésnapját - írta a Facebookon közzétett bejegyzésében a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár.
Hiszem, hogy ma mi jobban kormányoznánk az országot, mint a jelenlegiek, és annál is, ahogyan azt másfél évtizede tettük – állítja Gyurcsány Ferenc hétfő reggeli, a politika jin és jangjáról szóló elmélkedésében.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.