Krausz Ferenc Németországban élő, magyar születésű Nobel- és Wolf-díjas fizikusnak, a Molekuláris-Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) ügyvezető igazgatójának, a Max Planck Kvantumoptikai Intézet igazgatójának Sulyok Tamás köztársasági elnök a Magyar Szent István Rend kitüntetést adományozta augusztus 20-án a Sándor-palotában.
A szombati, Ferencváros-Újpest meccsen egy Fradi-szurkoló távirányítású füstbombát küldött az Újpest szurkolói felé, majd az Újpest-drukkerek feje fölött felrobbantotta.
Péntekig biztosan zárva lesz az a tihanyi szabadstrand, amit azért zárt le a járványügyi hatóság le múlt szombaton, mert fertőző baktériumot találtak a vízben.
Szent István hagyatéka minden magyar számára iránytűként szolgál - jelentette ki a közigazgatási és területfejlesztési miniszter, amikor az állami ünnep alkalmából kitüntetéseket adott át kedden Budapesten.
Folytatódik a kerékpárút felújítása a Margit hídon, emiatt csütörtöktől jövő szerdáig megváltozik a forgalmi rend – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden az MTI-vel.
Több százezer élő- és száraz virágokkal feldíszített virágkocsi vonult fel, a kocsik között pedig hazai és külföldi művészeti csoportok mutatkoztak be.
Idén is díszes kocsik vonultak végig a debreceni virágkarneválon, köztük a város életében fontos cégeké. Így jelen volt az akkugyárat építő CATL és a BMW is bábukkal és növényekkel teli kocsikkal.
Magyarország évezredes történelme bizonyítja, hogy a háború nem érdekünk, Magyarország nem a hódításaira büszke, hanem a szabadságharcaira - hangsúlyozta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az államalapítás napja alkalmából tartott, kitüntetések átadásával egybekötött ünnepségen kedden Budapesten.
Az izraeli hadsereg (IDF) kimentette hétfő éjjel hat, élve elrabolt izraeli túsz holttestét a Gázai övezetből - jelentette a katonai szóvivő kedd reggel.
A TISZA Párt vezetője többek emlékeztetett a "három gyerek, négy kerék, három szoba" ígéretre is, amely ma egyre elérhetetlenebbé válik a magyar családok számára.
Magyar Péter arról beszélt, hogy Szent István nyugatra tartó Magyarországot akart. Szerinte Orbán Viktor rossz vezető, mert válsághelyzetben is elhagyta az országot.
Az ellenzéki pártok közül a Tisza párt a Margitszigeten ünnepelte augusztus 20-át. Magyar Péter egy maga által dagasztott kenyeret tett a kemencébe az úgynevezett Tisza Pikniken.
Az ellenzéki pártok közül a Tisza párt a Margitszigeten ünnepelte augusztus 20-át. Magyar Péter egy maga által dagasztott kenyeret tett a kemencébe az úgynevezett Tisza Pikniken.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A belarusz diktátor az Európai Unió által el nem ismert 2020-as választások után választási csalással és az ellenzéki tüntetések vérbe fojtásával őrizhette meg a hatalmát.
Magyarország évezredes történelme bizonyítja, hogy a háború nem érdekünk. Magyarország nem a hódításaira büszke, hanem a szabadságharcaira - hangsúlyozta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az államalapítás napja alkalmából tartott, kitüntetések átadásával egybekötött ünnepségen kedden Budapesten.
Az augusztus 20-i ünnep történelmi hátteréről, Szent István király államalapításáról, a nyugati felfogású érték-, állam- és jogrend megszilárdításáról, valamint az ünnep későbbi korokban történt átértelmezéseiről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Katona Csaba történész.
Az időjárás alakulásának függvényében 22 órakor tervezzük elindítani a tűzijátékot - jelentette be Kovács Zoltán, az ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs vezetője Facebook-oldalán kedd este.
Többen is úgy vélték, hogy átázott ruhában, gyerekkel nem maradnak a Dunaparton, ráadásul ennyi ember egyszerre nem tud fedett helyre húzódni a közelben.
A várható rossz idő miatt nem a Szent István-bazilika előtti téren, hanem a bazilikában tartott ünnepi szentmisét és Szent Jobb-körmenetet Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek vezette.
Debreczeni Zita ma már fotósként és influenszerként dolgozik, de 2011-ben még szépségkirálynőként ismerhette meg egy ország, amikor bejutott, a Miss Universe Hungary döntőjébe. Szintén ebben az évben a 3. helyen végzett a Miss Balaton szépségversenyen és jó ideig modellkedett is, de az elmúlt években már kétgyermekes édesanyaként élte az életét. A