Hivatalos személy elleni erőszak bűntette és könnyű testi sértés vétségének kísérlete miatt felfüggesztett szabadságvesztésre és pénzbüntetésre ítélt a Makói Járásbíróság egy férfit, aki július közepén lefejelt egy jogszerűen intézkedő rendőrt.
Júniustól kezdve, folyamatosan kézbesíti az adószámla-értesítőket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a magánszemély és egyéni vállalkozó ügyfeleiknek, tájékoztatott közleményében az adóhatóság. A küldemény elején mindenki megtalálja a legfontosabb információt, miszerint kell-e fizetnie, igényelhet-e vissza, illetve keletkezett-e pótléka 2023-ra. Bárdos
A MÁV folyamatosan tájékoztatja az utazóközönséget közösségi oldalán, hogy milyen menetrend változásokra lehet számítani az egyes szakaszokon, ugyanis van belőle bőven. A vonatközlekedés szabályosan megbénult hétfőre, miután vasárnap este egy InterCity kisiklott a Keleti Pályaudvar közelében. Ugyan keddre helyreállították a vasúti forgalmat, azonba
A Szent Márton tiszteletére épült pannonhalmi szerzetestemplom középkori újjáépítésének és felszentelésének 800. évfordulója alkalmából tartott szentmisét követően az államfő is beszélt.
Viharkárok elhárításán dolgoznak a tűzoltók Heves vármegyében: az egységeknek villámcsapások, valamint autókra, házakra, utakra dőlt fák adnak munkát - közölte a katasztrófavédelem. Azt írták, zivatarok miatt több járásban is elsőfokú riasztás van érvényben; az elsődleges veszélyforrás a villámlás, de erős szél és jégeső is előfordulhat.
Elkészült a 441. sz. főút burkolatfelújítása és négynyomúsítása a Kecskemét és Nagykőrös közötti szakaszon – közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) kedden az MTI-vel.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Főváros Kormányhivatalának adott igazat ítéletében a Fővárosi Törvényszék, amely szerint jogsértő a XIII. kerületi Horn Gyula sétány elnevezése. Ezért hatályon kívül helyezték a Fővárosi Közgyűlés erről szóló rendelkezését.
Bár a meleg elvileg visszavetheti a szarvasbikák nászidőszakát, Gemencen már elindult a szarvasbőgés. Az erdőben jelenleg még szabadon lehet túrázni, a közelgő vadászati szezon idején azonban korlátozásokra kell számítaniuk az erdőjáróknak. A Gemenc Zrt. a következő hétvégéken szarvasbőgés túrákat indít, amelyekre telefonon, e-mailben, vagy akár sz
Peter Knoll állásfoglalása szerint a part továbbra is megközelíthető a főbejáraton keresztül, ahol a munkatársak ráadásul készséggel segítséget nyújtanak.
Budapest Főváros Kormányhivatala gondoskodik a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség köznevelési intézményeibe járó gyermekek elhelyezéséről - tudatta közleményében a hivatal, amiből kiderül: "mind a 156 tanköteles tanuló számára biztosított lesz a tanulmányok folytatása".
Témák: – Világszínvonalú istálló segíti a tehenek tejtermelését a Körös-Maros Biofarm területén. Az épületnek és a modern technológiának köszönhetően az állatokat nem éri hőstressz, így a normál körülmények között gondozott tehenekhez képest 25 százalékkal többet termelnek. – A korábbi évekhez hasonlóan újra tanszercsomagokkal teszik könnyebbé az i
Az idén csaknem 13 millió tankönyv jut el ingyenesen a köznevelésben és a szakképzésben tanuló diákokhoz a tanévkezdésre - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Budapesten.
A döntés szerint közterület, illetve közintézmény nem viselheti olyan személy nevét, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett.
Megöltek egy idős férfit az öcsödi otthonában; a feltételezett elkövető, egy fiatalkorú fiú elszámoltatását megkezdte a rendőrség - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.
Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke részletesen beszélt a Völner-Schadl ügyben indított nyomozás megszüntetéséről, valamint arról, hogy milyen jogi lépéseket tervez tenni az ügy folytatása érdekében. Szóba került a digitális gyóntatószék és az is, hogy milyen eredményei vannak a kórházlátogatásainak. Magyar azt is
A Szegedi Tudományegyetem közleményben cáfolta az állításokat, miszerint a szentesi kórházban bezárt a fül-orr-gégészeti osztály. Tájékoztatása szerint az ügyeleti, a járóbeteg- és fekvőbeteg ellátás zavartalan, a nem sürgős bennfekvést igénylő betegeket pedig egynapos ellátás keretében kezelik. Hozzátették azonban, hogy a bonyolultabb esetek műtét
Új területeken folytat kórházlátogatásait követően figyelemfelhívó kampányt - jelentette be Magyar Péter, a TISZA Párt elnöke. Bemutatja a magyar állapotokat az iskolákban, a MÁV vonalain, valamint a különböző szociális intézményekben.
Az Iványi Gábor által alapított Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) által fenntartott óvoda és iskolák akkora tartozást halmoztak fel, hogy az veszélyezteti az óvodások és tanulók biztonságos nevelését a Fővárosi Kormányhivatal szerint, ezért törölték az intézményeket a nyilvántartásból, a gyerekeket más intézményekben helyezik el.
Szeptemberben fontos döntés előtt állnak Terézváros lakói: a kerületben arról szavazhatnak, hogy betiltsák-e az Airbnb-típusú rövidtávú lakáskiadásokat. A lakosság véleményét azért kérik ki, mert az ilyen szálláshelyekkel kapcsolatban egyre több panasz érkezik, bár a turizmushoz kapcsolódó érvek a lakáskiadások mellett szólnak. A lakástulajdonosok,
Két szakértői vélemény is arra jutott, hogy ki kell vágni a Patak utca fáit, mert törzsük és gyökereik is sérült volt, egy közepes viharban is kidőlhettek volna. Az önkormányzat szerint a lakók kezdeményezték a vágást.
Egy kivételt kihasználva szembe megy az országos tiltással a budapesti Madách Imre Gimnázium, és engedélyezi a diákoknak, hogy maguknál tartsák a tanórán a telefonjaikat. A Pedagógusok Szakszervezete szerint a tiltó oktatási rendelet életszerűtlen és túlbonyolított, ezért arra számítanak, hogy más iskolák is követik majd a Madách példáját.