2024. augusztus 30. péntek

aug. 30
18:03
Épp most újították fel a tornatermet Iványi Gáborék ma bezárt szegedi iskolájában (SzMo)
Kedden volt az elsősök beszoktató piknikje. Akkor még úgy tűnt, hogy nem egész egy hét múlva együtt kezdik a tanévet.
aug. 30
18:21
Szakszervezet: ebben a formában elfogadhatatlan a munkaalkalmassági orvosi vizsgálatokról szóló rendelet (Infostart)
Több fontos, stresszel és veszélyekkel együtt járó munkakörben, szakágazatban szeptembertől már nem lesz kötelező a foglalkozás-egészségügyi alkalmassági vizsgálat – mondta az InfoRádióban a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke. Zlati Róbert úgy véli, a korábbi szabályokhoz képest visszalépés az új rendelettervezet, amely szerinte alkotmányellene
aug. 30
18:33
Maruzsa Zoltán szerint nagy mozgásteret adtak az iskoláknak a mobilrendelet végrehajtására (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
aug. 30
18:39
Nyakunkon a tanévkezdés, rendkívüli bejelentést tett a BKK (ATV)
Hétfőtől a tanítási időszakban érvényes, nyárinál sűrűbb menetrend szerint járnak a fővárosi tömegközlekedés járatai - tudatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közleményben pénteken.
aug. 30
18:57
Meglepetés a benzinkutakon: változnak az üzemanyagárak a hétvégén (ATV)
Augusztus utolsó napján változik a benzin ára a magyar töltőállomásokon.
aug. 30
19:03
Visszavonta az interjút 6363, miután megtudta, hogy a Fidelitas volt elnöke kérdezte (SzMo)
Szerint vétkesek közt cinkos, aki néma, és arról is beszélt, hogy a videót nem is láthatta, így annak megjelenését nem hagyta jóvá.
aug. 30
19:03
Navracsics Tibor a vietnami építésügyi miniszterrel tárgyalt (Demokrata)
A város- és vidékfejlesztés magyarországi tapasztalatairól tárgyalt Nguyen Thanh Nghi.
aug. 30
19:09
Megkezdődik a sebészeti ellátás az új debreceni gyermeksürgősségi központban (Demokrata)
Rendelkezésükre állnak a koraszülöttek ellátásához a legújabb mikrosebészeti műszerek is.
aug. 30
19:15
Bemutatjuk azokat a kastélyokat, amiket gyönyörűen felújítottak, és most ingyen magánkézbe adnak (SzMo)
Az államtitkár szerint a kastélyokat az a veszély fenyegeti, hogy az enyészeté lesznek, ha gyorsan nem adják oda ingyen valakiknek.
aug. 30
19:21
Hétvégi műsorok az InfoRádióban – Arénák (Infostart)
A hétvégén az InfoRádióban hallható lesz mások mellett Varga Mihály, Balogh Tamás, Kárpáti Róbert, Polyánszky Zoltán, Szegheő Péter, Harangi Szabolcs, Kiss Róbert Richárd.
aug. 30
19:39
Repülőtér: Már készülnek a 75. születésnapra (ATV)
2025. május 7-én lesz 75 éves a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, a Budapest Airport nagyszabású rendezvénysorozattal készül az ünnepre.
aug. 30
19:57
Rendkívüli megbeszélést hívtak össze: iszonyatos bűz terjeng Sajóbábony környékén (ATV)
Alakszai Zoltán főispán rendkívüli megbeszélést hívott össze a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye területén, legfőképp Sajóbábonyban és környékén terjengő etil-merkaptán ügyében - közölte a kormányhivatal sajtószolgálata pénteken az MTI-vel.
aug. 30
19:57
Napi egy bélelt borítékot kell venniük a szülőknek, hogy legyen mibe tenni a mobilt az egyik fővárosi szakiskolában (SzMo)
Sok helyen nem tudják még, hogyan oldják meg, hogy biztonságban leadják a diákok a telefonokat. Másutt egészen bizarr megoldásokkal találkozni.
aug. 30
20:21
"Embertelen döntés volt, felfoghatatlan döntés" – a szegedi szülők szerint teljesen esélytelen, hogy egy nap alatt új iskolát találjanak a gyerekeiknek (SzMo)
Az igazgató is csak pénteken tudta meg, hogy hétfőtől nem lehet tanítás az intézményben.
aug. 30
20:33
1/1. Gyula Tv Híradó 2024. 08. 30. (Gyulatelevízió)
Témák: – Régi-új vezetéssel, Orosz Tivadarral az elnöki székben folytatja a munkát a következő években a Békés Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara. A szervezet pénteki, tisztújító küldöttgyűlésén a jövő fontos feladatairól is szó esett. – A 2024/25-ös tanévben minden eddiginél több elsős hallgató kezdi meg egyetemi tanulmányait a GFE campusain. A
aug. 30
20:39
Figyelmeztetést kaptak a sofőrök: ezek most a legnépszerűbb autók a tolvajok körében (ATV)
Leginkább a francia és a japán autókat viszik most a tolvajok.
aug. 30
20:39
Nem akármilyen felszólítás érkezett Kijevből: őrizetbe vehetik az orosz elnököt? (Pénzcentrum)
Az ukrán külügyminisztérium felszólította pénteken a mongol hatóságokat, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elfogatóparancsa alapján vegyék őrizetbe Vlagyimir Putyin orosz elnököt, amikor szeptember elején Ulánbátorba látogat. A Kreml azonban közölte, hogy az orosz vezetés nem tart ettől az eshetőségtől.
aug. 30
20:39
Van iskola, ahol naponta újabb borítékot kérnek a diákoktól a telefonok elvételére (Telex)
Naponta egy zárható, buborékkal bélelt borítékot kell vinniük a diákoknak.
aug. 30
20:45
Országos Színházi Évadnyitó Szegeden: kérik vissza a taójukat (Telex)
Hankó Balázs miniszterrel nemhogy interjút nem lehetett készíteni, az előadása sem volt sajtónyilvános.
aug. 30
21:21
Hatalmas változás jön a bankolásban szeptembertől: nagyobb biztonságban lesz a pénzünk (ATV)
A hitelintézeteknek számos intézkedést be kell vezetniük szeptember elsejétől.
aug. 30
23:09
Pankotai Lilit megműtötték, a kórházból jelentkezett be (SzMo)
Ugyanakkor töretlen lelkesedéssel készül a következő tüntetésre, amit szeptember 2-án tartanak a Madách Gimnázium eltávolított igazgatója mellett.
aug. 30
23:33
Csodát tett az egymilliárd forintos terápia a kis Ádinnal, 68 nap után hazatért: "Bár dacolt a feladatokkal, de nagyon erős lett" (Blikk)
Hazatért a kis csodaember. A 3,5 éves Kneifel Ádin és szülei 68 nap után, csütörtök este landoltak Magyarországon, miután a Duchenne-féle izomdisztrófiával született kisfiú pár héttel ezelőtt megkapta a számára életet jelentő, több mint egymilliárd forintos génterápiát Dubajban. A beszéde is kitisztult, jobban is mozog, rekordgyorsasággal javultak
aug. 30
23:33
Nem lesz népszavazás a Szabadság-szobor ügyében (Infostart)
Tovább borzolja a kedélyeket a talapzatra tervezett kereszt.
aug. 30
23:35
Nyakunkon az iskola: a szakértő elárulta, hogyan könnyíthetjük meg a visszarázódást a gyerekeknek (Blikk)
Az iskolakezdés nemcsak a szülők, de a gyerekek számára sem könnyű. Arról, hogyan tehetjük gördülékenyebbé a hétköznapokba való visszarázódást, Csehák Hajnalka pszichológus mesélt a Blikknek.
aug. 30
23:37
Kórházba került Pankotai Lili! – "Szegényebb lettem egy szervvel, gazdagabb négy lyukkal a hasamon" (Blikk)
Kórházba került Pankotai Lili, akit meg is kellett műteni. A diáktüntetések kapcsán rivaldafénybe került fiatal lány nem részletezte a konkrét kezelést, csak annyit írt, hogy a műtét jól sikerült, bár ki kellett venni egy szervét.
aug. 30
23:39
Újabb részletek derültek ki az Amerikában elfogott magyar csempészről: H. Bence a magyar állami megbízásból dolgozó moszkvai partneriroda munkatársa volt (Blikk)
Egyre több részlet lesz ismert az Amerikában csempészésen kapott és letartóztatott magyar férfiról, H. Bencéről. Kiderült ugyanis, hogy H. a magyar állami megbízásból dolgozó moszkvai partneriroda munkatársa volt, ráadásul magas beosztásban, country managerként. Pont ott, ahol az édesanyja is.

2024. augusztus 31. szombat

aug. 31
0:15
2024.08.31. Üzenet: Fazakas Gusztáv (Gyulatelevízió)
Részesei vagyunk Jézus személyes életének. Ennek tudatában kell élnünk!
aug. 31
5:09
Majka: "Mindegy, hogy Orbán Viktor vagy Magyar Péter a miniszterelnök" (Blikk)
Időről időre felkavarja az állóvizet a sarkos véleménye, és bár fontos számára a közönsége véleménye, az önazonosság legalább ennyire döntő a számára. Majka hamarosan régi-új csatornájánál, az RTL-nél tűnik fel két műsorban, és bár nemrég ünnepelte a 45. születésnapját, egy ideig még vár az ünnepléssel. Néhány hónapra ugyanis minden káros szenvedél
aug. 31
6:27
Elérhetetlen luxussá válik az újautóvásárlás, és ez betesz a használt piacnak is (ATV)
A nyári hónapokban hét százalékkal kevesebb új gyártású autó fogyott Magyarországon. Az elektromosautó-piacon pedig még drasztikusabb a visszaesés. A magyaroknak már luxus új autót vásárolni, így inkább az idősebb, olcsóbb autókat keresik. Emiatt egy év alatt 15-ről 16-ra nőtt hazánkban gépjárművek átlag életkora.
aug. 31
6:39
A megszokott büntetés tízszeresét kaphatja, aki ezt elköveti (Infostart)
A MÁV tájékoztatása szerint sikeresen zárult a kalauz nélküli közlekedés tesztelése, így szeptembertől már több vonalon kalauz nélküli járatok fognak üzemelni. Ezekre csak érvényes bérlettel vagy jeggyel lehet felszállni.
aug. 31
6:57
Nagy lezárások jönnek az iskolakezdés előtti utolsó hétvégén Budapesten (Infostart)
A Generali Night Run Budapest futóversenyt szombat este és éjjel rendezik a Várkert Bazár környékén és a budai Vár területén, ezért közlekedési változásokra kell készülni a környéken; a lezárás érinti a közösségi közlekedést is - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken.
aug. 31
7:03
Az ukrán elnök menesztette a légierő parancsnokát (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
aug. 31
7:21
Figyelmeztet az orvosi kamara: sok háziorvos hagyhatja el a pályát az átalakítás miatt (ATV)
Halasszák októberről januárra a budapesti orvosi ügyelet átalakítását – ezt kéri a Magyar Orvosi Kamara a kormánytól. A kamara úgy tudja: az Országos Mentőszolgálat adatai szerint a szükséges mintegy kilencszáz orvosnak csak a töredéke jelentkezett a feladatra. A MOK titkára híradónknak azt mondta: ha újabb terhet raknak a budapesti háziorvosi karr
aug. 31
7:21
Fenyegető, ócska kérdések – kiakadt a júniusban leváltott gárdonyi polgármester, amikor a pénzszórásról kérdeztük (Telex)
A fideszes Tóth István 18 év után vereséget szenvedett a júniusi választáson, és azóta óriási költekezésekbe kezdett. Pumpapályát, vidraszobrot épít a város, feltúrnak egy csomó utat, és pár hét alatt elköltötték az éves költségvetés majdnem ötödét. Az új polgármester attól tart, hogy októberben üres kasszával veszi át a hivatalt, ám nincs lehetősé
aug. 31
8:27
Csúnyán kikaptak a rendőrök a pusztavacsi békefesztiválon – 40 éve történt a szégyenteljes rendőrroham (Blikk)
Negyven esztendeje, az 1984-es (augusztus 4-5.) a pusztavacsi békefesztivál területe olyan volt, mint egy háború helyszíne. Az ott állomásozó rendfenntartókat a Kádár-rezsim funkcionáriusai könnygázzal, gumibotokkal, vízágyúval engedték rá a 300 ezer fős, rockrajongókból álló tömegre, mert a fiatalok az egyik zenekar késése - állítólagos kitiltása
aug. 31
8:39
Az iskolakezdésre való tekintettel hétfőtől sűríti járatait a Bkk (Blikk)
Hétfőtől a tanítási időszakban érvényes, nyárinál sűrűbb menetrend szerint járnak a fővárosi tömegközlekedés járatai - tudatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közleményben pénteken.
aug. 31
8:39
Mi történt? Ömlöttek át az emberek a magyar határon (ATV)
Az ukrán-magyar határszakaszon 7961-en léptek be Magyarországra pénteken, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 15 276-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szombaton.
aug. 31
8:51
Micsoda büszkeség, óriási elismerést kapott ez a magyar terület (ATV)
A Nemzetközi Földtudományi Unió (IUGS) a világ legjelentősebb 200 földtani örökségi helyszíne közé választotta a Bakony-Balaton-felvidék plio-pleisztocén kori freatomagmás monogenetikus vulkáni mezőjének fordított tájképét - közölte Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság.
aug. 31
9:03
Tolódnak az autópályákon az aszfaltozási munkálatok a nyár végi nagy forgalom miatt (Infostart)
Augusztus közepével ismét ellepték a Nyugat-Európába tartó vendégmunkások a magyarországi gyorsforgalmi utakat, emiatt gyakran alakulhatnak ki szakaszos lassulások.
aug. 31
9:09
Egy nap alatt már 23 ezren érkeztek Ukrajnából (Demokrata)
A beléptetettek közül a rendőrség 78 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
aug. 31
9:21
Röntgen nélkül mondták rá Petikére a kórházban, hogy nincs törése, pedig volt - Több mint két és fél éve nyomoznak a kisfiú ügyében (Blikk)
"Egy éve nem tudom, hogy hol tart a nyomozás a kisfiam törött combcsontját nem ellátó orvos ügyében, ezért tájékoztatást kértem a rendőrségtől" – mondta Galsa Péter a Blikknek. A férfi attól tart, hogy csak az időt húzzák, hogy az orvost végül ne kelljen felelősségre vonni. "Abban az esetben ugyanis, ha a gyanúsítástól számított két év plusz hat hó
aug. 31
9:21
"Eljutottunk a falig" – 30 ezer tanár hiányzik az iskolákból (Telex)
Az aggódó szülőket bosszantja, hogy gyerekeiknek szinte minden évben más tanárai vannak, nem érzik biztosítottnak a tanítás színvonalát, féltik a gyerekeiket.
aug. 31
9:39
Orbán Balázs azért gondolja, hogy Trump 24 óra alatt békét hozna Ukrajnában, mert Trump ezt mondta neki (444.hu)
A miniszterelnök politikai igazgatója a prágai biztonságpolitikai fórumon bizonygatta, hogy a magyar kormány se nem orosz-, se nem ukránpárti, csak realista. A beszélgetés többi résztvevője azonban mintha mást értett volna a békén, mint Orbán.
aug. 31
9:39
Orbán Balázs: Az amerikaiak Ukrajna-politikája tarthatatlan (HírTV)
A miniszterelnök politikai igazgatója megjegyezte, a brüsszeli elit Stockholm-szindrómában szenved, hiszen gondolkodás nélkül követik az amerikai liberális kormányzat politikáját.
aug. 31
9:57
Tanévkezdés az átkosban: emlékszik még a nejlonköpenyre és a színes pálcikákra? (Blikk)
Megszólalt a csengő és a tantermeket megtöltötték a fehér ingbe vagy blúzba, valamint sötét nadrágba, illetve szoknyába öltözött gyerekek. Az első napon ma is ugyanígy mennek iskolába a fiúk és a lányok, de már hiányzik róluk a kisdobos- vagy az úttörőnyakkendő, és a kék színű köpeny sem lóg a szekrényekben.
aug. 31
10:21
Egymilliárdot költött el Gárdony választást bukott polgármestere (ATV)
Gárdony fideszes polgármestere, Tóth István, aki júniusban elbukta a választást, jelentős költekezésbe kezdett. Az utódnak októberig nincs beleszólása a település vezetésébe.
aug. 31
10:27
A tanévkezdéssel több vasútvonalon változik a menetrend (Demokrata)
Hétfőn életbe lép a vasúti menetrend több vonalat érintő, harmadik módosítása, közölte a MÁV-Start.
aug. 31
10:51
Szijjártó elmondta, hol lehet fejlődés (ATV)
Fejlődés csak akkor és ott lehet, ahol a legmagasabb szintű oktatás és a legmodernebb technológia kiegészíti egymást - mondta a külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Dunakeszi Diáknegyed átadásán.
aug. 31
10:57
Erre figyeljen, ha vonatozik: megint változik a menetrend (ATV)
A nyári menetrend végéhez, a tanévkezdéshez igazodva lép életbe hétfőn a vasúti menetrend több vonalat érintő, harmadik módosítása, amely az utazói észrevételek és a szakmai tapasztalatok figyelembe vételével készült - közölte a MÁV-Start szombaton.
aug. 31
10:57
Szijjártó Péter átadta a Dunakeszi Diáknegyedet (Demokrata)
Fejlődés csak ott lehet, ahol a technológia és az oktatás kéz a kézben jár, mondta a külgazdasági és külügyminiszter.

Keresés