Orbán Viktor a kötcsei piknik előtt beszélt az egészségügyről, a gazdasági helyzetről, valamint a politikai jövőről is. Zárt körben elmondta, hogy szerinte 2026-os választás a jövők versenye lesz. Beszélt többek között a választási stratégiáról és a gazdasági semlegesség fontosságáról is, hangsúlyozva, hogy a jövő versenye az alkalmazkodóképességen
A politikus szerint nem véletlen, hogy sokan nem mernek kilépni a pártból, mert ha megtennék, akkor a hatalom bosszút állna rajtuk, hisz mindenkiről lehet egy akta.
Magyarországnak a gazdasági semlegesség politikáját kell képviselnie a világhatalmi szinten kialakuló gazdasági jellegű blokkosodásban - mondta a miniszterelnök politikai igazgatója a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
A miniszterelnök politikai igazgatója kifejtette: a világban óriási, tektonikus jellegű átalakulások zajlanak, és e folyamatban a magyaroknak "nagyon résen kell lenni", hogy megfelelő stratégiával tudjanak reagálni rá.
Az LMP szerint Lázár János építési és közlekedési miniszter bizottság előtti meghallgatásának és számonkérhetőségének elutasítása nyílt beismerése annak, hogy a kormányzat nem képes megfelelni a vasúti közlekedéssel szembeni elvárásoknak - mondta az ellenzéki párt országgyűlési képviselője vasárnap.
Az 1-es típusú cukorbetegséggel élő gyermekek az igazgatók döntése alapján az iskolában is maguknál tarthatják a mobiltelefont. Ezt Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója írta a Facebook-oldalán vasárnap.
Jövőre új sugárhajtású kiképző repülőgépek érkeznek, valamint folyamatosan állnak rendszerbe a légvédelem legkorszerűbb, világszínvonalú eszközei, amelyek a magyar légtér biztonságáról gondoskodnak.
Orbán Viktor miniszterelnök Németh Kristóffal mérte össze erejét, és hiába a korkülönbség, a kormányfő nem áll rosszul, ráadásul a színész a Sztárboxban szerepel.
Orbán Viktor fotókat és egy videót is posztolt, a lapok pedig egyre több mindent megírnak abból, amiről a miniszterelnök beszélt a hétvégi rendezvényen.
Portálunk vasárnap délelőtt részletesen beszámolt arról, mi hangzott el Orbán Viktor zártkörű beszédében a Kötcsei pikniken. Az előadás egyik legérdekesebb része az volt, amikor a miniszterelnök kifejtette, hogy "harcosokra" van szükség a győzelemhez.
Magyarországnak a gazdasági semlegesség politikáját kell képviselnie a világhatalmi szinten kialakuló gazdasági jellegű blokkosodásban - mondta a miniszterelnök politikai igazgatója a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Mindig voltak bűnök az egyházban, mi magunk is bűnösök vagyunk, mégis itt vagyunk kétezer éve - mondta Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a Pest vármegyei Piliscsabán a kívülről felújított katolikus templom megáldása után.
Idősebb férfire támadt egy medve a Plitvicei-tavaknál Horvátországban. Az orvosok közlése szerint a férfinak a tenyere sérült meg, a kezén néhány izom elszakadt, és karcolások vannak az arcán.
Gyönyörű kutyákkal telt meg a Városliget szombaton, gazdáiknak csak úgy dagadt a melle a büszkeségtől. Amíg egy óriási, majdnem medve méretű pásztorkutya elnyújtózott az árnyékban, addig egy kisebb testű yorkshire terrier heves csaholással üdvözölte hasonszőrű társait. Az elképesztő ebsereg a DOGZ Fesztivál és Konferencia alkalmából gyűlt össze, ah
Felfüggesztették Bese Gergő dunavecsei plébánost, miután olyan információk láttak napvilágot, melyek szerint melegpartikon vett részt és intim kapcsolatokat ápolt férfiakkal. A plébános nyilvánosan bocsánatot kért a közösségtől, és bejelentette visszavonulását, hangsúlyozva, hogy hibázott és megszegte papi fogadalmát. A felmentett atya ezúttal vide
Burkoltan elismerte a magyar kormányfő, hogy Magyar megjelenése feloldotta a Fidesz által fenntartott centrális erőteret, sőt párton belül is megváltozott a Tisza Párt megítélése.
Az 1-es típusú cukorbetegséggel élő gyermekek az igazgatók döntése alapján az iskolában is maguknál tarthatják a mobiltelefont – írta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója Facebook-oldalán vasárnap. Az iskolákban több mint 3000, 1-es típusú cukorbetegséggel élő gyermek kezdte meg a tanulmányait. Ők az igazgatók döntése alapján továbbra is m
A Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára arra biztatta és kérte a piliscsabai közösséget, merjék megvallani hitüket akkor is, ha az egyházban is vannak bűnök.
A magyar kormány, amint az ország gazdasági teljesítőképessége lehetővé tette, komoly haderőfejlesztési és honvédelmi programba kezdett, így a légierőt is átfegyvereztük az elmúlt években - mondta a honvédelmi miniszter vasárnap a 29. Börgöndi Légiparádé megnyitóján.
A lassú bürokrcácia is ludas abban, hogy a magyar gazdaság nem jut hozzá az uniós pénzekhez - erről is beszélt Orbán Viktor Kötcsén az Szabad Európa és az ATV forrásai szerint. A minsizterelnök szerint 2025-ben képesnek kell lenni a 3,5 százalékos gazdasági növekedésre. Ehhez nagyarányú béremelés kell.
A Miniszterelnökség egyházi államtitkára egy felújított templom átadásán sokat beszélt a bűnökről azután, hogy a napokban melegorgiázással bukott le egy NER-sztárpap.
"Reverendából hereverendába bújva élte kettős életét a Fidesz sztárpapja, aki titokban nem Bese atya, hanem Bese Dedy, a torkos, telhetetlen nyalánk mackó volt" – mondja Pottyondy Edina legújabb videójában, amelyet a legfrissebb botrányról osztott meg a közösségi oldalán, ráadásul különkiadásként – a humorista ugyanis jellemzően csak keddenként osz
Nincs korhoz kötve, hogy ki tarthatja magánál a telefonját és az okosóráját, ezért a rendelet a felnőttképzésben tanulókra is vonatkozik - írja az Eduline.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök Kötcsén többek között arról is beszélt, hogy egy jelentős minimálbér-emelkedésről szóló tárgyalássorozat zajlik a háttérben.
"Minden támogatást megadunk a gazdálkodóknak az erdőtüzek elleni védekezéshez és a tűz utáni helyreállításhoz" – idézték Zambó Pétert, aki a helyszínen tájékozódott a negyedik napja folyó oltási munkálatokról.
Bemutatva, bejelentve ugyan még nincs, nem vették még politikai munka alá, de szoktak rá úgy utalni, mint a békeköltségvetés, ami már bent van az íróasztalfiókban.